Amerikai Magyar Szó, 2005. április-június (103. évfolyam, 196-208. szám)

2005-06-24 / 208. szám

2 MAGYAR SZÓ-A HÍD 2005. JÚNIUS 24. Röviden Rálóttek A PALESZTIN KORMÁNYFŐRE Június 22. Ahmed Koréi palesztin kor­mányfő szélsőségesekkel próbált tárgyalni egy ciszjordániai menekülttáborban, de menekülésre kényszerült. Elégedetlenkedő palesztin fegyveresek ugyanis tüzet nyitot­tak arra az épületre a ciszjordániai Balata menekülttáborban, amelyben Koréi tartott éppen beszédet. A kormányfő sértetlenül úszta meg a támadást, de a táborból mene­külve kellett távoznia, jelentette a BBC. Az elemzők szerint a balatai akció is mutatja, hogy komoly gondok vannak a rendfenn­tartással a Palesztin Hatóság ellenőrzése alatt álló területeken, (index.hu) Észak-Korea kész FELSZÁMOLNI RAKÉTÁIT Június 20. Kész megsemmisíteni közép- és nagy hatótávolságú rakétáit Észak-Korea, ha az USA diplomáciai kapcsolatot teremt vele. Ezt Kim Dzsong II, az ázsiai ország első számú vezetője jelentette be június 17- én, amikor fogadta Csüng Dong Jong dél­koreai országegyesítési minisztert, közölte a miniszter egyik tanácsadója a Jonhap dél-koreai hírügynökségnek adott interjú­jában. (MTI/ITAR-TASZSZ) Amerikai Magyar Szó A Híd USPS 23-980 ISSN 0194-7990 FÜGGETLEN, MAGYAR NYELVŰ AMERIKAI HETILAP Szerkesztöbizottság:/Editorial Board: Czika Tihamér Kertész Gabriella Bán Emese Bailey Zsuzsa Földessy Dénes (magyarországi kulturális tudósító) Simon Katalin Telefon: 1-877-A-MAGYAR Mellékek: 1. HIRDETÉSSZERVEZÉS 2 . TÖRDELŐSZERKESZTÉS 3. ELŐFIZETÉSEK 4. APRÓHIRDETÉSEK 5. SZÁMLÁZÁS 6. ESEMÉNYNAPTÁR Hirdetésszervezés: hirdetes@ahid.com Apróhirdetés. apro@ahid.com Eseménynaptár: naptar@ahid.com Fószkrkesztó/Editor in Chief Fazekas Krisztina Főszerkesztő-helyettes : Molnár Kinga Főszerkesztő-helyettes: Horvát Zsolt Felelős kiadó/Pubi.ishf.r Péterman István Kiadja/Published by Hungarian Word Inc. Szerkesztőség és kiadói hivatal/ Editorial offices: 4809 Ave N Suite 169, Brooklyn NY, 11234 Fax: 800-579-9306, email: ujsag@ahid.com A Szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beküldött cikkeket vizsgálat tárgyává tegye, illetve szükség esetén javításokat eszközöljön. (The Editorial Offices reserves all rights to inspect all submitted articles and to make changes as needed.) "Amerikai Magyar Szó" (ISSN 0194-7990)(USPS 023-980) is published weekly except the last two weeks of the year for $40.00 per year by Hungarian Word, Inc. 1749 East 52nd Street, Brooklyn, NY 11234. Periodical postage paid at Brooklyn NY and additional mailing offices. Postmaster send address changes to Amerikai Magyar Szo, 4809 Avenue N, uite 169, Brooklyn, NY 11234. c* A szírellenesek diadalmaskodtak Libanonban ___________________A NAGYVILÁG HÍREI APJA HELYETT A FIA Abszolút többséget szerezhetett a libanoni parlamentben a választások utolsó for­dulójában Szád Hariri szírellenes koalíciója. A meggyilkolt exkormányfö mozgalmá­nak biztonsági kockázatott jelent a még mindigfeljegyverzett szírpárti HezboUab és a magát a libanoni keresztények elsőszámú képviselőjének kikiáltó Michel Aoun is. Június 20. Győzelmüket ünnepük a Szíria-ellenes pártok Libanonban, je­lentette a BBC. A harmincéves szír megszállás alól májusban szabadult or­szág első valóban szabad parlamenti választásának hétvégi negyedik, utolsó fordulójában az előrejelzések szerint a meggyilkolt Rafik Hariri exkormányfö fia, Szád Hariri és szövetségesei az ab­szolút többséget is megszerezhették. A négy részben lebonyolított szava­zás utolsó felvonása a keresztény és szunnita muzulmán többségű, így alapvetően szírellenes Eszak-Libanon- ban zajlott. A választók huszonnyolc képviselői helyről döntöttek, Hariri koalíciójának huszonegy mandátumot kellene szereznie az abszolút többség­hez. Hariri szunnitákat, drúzokat és jobboldali keresztényeket tömörítő szövetsége 72 helyet szerzett a 128 ta­gú parlamentben. A szírpárti pártok, a Hezbollah ve­zetésével csak a sokáig Izrael által megszállt Dél-Libanonban és a síita gerillák fő bázisán, a Beeka-völgyben szereztek szavazatokat. Hariri győzelme beteljesítheti az apja megölésével kezdődött libanoni függetlenségi folyamatokat. Szíria a Rafik Hariri február 14-ei megölése után kitört tömegtüntetések és az emi­att fokozódó nemzetközi nyomás hatá­sára döntött a kivonulás mellett. A szírpárti erők mostani veresége azon­ban nem jelenti a helyzet azonnali ren­Holtponton a palesztin-izraeli tárgyalások PATTHELYZETBEN Sáron kemény fejű, Abasz tehetetlen, derült ki az izraeli kormányfő és apalesztin elnök csúcstalálkozóján. A kialakult patthelyzet a békefolyamat összeomlásához vezethet. Június 22. Eredménytelenül zárult Ariel Sáron izraeli miniszterelnök és Mahmud Abasz palesztin elnök június 23-ai csúcstalálkozója. A palesztinok szerint “bonyolult” tárgyalásokon Sáron megmakacsolta magát, és közöl­te, hogy a terrorista csoportok elleni pa­lesztin fellépés hiányában nem hajlan­dó több gesztust tenni Abasz érdeké­ben. Sáron álláspontja szerint az au­gusztusra tervezett gázai kivonulás tá­mogatottsága jelentősen visszaesett az elmúlt hetekben kiújult palesztin ter­rortámadások miatt. Az izraeli közvéle­mény egyértelműen az utóbbi idők tá­madásai miatt fordult a kivonulási terv ellen, amit előzőleg az érintett telepese­ken kívül szinte mindenki támogatott. Abasz a megbeszéléseken egyértel­műen gesztusokat várt S árontól, hogy növelje elfogadottságát a palesztinok körében. Kérte S aront, hogy ígéretéhez híven engedje át öt palesztin város el­lenőrzését a Palesztin Hatóságnak, vala­mint engedjen szabadon több ezer pa­lesztin foglyot is. Sáron két város - Bet­lehem és Kalkilija - átengedésébe bele­egyezett, írja a Guardian. Cserébe a to­vábbi tárgyalások feltételéül szabta, hogy Abasz és a Palesztin Hatóság ténylegesen lépjen fel a fegyveres cso­portok ellen. Abasz, mivel a csoportok lefegyver­zéséhez nincsen ereje, a politikai folya­matokba próbálta bevonni a Hamaszt és az Iszlám Dzsihádot azzal, hogy en­gedélyezte indulásukat a választásokon. Mivel azonban az elmúlt hetekben az Iszlám Dzsihád a tűzszünet ellenére fel­újította támadásait, Izrael nem elége­dett Abasz lépéseivel. Abasz gyengekezűsége és Sáron ke- ményfejűsége együttesen patthelyzettel fenyeget. Dzsibril Radzsub, Abasz nemzetbiztonsági főtanácsadója szerint Sáron támogatása nélkül főnöke tehe­tetlen. A jelenlegi trendek alapján véres gázai kivonulás, így a békefolyamat tel­jes összeomlása várható, véli a Guardian. (Index.hu) deződését. Hariri koalícióját csak a ta­gok szírellenessége tartja össze, Aoun pártja pedig máris a keresztények egyetlen igazi képviselőjének kiáltotta ki magát. Tovább bonyolítja a helyze­tet, hogy a Hezbollah - a libanoni pár­tok közül egyedüliként - mind a mai napig nem számolta fel fegyveres milí­ciáját. (index.hu) Június 21. Marik, észtek, finnek, magyarok és a CIA is felbukkan egy Moszkvában terjedő összeesküvés­elméletben. Az amerikai demokrá­ciaexport keretében próbálnak forra­dalmat szítani Oroszországban a mari kisebbség szervezetei, vádasko­dott egy orosz magántévé. A TVC csatorna Az igazság pillanata című háttérműsora manipulativ vágások­kal azt a látszatott keltette, mintha ezt a marik vezetője, Vlagyimir Koz­lov be is ismerte volna. A műsorban nyilatkozó Kozlov valóban elismer­te, hogy az Öszmari Tanács kap pá­lyázati támogatást a Soros-alapít­ványtól, valamint finn, észt és ma­gyar intézményektől. A műsor ezt úgy állította be, mintha az említet­tek a tanács ellenzéki tevékenységét támogatnák. Kozlov valójában azt mondta, hogy a pénzen számítógé­peket és irodai felszereléseket vettek. Ez azonban nem akadályozta meg Az igazság pillanata készítőit abban, hogy egy Eduard Sevarnadze bu­kott grúz elnökkel készített interjú részleteinek bevágásával a nemzet­közi összeesküvés látszatát keltsék, szerintük a Soros-alapítvány huma­nitárius programnak álcázva bárso­nyos forradalmakat készít elő a posztszovjet térségben. A műsorban ismertették az orosz parlament korábbi, a mari kérdés európai parlamenti tárgyalását elíté­lő határozatát is. A teljes egészében a Kreml irányítása alatt álló parla­ment azzal vádolta a kérdést beter­jesztő magyar, finn és észt képviselő­ket, hogy a baltikumi orosz kisebb­ség elleni jogsértésekről akarták csak elterelni a figyelmet. (index.hu) Oroszország: finnugor támadás

Next

/
Thumbnails
Contents