Amerikai Magyar Szó, 2005. április-június (103. évfolyam, 196-208. szám)
2005-06-24 / 208. szám
16 MAGYAR SZÓ —A HÍD Elemző 2005. JÚNIUS 24. “A briteknek nincs európai elkötelezettségük” Részletek Szócs László Schöpflin Györggyel készült interjújából Az 1939-ben, Budapesten született Scböpflin György SS évig élt Nagy-Britanni- ában. Kilenc évet dolgozott a BBC-nél, huszonnyolcat a Londoni Egyetem politológiaprofesszoraként. Tavaly óta a Fidesz Európai Parlamenti-képviselője, a külügyi bizottság tagja. Beszélgetésünk apropója az EU válsága és a jövő héten kezdődő brit soros elnökség.- Egyértelmű-e a múlt heti brüsszeli csúcs után, hogy Nagy-Britannia külön utakat jár az EU-ban?- Nem állítom, hogy mindent le akarnának állítani, de tény, hogy az integrációs folyamatok visszafogására törekszenek. Úgy vélik: már éppen eleget integráltunk. Meg akarnak maradni az európai gazdaság bizonyos fokú harmonizálásánál, s nem pártolják a fokozottabb politikai együttműködést. Lehetőség szerint ki akarják emelni a közös politikák köréből a mezőgazdaságot, mert nemigen profitálnak belőle. Saját tapasztalatomból is mondhatom, hogy a briteknek nincs európai elkötelezettségük, ők ezt az egészet igen gyakorlatiasan kezelik: mit tudunk kihozni belőle, ami nekünk jó? Ennyi. Az a felfogás, hogy az európaiságnak van valami, ezen túlmutató tartalma, az szerintük mellékes, esetleges vagy pedig még kártékony is.- Mindig is így gondolkodtak?- Tíz-tizenöt évvel ezelőtt ez nem volt ennyire egyértelmű. Akkor a felfogás az volt: igen, a bulvársajtóban megjelenő Európa-ellenes megnyilatkozásokban van valami, de a hivatalos London alapvetően mégsem ért egyet ezekkel a véleményekkel. Ezt később, John Major, majd Tony Blair kormányzása idején fokozatosan feladták. Ha az ember a UKIP (Egyesült Királyság Függetlenség Pártja) politikusait hallgatja, akkor egyrészt az az érzése, hogy ez persze a szélsőség, de mégis van valami közös a gondolkodásukban a többi brittel. Az érem másik oldala, hogy az elmúlt tizenöt évben a korábbinál is inkább az Egyesült Államok felé fordultak. Nagyon árulkodó volt, hogy Blair az iraki háború kapcsán habozás nélkül Amerika mellé állt, s fel sem merült benne: ez esetleg árthat a kontinentális kapcsolatoknak. Még Angliában éltem, amikor a tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos vita zajlott a brit nyilvánosságban. A legkevésbé sem volt szempont, hogy Európa erről mit gondol.- Vagyis Blair, amikor holnap Brüsszelben meghirdeti a féléves programját, valójában csak hangzatos jelszavakba csomagolja Európa-ellenességét?- Igen. Bár gazdaságpolitikai programját tekintve - liszszaboni stratégia, a versenyképesség fejlesztése - sok mindenben igaza van. Az úgynevezett szociális Európa Franciaországban, Németországban tíz-tizenkét százalékos munka- nélküliséggel jár együtt. Vagyis nem működik. Az ezt szemrehányó brit érvrendszerrel inkább az a baj: mindent a gazdaság, a kereskedelem nyelvére próbál lefordítani, hogy minél több politikai tartalmat szűrjön ki. Miközben a brit pénzintézetek - köztük az Európában legsikeresebb biztosítók - ugrásra készen várják, hogy beléphessenek a kontinentális piacra.- Különös viszont, hogy az új tagállamok sok tekintetben a britekhez álltak eddig közelebb.- A gazdaságban igen, bár más megfontolásból. Most viszont, az EU-csúcson Londonnak sikerült maga ellen hangolnia a közép-európai országokat. Persze, mikor britekkel korábban beszélgettem erről, már azt sem nagyon értették, miért ratifikáltuk Magyarországon az EU-alkotmányt. Mondtam, hogy mi kis ország vagyunk, s hívei az integráltabb Európának. Ekkor értetlenül néztek rám. Ami egy kis államnak - például Magyarországnak - sosem jutna eszébe, az most a briteknek igen: ők akarják Európát a saját képükre formálni. Ahogy annak előtte a franciák tették. Nagyon kell vigyázni, amikor Londonból azt mondják nekünk, vagy a lengyeleknek: kössünk szövetséget! Ugyanis nem biztos, hogy ugyanazt értjük a szavakon.- Eddig az EU mélyítéséről beszéltünk. Az EU-bővítést viszont London mindig is támogatta - azért is, hogy a mélyítést akadályozza.- A bővítést jó ideig el kell felejteni. Még a román és a bolgár belépéshez is tennék egy kisebb kérdőjelet. Jogilag nem nagyon lehet már leállítani, de köny- nyen el tudom képzelni, hogy egy-két tagország nem fog sietni csatlakozási szerződések parlamenti ratifikációjával. A britek viszont nagyon szeretnék őket, s a többi délkelet-európai országot is felvenni, mert ezzel végképp lassíthatják az EU-integrációt. (...)- El tudja-e képzelni, hogy London enged a "brit csekk" összegéből, s még az idén megszülethet a büdzsémegállapodás?- Nemigen. A rebate, a viszszatérítés Angliában már nem pénzt jelent, hanem szimbólummá vált. Az ország EU-tagságának része. Csak akkor adnák fel, ha a franciák a közös agrárpolitikát - azt pedig ők nem fogják. (Népszabadság, 2005. június 22.) Elemzett bír: Újabb kudarc az EU-ban: nincs költségvetés Június 19. Az Európai Unió soros, luxemburgi elnöksége bejelentette, hogy a brüsszeli EU-csúcs véglegesen kudarcot vallott a szervezet 2007-2013 közötti költségvetésének ügyében. A találkozó után Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök az Európai Unió mély válságát állapította meg, egyúttal szégyenteljesnek nevezte, hogy a szegényebb tagoknak kellett részesedésük csökkentését felajánlaniuk a megállapodás érdekében. Jelentések szerint Tony Blair brit miniszterelnök zárta rövidre a vitát, közölve, hogy "ma éjszaka már nem lehet megállapodásra jutni." A briteknek járó hárommilliárd eurós visszatérítés egy részéről lemondana, de az agrártámogatások reformjához ragaszkodik Tony Blair. Elemzők szerint a csúcstalálkozó kudarcáért többen is felelősek, de leginkább Tony Blair. A brit miniszterelnök semmilyen kompromisz- szumra nem volt hajlandó a brit visszatérítés csökkentésével kapcsolatban - ezen futott zátonyra a tárgyalás. (Az évi 4-7 milliárd euró visszatérítést egyedülállóként az Unióban az angolok azért kapják 1984 óta, mert eltérő mezőgazdasági struktúráik miatt egyenlőtlenül részesülnek a közös agrárpolitika juttatásaiból.) Július elsejétől a brittek veszik át az Európai Unió elnökségét. Hat hónapig Tony Blair lesz az Eupai Unió soros elnöke. Előzetes nagy reformokról szoló bejelentéseivel kapcsolatosan sokan, politikusok és elemzők egyaránt aggodalmuknak adtak hangot. (MTIIindex.hulorigo.hu) Blair, Európa elrablója Várkonyi Tibor Furfangos fickó ez a Tony Blair. Zátonyra futtatja az Európai Unió hét végi - s történetének egyik legfontosabb - csúcsértekezletét, de nem elégszik meg ennyivel. Ha csupán belpolitikai szándékai volnának, azt lehetne hinni, hogy megszegni készül a - korábbinál szerényebb - választási győzelmekor tett hallgatólagos ígéretét: hatalmának mielőbbi átruházását arra sóvárgó utódjára, Gordon Brown pénzügyminiszterre. Legfrissebb nemzetközi szereplésének pontosan eltervezett részletei következtetni engednének ilyen törekvésekre is, de valószínűleg mindennél sokkal többről van szó. Igazi célja ugyanis minden bizonynyal a kontinentális hatalmi viszonyok Blair: tényleg európai? gyökeres megváltoztatása. Blair jó szimattal szemelte ki azt az alkalmat, amikor a francia népszavazás elvesztésével Chirac talán végzetes sebet kapott, amikor tovatűnni látszik a francia elnök esélye arra, hogy 2007-ben harmadszorra is államfővé választassa magát. Ráadásul nemcsak személyes helyzete gyöngült meg, hanem elődeitől örökölt kiváltsága is, hogy az unió sorsát Párizs és Berlin együtt határozza meg. Mindez ráadásul olyan pillanatban, amikor a kevély német gazdaság is mélypontra jutott, s szinte biztosra vehető, hogy Schröder kancellárnak ősszel át kell adnia helyét kereszténydemokrata veSzerkesztette: Czika Tihamér télytársának. Blair ráeszmélt, hogy hic Rhodus, hic salta, itt a soha vissza nem térő alkalom. (...) Hetekkel a mostani csúcs előtt a mértékadó, állításaikat alaposan kontrolláló vezető nyugati lapok már pedzegették, hogy a brit kormányfő nem egyébre törekszik, mint a francia-német uniós hegemónia megrendítésére. Minden melléktörekvése mellett az a nagy ambíciója, hogy ezt a tengelyt megrepeszti, s átveszi valamelyik vezető helyét. Az unió kizárólagos brit hegemóniát persze nem fogadna el, ezért ésszerű megoldásnak tűnt a gyöngébb Franciaország kigolyózása. Az pedig a legjobbkor jött, hogy Németországban közeleg a kormányzati őrségváltás, és a kereszténydemokrata Angela Merkel késznek mutatkozik alkalomadtán elfogadni Blair szövetkezési közeledését. És mert a brit kormányfőnek, úgy látszik, tényleg kifinomult a taktikai érzéke, ő már hármasban gondolkodik. Nagyvonalúan a huszonötök egyik új kelet-európai tagját, a gazdaságilag ugyan gyönge, de népességére nézve mégis a fontos Lengyelországot venné be a triumvirátusba. Nem tagadható, hogy az unió ezzel tényleg gyökeresen megújulna. Ellenvetésként megemlíthető, hogy ilyen húzással Európa éppen azt az irányzatot segítené győzelemre, amely ellen az alkotmányt elvető "nem" szavazók hadakoztak, vagyis a szociális szempontokat jobbára mellőző liberális szemléletet. De hát bármennyire ádáz volt is ellene a küzdelem, ez inkább hitvita volt, mint Madách Tragédiájának konstantinápolyi színében a Homousion és a Homouision engesztelhetetlen híveinek az összecsapása. Hiszen a szociális piac- gazdaság is a tőke teljes szabadságára, a piaci verseny korládanságára épül, tehát mindenképpen a liberalizmusnak igyekszik érvényt szerezni. És ha megfontoljuk, hogy Párizsban Nicolas Sarkozy, aki az Élysée-palota kapuján dörömböl, Chirackal ellentétben ugyancsak inkább az angolszász liberalizmussal rokonszenvezik, Blaimek nem is olyan rosszak az esélyei - ha tényleg vannak ilyen szándékai - Európa elrablására. És még az is megtörténhet, hogy ebben az esetben Párizs akár át is mentheti magát. (Magyar Hírlap, 2005. június 20.)
