Amerikai Magyar Szó, 2005. július-szeptember (103. évfolyam, 209-222. szám)
2005-07-22 / 212. szám
16 MAGYAR SZÓ —A HÍD Elemző 2005. JÚLIUS 22. Gyurcsány és Orbán elsó nyilvános vitája Julius. 9 A Parlament Munkácsy termében megkezdődött Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor első nyilvános erőpróbája. A jelenlegi és a volt miniszterelnök hosz- szas huzavona után állt rá beszélgetésre. A kihívó, Gyurcsány Ferenc volt, aki számpárbajt akart folytami az ellenzék vezérével a gazdaság állapotáról. Orbán Viktor viszont az "ország érdekében" szeretett volna eszmét cserélni. A tévéviták eredményét nagy mértékben nem a felek nézők által látott teljesítménye, hanem a másnapi lap- és szakértői értékelések határozzák meg. A Magyar Nemzetben közölt felmérés szerint és a Magyar Hírlap elemzőinek osztályozása szerint Orbán Viktor nyerte a miniszterelnökök tegnapi vitáját. A Népszava körkérdése hajszállal Gyurcsányt hozta ki az első helyen, a Népszabadság tartózkodott a konkrét értékeléstől. (index.hu) Gyurcsány és Orbán: két balkezes csatája Hack Péter A politikát nem gólra játsszák, hanem szavazatokra, az eredményt a szavazólappal "pontozó" választók döntik el. Az eredményhirdetésre a választások éjszakájáig kell vámunk. Ennyiben a politika inkább hasonlít a bokszra mint a focira. Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor meccse élvezetes küzdelmet hozott, bár feltűnő volt, hogy mindketten főleg ballal ütnek. (Részletek) Bizonyosak lehetünk benne, hogy mindkét fan-club győztesként ünnepli kedvencét, és nem ok nélkül. Gyurcsány is, Orbán is fontos találatokat vitt be megnövelve saját politikai táboron belüli mozgásterét, sikerélményt adva híveiknek. A hetet még Gyurcsány kezdte vesztett helyzetben. Az elnökválasztási fiaskó következményei már megjelentek a közvélemény-kutatások eredményeiben, a baloldali szavazók elbizonytalanodtak, a Fidesz némileg növelte előnyét. Ha most lennének a választások, a Fidesz meggyőző fölénnyel nyerne. (Persze jövőre lesznek.) Ráadásul az elnökválasztás ügyében Orbán keresztül tudta vinni akaratát, mondhatjuk azt is, hogy röhejes - válasz volt, hogy "még nincs kampány", miközben az országot elárasztották a "konzultációra" hívó nemzeti színű plakátok, és Orbán Viktor folyamatos kampánykör- úton van. (...) Gyurcsány azzal is nyert, hogy saját tábora szemében sikerült megerősíteni pozícióját, mint Orbán egyedül hiteles baloldali kihívóját. A pénteki este után nem lehet senkinek semmi kétsége afelől, hogy a miniszterelnök erős, egyben esélyes kihívója Orbánnak. Sikerült szétrobbantani azt a - nemcsak a baloldalon élő - mítoszt, hogy Orbán legyőzhetetlen debattőr. (...) A péntek esti vitában az igazi baloldali retorikát (időnként populizmust) OrGyurcsány pedig alul maradt. Orbánék híveiket győzelmi hangulatba tudták hozni, míg a baloldal a választók szemében megzavarodott küzdő benyomását keltette. Nem sikertelen Orbán "Nemzeti Konzultáció" című kampánykörútja sem. És Orbán bemelegítésként jól, régi erényeit csillogtatva szerepelt a vizsgáló- bizottság meghallgatáson is. Ezzel szemben Gyurcsány 100 lépéses programja láthatóan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Gyurcsány stábja helyesen ismerte fel, hogy kockáztatni kell ahhoz, hogy a politikai trenden fordítani tudjon. A kockázatos húzás Orbán kihívása volt. Ez a lépés láthatóan meglepte Orbán csapatát. Nem is volt jó válaszuk. Az ugyanis kevéssé hiteles - de Szerkesztette: Czika Tihamér bán Viktortól hallottuk, Gyurcsány hozzá képest néha kifejezetten piacbarátnak tűnt, bár ő sem tagadta meg igazán a gondoskodó államba vetett ősi baloldali hitet. A kampány, ami persze már hónapok óta gőzerővel folyik, előre láthatóan egymást felülmúló ígéretek sorozatát fogja hozni. Amikor arról lesz szó, hogy néhány százalékkal növelni kell a támogatottságot, a vita tanulságai alapján sem Orbán, sem Gyurcsány nem fog visszarettenni attól, hogy az adófizetők pénzét a másiknál nagyvonalúbban osztogassa. Ezt még akkor is megteszik, ha most a vitában egyetértettek abban, hogy "nincsen ingyen ebéd, csak legfeljebb valaki más fizeti". Az a valaki más az adófizető, azaz mi valamennyien. Ezzel együtt a politika iránt érdeklődő nézők jó meccset kaptak a pénzükért. (Megjelent: HVG online 2005. július 9.) A visszahozott politika Csizmadia Ervin (politológüs) Az elmúlt tizenöt év a politikáról és a politikusokról roppant egyoldalú és leegyszerűsítő képet mutatott. Először is a politikát és a politikust álnoknak, acsarkodónak, korruptnak, egyszóval roppant ellenszenvesnek mutatta. Másfelől a politikát és a politikust egy sajátos kalodába zárta, amelyet - a Da Vinci kód nyomán - nyugodtan nevezhetnénk médiakódnak. A nemrégiben lezajlott Gyurcsány-Orbán-vitát pár nap alatt elérte a "végzete". Mindenki kiolvas belőle mindent, meg persze mindennek az ellenkezőjét is. Ahogyan ez "rendesen" lenni szokott. Ezen túlmenően kopik is a varázsa. Amilyen nagy eseménynek tűnt néhány napig, úgy fogják elnyomni várhatóan az újabb ügyek (Molnár Lászlóé, Kulcsáré stb.) Én azonban azt gondolom, érdemes még időzni csöppet ennél az eseménynél, s nem azért, hogy győztest hirdessünk. Az MSZP híveinek úgyis Gyurcsány, a Fidesz híveinek meg Orbán tetszett jobban (abban persze lehetnek különbségek, bogy pontozással vagy kiütéssel). Mondhatunk bármit. Külön téma tárgya lehetne, hogy egy-egy ilyen vita értékelésekor találhatunk-e valami objektív mércét. De egy ilyen objektív kritériumrendszer felvázolására (amire szerintem roppant nagy szükség lenne) ezúttal nem vállalkoznék. Induljunk ki tehát abból, hogy a vita értékelését nem osztályzatokkal kell elvégeznünk. Nincs sok értelme azt latolgatni, hogy 2005 júliusának egy napján melyik politikus fogott ki jobb formát. A választás 2006 tavaszán lesz, majdnem mindegy, melyikük volt a jobb, a meggyőzőbb most. Ez a mostani találkozó a jövő évi választások szempontjából imitáció volt, bár tegyük mindjárt hozzá: fontos imitáció. Fontos volt, mert megmutatott nekünk valamit. A vita ugyanis a politikáról szólt. Természetesen a magyar politikai közéletben minden a politikáról szól, de nem mindegy, hogyan. A magyar közélet nagy para- doxona: úgy túlpolitizált, hogy közben alig van jelen benne a politika. Mit is jelent mindez? Azt, hogy "mindennapi politikánkat" úgy adják meg nekünk, hogy abból az esetek többségében kimaradnak a politikát leginkább működtető elvek. Az "elvte- lenített politika" ikerpárja a "botránypolitika": az előbbiből kevés, az utóbbiból ellenben nagyon is sok van. Akármi is a véleményünk Gyurcsány és Orbán minapi szerepléséről, közös javukra kell írnunk: találkozójuk az elvi politika rehabilitációját szolgálta, segítve ezzel a politika megértését. Megmutatta, hogy a politikáról, az igazán lényegi vitákról (minden látszattal ellentétben) alig tudunk valamit. Merthogy a demokratikus közélet nemcsak attól és azért demokratikus, mert megvannak hozzá az intézményes keretek (többek között a pártok), hanem attól és azért is, mert a politikát működtető elveknek, illetve az elvek és az értékek közötti választási alternatíváknak vannak értő "befogadói" (ezt szokták fellengzősen politikai közösségnek nevezni). A plurális demokrácia az alternatívák közötti választásról szól, de ahhoz, hogy az emberek választani tudjanak, ismerniük kell a politikusok valódi (nem "lebutított") elképzeléseit. Persze ellenvethetnénk: ugyan mit érdeklik az embereket a politikát működtető elvek? Nem éppen az lenne a cél, hogy magunk mögött hagyjuk a "habókos" elveket, víziókat, délibábokat? Azaz szükség van-e egyáltalán arra, hogy az emberek értsék a politikát? Vajon értették-e az angolok, amikor 1832-ben bevezették az első választó- jogi reformot? Értették-e a magyarok az 1867-es kiegyezési törvényt? Tudta-e pontosan a brit közvélemény, hogy Churchill mit miért csinál, amikor - elődei politikájával szemben - keményen németellenes irányt vett? Tudják-e a franciák, hogy mit akar Nicolas Sarkozy? Ismeri-e a német választó, hogy mi áll Gerhardt Schröder előrehozott választásokra vonatkozó koncepciójának hátterében? Díszlet-e a választó, avagy valódi politikai szereplő? Megy-e előbbre a politika attól, hogy az emberek jobban ismerik és érteni vélik a "végső" mozgatókat? Egy ország állapotát természetesen nem az határozza meg, hogy mennyien értik a kormány és ellenzéke céljait, illetve a célok mögött rejlő elveket. De az sem igaz, hogy az elvek ismeretére nincs szükség. A politikus iránti bizalmatlanság egyik oka, hogy elvtelen, olykor jellemtelen embereknek gondoljuk őket. Totális tévedés. Politikusaink lenézésével és lefitymálásával ugyanis saját magunkat nézzük le. Akaratlanul is. A választók állítólagos kiábrándulására az a visszatérő válasz, hogy a politika "eltávolodott tőlük". Úgy van. Igaz megállapítás. De hogyan távolodott el? Úgy, hogy az elmúlt tizenöt év a politikáról és a politikusokról roppant egyoldalú és leegyszerűsítő képet mutatott. Élőször is a politikát és a politikust álnoknak, acsarkodónak, korruptnak, egyszóval roppant ellenszenvesnek mutatta. Másfelől a politikát és a politikust egy sajátos kalodába zárta, amelyet - a Da Vinci kód nyomán - nyugodtan nevezhetnénk médiakódnak. A média persze a politika eminens részese, olykor úgy tűnik, legfontosabb alakítója is, ami azonban ezen a területen történt, az példátlan. A médián kívüli politika lényegében nem is létezett. Az "ötperces médiakódhoz" igazodott itt mindenki: politika, politikus, politikai elemző - és persze az állampolgár is. A politikához - mint minden jó munkához - elsősorban is idő kell. Bármennyire nehéz lesz is, a politikának vissza kell szerezni a régi-új dimenzióját. Gyurcsány és Orbán "komótos" másfél órája mintha a hőskort (ha tetszik: a rendszerváltás korát) idézte volna, amikor még azt hittük: a politika beszélős, megvitatós műfaj, és a vita által mindannyian épülünk. Akárhány milliárdot pakolnak is az illetékesek a politikába (s most ne essék szó a módszerekről), az egész fabatkát sem ér, ha a politikát továbbra is kizárólag rövid snittekben óhajtják tálalni. A politikát talán vissza kellene léptetni egy másfajta időszámításba. Gyurcsány és Orbán egy kis lépést tett ez irányba. (Megjelent: Magyar Hírlap Online, 2005. július 15.)
