Amerikai Magyar Szó, 2005. október-december (103. évfolyam, 223-232. szám)
2005-11-11 / 228. szám
2005. NOVEMBER 11. Közélet MAGYAR SZÓ —A HÍD 23 Virágzó győzelem New Yorkban A polgármesteri választásokon Michael Bloomberg tizenöt százalékos vereséget mért a demokrata Fernando Ferrerre október 8-án. Bloomberg, aki hatvanhat millió dollárt költött saját pénzéből újraválasztási kampányára, szigorú fiskális politikájának, oktatási reformjának és a biztonság további erősödésének köszönhetően nyert a New York-i polgármesteri választásokon. Kihívója, a porto rico-i születésű Ferrer az elmúlt hetekben folyamatosan a polgármester mögött végzett a közvélemény-kutatások szerint. Mostani kampánya a harmadik volt a polgármesteri székért. Bloomberg győzelmével a második republikánus New York történetében, aki egymás után kétszer töltheti be a város elsőszámú vezetőjének posztját az 1930-as évek óta. A másik Rudolph Giuliani volt. Ferrer egy évvel ezelőtt még eséllyel indulhatott volna, még idén márciusban is tizennégy pontos győzelmét mutatták a felmérések. Ugyanebben a hónapban azonban végzetes hibát követett el, amikor kijelentette, nem hiszi, hogy az 1999-ben történt rendőrségi lövöldözés, amely során egy fegyvertelen afrikai bevándorló életét vesztette, bűn lett volna, miközben ő maga abban az időben a rendőrség ellen tüntetett, sőt le is tartoztatták emiatt. Kijelentése óta a közvélemény köpönyegforgatóként könyvelte el. Demokrata maradt New Jersey John Corzine szenátor Douglas Foresterre mért vereséget a New Jersey kormányzói posztjáért folytatott versengésben. Negyvenmillió dollárt költött arra, hogy a demokraták megtarthassák az ellenőrzést az Egyesült Államok egyik legerősebb állami pozíciója felett. Fazekas Krisztina (Am New York) Magyar Öregdiák Szövetség - Bessenyei György Kör EO.Box 174, New Brunswick, NJ 08903 www.hhrf.org/bessenyei/magyar.htm PAPP LÁSZLÓ előadása az 1956-os forradalomról November 11-én este fél nyolckor a Rutgers Student Center-ben, 411-es szoba 126 College Ave., NEW BRUNSWICK, NJ MEGEMLÉKEZÉS Szomorúan emlékezünk Tóth Lajosra, a szerető férjre, apára és nagyapára halálának (november 3.) 20 éves évfordulóján. Bízunk benne, hogy az örök életben találkozunk újra felesége, Margit A Schenectady-i Magyar Klub emlékezett meg '56 hőseiről Várady Éva kitűnő szervező munkájának köszönhető, hogy ennyi örömet adó rendezvények sorozatával ilyen sikeresen működik ez a száztíz éves magyar klub. Nagy meglepetésünkre több száz mérföldes távolságból is jöttek kitűnő magyarok - többek között Botos Űr, több könyv szerzője, és kedves felesége, hogy részt vegyenek és tiszteletüket leróják az '56-os pesti srácok előtt. Vas István kitűnő szakács készítette a nagyon ízletes vacsorát. Ezután következett az est fénypontja: Czinkota Mihály, aranydiplomás színművész előadása az '56-os eseményekről. Vacsora közben többen kérdezték Évát: "Honnan van a klubnak annyi pénze, hogy egy ilyen neves művészt meg tudjon fizetni, és egyáltalán elintézni, hogy Czinkota Mihály ide kijöjjön?" Éva mosolyogva adott választ: "Én nem értek semmihez, de szervezni azt tudok. Mi sem volt egyszerűbb, dr. Kinga LaChapelle - klubunk régi és szerves tagja -, neki szóltam. A fizetés: köztudomás, hogy Czinkota Mihály a magyar színjátszás történelmében valószínű az egyetlen, aki fellépéseiért egy életen át fizetést nem kért, s bár ajánlottak, nem fogadott eí." A közönség az alkalomnak megfelelően komoly és néma csöndben áldozott egy percig tartó felállással '56 hőseinek emlékére és tiszteletére. "Nem tudhatom, hogy az elmúlt perc alatt milyen gondolatok fordultak meg a koponyákban '56-tal kapcsolatban" - kezdte előadását Czinkota Mihály. "Hiszen annyi, és oly sok különböző felfogás kering '56-ról. Nem csoda, hiszen még az egésznek neve sem volt. Először hívták ellenforradalomnak, aztán forradalomnak, aztán lázadásnak és csak később nevezte el a külföldi sajtó szabadságharcnak. Vezetői sem voltak. A később kikiálltott úgynevezett vezér, saját bevallása szerint a kezdő napokat pizsamában, kórházban töltötte el. Maiéter Pál szemtanúk szerint az első napokban lövetett a felkelőkre. Nagy Imrében a szovjet hatalom annyira megbízott, hogy új nemzedék nevelését bízta rá. Az utólag kikiálltott forradalmi vezetők hű kiszolgálói voltak a kommunizmusnak, nem is tehettek mást. Nem hihető ezekről az emberekről, hogy egy percre is eszükbe jutott volna a magyar nép szolgálata. Tavaly, Deák István professzor, a világhírű Columbia egyetemre hívott össze nagynevű történelem tudósokat azért, hogy végre tiszta képet kapjunk és történelmi helyen legyen a magyar forradalom. Meghívott vendég voltam és az egész napi tanácskozást így foglalta össze egy professzor: Nem lehet még megírni '56 történelmét, mert túl sok az élő tanú. Tehát, még a szakemberek sem tudják ezt a sokrétű eseményt elemezni és leszögezni. Én sem akarok a változatos elképzelésekre választ adni, csupán tényeket állapítok meg. A felsorolt és köztudott vezető résztvevők egyike sem volt tiszta és érdeknélküli ember, és nem is lehetett az. Amit tettek, száradjon az ő leikükön, mert az eredmény, a végeredmény az lett, hogy az oroszok még egy további negyven évig maradtak Magyarországon és kétszázezer magyar hagyta el az országot, köztük sok nagy tehetségű ember. Az eltávolodók közt szintén sok beépített hazaáruló volt, akiket az emigráció szétzüllesztésére küldtek. Az egyetlen tiszta és igaz emberek azok a tájékozatlan, az élet titkaiból, összetett követelményeiről mit sem sejtő 14-16 éves fiúk és lányok voltak, akik egy szebb jövő reményében az ifjúság hitével a kommunisták által kiosztott fegyverekkel lőttek. Ezért hajtsuk meg fejünket előttük, hiszen ők hittek a maguk igazában, elmentek, harcoltak és meghaltak érte. Béke poraikra. Nagyon furcsa, hogy a barikádok másik oldalán is voltak harcolók s közöttük áldozatok, de azokról a győztes hatalom mai napig is megfeledkezett a nyilvános ünnepségről." Bár mikrofon nem volt, hatalmas hangja betöltötte a termet: "Tepesti srác, te napköziben nevelkedett apró kamasz, kibe már az ábc-vel tömték az ideológiát, Téged, ki ezt a drága életet hazádért így adtad oda, míg magyar él a földön, nem feledhetünk el soha, soha!" A közönség egy emberként állva szűnni nem akaró tapssal ünnepelte Czinkota Mihály kitűnő előadását. S Várady Éva köszönetében megemlítette, hogy az előadás után egy egészen más szemszögből látja '56 eseményeit. Mivel Czinkota Mihály az emigráció egyik legaktívabb előadó művésze, a kérdésre, hogy mire a legbüszkébb: "Arra, hogy mikor a Magyarország hivatalos kormánya a változás után először vette fel a kapcsolatot az emigrációval, Szűrös Mátyás vezetésével, akkor az emigráció szintén egyetlen embert akart odaállítani, és azt az embert úgy hívták, hogy Czinkota Mihály." U.i.: A lelkes közönség néhány vezető tagja az előadás után körülfogta Czinkota Mihály asztalát és a magyar költészettel összefüggő problémákról és a versek értékeléséről kértek felvilágosítást és tanácsot. Kértek, és kaptak, megtűzdelve gyönyörű magyar versekkel. Keresztesi Ferenc 2005. október 17. Troy, New York Hirdetni szeretne a Magyar Szóban? Lépjünk velünk kapcsolatba MOST. 1-877-A-MAGYAR (1-877-262-4927) Magyar Szó - A Híd megrendelőlap □ egy évre □ fél évre □ negyedévre □ money orderen □ csekken Magyar Szó - A Híd számára : Előfizetés NY City USA Külföld Egy évre $40 $40 $45 Fél évre $20 $20 $26 «Negyedévre $13 $13 $20 8 S Cím: Szó - A Híd 4809 Ave N, Suite 169, Brooklyn, NY 11234 - 3711 Név:.................................................Tel:......................................... Cím:................................................................................................. \ Kérjük jelezze, ha a csekk egy részét vagy egészét adományként küldi újságunknak! htAAAAHIiaAÉllAIIÉAlltAiaiÉAIIiailAÉiaAiaiAlAllAlllAIAIlllAlAÉiaAAÉlÉ