Amerikai Magyar Szó, 2005. július-szeptember (103. évfolyam, 209-222. szám)
2005-07-15 / 211. szám
2005. JÚLIUS 15. Mozaik MAGYAR SZÓ —A HÍD 19 Kerékgyártó Kálmán A szeretet glóriája (Gömöri Orsinak) Mintha fátyol hullna alá... Arcod rejtve benne és vízesések ezüstös csöppjei. Szemedben szivárvány lángol és olvadoznak ajkadon hideg barlangok csipkekövei. Mintha második Messiás szűzi anyja lennél, csillagok közt márvány ravatalon; Fakó fényű Tavaszod zsenge rügyeiben, Keresztre feszülő Asszonyi-hatalom. Ferencz Amália Lepke szárnyak Szép virágok voltak lepkévé változtak ágról, ágra szálltak mézet osztogattak. Nappal begubóztak, éjjel meg csillogtak, hamisan ragyogtak, útszélére hulltak, sárban piszkolódtak, szirmok megfonnyadtak, szürkévé fakultak, molylepkévé váltak. Passaic, NJ, 2000. október 11. pálást, hogy az ő kisfia milyen nagyszerű gyerek, s milyen jó bizonyítványt hoz majd haza az újvidéki gimnáziumból, Vidov-dán napján. Meghogy ő személyesen ismeri az iskola szakállas igazgatóját, a pópát, aki vele magyarul beszélgetett... Én restellkedve hallgatom a mama dicsekvését, s azon tűnődöm kissé remegve, milyen is lesz az a bizonyítvány, elképzelhető még az is, hogy valamelyik tantárgyból pótvizsgára utasítanak, s akkor nem merek többé a mama elé kerülni. De bevallom, még matekból is átengedték azt a régi, buksifejű, szeplős parasztgyereket. Figyelem most a vonatablakból: látok- e kapásokat a kukoricaföldeken? Mert ma már nem kapálnak, hanem vegyszerez- nek. Lepsény határában járunk, amikor teljesül a kívánságom: kisebb csoport kapást fedezek fel a harsogóan zöld táblában. Befejezték a napot, alkonyodon, hazafelé tartanak, s kapájukkal integetnek felém. Az a kék kötényes öreg asszony, aki fáradtan lépeget a sor végén, mintha a mama lenne. Rámnevet. Addig követem tekintetemmel a kis csapatot, amíg el nem tűnik a szemem elől. Aztán leemelem kis táskámat a csomagtartóról. "No, maga már hazaért!" - mondja utitársam köszönés helyett. Leszállók és sokáig állok a kis balatoni vasútállomáson. Üdülni jöttem csak, s nem haza értem. Pedig ideje lenne már útra kelni. Ha megindulnék most a síneken visszafelé jutva, lehet, hogy találkoznék még alkonyat előtt azzal a kék kötényes parasztasszonnyal, akit a vonatablakból láttam. Mert talán mégis a mama volt. A nyár köszönget be a nyitott vonatablakon a függönyt lengetve. Kevés csodálatosabb érzés van egy ilyen nyári utazásnál. Mintha egyhelyben ülnék, s a táj forogna körülöttem harsány színeit mutogatva. A közelben akácok, távolabb egymás mögött ballagó jegenyék, a réten tehenek néznek bámuló szemmel a robogó vonat után. Kitekintek az ablakon és ilyenkor mindig vizsgáztatom magam. Tudom-e még a mezőgazdaság különböző növényeinek nevét vagy elfelejtettem már a sok velejáró munka nehézségét is, a verejtékező görcsös nyári fáradtsággal. Látom: a rozs már aratásra éretten hajtja le kalászát, s tudom ez homokos terület errefelé. Amott a búza sárgállik, rövidesen kasza alá érik. Kasza alá? Van még kaszás? A távolban, a tanyákon túl, egészen a látóhatár alján olyan a sárga repcetábla, mintha valaki ünnepi szőnyeget terített volna az alkonyat elé. Beint az ablakon egy levendulatábla. Már virágzik. Olyan kábító az illata, hogy be kell hunynom a szemem egy pillanatra. De csak egy villanás az egész, mintha álom lenne, aztán már újra kukoricaföldek között robog a vonatunk. Térdig ér a kukorica ilyenkor, régen, még a nagyapa idejében mezítláb kapáltam én is a többiekkel. Kivonult az egész család, mert mifelénk a legnagyobb szégyen az aratásra gázosán hagyott kukoricaföld volt. A kukoricakapálás mindig egyik meghatározó eseménye volt a falusi életnek. Hasonlóan az aratáshoz vagy a szüreteléshez, ehhez kötötték a nevesebb történéseket. "Ez akkor volt, amikor kapálni mentünk.... vagy: szeptemberi szüretkor esett meg..." Emlékszem, fájós derekunkat egyenesítve bandukoltunk be délben a kis tanyára, s leültünk az akácfa hűvösébe, ott fogyasztottuk el az ebédet. Á mama a vödör friss vizéből meregetve a tenyeréből locsolgatta arcát, s mesélte boldogan a szomszédasszonynak, aki napszámba vállalta nálunk mindig a kaCsinger Beatrix Anyai boldogság Amikor egy kicsiny bébi napfényre nyitja a szemét, telkedben megszületik egy virágos csoda, a percek rózsaszínben peregnek, szíved mélyén lepke-szárnyak rebegnek, rügyet bont gondolataidnak ága-boga. Ahogy nézed hamvas arcocskáját, megízleled az élet gyöngéd báját; ahogy karjaidban elringatod, s bársony bőrét megsimítod, úgy tárul eléd nyiladozó palástban, misztikus fényű, ezüstös varázsban az anyai boldogság. Nyári utazás Illés Sándor
