Amerikai Magyar Szó, 2005. október-december (103. évfolyam, 223-232. szám)
2005-10-14 / 224. szám
18 MAGYAR SZÓ —A HÍD Közélet 2005. OKTÓBER 14. CSÁRDÁS: TANGO OF THE EAST! A Budapest Táncegyüttes Észak-amerikai turnéja. Pontosan öt évvel, az első észak-amerikai turnéjuk után, ismét az Egyesült Államokba és Kanadába érkezik a Zsuráfszki Zoltán nevével fémjelzett nagyhírű Budapest Táncegyüttes. Ezúttal 2005. október 20 és december 4 között 38 alkalommal lépnek a táncot kedvelő közönség elé. A Budapest Táncegyüttes 1958-ban alakult. Az együttes igazgatója, művészeti vezetője, koreográfusa és szólistája a Harangozó Gyula-díjjal kitüntetett Zsuráfszki Zoltán, aki a 2000. januárban készített interjúban büszkén vállalta magát a világhíres Tímár Sándor tanítványának. A Budapesti Táncegyüttes 2000. januári és februári turnéjáról számos amerikai angol nyelvű napilap közölt részletes kritikai beszámolót. Ä felsőfokú jelzőket sem kímélő szakmai elismerések, azt mutatták, hogy a népi tánc és a népzene képes átlépni a nyelvi határokat. A napilapok közül többek között The New York Times és a New York Newsday, valamint a The Boston Globe és a clevelandi The Plain Dealer kritikusai írtak részletes tájékoztatót a magyar népzenét és nép táncot mesterfokon bemutató együttes fellépéséről. A Chicago Sun-Timesban, Hedy Weiss a lap neves kritikusa feleslegesnek tartotta a Csárdás: The Tango of the East műsort a Riverdance of Hungary titulussal reklámozni, hiszen a csárdás, akárcsak az együttes, önmagában is tökéletesen megállja a helyét anélkül, hogy más népek nemzeti táncaival ösz- szehasonlítsák. Az ide turnéra az együttes 32 táncost, zenészt és énekest hozott magával a 38 különböző városban tartandó előadásokra. A nagyszerű szólótáncosok között viszontláthatjuk, a fürgelábú Fitos Dezsőt és a felettébb csinos Gömöri Évát. Róluk írtam a Magyarság 2000. március 4-én megjelent számában: "A tánccsoport minden tagja kiválóan képzett táncos. A szólótáncosok közül a férfiaknál nekem Fitos tetszett legjobban, míg a sok csinos lány közül Gömöri Éva." A hattagú zenekar tagjai közül a cimbalomvirtuóz Balogh Kálmán számtalan alkalommal járt már Amerikában, egyéni stílusával minden esetben nagy sikert arat. A turnét beharangozó előzetesben nincs mód, minden előadás színhelyét felsorolni. A legjelentősebb magyarlakta települések: Boston, Montreal, Toronto, Buffalo, New Brunswick, New York, Pittsburgh, Phoenix, Chicago, Detroit, Cleveland, valamint Kalifornia és Nyugat-Kanada városai. Részletes információért hívják a Centrum Management 201 - 836 - 4869 telefonszámát, illetve tekintsék meg a www.csardas.org honlapot. H.E ■PA'mss Címünk: 5802 13. Ave. az 58-as és 59-es utca között KÉK DUHA MAGYAR ÉS EURÓPAI ÍZEK Keresed a megszokott hazai ízeket? HIÁNYZIK AZ OTTHONI VÁLASZTÉK? Nálunk mindent megtalálsz, Ne keress tovább! Húsáruk, sajtok, fűszerek, ÜDÍTŐK, MAGYAR SÖRÖK, SÜTIK, ÉDESSÉGEK! Csárdás The Tango of the East. ÉSZAK-AMERIKAI TURNÉ (1. RÉSZ) 2005. OKTÓBER Centrum management Tel: 201-836-4869 www.csardas.org Dátum Színhely Jegy!nformáció WEB oldal Október 20 BOSTON, MA 617-496-2222 www.fas.harward . Csütörtök Sanders Theater edu/memhall/sanders este 7:30 Október 22 MONTREAL, PQ 514-495-9944 www.theatreoutremont.ca Szombat Theatre Outremont este 8:00 Október 23 KITCHENER, ONT 519-578-1570 www.centre-square.com Vasárnap The Centre in the Square info: 800-545-7807 este 8:00 Október 24 Toronto, ON 416-872-4255 www.roythomson.com Hétfő Roy Thomson Hall Info: 800-545-7807 este 8:00 Október 26 HAMILTON, ONT 905-527-7666 www.hefci.on.ca Szerda Hamilton Place Theatre este 8:00 Október 27 BUFFALO, NY charge: 716-852-5000 www.ubcfa.org Csütörtök UB Center for the Arts, Info: 716-645-ARTS www.ticketmaster.com este 7:30 Amherst Campus CANADA: 416-870-8000 Október 28 NEW BRUNSWICK, NJ 732-246-7469 www.statetheatrenj . org Péntek NJ State Theatre este 8:00 Október 29 GENEVA, NY 315-781-5483 www.thesmith.org Szombat Smith Opera House este 8:00 Október 30 BRONX, NY 718-960-8833 www.lehmancenter.org Vasárnap Lehman Center for the du. 3:00___ Performing Arts Concert Hall______________________________________-..— , j*02 ] ______ ..." BOROUGH PARK /