Amerikai Magyar Szó, 2005. április-június (103. évfolyam, 196-208. szám)

2005-06-24 / 208. szám

2005. JÚNIUS 24. Amerika Hírei II Jövőre megkezdődhet az amerikai kivonulás Irakból TITKOS HATÁRIDŐ Egy magas rangú amerikai katonai vezető bejelentette: 2006 márciusáig megkezdődhet az amerikai csapatok kivonása Irakból. A napi, súlyos veszteségek miatt a szenátus mindkét pártja követeli a csapatkivonások batáridejének és ütemtervének ismertetését. Június 21. Az amerikai hadsereg fel­tehetőleg megkezdi csapatainak kivoná­sát Irakból 2006 márciusáig, azt követő­en, hogy sor kerül az új iraki kormány megválasztására, amelyre előrelátható­lag 2005 végén kerül sor - jelentette be John Vines, a szárazföldi hadsereg iraki erőinek altábornagya. A Cl A tud Bin Laden hollétéről Tovább tökéletesíti terroristaellenes intézkedéseit a CIA, bogy elfogja Oszama bin Ladent, az al-Kaida ter­rorszervezet vezetőjét. A CIA igazga­tójának - ahogy 6 fogalmaz - “dsőran- gú elképzelést'van arról, bogy bol rej­tőzik Oszama bin Laden, de addig nem akarják fülön csípni, amíg meg nem erősítik a terrorellenes intézkedéseket. Porter Goss, ClA-igazgatő a Time magazinnak nyilatkozott. Június 20. Goss, akinek tavalyi ki­nevezése óta ez volt az első interjúja, arról nem beszélt, hogy információi szerint hol rejtőzködik bin Laden, de a lap szerint valószínűsíthetően valahol Pakisztán és Afganisztán határvidéke­in. “A terrorizmus elleni háború sike­réhez szükséges háló néhol még gyön­ge, és amíg ezeket a gyönge pontokat meg nem erősítjük, addig valószínűleg nem leszünk képesek átadni az igaz­ságszolgáltatásnak bin Ladent” - fogal­mazott a CIA vezetője. De azért hoz­zátette: jelentős az eíőrehaladás. Por­ter Goss szerint a terrorizmus elleni küzdelem terén egy szokványos világ­ban olyan nem szokványos utakat kell találni, amelyeket elfogad a nemzetkö­zi közösség. A CIA vezetője szerint az al-Kaida újból támadást intézhet az Egyesült Államok ellen, s ehhez - állí­tólag - megvan az elszántsága, eltökélt­sége is. Goss kitért az iraki esemé­nyekre is, és úgy vélte, hogy ugyan már közeledik, de azért még nincs vé­ge ennek a háborúnak. A napokban egyébként - a televízi­ók szokásos vasárnapi politikai talk- show műsoraiban - két republikánus politikus is megalapozadannak minő­sítette Bush elnök és Cheney alelnök optimizmusát az iraki háború fejlemé­nyeit illetően. John McCain arizonai szenátor szerint meg kellene mondani az amerikai népnek, hogy ez a háború még hosszú, nehéz és kemény lesz. Chuck Hagel nebraskai szenátor sze­rint pedig Irakban a helyzet nem, hogy javulna, hanem még romlik is! “A valóság az, hogy vesztésre állunk” - fogalmazott a nebraskai politikus. (Magyar Rádió Online) Az AFP által is idézett, Irakban szol­gáló tábornok egy washingtoni video- konferencián kijelentette: a csapatok bármely mozgása a harci körülmények­től függ. Hozzátette: semmiképpen nem volna helyes egy nagyarányú csa­patkivonás. Úgy vélte, hogy az iraki erők egyre inkább képesek szavatolni az ország biztonságát, így a választások után csökkenthetik az amerikai csapa­tok létszámát. John Vines szerint ha a kormánynak sikerül egy olyan alkotmányt létrehoz­ni, amely elfogadható a síita, a szunnita és a kurd közösség számára, “a felkelést igen hamar le lehet győzni”. Vines ab­ban látja a katonák felelősségét, hogy biztosítsák a kellő időt az alkotmány megszületéséhez, s ne hagyják, hogy azt csírájában fojtsák el a felkelők, akik a törvényes folyamatok összeomlásában érdekeltek. Az AFP hozzáteszi: az elmúlt hetek­ben semmiféle jele nem volt annak, hogy gyengülne az iraki felkelés, leg­alábbis nem erről tanúskodnak a jelen­tős civil és katonai veszteségek, amelyekre a sorozatos bombatámadás­ok és az útvonalak elleni támadások kö­vetkeztében került sor. A naponta bekövetkező, újabb csapá­sok következtében csökkent az Egye­sült Államokban az iraki katonai műve­letek támogatottsága. Az AP éppen tegnap összegezte a há­ború amerikai emberveszteségeit: 2005. június 20-ig az amerikai hadsereg leg­alább 1721 katonája vesztette életét a harcok 2003. márciusi kezdete óta, kö­zülük minimum 1324-en haltak meg el­lenséges erővel vívott összecsapásban. Az adatok tartalmazzák a hadsereg civil alkalmazottainak emberveszteségét is, ami eddig öt fő. A kongresszus mindkét pártjának tagjai követelik, hogy a védelmi tárca nyújtsa be a 135 ezer amerikai katona Irakból való kivonásának tervezetét, a határidők megjelölésével. Az iraki kivo­nulást Amerika lakosságának többsége is támogatja. A Gallup június eleji fel­mérése szerint tíz amerikaiból hat úgy látja: az Egyesült Államoknak ki kell vonnia csapatait Irakból. A háború 2003-as kezdete óta még soha nem volt ilyen erős az iraki kivonulást támogatók tábora. Bush iraki politikáját a megkér­dezettek mindössze 41 százaléka tartja helyesnek. Vines viszont következetesen ellenzi, hogy ismertesse kivonás időbeli terve­zetét. A kivonulás tervezett mértékéről csak annyit mondott, hogy egyelőre négy vagy öt dandár visszavonása jöhet szóba. (Magyar Nemzet Online) MAGYAR SZÓ —A HÍD 5 Észak-amerikai LAPOK SZEMLÉJE JÚNIUS 20. Washington Times A republikánusokat kezdi aggasztani a Bili Clinton és George W. Bush közötti egyre jobb viszony. És hogy miért zavarja a két volt elnök közötti kapcsolat a jobbol­dali amerikai pártot? Azért, mert attól fél­nek, hogy ez esetleg ahhoz vezethet, hogy a Bush család Hillary Clinton szenátor esetleges 2008-as elnökválasztási küzdel­mében nem fog olyan keményen fellépni a volt first lady ellen. New York Times Egy ügyvéd három szenátornak írt leve­let, melyben azt állítja, az FBI-nál történt tájékozódására támaszkodva, hogy a Szö­vetségi Nyomozóirodánál nem látják át a terrorizmus által képviselt fenyegetést, il­letve, hogy olyan tisztviselőket léptettek elő, akik igen kevés terepgyakorlattal ren­delkeztek. Az ügyvédnek azért nyílt most lehetősége kikérdezni az FBI-alkalmazot- takat, mert egy, az iroda ellen indított per­ben gyűjt információkat. Washington Post A Washington Post arról ír, hogy a most “Mély Torokként" azonosított Mark Felt, az FBI egykori második embere hogyan terelte el Richard Nixon embereinek fi­gyelmét magáról, amikor a Watergate- botrányban később megbukott elnök kez­dett rá gyanakodni. Á Washington Post ri­portereinek informátora ekkor a lap nyílt szapulásán kívül még egy vizsgálatot is el­rendelt az egyik kiszivárogtatás ügyében a lap ellen, nehogy bárki is rá gyanakodjon mint forrásra. (Magyar Nemzet Online) THE PERSONAL FINANCIAL ADVISORS OF IDEAS TO HELP YOU PLAN FOR THE FUTURE SO YOU CAN LIVE FOR THE MOMENT. As an American Express financial advisor, 1 can provide ideas on how to achieve your goals without high pressure sales pitches because my success is based on satisfied clients. In fact, much of my business comes through referrals from people I’ve helped. That’s why I’ll take the time to listen and understand your situation, help you explore your options and offer sound recommendations based on your personal needs. Call me today for a complimentary initial financial consultation. You’ll see why American Express Financial Advisors is helping so many people feel better about their financial future. Tibor R. Dani, Jr., CFP® Financial Advisor CERTIFIED FINANCIAL PLANNER™ practitioner 115 Route 46 West Suite 4, Building A Mountain Lakes, NJ 07046 (866) 249-5408 tibor.2.dani@aexp.com I speak Hungarian fluently! American Express Financial Advisors Inc. Member NASD. American Express Company is separate from American Express Financial Advisors Inc. and Is not a broker-dealer. &2O6!~2O0$ Ámeekaíi Express Fltwncy CoqxxratioD. AÖ i%Ísíí reserved. 3D0J 76Z-04 .12/04 1 F7 ÍN T+“ c/d \ö . I •<q 0 r~L .< '**■ *■-* ♦ • < s 3 S GO ^ 1 £

Next

/
Thumbnails
Contents