Amerikai Magyar Szó, 2005. október-december (103. évfolyam, 223-232. szám)

2005-11-11 / 228. szám

2005. NOVEMBER 11. Kárpát-medence hírek magyar szó-a híd 9 Románia: mi lesz a kisebbségi törvénytervezet sorsa? EGY NEHÉZ ÚTON A román kormánykoalíció próbája lesz, hogy a képyiselóház elfogadja-e a kisebbségi törvényt, hiszen ez már nem csupán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyoldalú problémája, hanem az egész kormányé - mondta a Magyar Távirati Irmának Bukarestben Markó Béla. November 8. A szövetség elnöke, aki egyben miniszterelnök-helyettes is, kedden emlékeztetett: a kormány tel­jes felelősséggel vállalta, hogy elfogad­tatja a kisebbségek jogállásáról szóló törvényt a parlamentben. Ha nem si­kerül, az megkérdőjelezheti a kor­mányzati szövetség létét. Előző napon ugyanis a képviselőház állandó bizottsága úgy döntött: nem tárgyalja sürgősségi eljárásban a ki­sebbségi törvénytervezetet. A románi­ai magyar sajtó egy része ezt úgy értel­mezte, hogy a kormánykoalíciónak az RMDSZ áítal kidolgozott jogszabály- lyal kapcsolatos egyezsége ismét zá­tonyra futott. Puskás Bálint háromszéki RMDSZ- es szenátor egyik nyilatkozatában le­szögezte: ha az alsóház törli a tervezet­ből a kulturális autonómiára vonatkozó fejezetet, akkor az RMDSZ-nek már nem lesz szüksége a kisebbségi tör­vényre. Az MTI-nek e nyilatkozatra utaló kérdésére Markó Béla is úgy fo­galmazott: a kisebbségek jogállásáról szóló törvénynek valóban a kulturális autonómiáról szóló fejezete alkotja a lényegi elemét. A miniszterelnök-helyettes becslése szerint két-három hónapba is beletelik, hogy átmenjen a törvény a testületben. Ezt ki lehet várni, kérdés azonban, ho­gyan végződik az egész. A szenátus ko­rábban visszautasította a tervezetet, a képviselőházban viszont az RMDSZ erősítést kaphat az ott helyet foglaló 18 kisebbségi (nem magyar) képviselőtől. Az RMDSZ nem fenyegetőzik az­zal, hogy kilép a koalícióból, ha a tör­vény esetleg megbukik - mondta Markó, emlékeztetve, hogy egy ilyen kilépés révén megszűnne a kormány­képes többség Romániában, akkor pe­dig előrehozott választásokra kerülne sor. De kétségtelen, hogy ha nem sike­rül végigvinni a törvényt, akkor bizo­nyos értelemben megszűnik a koalíció - tette hozzá. "Most már azonban mindannyian egyirányú utcában va­gyunk, ahonnan nem lehet és nem is szabad visszatérni" - hangsúlyozta Markó Béla. (MTI) Előfizetne a Magyar Szóra? Egy telefonhívásába kerül. 1-877-A­MAGYAR (1-877-262-4927) New York-i Magyar Református Egyház Istentisztelet: vasárnap, de. 11 óra Bibliaóra: csütörtök este 8-kor magyarul, 9-kor angolul Játszóház: szombat de. 11-től du. 2-ig Újbor úrvacsora: november 20., vasárnap 229 East 82nd Street (2. és 3. Ave között), New York, NY 10028, Tel.:212-734-3139 Drótos Árpád lelkipásztor Európa Tanács: jogos az óhaj a KULTURÁLIS AUTONÓMIÁRA November 8. Jelentős áttörést sikerült el­érni a kisebbségi autonómia kérdésében az Európa Tanács jogi bizottságában megsza­vazott jelentéssel. A dokumentum először említi hivatalosan a jogot a kulturális auto­nómiára. A jogi bizottságnak Frunda György, az RMDSZ szenátora készített összefoglaló jelentést, amelyet a hétfői pá­rizsi végszavazáson a testület elfogadott. Frunda György a Duna Televíziónak el­mondta: - A jelentés elfogadja, hogy az anyaországoknak joguk van a határon túl élő nemzeti kisebbségeken segíteni, (...) hogy identitásukat megőrizzék és fejlesz- szék. Új az is, hogy először beszélünk írás­ban kulturális autonómiáról, és a jelentés bíztatja a tagországokat, hogy a kulturális autonómiát elfogadja (...). A jogi bizottság elfogadott jelentéséről az Európa Tanács Közgyűlése dönt, várhatóan jövő év janu­árjában. (Duna TV) Ellenzik a területi autonómiát Vajdaságban November 8. Bóján Kostres szerint a szer­biai demokratikus politikai erők lassanként belátják Vajdaság teljes autonómiájának szükségességét. Csak idők kérdése, amikor ebben a kérdésben konszenzus alakul ki, je­lentette ki a derűlátó vajdasági politikus Washingtonban. Ezt bizonyítja az új alkot­mány tervezete is, amelyet Boris Tadic el­nök csapata dolgozott ki. Egyedül Vajda­ság tudja megoldani saját problémáit, han­goztatta Kostres. Kiemelte, hogy ellenzi a Vajdaság felosztását területi autonómiákra, mert az a tartomány polgárainak az érdeke­ivel ellentétes lenne. (vajdmgma.info) Erdély: megalázva, mert nem beszélt románul November 7. Gyergyószentmiklóson a munkába siető K. É.-t a Gyilkostói úton igazoltatta eg)' rendőregyenruhába öltö­zött fiatalember. A lány közölte, hogy nincs nála igazolvány. A fiatalember fel­ajánlotta, hogy hazaviszi a személyiért. A lány gyanútlanul beült a kocsiba, s elindul­tak. Ä rendőrruhás faggatni kezdte, hogy miért nem tud románul? "Akkor most fel- megyünk a 9-es kilométerig, ott kiteszlek, s amíg hazajössz, megtanulsz románul" - mondta a lánynak a férfi. Aztán a fiatalem­ber felvilágosította: Romániában élünk, kell tudni románul, s ha mégsem tanulná meg az ország nyelvét, ne feledje, még ta­lálkoznak! Az egyelőre ismeretlen rendőrt kerestetik. (Hargita Népe - Csíkszereda) A KISEBBSÉGI KÉRDÉS FONTOS CSATLAKOZÁSI FELTÉTEL November 8. A hágai törvényszékkel való együttműködés, valamint a kisebbségek helyzete a stabilizációs és társulási tárgya­lások sikeres befejezésének a feltétele, je­lentette ki Rasim Ljajic emberi jogi és ki­sebbségi miniszter miután tanácskozott Reinhard Priebével, az EU Balkán Igazga­tóságának vezetőjével. Priebe kijelentette, hogy reményei szerint Szerbia-Monteneg- ró a kisebbségi jogok kérdését komolyan fogja venni. (vajdasagma.info) Szerkesztette: Czika Tihamér j Markó: a törvény feszítópróba leszll FLORIN R. SCHIOPU, DDS. Fogorvosi 35 East 38th Street RENDELŐ SuitelD New York NY 10016 Telefon: (212) 499-9083 Személyhívó: (917) 925-0090 BodoniDDS@aoLcom schiopuDDS @earthlinknet

Next

/
Thumbnails
Contents