Amerikai Magyar Szó, 2005. október-december (103. évfolyam, 223-232. szám)
2005-10-07 / 223. szám
16 MAGYAR SZÓ —A HÍD Elemző 2005. OKTÓBER 7. Három ajándék Szócs László Kelj fel, és járj! - mondta magának október 3-án délután az Európai Unió, jól tudva: két óriási kudarc - az alkotmányos szerződés elbasalása és a költségvetési fiaskó - után most nem engedhet meg magának egy harmadikat. Mindez a brit diplomácia érdeme. Azt még sejteni lehetett, hogy a törökök igencsak megnézik majd, mit kapnak, de Luxemburgban a legtöbben úgy vélték: a törökökkel szemben a legszkeptikusabb álláspontjukkal egyedül maradt osztrákok hétfő reggelre feladják ellenkezésüket. Nem így történt. Nagy dolgok múlhatnak apróságokon. Ha pár százezer francia és holland kicsit kevésbé elégedetlen a kormányával, talán élne az EU alkotmányos szerződése. Ha Tony Blair júniusban nem sajnált volna - elvből, nem pedig az összeg nagysága miatt - pár milliárdot, már rég bújhatnánk a 2007-13-as keretköltségvetést. S ha Stájerország nem szavaz vasárnap Schüssel kancellár néppártja ellen, jelezve, hogy így tehet nemsokára Burgenland és Bécs tartomány is, úgy vasárnap késő este bizonyára az (egyébként sem éppen rugalmas) osztrák álláspont sem hibemálódik - majdnem végképp. A konszenzusos döntéshozatal kényszere miatt Ausztria - amelynek tényleges súlya a tagállamközi tanácsban 1:32 lenne - egy pillanat alatt az egekbe értékelődhetett. Együtt összes félelmével: a hatalmas, szegény és muzulmán Törökország EU-csatlakozásának rémképével, a bevándorlóktól való idegenkedéssel. A demográfiai előrejelzések szerint a luxemburgi mérlegre tett ország évtizedeken belül az EU legnépesebb és legszegényebb állama lenne. - Ilyen behemót- tal nem fogunk tudni megbirkózni! - figyelmeztettek az osztrákok. Nagy kérdés nemkülönben: az EU meg tud-e birkózni saját maga behemótságával? Hogy huszonöt közül akár egy is a végsőkig feszítheti a húrt. Ahol nyolcmillió ember képviselője (Bécs) rá tudja erőltetni az akaratát 446 millió képviselőjére. S milyen csúfondáros az élet: hat éve az akkori EU-tizennégyek éppúgy csuklóztatták a még újonc Ausztriát, mint most az osztrák kormány a huszonnégyeket. A törökök feletti huzavona érthetően sokáig háttérbe szorított két, magyar szempontból a töröknél is fontosabb ügyet. A külügyminiszteri tanácsülésnek szinte a margóján Del Ponte hágai főügyész végre a törvényszékkel "teljesen együttműködőnek" nyilvánította Horvátországot, megadva a lehetőséget, Majd legközelebb Sztankóczy András Kompromisszumot csak az köthet, akinek van miből engednie. Elképesztő szerencsétlenségnek vette elejét a parlament a múlt héten, amikor jóváhagyta Románia csatlakozási szerződését, hiszen ha nem így tesz, az azt jelentette volna, hogy Magyarország zsaroláshoz folyamodik az Európai Unióban. Ez tényleg példátlan lett volna, jelenleg a 25 tagból csupán 24 csinálja, szétvetné a szervezetet, ha mi is elkezdenénk. Bármilyen meglepő, de a zsarolás (finomabban: nyomásgyakorlás, érdekérvényesítés) egyáltalán nem ördögtől való az EU-ban, hanem éppúgy a mindennapi élet része, mint az ilyen vitákat lezáró kompromisszum. Óhatatlanul keletkeznek érdekellentétek két ország között. A 21. század Európájában szerencsére ez már nem azt jelenti, hogy jegyzékváltás után megindulnak a csapatok. Hogy a csatlakozás és az autonómia összekapcsolása miatt Magyarország borzasztó nemzetközi helyzetbe került volna - teljes elszigetelés, sőt sarokba állítás -, azt feltételezi, mintha az unió polgárainak háztartásaiban már halomban állnának a kis rakéták, hogy mindenki saját kis tűzijátékkal ünnepelhesse meg a román és a bolgár csatlakozást. A helyzet ezzel szemben az, hogy a régi tagállamok vezetői kétségbeesetten próbálják kitolni a román és a bolgár csatlakozás dátumát, mert választóiknak már a legutóbbi bővítés is túl sok volt. Ebben a helyzetben tehát Magyarország nem reménytelenül kereshetett volna zsarolási Szerkesztette: Czika Tihamér potenciálját növelő szövetségeseket, miközben persze valóban kapott volna nagyon sok feddést is. Természetesen egy ilyen stratégia egyáltalán nem az utolsó pillanatban kurucos felhorgadásból elkövetett gombnyomást igényelt volna, hanem előre gondolkodást és határozottságot, ezek pedig nem jellemezték egyik magyar kormányt sem. Aztán az is elhangzik, hogy a székely autonómia nem szerepel a csadakozási feltételek között. Na és? A bővítés elsősorban politikai döntés, a tagállamok azt veszik fel (utasítják el), akit akarnak. így volt ez eddig is (Nagy-Britanniától Görögországon át Lengyelországig), s így lesz ezután is: a franciák népszavazást fognak tartani a török csatlakozásról, jóllehet a referendum nyilvánvalóan nincs a koppenhágai kritériumok között. Ha a székelyföldi autonómiát jogosnak és méltányosnak tartjuk, akkor nyugodtan ki lehet állni mellette, az államfő kijelentésével ellentétben nem vagyunk ugyan középhatalom, de kivételesen kedvező pozícióban voltunk, a román kormány hasonló esetben biztosan nem habozott volna. De a legszórakoztatóbb érv, hogy azért nem lehet a területi autonómiát összekötni a csatlakozással, mert Magyarországnak - és az erdélyi magyarságnak - érdeke Románia csatlakozása. Hát persze! Nem is az a cél, hogy Románia ne csatlakozzék, hanem hogy csadakozzék ÉS megadja az autonómiát. S lett volna esély arra, hogy megteszi, mert még ez az áldozat sem sok a csatlakozás előnyeihez és támogatottságához Megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások a törökökkel Október 3. Először csatlakozhat az EU-hoz egy muzulmán ország, miután október 3-án, hétfőn késő éjjel megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások Törökországgal. Az EU brit elnöksége még felvetette a török csatlakozási tárgyalások elhalasztását, nem sokkal később azonban Ausztria feladta eddigi ellenállását. Abdullah Gül török külügyminiszter gépe nem sokkal hétfő éjfél után érkezett meg a luxemburgi repülőtérre, azaz valóban csak az órák "leállításával" sikerült tartani az EU által korábban megígért hétfői tárgyaláskezdési határidőt. Gül korábban közölte, hogy csak akkor hajlandó elutazni, ha Törökország számára is elfogadható feltételekkel kezdődhetnek a tárgyalások. A fő nézeteltérés a török EU-tagságot erősen ellenző Ausztria miatt alakult ki, az osztrák kormány korábban ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy a tárgyalásoknak ne Törökország felvétele legyen az egyedüli végcélja. Délutánra azonban Ausztria feladta korábbi ellenállását. Az osztrák kormány nem kérdőjelezi meg a török EU-tagságot, mint a csatlakozási tárgyalások célját, jelentette ki Ursula Plassnik osztrák külügyminiszter. (Index.hu/MTI) hogy az EU újabb időpontot adjon Zágrábnak a tárgyalásokra. Itt főleg kármentésről van szó: az uniós politika nyilvánvalóan befuccsolt. A horvátok vagy nem rémültek meg az elmúlt fél év ijesztgetéseitől, vagy tényleg nem tudják, hol rejtőzik a háborús bűnökkel vádolt Ante Gotovina. Ha pedig Horvátország kap valamit, akkor - az európai hatalmi politikában - Szerbiának is feltétlenül jár valami: kezdhet a társulási egyezményről tárgyalni. Nemcsak két - EU-zsar- gonban - nyugat-balkáni országról, s az Európába vetett (még megmaradt) reményükről van itt szó, hanem a bennük élő több százezer magyarról is. Három "ajándék" - csak a mosoly nem egyformán őszinte mindegyikhez. Meg a fogadtatás sem. (Megjelent: Népszabadság, 2005. október 4.) Autonómiához kőttötték volna a román EU-csatlakozást Szeptember 26 Három levelet írtak a hét végén erdélyi magyar szervezetek vezető magyarországi politikusokhoz. Aláíróik arra kérték a címzetteket: ne ratifikálják Románia uniós csatlakozási szerződését. Az erdélyi Magyar Polgári Szövetség elnöke, Szász Jenő az Országgyűléshez írt levelében elismerte, hogy Románia uniós csatlakozása az ott élő magyarságnak is érdeke, ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy "a szülőföldön való megmaradás záloga a különféle autonómiaformák törvény általi garantálása". Márpedig szakértők szerint az autonómiatervezeteket jobb eséllyel lehet elfogadtatni Romániával a csatlakozási folyamat lezárulása előtt. Szeptember 26.-án azonban a magyar parlament elfogadta a Bulgária és Románia EU-csatlakozásáról szóló szerződés kihirdetését. A Ház a javaslatot 257 igen, hat nem és egy tartózkodás mellett fogadta el. (erdefyma. vajdasagma.info) képest. De persze az is lehet, hogy meg kellett volna alkudnunk, és máshol kapunk engedményeket. De kompromisz- szumot csak az köthet, akinek van miből engednie. A mindenkori magyar külpolitikában a kompromisszum viszont azt jelenti, hogy úgysincs álláspontunk, ezért bármibe beleegyezünk, ha néha mégsem, akkor pedig annyira ügyetlenül csináljuk, hogy a kudarc után még jobban elmegy a kedvünk az egész érdekérvényesítéstől . Pedig az erdélyi magyarok helyzete Gul Luxemburgban: a jövő elkezdődött Magyarok Erdélyben: nem kaptak autonómiát nem azért javult az elmúlt évtizedben, mert a románokban az a kép alakult ki, hogy minden magyar annyira kedves, hogy a megtévesztésig emlékeztet egy plüssmackóra, hanem mert kialkudták, ha tetszik, kizsarolták maguknak. Az egyetlen lényeges kérdés tehát az lett volna, hogy maguk az erdélyi magyarok mit akarnak, és azt hogyan akarják elérni. Jobban kell-e a székelyeknek az identitás megőrzése szempontjából nyilvánvalóan hasznosabb autonómia, mint például a kettős állampolgárság? (A kettő kizárja egymást, nem várható el Bukaresttől, hogy területi autonómiát adjon egy másik állam polgárainak.) És e tekintetben álláspontjuk egyáltalán nem volt világosabb, mint az Országgyűlésben összevissza szavazó képviselőké. Ami persze részben éppen abból adódik, hogy a magyar közbeszédben még egy mondatban említem is bűnös nacionalizmusnak számított az autonómiát és a csatlakozást, ehelyett lelkesen vitatkozunk igazolványokról és útlevelekről, amelyekhez előbb-utóbb valamelyik kormány nyilván alanyi jogon járó briftasnit is ígér majd. A szerb vagy az ukrán csadakozá- sig hátralevő évtizedekben lehet változtatni, ha még lesz jelentősége. (Megjelent: Magyar Hírlap, 2005. október 2.)
