Amerikai Magyar Szó, 2005. július-szeptember (103. évfolyam, 209-222. szám)

2005-08-12 / 215. szám

30 MAGYAR SZÓ —A HÍD Sport 2005. AUGUSZTUS 12. Éjszakai futamokat terveznek a Forma-1-ben NÉZETTSÉGHAJSZA Növelni akarja a Forma-1-es futamok nézettségét a sorozattól korábban elszakadással fenyegetőző, a motorgyártókat és a csapatokat tömörítő szervezet, a GPMA. Megbízott szóvivőjük, a McLaren-fónök Ron Dennis elárulta, ennek érdekében főmú- sondőben kezdenének néhány futamot, és gondoltak az éjjeli versenyzésre is. ÉLEN AZ MTK, hátul a Fradi Augusztus 7. A magyar futballbajnokság második fordulójában az Újpestnek hazai pályán 2-2-es döntetlenre futotta az erejé­ből a Vasas ellen, akárcsak a Győrnek az újonc vendéggel, a REAC-cal szemben. Az MTK 2-0-ra verte a Pécset, a Zalaegerszeg 3-0-ra a Tatabányát, a Diósgyőr pedig 1-0- ra az FC Fehérvárt. Idegenben nyert 2-1 -re a Sopron a Pápa ellen. Az FTC ezúttal a Honvéd otthonában kapott ki 3-1-re. A Ka- posvár-Debrecen mérkőzést (utóbbi BL- meccse miatt) elhalasztották. Az NB I-ben pillanatnyilag csak az MTK százszázalékos, azaz hatpontos. Négy-négy pontot szerzett két forduló alatt a Honvéd, a Győr, a Sop­ron és az Újpest. Pont nélkül csak az egy meccsel kevesebbet játszott Kaposvár, vala­mint a Ferencváros áll. Temetkezési tilalom a Bernabeu Stadionban Augusztus 8. A Real Madrid visszautasítot­ta háromszáz család kívánságát, amely arra vonatkozott, hogy elhunyt futballszurkoló rokonaik hamvait a Santiago Bernabeu Sta­dion gyepén szórják szét. A királyi klub döntésével azt kívánta megelőzni, hogy a le­gendás aréna búcsújáróhellyé váljon, mivel az engedély hatására valószínűleg hívek ez­rei állnának elő hasonló (utolsó) kívánsággal. Kolozsváriak az UEFA-kupa főtáblája előtt A kolozsvári CFR a Lens, a Marseille a La Coruna, a Hamburg a Valencia ellen játszik döntőt a labdarúgó UEFA-Intertotó- kupában. A párharcokat augusztus 9-én és 23-án rendezik meg, a három győztes feljut az UEFA-kupa főtáblájára. Három magyar érem A WAKEBOARD-VB-N Augusztus 8. A magyar versenyzők egy- egy arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek Dunaharasztiban a kábelpályás wakeboard- világbajnokságon. A vízisí modernebb vál­tozatának vb-jén a férfiaknál a masters kate­góriában hazai siker született Ékes Csaba révén. A junior nőknél Kaposi Dóra a má­sodik, Katona Vivien pedig a harmadik lett. A magyar csapat az összesített pontverseny második helyén zárt a németek mögött. Kerékjártó Tamás AMERIKAI ÚSZÓBRONZA Augusztus 8. Kerékjártó Tamás a harmadik helyet szerezte meg az Egyesült Államok nyílt, országos úszóbajnokságán a kaliforni­ai Irvine-ban 200 méteres vegyesúszásban. A Trojan Swim Club színeiben induló, 1979-es születésű székesfehérvári úszó a se­lejtezőkből 2:03.28-as idővel került máso­dikként a fináléba, ahol 2:02.80-at úszott, és ezzel a harmadik helyen ért célba. A győ­zelmet az amerikai Timothy Liebhold sze­rezte meg 2:01.75-ös idővel. (Cseh László ebben a számban l:57,ól-gyel lett világbaj­noki ezüstérmes Montrealban.) Kerékjártó ezenkívül egy hatodik helyet szerzett 200 méteres pillangóúszásban (győzött az ame­rikai Michael Phelps), illetve egy ötödiket 400 vegyesen. Szerkesztette: Somlyay Viktor Augusztus 9. A háromszoros egyéni világelső, címvédő, athéni olimpiai bajnok Vörös Zsuzsanna a Varsóban rendezett világbajnokságon nem emel­kedett ki a mezőnyből. Az első két technikai számban, főleg a vívásban "bennhagyott" néhány pontot, de a lö­vészetet követő kilencedik helyéről fo­kozatosan lépett előre az ötödik, a ne­gyedik, majd a második pozícióba, az­az végig versenyben volt az elsőségért. A 3000 méteres futás előtt csupán az volt a kérdés, utoléri-e a 18 másod­perccel hamarabb rajtoló cseh Lucie Grolichovát, illetve, hogy megőrzi-e a nála ebben a számban papíron jobb olasz Claudia Corsinivel szemben a hat-, a lett Jelena Rublevska ellenében pedig a tizenegy másodperces előnyét. A verseny rendkívül izgalmasan alakult, Corsini és Rublevska az első ezer méter után befogta Vöröst, majd hárman együtt elmentek Grolichova mellett. Többször úgy tűnt, hogy a magyar öttusázó nem bírja a tempót, de mindig felzárkózott, aztán az utol­McLaren-Mercedes első embere képvi­selte az utóbbi időben a régebben elsza­kadással fenyegetőző istállókat, és ezút­tal ő beszélt az eddig nem közölt terveik­ről is. "Javítani szeretnénk a promóción, látványosabb versenyeket akarunk és több csapatot" - mondta, azaz elképzelé­seik valóban egyeznek az FIA céljaival. A GPMA az eddig sem alacsony né­zettségen - mintegy 100 millió érdek­lődő futamonként - is javítani akar, ha kell extrém módszerekkel. Egyik ter­vük, hogy televíziós főműsoridőbe he­lyezik a nagydíjak kezdési időpontját. "Nem kizárt, hogy a nagydíjak rajtját a helyszíntől függően változtatjuk. El­képzelhető, hogy este versenyzünk, reflektorok fényében" - beszélt a me­rész tervről Dennis. Az Fi kezdési idő­pontja kora délután egy vagy két óra helyi idő szerint. Az európai tévénézők számára a Brazil, az Amerikai- és a Ka­nadai Nagydíj startol este nyolc körül, só háromszáz méteren elkezdődött a hajrá. Corsini ellépett az addig vezető lett riválisa mellett, a pár méterrel hátrébb futó Vörös újra erőre kapott, ő is megelőzte Rublevskát, az olasszal viszont nem tudta tartani a lépést, és két másodperccel mögötte, második­ként ért a célba. A csapat aranyesélye azzal szállt el, hogy a gyenge lövőnek számító Szat­mári Adrienn és Füri Csilla vívásban sem tudott jó teljesítményt nyújtani, így mindketten nagy hátrányba kerül­tek. Azért a második magyar női ezüst így is meglett! A győztes oroszok ösz- szeszedettebbek voltak nálunk, a len­gyelek viszont rossz napot fogtak ki, és várakozáson alul szerepeltek har­madik helyükkel. A férfiaknál egyéniben kínai - Csien Csen-hua (Qian Zhenhua) -, csapat­ban pedig orosz siker született a világ- bajnokság hagyományos versenyében. A magyar csapat sorsa már akkor el­dőlt, mikor Fülep Sándornak nem si­került a döntőbe kerülnie, így esé­míg a távol-keletiek és az ausztrál haj­nalban kezdődnek. A sötétben versenyzés persze nem Ron Dennisék ötlete, az amerikai NASCAR-ban rendszeresen futnak éj­jel, de csak oválpályán. Azokon az au­tókon sincs lámpa, a látást, illetve lát­hatóságukat a kerítés fölé szerelt fény­szórók biztosítják. Épített pályán nem igazán tűnik megvalósíthatónak az éj­jeli futam, ám városokban, például Monacóban, elképzelhető a lámpafé­nyes indulás, (index.hu) lyünk sem maradt a dobogós helye­zésre. A végén hatodikok lettünk. Egyéniben sem kísérte sok siker a magyarok útját, hiszen a csapatver­seny eredményébe be nem számító Horváth Viktor kilencedik, Balogh Gábor tizenkilencedik, Kállai Ákos huszonkettedik lett. Hétfőn sikerült javítani a gyászos férfimérlegen, a Kállai Ákos, Horváth Viktor, Fülep Sándor összeállítású csapat ugyanis aranyérmes lett a vál­tóversenyben. Ez a századik felnőtt vi­lágbajnoki érmünk, mégpedig a negy­venkettedik arany. Végül a hagyományos verseny­számban nagy csalódást okozó férfiak érték el a legjobb magyar eredményt Varsóban. A keddi zárónapon női vál­tónk ugyanis nem fért fel a dobogóra, a Vörös Zsuzsanna, Füri Csilla, Máthé Vivien összeállítású csapat - a németek, az oroszok és az olaszok mö­gött a negyedik helyen végzett. (MTI/Nemzeti Sport Online) PSYCHOTHERAPIA Depresszió, érzelmi egyensúly/személyes fejlő­dés, kapcsolatteremtés, szorongás, gyászolás, menopauzás változás kezelése, valamint letelepedéssel járó nehézségek enyhítése. Szakképzett mozgás és kreatív művészeti terápia alkalmazása lehetséges. Magánrendelőm Brooklyn downtown-ban van, egy megállóra Manhattantól. Bognár Anikó, MS, ADTR Telefon: 917-714-9403 j Ron..1 I Öttusa világbajnokság FELEMÁS SZEREPLÉS Megszületett az öttusa-világbajnokságok századik magy ar érme, de nem felhőtlen az örömünk a varsói vb után. Mert bár váltóban világbajnok lett férficsapatunk, a ha­gyományos versenyszámban szokatlanul rosszul szerepelt. Olimpiai bajnokunk, Vörös Zsuzsanna most is megtette a magáét: két ezüsttel gazdagította éremgyűjteményét. Augusztus 5. Éjjel is láthatunk Forma-1-es futamokat, ha a GPMA-nek (Grand Prix Manufacturer's Associa­tion), az Fl-es konstruktőrök szerveze­tének sikerül megvalósítania terveit. A szervezet a 2007-ben lejáró, a sorozat feltételeit szabályozó Concorde- szerződés meghosszabbításáról már hó­napok óta vitázik a Nemzetközi Autós Szövetség (FIA) elnökével, Max Mosleyval, ám az utóbbi hetekben kö­zeledtek a felek. A GPMA szabályter­vezetet juttatott el a szövetséghez, amely korábban szintén benyújtotta módosítási javaslatait. A Forma-1 gyár­tói és csapatfőnökei szerint a két dosszié rengeteg pontban egyezik.- Azt szeretném, ha öt éven belül más- félszeresére nőne a futamok nézettsége, és még több rajongóhoz jutnának el a közvetítések" - nyilatkozta az Indepen­dent című angol lapnak a GPMA nem hivatalos szóvivője, Ron Dennis. A Vörös Zsuzsanna: most is megtette a magáét

Next

/
Thumbnails
Contents