Amerikai Magyar Szó, 2005. július-szeptember (103. évfolyam, 209-222. szám)
2005-08-19 / 216. szám
2005. augusztus 19. GYEREKEK N E K " r Móra Ferenc Az arató ebédje * Orzsike édesanyjának nagy volt a gondja. Elkészült az ebéd, de nem volt, aki kivigye az arató gazdának. Kint volt az egész háznép, nem maradt otthon egy morzsa cseléd se.- Istenem, istenem, mitévő legyek? - sopánkodott a gazdasszony. - Ha magam szaladok ki az ebéddel, elhalad rajtam az idő, pedig tarhonyát kellene gyúrni délután.^- O, csak ne búsuljon, édes szülém - kottyant bele Orzsike a tépelődésbe -, úgy kiviszem én az ételt apámuramnak, hogy el se hűl, mire kiérek vele.- Te, te csöppség? Hiszen föl se bírod emelni az ételhordót. Orzsike mindjárt elpityeredett volna, ha az édesanyja be nem kötötte volna a fejét piros babos kendővel, s a kezébe nem adta volna a fehér abroszban az ételhordót.- No, hát akkor isten hírivei, de hamar ám! Siess, hogy el ne késsél, lassan menj, hogy el ne essél. Az úton meg ne állj, az abroszra vigyázz, hogy be ne levesezd, s mindig a lábad alá nézz a dűlőúton, hogy meg ne szúrja a királydinnye.- Sose féltsen engem, édesanyám - fo- gadkozott Orzsike -, tudok én vigyázni magamra. Édesanyja gyönyörködve nézett utána a kisajtóból, hogy milyen takarosán kocog az ő kislánya. Olyan büszkén ment, akár egy királykisasszony, még csak hátra se fordult, pedig ugyancsak kiabált utána a Bicók Annuska az árokpartról:- Gyere, Orzsike, együnk papsajtot! Jaj, dehogy ér ő rá, mikor az édesapja várja az ebédet! Ahogy a házak közül kiért, elejbe állt a Maros kutya.- Gyere, Orzsike, fogjunk ürgét!- Most nem lehet, kutyuskám; látod sietős dolgom van: ételt viszek édesapámnak. Más jó ösmerősökkel is találkozott az úton. Mentek elébe nagy gágogással a libák, hozzátörleszkedett a kis tarka bárány, rákiabált a kakukk:- Giá-giá-giá-gá, ne menj, Örzse, világgá, gyere szedni pimpimpárét!- Me-ee, me-e-e, ne szaladj úgy, Orzsike, gyere, szaladozzunk a gyepen!- Ka-kukk, ka-kukk, kis babus, gyér, keress meg, hogyha tudsz! Orzsike rájuk se hallgatott, örült, hogy elmaradtak tőle, mikor bekanyarodott a dűlőútra, a rozstáblák közé. Ha innen kiér, akkor már mindjárt kint lesz a búzaföldön, ahol bizonyosan nagyon nézeget már az édesapja az útra: jön-e már a leveske meg a mákos tésztácska. Hát ahogy mén sebesen, egyszer csak a szeminek vágódik egy bolondos pillangó. Bizonyosan len virágnak nézte a szemét, olyan kék volt. Hanem szép volt ám a pillangó is, sose látott még olyan szépet. Aranyos szárnyán kék selyempántlika, zöld nyakravalója, pörge bajusza. De ezt már meg kell fogni, mert ilyen pilléje még egy lánynak se volt. Letette az ételhordót az útszélre, s utánakapott a pillének, amelyik leült egy rozskalászra. De abban a pillanatban már egy tüskerózsa körül karikázott. Nagy vigyázva terjesztette ki Orzsike a tenyerét, de hogy összecsukta, nem maradt benne egyéb, csak egy csúnya hegyes tüske. Úgy a tenyerébe fúródott, hogy alig bírta kihúzni. A pille elröpült, és csúfolódva libeg- tette a szárnyát, ő pedig leült az útszélre útilevélfüvet keresni a tenyerére. Talált is egy szép nagy levelet, de ahogy le akarta szakítani, észrevette, hogy egy csigabigácska legelészget rajta. Úgy mozgott a szájacskája, hogy öröm volt nézni. S Orzsike addig nézte, addig nézte, míg egyszer csak lehanyatlott a feje a puha fűbe, és lecsukódott a szeme. Elaludt. Isten tudja, mit álmodott, bizonyára megfogta álmában az aranyos pillét, mert nagyon mosolygósra állt a szájacskája. Feje fölött altatót zizegtek a kalászok, a pipacsok bársony szirmukkal legyezgették, s a búzavirágok lehajolva a fülébe sugdostak. Még tán most is ott aludna, ha a kakukk arra nem repült volna, s röptében rá nem kiált:- Ka-kukk, ka-kukk, a híres elaludt. Megeszi a csigabiga a mákos csíkot, hátrakötik a sarkát Örzsikének. Ijedten ugrott föl Orzsike, s még csak az álmot se dörzsölte ki a szeméből, úgy sietett az étellel. Mégis elkésett vele. Jól túljárt az idő a délen, a juhász régen átlépett az árnyéka felett, mire odaért. Hanem azért az édesapja nem haragudott Örzsikére. Dehogy is haragudott, inkább azt se tudta, mit csináljon örömi- ben, hogy ő hozta ki az ebédet.- Nézd, Orzsikém, mit fogtam, én neked idekint - mondta mosolyogva, s azzal fölvette a kereszt töviből a kalapját. Egy nagy pillangó volt alatta. Aranyos szárnyán kék selyempántlika, zöld nyakravalója, pörge bajusza. Tulajdon az a pajkos pillangó, amelyik miatt elaludt Orzsike a rozsok közt. (Móra Ferenc: Csicseri történet című könyvéből) * j Két város Van valahol két szomszédos város. Az egyik város lakói állandóan hazudnak, a másik város lakói pedig mindig igazat mondanak. Egyszer a két város vásárt rendez, és a lakosok a két városból összekeverednek úgy, hogy az igazmondóknak egy része elmegy a hazugok városába, és a hazugok egy része elmegy az igazmondók városába. Te betévedsz az egyik városba, és meg szeretnéd tudni, hogy melyik városban vagy, de csak egy embert szólíthatsz meg az utcán, és csak egyetlen kérdést tehetsz fel neki. Mi az a kérdés, amire ha választ kapsz, mindegy, milyen ember mondja (hazug vagy igaz), biztosan megtudod, hogy melyik városban vagy a kettő közül? A megfejtés: kérdezd azt: - Idevalósi vagy? Négy lehetőség van: 1. Ha az igazmondók városában megkérdezek egy igazat, akkor igennel válaszol. 2. Ha az igazmondók városában megkérdezek eg)7 hazugot, akkor igennel válaszol. 3. Ha az hazugok városában megkérdezek cg)' igazat, akkor nemmel válaszol. 4. Ha az hazugok városában megkérdezek egy hazugot, akkor nemmel válaszol. Tehát az igazak városában igenlően válaszol mindkét embertípus, a hazugok városában pedig bármelyikőjüktől nemleges választ kapsz. MAGYAR SZÓ —A HÍD 25 NagyJohanna Mi legyen a vacsora? Konyhába jön, munkához lát, sürög-forog anyóka. Megkérdezi az unokát:- Mi legyen a vacsora?- Túrós laska! Túrós laska! - kiabál a kis legény. Zubog a víz, tV> a laska, asztalon már az edény. Sült szalonna csiklandozza szundi Bundi nagy orrát, túrószagra jön a macska, várják mind a vacsorát. Egyre hallszik anyó hangja:- ízlik-e a vacsorám? Egyél lelkem, van még laska, nőjjél nagyra, unokám! Anyó főztjét, ami ízlik, jól nevelt kis unoka megdicséri, ahogy illik. - Finom volt a vacsora. Ni i’M >i i i si K: Mondok\K Augusztus 1 la Domonkos forró, kérném tél várható. Lőrinc-napja, ha szép, sok a gyümölcs, és szép. Bertalan szép idővel, az ősz, is nekünk kedvel. Sűrű eső augusztusban, Jó mustot ád a hordóban. Szerkesztette: Kertész Gabriella ^ *
