Amerikai Magyar Szó, 2005. július-szeptember (103. évfolyam, 209-222. szám)

2005-08-26 / 217. szám

2005. AUGUSZTUS 26. Mozaik Kéngőz-fürdő Nagy Ábrahám Leginkább tavasszal, mikor a nap­energia hatására a fagybirodalom kímé­letlen ereje megtorpan, a természet fló­rája kezd újraéledni, foszforeszkáló fé­nyek pillangói röpködnek szanaszét, parti-füzek zsenge ágacskáin rügyszep- lők csipognak, egy gyermekkori emlék sziluettje feszül elém. Nem is egy, több, de valahogy ennek az egynek nagyobb a hitelt kölcsönző fénye, több gravitációt sűrít, belső vonzalommal telítettebb. A fél lábára rokkant Füredi bácsi kro­nométernek számított lakónegyedünk­ben. Amikor az úton alig pár araszos botjával sántikálva mutatkozott, min­denki tudta, délután fél hat a pontos idő. Hatra kellett ott legyen, elfoglalja éjjeliőri posztját az szövőgyár kapujá­nak üvegoldalas fülkéjében. Jól időzí­tett, késésre soha nem került sor. Tizen­öt éven keresztül percpontosan látta el kapuőri szolgálatát. Nem volt ő mindig rokkant. Valamikor gépkezelőmester­ként dolgozott a gyárban, a szövőgépek­re ügyelt fel, azokat tartotta karban. Je­lentős része volt abban, hogy termelés- kiesés ne álljon elő, a gépek termelő ka­pacitása jó legyen. Fiatal gépészként al­kalmazták, alig múlt húszéves, amikor felvették a gyárba. A szövő osztályon eltöltött 30 év alatt, soha panasz nem merült fel ellene, elismerésben, megbe­csülésben volt része. Nem egy esetben a jól végzett munkája jutalmául kitünte­tésben részesült. Még abból az időből ismertük, tőlünk járatták a tejet. Sok­szor a néni maga jött, hogy elvigye. Egyszer felfigyelt, hogy a krumplit téli­re elvermeljük telkünk egyik részében. Miért vermelik el, tette fel a kérdést. Nálunk van bőven hely a pincében. Szép kőházuk volt az utcafrontra, bolt­íves száraz pincével. Náluk soha nem jött fel a talajvíz, nálunk szinte minden tavasszal, nem tudtuk használni, amire kellett. A felajánlás jól jött, hálásak vol­tunk, ők meg annak örültek, hogy segít­hettek rajtunk. Gyermektelen házaspár volt, talán ez volt a magyarázata annak, hogy nagyon szerették a kicsinyeket, igyekeztek személyük iránt bizalmat gerjeszteni a szomszédok gyermekei­ben. Végtelen jóság sugárzott belőlük. Füredi bácsi napközben mindig oda volt, ritkán lehetett a házatáján látni. A gyárban élte hétköznapjait. Nagyritkán udvarukon találkoztam vele, ilyenkor mindig szerét ejtette, hogy barackot nyomjon a fejem búbjára. Ha ilyenkor elbúsultam magam, megsajnált az ölébe emelt, öblös toszkán hangján szólalt meg: hát milyen huszár lesz belőled. Szikár termete volt, kackiásan pödört huszár bajusszal, magasan felfutó hom­lokcsonttal. Vörösbe játszó gesztenye­barna hajában ősz hajszálak raktak fész­ket. így kezdődött ismeretségünk, ápol­tuk is a jószomszédi viszonyt sokáig. Aztán egy nap bekövetkezett a tragédia, a gyárban egy szövőgépen alkatrészt kellett kicserélni. Daruval emelték a magasba, hogy hozzáférhessenek. A biztonsági eljárás csütörtököt mondott, a több mázsás szövőgép lezuhant, a sze­relőmester lábfejét pozdorjává zúzta. A sebészeti beavatkozás nem járt ered­ménnyel a lábfejet amputálni kellett. Rokkantságával Füredi bácsi közel egy évet ült otthon, folyósították a betegsé­gi segélyt, míg végül is a gyár vezetősé­ge meghozta határozatát: éjjeli kapuőr szolgálatot ajánlottak fel neki. Füredi beleegyezett. Nem volt hobbija, na­gyon kínos volt neki az otthonülős^ a foglalkoztatottság nélküli életmód. így került vissza a gyárba, helyesebben a portás fülkébe, ahol felügyelt a ki-be menőkre. Még örült is neki, hogy a régi cimborákkal naponta üdvözölhetik egy­mást. Május első felében vajúdó volt az időjárás, nehezen tudott megállapodni. Csak a virágzó lila, meg fehér orgonák emlékeztettek a tavasz beköszöntésére. Mi meg rutinosan, útrakészen vártuk az idő jobbrafordulását. Családunkban több éves szokás volt a májusi kirucca­nás a közeli erdőbe. Súgás fürdő volt a neve annak a látogatott helynek, amit a város lakói egy nyáron nem is egyszer felkerestek. Szombat reggelre letisztul­tak a fellegek az égről, felmelegedett, a majálist nyélbe lehetett ütni. Vasárnap kora reggel ki gyalogosan, ki szekérrel útrakelt a verőfényes napsütésben. Ma­gunkkal vittük a rokkant Füredi bácsit is feleségestül, valamivel akartunk ked­veskedni a pincéért. Füredi bácsi akár egy gyermek, úgy tudott örülni egy ilyen váratlanul jött bejelentésnek. A májusi erdőben csatangolni mindenki számára különös élmény, a természet- barátoknak főleg. Bár különösen hang­zik, én még ma is a gyermekkorból ma­gammal hozott érzelemmel, előítélettel lépem át az erdő küszöbét, ahol egy is­meretlen birodalom szövevényébe ke­veredhetek, ahol driádok meg erdei ma­nók tanyáznak, akik ha foglyul ejtenek, végem, szabadulásomra nincsen kilátás. Mégis mindig kísért egy-egy erdei ma­jális, ahol megcsodálhatom a lombsátor közt pihegő csendet, dermedt mozdu­latlanságot, a mohás talaj kalács illatát. Mellesleg elárulom, hogy Füredi bácsit évült reumás ízületi-gyulladása is kí­nozta. Úgy képzelte, hogy a kéngőz er­re is jó, azért bicegett mindjárt a kabin irányába. Nem volt egy kiépített, kar­bantartott fürdőhely, fizetni sem kel­lett, bárki igénybe vehette, használhat­ta a saját szakállára, no meg a felelőssé­gére. Egy deszkatákolmánnyal elkerí­tett rész, bent egy sziklás mélyedésből ömlött fel a gőz, a falak csöpögős sárgá­sán fénylettek. A bejárat ajtaján alig ol­vasható figyelmeztető tábla: gyermekek nem vehetik igénybe, fürdődresszre vetkőzve szabad csak bemenni. Meg volt szabva alkalmanként hány percet lehet a gőzben tartózkodni. Szüléink külön felhívták a figyelmünket, ne mer­jünk benyitni a gőzfürdőbe. Kevéssel azután, hogy megérkez­tünk, arra lettünk figyelmesek, hogy a fürdőzők a kabinok felé szaladnak, cső­dület támadt az ajtók előtt. Kíváncsis­kodók gyűrűje koszorúba fogta a földön he verőt. Füredi nénit két asszony ka­ronfogva vigasztalta. Mindenkinek rossz sejtelme volt. Aztán egy kopaszfe­jű férfi kiszabadította magát a tömörü­lésből a távolállók felé fordulva közölte. Nem történt semmi. Az illető egy kicsi­vel hosszabb ideig ült a gőzben. MAGYAR SZÓ —A HÍD 19 Péterffy Gyöngyi Simogatlak Ha meghalok majd ne fájjon a lelked a rámgondolás lassan tovatűn elmúlik mint minden ami kerget az érzelemben mindig egy táj ül de hajnaloknak bágyadt ébredésén feltámad a múltból ami szép ott leszek a messzi végtelenben simogatlak addig amíg élsz. Nyári idill A macska s én - két napimádó - ülünk egy foltján a nyárnak figyeljük színes lángjait a júniusi délutánnak. Fél-álmos szempilláink előtt a fűzfa smaragdban táncol, a virágágy skarlát-vörösben s a fű napsugarat láncol. Forró szeszélyben izzik a táj, mint élő góbiéin: keretbe', melyet a fűz sakktábla árnnyal, pusztulástól, védőn fed be. - A cica végül nagy unottan, mint, aki semmit se szeret: ásít, majd ugrik a csűr felé, fogni egy lusta egeret. (Hi rbkrt Mf.rill: Sun Time c. versét Mikes Balázs fordította) Születésedkor, az élet elején, Egy hosszú, ígéretes pálya kezdetén, A szülők rajongása övezett téged, A jó tündérek szerepét soha nem feledvén. Az első sikerekre nem is kellett sokat várni, Hiszen tőlük tanultál meg beszélni és járni, így jött évre év és sok új kihívás, És sikerült nyíltszellemű emberré válni. Aztán jött az élet s a nagy próbatétel, A helytállás nyomán a számbavétel: Jussod lett ház, autó és pénz garmadával, Adatott egészség is, mint isteni elégtétel. Sötét hajad lassan őszbefordult, S a tested is gyakran ellened fordult. Orvos és gyógyszer lett a mentsvár, S mögötted az öregotthon ajtaja nyikordult. Az emberi élet - akár egy cigaretta, Kezdetben heves és izzó parázzsal ég. • De hamuvá válik az élet s nincs "már" és "még", S földre hull a haszontalan cigarettavég. ^---------------------------------­Tibor Fábián Az emberi élet

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents