Amerikai Magyar Szó, 2005. július-szeptember (103. évfolyam, 209-222. szám)
2005-09-02 / 218. szám
2005. SZEPTEMBER 2. Irodalom MAGYAR SZÓ-A HÍD 19 Sósméz (33) Brém-Nagy Ferenc (...) ■ Feküdt Váradi Simon meztelenül a széles franciaágyon - a nappaliban elkezdett viharos szeretkezés közben valahogyan bekeveredtek a hálószobába - , feküdt, cigarettázott, és némiképp csalódott volt. Nem végletesen és mérhetetlenül, mert mitagadás, az iménti aktust sem lehetett azon gyorsan letudott egészségügyi testmozgások körébe sorolni, melyekből tizenkettő egy tucat, ám a teljes elégedettséghez bizony hiányzott, hogy közelebb kerüljön az életét felbolygató, szeszélyesen rátörő, éppen ezért oly feszülten várt titokzatos jelenség megértéséhez. S most ráadásul tudta, egyedül ő tehet róla. Balbekné jókevűen csacsogott mellette, de nem figyelt rá. Néma káromkodások és önmagának tett szemrehányások közepette visszapörgette az elmúlt órák eseményeit, megérteni akarván, hogyan feledkezhetett meg arról a nyomorult üveg sörről. Miután jóval a munkaidő kezdete előtt beért a munkahelyére, olyan volt, mint az alkalomra váró, összpontosító ragadozó, amennyiben a benne bujkáló feszültséget és az erős késztetést vesszük, mert fegyelem és taktika tekintetében ez persze nem volt igaz. Tette a dolgát, rutinból. Alig figyelt oda rá. Felváltva kémlelte a szemközti falon lévő otromba óra csigamód vánszorgó mutatóit meg főnöke irodájának ajtaját. Kilenc óra múlt el három perccel, amikor kinyílt, kidugta a kalács képét, és az ő nevét kiáltotta Váradi olyan lendülettel indult el, hogy majdnem lesodorta a munkapadjáról a kibelezett, megpörkölődött dobozó Color Star típusú televíziót.- Ez itt egy munkahely, ha eddig még nem említettem volna - dörmögte mogorván a főnöke mintegy magának, de azért elég hangosan és tagoltan ahhoz, hogy minden szót tisztán lehessen érteni -, nem egy kurva nyilvános telefon. Váradi elengedte a füle mellett a megjegyzést. Hevesen kalapáló szívvel az íróasztalhoz lépett, és felemelte a kagylót.- Szia Simikém! - Bugeznyác hangját hallotta a készülékből. Állt leforrázva, s jobb híján gyilkos pillantásokat vetett hesszelő főnökére, aki úgy tett, mintha elmélyedt volna az előtte lévő kimutatásokban, közben persze folyton az óráját nézte, a beszélgetés hosszát.- Van útleveletek, neked meg az asz- szonynak? - kérdezte Bugeznyác a telefonban.- Nincs.- És a Kati néninek? - így nevezte Váradi anyját.- Neki sincsen. Váradi nem értette, mi a búbánatot akar Bugeznyác ezekkel az ostoba kérdésekkel, hiszen pontosan tudta a választ rájuk, nevezetesen, hogy sem ő, sem a családtagjai nem jártak még külföldön, mióta megnősült egyszer nyaraltak a Balaton mellett és egyszer Szilvásváradon SZOT-beutalóval. Nem kellett azoban sokáig várnia, hogy előálljon a farbával.- Nagy bolt van. Ki kell váltanotok. Én majd mindent elintézek. Hátat fordított a főnökének, és hangját lehalkítva kezdett beszélni.- Ez nem fog menni, Jani. Osszebal- héztam az asszonnyal. Eljöttem otthonról, az este anyámnál aludtam. Bugeznyác hosszan hallgatott a vonal másik végén.- Beszélek vele én - mondta nagyot fújtatva -, elrendezem. Ezt nem lehet kihagyni ilyen piszlicsáré dolog miatt. Ugorj fel munka után, mindent megdumálunk. Egy mukkot sem értett az egészből, tiltakozni is akart, mondván, hagyja a fenébe, nincs szüksége békebíróra, úgysem tárgyal a feleségével, míg magába nem száll, ám felötlött benne, amíg itt trécsel, foglalja a vonalat, s közben Balbekné ha akarná sem tudná felhívni. Sietve megígérte hát Bugeznyácnak, felmegy hozzá délután, elköszönt tőle, és letette a kagylót. Keserves bő óra következett ezután. Ha eddig egy csiga lassúságával mozogtak az óra mutatói, innentől mintha visszavettek volna, egy leszázalékolt vagy végelgyengüléshez közeledő csiga tempójára. Negyedtizenegy múlt két perccel, amikor újra kinyílt az iroda ajtaja. Főnöke megírt munkalappal ment oda hozzá. Mondta a nevet, címet. Váradi, noha nehezére esett, igyekezett közönyös ábrázatot mutatni. Komótosan folytatta az előtte lévő televízió ösz- szerakását, nem reagált a gyanúsan gyakori meghibásodásra utaló, főnöke éberségét és tudását demonstrálni hivatott, gonosz mosoly kíséretében előadott megjegyzésre sem. Miután visszacsavarozta a Color Star hátlapját és a javított készülékek polcára tette, bepakolta szerszámait a kiszállásokra vitt táskába, munkaköpenyét kabátra cserélte, majd megfontolt lépésekkel elindult át a műhelyen. Az iroda ajtaja előtt elhaladva még egy pillantást vetett íróasztala mögött gubbasztó főnökére. Behúzott nyakával, felpúposodó hátával, apró szemével, hosszú orrával beteg, kövér városi galambra emlékeztette. Váradi elég sok dolgot gyűlölt a világon, s ezek között igen előkelő helyet foglaltak el a galambok. Cudar átkot mormolt el magában, aztán kilépett az utcára. Szinte repült a Baross utca 6-os számú házig.- Hol jársz? - hajolt fölé Balbekné csillogó szemmel, enyhén kipirult arccal, zilált tincsei csiklandozták Váradi arcát. - Nem is figyelsz rá, hogy mit beszélek.- Bocs. Igen?- Képzeld, tegnap késő este valami marha négyszer idetelefonált, de egyszer sem szólt bele a kagylóba. A végén kihúztam a falból. Aztán elfelejtettem. Akartalak hívni fél kilenc után, de tök süket volt. Már ott tartottam, hogy ösz- szeszedem magam, és bemegyek hozzád, amikor eszembe jutott. Váradin a pillanat tört része alatt átfutott, ahogyan az este is, hogy kiadja magát, de most nem érdekelte.- Én voltam az - vallotta be. Az asszony láthatóan meglepődött, majd nyomban ezután arcán megha- tott-pajkos mosoly jelent meg. Szorosan Váradihoz bújt, hosszan csókolta a nyakát, aztán ráhengeredett.- Miért nem szóltál bele, te bolond? - kérdezte miközben ülő helyzetbe emelkedett, s lassú mozdulatokat tett a csípőjével. - Lementem volna. Érezte Váradi, újból elragadja a hév, ám a gyorsan menekülő megfontoltságból maradt még benne annyi, hogy eszébe juttassa a hiányzó üveg sört.- Van egy üveg söröd?- Persze. Ott van a konyhában. Már ki is készítettem, de amikor megjöttél, nem úgy tűnt, hogy a sörre vágynál a leginkább - mondta évődő hangon Balbekné. Felkelt az ágyból, kiment a konyhába, háromszorra lehúzta az asztalon álló, felbontott, kicsit langyos Kőbányait, majd gyorsan visszament az asszonyhoz. Lassan szeretkeztek. Noha minden klappolni látszott, Váradi várakozása ellenére semmi sem történt. Tagjaiban elégedett ernyedtséggel, ugyanakkor keserédes hangulatban búcsúzott el Balbeknétól. A Krúdy Gyula utcán járt, éppen elhagyta a Lőrinc pap téri templomot, amikor érezte, gyomra egyszerre összeszűkül, elindulnak belőle a ismerős remegések, halántékában és szeme mögött elkezdődik az átható pulzálást, szívverése és lélegzése felgyorsul. Elgyengülő lábbal, a torkát elszorító, nehezen leírható örömmel állt meg és támaszkodott neki a ház falának. Lassan úrrá lett rajta az oly nehezen várt, az egész testét átjáró, szeszélyesen érkező bizsergés. Egy félköralakú, zsúfolt színházi nézőtéren ült, vérvörös plüssel bevont, puha székben, mellette Balbekné, karját a ő karjába fűzte. A színpadon a behúzott, nagy hurkákat vető, vörös függöny előtt egy hosszú asztal állt. Mögötte három szék. Idős, sovány, vállig érő, hullámos, ősz hajú, vékonyarcú férfi ült a középsőn, mellette balról egy fiatalabb, testes, szemüveges ember, rövid, sötét hajú, talán negyven körül járhatott. A harmadik szék üres volt, a középkorú, Brém-Nagy Ferenc hajnalban riadni... hajnalban riadni idegen ágyon bortól kiszáradt rosszízű szájjal gyűlölni azt aki melletted alszik magányodat duplázza magával majd távozni csendben köszönés nélkül * izzadó háttal mint ki elvetél s megkönnyezni ha a még sötét utcán belédmar örök asszonyod a szél sovány, öltönyt és kigombolt nyakú inget viselő férfi, akinek a helyéül szolgált most az asztal mellett állt, és kezében papírlapokat tartva verset mondott. A vén Paraszt már tudta s várta alkonyattájt kinn az udvaron: "Görnyedt testünknek nincsen ára, s úgy halunk meg, mint a barom. Kaszás testvér! Sovány a földünk! Könyörgöm, egyet tégy nekem: ha elviszel, szórd szét trágyának testemet kinn a réteken!" ö rábólintott s vitte lassan, s úgy szórta, szórta, szórta szét. mint magvető keze a búzát vagy pipacsot az őszi szél.- A földbe térünk mindahányan, s az évek szállnak, mint a percek, véred kiontott harmatával, irgalmazz nékünk, Jézus herceg! A férfi meghajolt. Dübörgő taps csapott fel, amely hamar vastapssá változott, s csak nehezen akart abbamaradni. A széksorok között fiatal fiúk és lányok jöttek-mentek. Énekeltek. Zongorával fütötték a kályhát, U hozd vissza a Doxa karórát. Nyista búza, nyista kukorica, nincsen tojás, megdöglött a tyúk. Nincsen semmi, mert elvitte a muszka, nem baj elvtárs, szabadok vagyunk. Érzékelhető meghökkenés és némi zavar, nomeg nevetés és szórványos taps kísérte a produkciójukat. Kérdően Balbeknéra nézett. Az asszony sokat- mondóan bólintott, és kacsintott is mellé. Folytatjuk Szerkesztette: Kertész Gabriella
