Amerikai Magyar Szó, 2005. július-szeptember (103. évfolyam, 209-222. szám)
2005-08-12 / 215. szám
2005. AUGUSZTUS 12. Mozaik MAGYAR SZÓ —A HÍD 19 Drótos atyafiak Tatár Imre Túl a nagy Krivánon - Zólyomi határon - Hegyek között, völgyek között - Fekszik szép hazám - Onnan indul bátran - Széles tarisznyával - A világot bejárja és - Vígan felkiált: - "Drótozni fótozni..." - így maradt meg emlékezetemben e régi dal, amelyből szépen le lehet vezetni, kik voltak ezek az emberek. A Felvidékről jöttek a fővárosba, a köznyelv "drótos tótoknak" hívta őket. Szlovák vándoriparosok. Törött cserép és fajansz háztartási edényeket dróthálóval összefogták, ismét használhatóvá tették. Ha a háziasszony kívánta, épeket is megdrótoztak, megelőzendő a bajt. Később, hogy inkább fémtárgyak terjedtek el, áttértek a foltozásra. Mert akkoriban nem árultak minden sarkon használati cikkeket. Takarékoskodtak is a családok, s így megjavíttatták a lyukas fazekat. Gyerekkoromban még megmegjelentek a józsefvárosi ház udvarán, bár azt mondják, a "tótok" ekkor már nem mozoghattak a régi szabad módon, szigorú határok szabdalták keresztül- kasul a Kárpád-medencét, jobbára cigányok vették át ezt a munkát. De azért kilestem tudományukat: fogták a rozsdától vagy a tűztől kilyukadt lábast, bádogból kivágtak két kerek lapocskát, az egyiket belülről a lábas aljára tették, a másikat a fenekére, s a kettőt összeszegecselték. Virágkorukban, amikor még egységes volt a Kárpát-medence, tavasztól őszig vándoroltak, s jöttek a fővárosba. Hátukon a bádoglemez számára támlás faláda. Beálltak az udvarokba és kiáltottak: "Drótozni, fótozni!" Amikor még Pest és Buda lakói jórészt német ajkúak voltak, valami, ma már érthetetlenül zagyva, szlávosodott német keverék nyelven hívták fel magukra a figyelmet. Ha az ember kissé olvasgat a múltról, csodálkozva tapasztalja, hogy miközben Pestből Budapest lett, s főváros, és amíg modern szolgáltatások ki nem alakultak, milyen bőven és képzeletdúsan hordták ide áruikat, kézművestudásukat a Felvidék szlovákjai. Népi gyógyszereket hoztak üvegcsékben, dobozokban, tégelyekben, Túróc megyéből, Árva és Nyitra megyéből érkeztek a "gyolcsos tótok", ottani gyárakban szerezték be a len- és a kendervásznakat, de alkalomadtán az óbudai textilüzemből is. A zólyomi csipkeárusok a felvidéki városokból hozták az eladni valót, mellette villát és ollót is. Velük tehát az északi ipar küldte termékeit. A "kosaras tót és a gyümölcsös" tutajon érkezett a hajógyárhoz és a Margitszigethez. Gyakran megfordultak az "üveges tótok", hutákból hoztak poharakat s egyéb holmit. Létay Miklós, aki forrásértékű tanulmányt tett közzé a múlt alakjairól, idézi Jókait: "Csodálatos népfaj ez. Szegényebb és szaporább, mint hogy megélhessen az istenadta földből: kénytelen szétvándorolni a széles világba". Vagyis bátran tarisznyával évenként néhány hónapra otthon hagyva családját. Történelem és technika immár messze túlhaladta e drótos-csipkés- kosaras időket, de romantikájuk még visszacseng. így emlékezünk a lábaskötő serpenyőfoltozó drótos atyafiakra. Mandler Gábor: Vers New Yorkról ... néhány bete amerikai állampolgár lettem. Ez egy nagyon érdekes élmény volt, olyan ami természetesen csak egyszer az életben történik meg valakivel. Mivel emiatt visszaemlékeztem az itt eltelt évekre, úgy gondoltam megpróbálom összefoglalni őket. Elkezdtem az írást, de valahogy mégiscsak vers lett belőle, mégpedig amolyan Balassi stílusban. De mivel ez jött, ezt fogadtam el a múzsáktól. Fogadják szeretettel! Az mikoron jöttem New York városába, Még az Dinkins vala az város királya. Gyengekezű lévén az rend nem létezett, Sok-sok bűnöző még kiskirály lehetett. Az Times Square is úgy nézett ki még az koron: Rajta ült a bűn, a füst és a korom. Nem jó lányok hada önmagát kérette, Az ki odament, az jó létét féltette. Az rendnek őrei nem mertek mit tenni, Ha látták a bűnöst, csendben kellett lenni. Sok-sok emberek már el is menekültek, Fellélegezének ha már kikerültek. Voltak zendülések, voltak nagy rablások, Az metrókon rablók, buszokon lopások, Már az ember báná, hogy ide is jőve, ■Azon tőré fejé innen hova mene. .Akkor jött eg}' tálján, névre Giuliani, Ilyet eddig itten nem lehetett látni. Kemény kézzel jőve, azonnal lecsapva Rohant a bűnözők apraja és nagyja. Szép lett így a város, csodájára jártak Köszönték is sokan eme új királynak. Ki mertek már menni az nagy' sokaságok. Voltak is emiatt nagy-nagy vigasságok. Ámde a dicsőség Rodolfó királyba Evek sora alatt szépen beleszálla. Már azt hitte ő, hogy mindent megtehete Beleette magát az önteltség-fene. Mert az görög hübrisz eszét majd elvette, Félig magát már-már Zeusznak képzelte. Az rendőrfőnököt csak úgy kirúgatta, Rendőrök kutyája étet mind ugatta. Minden városoknak van tragédiájok, Miket kerülni el nem tudnak királyok. Eme tragédia New Yorkra úgy ese Mint derült égből az villámnak ereje Szeptemberi nap volt, úgy tűnt, hogy szép vala, Am még aznap úgy volt: sok ember meghala. Repülők vágódtak az két nagy toronyba, Még egy becsapódott az egy Pentagonba. Sokan mondogatták, fene mórok voltak, Messzi afgán földről, barlangból támadtak, Kóddal az kezükben tudtak ők repülni, Az pilótáktól az kormányt gyorsan venni. Mint egy csuda, az volt hogy ők mindent láttak, Nekimentek ők az világ nagy urának. Turbános vezérök nagyon megörüle, Ámde örömének meglett az kesere. Hát ezek s még mások amik megtörténtek. Megrohantak mostan az régi emlékek. Az tizenöt évet itten már lehúztam, Sokakat én láttam, sok mindent tanultam. Most vagyok én immár versemnek végében, Mi kelt Brooklyn város Bárány-fej öblében. Köszönöm New Yorknak azt, hogy itt lehettem, Mégis az jó Buda lebeg az szívemben... Kelt vasárnap, 2005. július 31.-én Horváth Jenő Az út A távolból indul, a messzeségbe fut Mindenkinek kezdet és majd a vég az út. Egyik oldalt kövek, kicsik, máskor nagyok, másik oldalt gyémánt, mely tündöklőén ragyog. Kezdetben még sima, de aztán a hegyre fel Keskeny, rossz az ösvény amire lépni kell. Am ha szerencséd van és nem pihensz túl sokat egyszer majd eléred a kéklő csúcsokat! Majd ha arra vezet, megfogod látni ott a bányató tükrén felfénylő csillagot. Most talán úgy hiszed nem fáradsz el soha, de rád is vár a patak s partján a lágy moha. Csak jól figyeld a táblát ami rányt mutat, vinned kell egy lámpát, hogy el ne vétsd az utat. Égő lámpád lángja csak a szíved legyen, nehéz útjainkhoz adj erőt Istenem! Verba Maja A boldogság hona A boldogság néha megfogja a kezem, bókokat súg, s ezt örömmel veszem. A boldogság vigasztal, ha dől belőlem panasz. A boldogság az életem, a boldogság a tavasz. Az ember azt tudja, hogy' a boldogság az kincs s ennél nagy-obb a világon már egyáltalán nincs. De a boldogságot kell ki megteremti, s ezt az életben nagyon kell szeretni. S ha remegő lesz, öreg, fogd meg kezét, csókold meg könnytől ázott, ráncosodó szemét. Öleld át jól és ne engedd el soha, mert benne lakozik a boldogság hona.
