Amerikai Magyar Szó, 2005. július-szeptember (103. évfolyam, 209-222. szám)
2005-08-26 / 217. szám
2005. AUGUSZTUS 26. Gyerekeknek MAGYAR SZÓ-A HÍD 25 ISMERETTERJESZÉS H* A hajózás története !• * kézzel, csáklyával vagy evezővel kielégítően irányítható a vízen. Több rönk összekötésével kialakult a tutaj. A kosárra emlékeztető asszír guffákat ágakból fonták. Az indiánok a nyírfa kérgéből építettek kéregcsónakot, kenut. A hajó igazi ősének a monoxilont, az egyetlen fatörzsből kivájt bödönhajót tekinthetjük. Feltalálására csak földművelők lehettek képesek, akik már olyan szerszámokkal és ismeretekkel rendelkeztek, amelyekkel a föld termékeit feldig abból az anyagból (szükség esetén például nádból, felfújt vagy csontokra feszített bőrből stb.) készítette vízi járművét, amelyet a természet a rendelkezésére bocsátott. A nagy távolságok leküzdését, a nagy mennyiségű áru szállítását lehetővé tevő "igazi" hajók azonban sohasem épülhettek volna meg, ha a természetben nem állott volna rendelkezésre a hajóépítés ideális nyersanyaga, a fa. A fa számos módon felhasználható vízi járműként. A farönk Tar Károly A hegy hegy hajában csend motoz kíváncsi két szemében kékello csermely csobog ölébe rohan orcáján sok a bokor kinő épp melléig ér a legelő zöld fodor lelket ringató ott a szikla fényes ék ki szőrös mély barlangja kormában nem fürdött még hát bátortalan hátán a púp nem zavar kopott kis emelkedés a messze onnan is pazar ritka látomás sohasem embertelen a hegy néha hegyre meg)' patakban sír hirtelen reng kicsit nagyot •j* ősz fejére felültet messze titkot mutogat nagyapásan tekinget veled szerteszét szellőt ásított nagyot mély torkával riogat visszhangból hagyott hegyen fellegvárakat Egy bronzkori csónak rekonstrukciója (részlet) dolgozták, házat építettek, agyagedényt égettek, vásznat szőttek. Csakis ilyen népek lehettek képesek arra, hogy egy tömör fatörzsből vízi közlekedésre, teherszállításra alkalmas különleges "szerszámot", hajót alkossanak. Mindez évezredek hosszú sora alatt - feltehetőleg i.e. 5000 és 4000 között - ment végbe. A hajózás fejlődésének ez az első és leghosszabb korszaka Földünk egyes tájain, a természeti népek számára még ma sem fejeződött be. Már a múlt század végén (1876-ban) előkerült egy bronzkori bödönhajó Vingelznél, amely akkor nagy szenzációt keltett. Egy évszázaddal később (1975) hasonló hajót találtak Twann- nál és Erlach-Heidenwegben (1991). A svájci kutatók megkísérelték a bronzkorban ismert eszközökkel elkészíteni egy ilyen bödönhajót. Ezeket a 7-8 méter hosszú hajókat kivétel nélkül egyetlen fából faragták ki, amelyhez megközelítőleg 10 méter hosszú és legkevesebb 1 méter vastag egyenes, egészséges rönkre volt szükség. Egy ilyen nagyméretű rönk önmagában is hatalmas súlyú lehetett; megközelítőleg 3000 kg-ot nyomhatott, s ezért a feldolgozására feltehetőleg a kivágás helyén került sor. Először a rönk felületét nagyolták le, majd kifaragták a hajó későbbi alakját. Ezt követően láttak hozzá a teknőrész kivájásához. A munka folyamán ügyeltek arra, hogy a hajó belső fenekén bordákat hagyjanak, amelyek a későbbiekben segítettek megőrizni a hajótest szilárdságát. A megmunkálás közben gyakran használhattak tüzet, parazsat, mivel az égett felületű fa felülete jobban ellenáll a víz okozta rothadásnak. A faragás közben és a később keletkezett repedéseket mohával tömítették. A kutatók tapasztalata az volt, hogy a teljes munkafolyamat 5 embernek (több nem is fért volna egyszerre hozzá) mintegy 150-200 munkaórát, vagyis 18-22 napot vett igénybe. Ennyi kellett a fa kiválasztásától a hajó vízre emeléséig. A kísérlet során kimutatták azt is, hogy a hajó legfeljebb 6 fő, illetve kb. 400 kg szállítására volt alkalmas. Persze a kevesebb teherrel praktikusabban lehetett használni és 2-3 fővel evezve akár a 6-7 km/h sebességet is el lehetett érni. A hajótest egyébként a felborulása esetén sem süllyedt el, tiszta fa lévén ha meg is telt vízzel a felszínen maradt. Egy alkalommal szándékosan túlterhelték a hajót, és két hétig a víz alatt tartották. Ezt követően a nehezékeket kiemelve, s a vizet kimerve a bödönhajó újra használhatóvá vált. Két év elteltével a hosszú használat nyomát vizsgálták, s megállapították az sem ártott neki. Igaz, a vízben lévő részek megszívták magukat, s ezáltal nehezebbek lettek, ám ezt ellensúlyozandó, a kiálló részek kiszáradása köny- nyebbé tette a hajót, s ezért nem süly- lyedt el. Tehát a bödönhajó, mint az egyik legegyszerűbb és legalább annyira praktikus hajótípus, a bronzkorban már biztosan ismert volt. Az újkori néprajzi párhuzamok alapján egészen az 1930-as évekig készítették ezt a hajót Magyar- országon is a Balaton és a Felső-Tisza- vidék halászai. FOLYTATJUK A nyulacska harangocskája Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer eg)' nyulacska. Ennek a nyulacskának volt egy szépen szóló harangocskája. Egyszer a nyulacska elment az erdő szélére, lefeküdt eg)' bokor tövébe, és a bokorra felakasztotta a harangocskáját. Reggel, mikor felébredt, a bokrot sehol sem látta, hanem egy nagy fát látott helyette. Felnézett reá, és látta, hogy a harangocskája a fán van. Kérte a fát, hogy adja vissza a harangocskáját, de a fa nem adta vissza. Ekkor a nyulacska elment a fejszéhez, és kérte, hogy a fát vágja ki, hogy a fa adja vissza a szépen szóló harangocskát. De a fejsze nem vágta ki a fát. Most a nyulacska elment a köszörűkőhöz, hogy fenje meg a fejszét, hogy a fejsze vágja ki a fát, hogy a fa adja vissza a harangocskát. De a köszörűkő nem fente meg a fejszét. Ekkor a nyulacska elment a vízhez, hogy hajtsa a köszörűt, hogy a köszörű fenje meg a fejszét, a fejsze vágja ki a fát, a fa adja vissza a harangocskát. De a víz nem hajtotta a köszörűt. Ekkor a nyulacska elment a bikához, hogy igya meg a vizet, a víz hajtsa a köszörűt, a köszörű fenje meg a fejszét, a fejsze vágja ki a fát, a fa adja vissza a harangocskát. De a bika nem itta meg a vizet. Ekkor a nyulacska elment az egérhez, hogy csípje meg a bikát, a bika igya meg a vizet, a víz hajtsa a köszörűt, a köszörű fenje meg a fejszét, a fejsze vágja ki a fát, a fa adja vissza a harangocskát. De az egér nem csípte meg a bikát. Ekkor a nyulacska elment a macskához, hogy fogja meg az egeret, az egér csípje meg a bikát, a bika igya meg a vizet, a víz hajtsa a köszörűt, a köszöni fenje meg a fejszét, a fejsze vágja ki a fát, a fa adja vissza a harangocskát. A macska azt mondta, hogy ő megfogja, de előbb adjon neki fejecskét. A nyulacska elment a tehénhez, kért tőle tejecskét. A tehén azt mondja, hogy ő ad tejecskét, csak vigyen neki füvecskét. A nyulacska elment a kaszáshoz, hogy adjon neki füvecskét. A kaszás adott is füvecskét, s a nyulacska vitte a tehénnek. A tehén adott neki tejecskét, s a nyulacska vitte a macskának. A macska megfogta az egeret, az egér megcsípte a bikát, a bika megitta a vizet, a víz hajtotta a köszörűkövet, a köszörűkő megfente a fejszét, a fejsze kivágta a fát, a fa visz- szaadta a szépen szóló harangocskát. A nyulacska megörvendett, a szépen szóló harangocskát visszaakasztotta a nyakába, és mindig ott tartotta. Vége! Szerkesztette: Kertész Gabriella 4j GYEREKEKNEK * iMfll | . . r% Bh ihi I & A kezdetek A hajózás története az ősidőkbe nyúlik vissza. Kezdetben a folyók, tavak és a tengerek csupán akadályt jelentettek a szárazföldi közlekedés számára, ezek leküzdésének igénye hozta létre az első vízi járműveket, amelyek különböző helyeken és időpontokban, egymástól függetlenül alakultak ki. A hajó feltalálását nem lehet egyetlen kultúrához kötni. A történelem előtti ember min
