Amerikai Magyar Szó, 2005. április-június (103. évfolyam, 196-208. szám)

2005-06-17 / 207. szám

2005. JÚNIUS 17. Amerika Hírei MAGYAR SZÓ-A HÍD 5 WkÚjra perben az 1964-es lincselés gyanúsítottjai KÍSÉRTŐ BŰNEINK Június 13. A Szabadság Nyara volt 1964-ben, a polgárjogi harcok kellős kö­zepén, amikor Amerikában sokan felke­rekedtek, hogy Délre utazzanak, és rá­vegyék az Egyesült Államok fekete bő­rű állampolgárait: ne féljenek, írassák fel magukat a szavazási listákra, és sza­vazzanak. Ezt tette három fiatalember is. A fehér bőrű, húszéves Andrew Goodman és a 24 éves Michale Schwerner New Yorkból, valamint a 21 éves, fekete bőrű, a Mississippi állam­beli Meridiánból való James Chaney együtt indult útnak, hogy bátorságot öntsön a niggereknek nevezett amerika­iakba, akik a szabadság földjén és az al­kotmány ellenére megkülönböztetés­ben, félelemben éltek. Ä Ku-Klux-Klan fehérbe öltöztetett emberei égő keresz­tekkel, verésekkel, lincselésekkel, gyil­kosságokkal gondoskodtak arról, hogy a félelem tartós legyen. De ekkor már sok minden megválto­zott. Martin Luther King, a polgárjogi mozgalom vezetője az előző nyáron, 1963. augusztus 28-án Washingtonban, a Lincoln-emlékműnél már elmondta híres beszédét: “Van egy álmom...”, és még négy évig élt: 1968. április 4-én gyilkolták meg. A három fiatalember 1964. június 21- én éppen egy kis faluba utazott, ahol előtte porig égettek egy templomot, a Június 13. Az amerikai legfelsőbb szövetségi bíróság megsemmisítette egy fekete férfi halálbüntetését, azzal az indoklással, hogy a texasi perben az esküdtek egy kivételével fehérek voltak, mivel a kiválasztásuk során az ügyészek körmönfont kifogásokkal elutasították a fekete jelölteket. A kilenctagú testület hat szavazat­tal három ellenében hozta meg dön­tését, amelyet a sajtó a halálbünte­tésben élen járó Texas joggyakorla­tának a bírálataként értelmezett. A legfelsőbb bírák érvénytelení­tették az utolsó előtti fellebbviteli fokon is megerősített halálbüntetést, és elrendelték Thomas Miller-EL perének az újratárgyalását, akit azzal vádolnak, hogy 1985-ben meggyil­kolt egy huszonöt éves szállodai al­kalmazottat. A halálbüntetést 1976-ban állítot­ták vissza az Egyesült Államokban és az azóta kivégzett több mint 900 ember egyharmadán Texasban haj­tották végre a halálos ítéletet. (MTI) fekete bőrű gyerekek iskoláját. Jöttek a helyi rendőrök, és gyorshajtásért letar­tóztatták, majd a Neshoba megyei bör­tönbe szállították őket. A déli rendőr és seriff nem sokban különbözött a déli át­lagembertől: mindent megtett, hogy megkeserítse a fekete emberek életét. Órákkal később kiengedték a börtön­ből a “gyorshajtókat”, de ekkorra egy bi­zonyos Edgar Ray Killen nevű baptista lelkipásztor, aki mérföldekre lakott Phi­ladelphiától, már maga köré gyűjtötte a Ku-Klux-Klan tizennyolc tagját, és megszervezte az üldözésüket. A Klan- banda némi autós hajsza után elfogta a három menekülőt, kivégezte őket, autó­jukat felgyújtotta. A szövetségi ügynö­kök, az FBI emberei negyvennégy nap­pal később találtak a tetemekre a mocsa­ras területen egy buldózerrel felhúzott földgát mélyén. Killen nem volt jelen a gyilkosság színhelyén, és Mississippi ál­lam még vádat sem emelt a tizennyolc ember ellen a gyilkosság miatt. Mivel ezt - akkor - a szövetségi hatóságok sem tehették meg, a tizennyolc embert és Killent azzal a váddal állították bíróság elé, hogy “összeesküdtek az áldozatok polgári szabadságjogainak megsértésé­re”, ami már szövetségi szinten üldö­zendő bűncselekmény volt. A tárgyaláson, 1967-ben a helyi Ku- Klux-Klan egyik tagja azt vallotta: Edgar Ray Killen volt az, aki értesült a három fiatalember időleges bezárásáról, ő szervezte meg sietősen a tizen-nyolc fős csapatot, hogy “elkapja és ízekre szedje mindhármójukat”. Killennek ha­ja szála sem görbült, szabadon távozott a tárgyalóteremből. Elítéléséhez az es­küdtszék egyhangú döntésére lett volna szükség, de egy esküdt megmakacsolta magát: ő soha nem ítélne el egy lelkészt, mondta. Killen akkori magatartására - és a közhangulatra - jellemző, hogy vé­dőügyvédje révén felszólította a vád egyik tanúját: ismerje el, hogy a feketék olyan fogadalmat tettek, hogy hetente legalább egy fehér nőt megerőszakol­nak. Miközben az FBI emberei negyvenegy éve Philadelphia mocsaras környékén keresték Goodman, Schwerner és Chaney holttestét, egyre - másra akadtak a vidéken más, azonosít­hatatlan tetemekre. Mind fekete bőrű volt. Killen ma nyolcvanéves, pletykás vénember, és éppen megállíthatatlan szómenése vezetett az ügy felélesztésé­hez. A gyilkosságok óriási vihart kavar­tak, Alan Parker 1988-ban filmet is ké­szített róla Lángoló Mississippi címmel. Killen ügye ma már csak egy a sor­ban, amely emlékezteti az amerikaia­kat a közelmúltban honfitársaikkal szemben elkövetett bűnökre. (Magyar Hírlap Online) Súlyos földrengések Kaliforniában Június 15. Kalifornia partjainál 7,4-es erősségű földrengést, majd egy 5,1-es utórengést észleltek június 15-én, szerda hajnalban. A főrengés epicentruma a kaliforniai Trinidad településtől 134 kilo­méterre, a tenger alatt 40 kilo­méteres mélységben volt, az utó­rengés a kaliforniai The Geyserstől 6 kilométerre, a földfelszín alatt 3,6 kilométer mélyen volt. Washington állam partjai közelé­ben 6,2-es rengést észleltek, mely egy törésvonalon pattant ki, szin­tén a tenger felszíne alatt. A Startribune tájékoztatása szerint személyi sérülésről, anyagi kárról nincs információ. Szökőárriasztást kiadtak ugyan, de később törölték, ugyanis a kis­méretű szökőár nem okozott pusz­títást. A USA Today arról számolt be, hogy Crescent City lakóit ma­gasabb területekre evakuálják. A földrengés tényét az EMSC európai földrengésjelző állomás is megerősítette. Az általuk feldolgo­zott adatok alapján a rengés 7,0-es volt, a rengés epicentruma Crescent City-től 134 km-re nyu­gatra, a tenger alatt 2 km-es mély­ségben volt. (Objektív Hírügynökség) IDEAS TO HELP YOU PUN FOR THE FUTURE SO YOU CAN LIVE FOR THE MOMENT. As an American Express financial advisor, I can provide ideas on how to achieve your goals without high pressure sales pitches because my success is based on satisfied clients. In fact, much of my business comes through referrals from people I’ve helped. That’s why I’ll take the time to listen and understand your situation, help you explore your options and offer sound recommendations based on your personal needs. Call me today for a complimentary initial financial consultation. You’ll see why American Express Financial Advisors is helping so many people feel better about their financial future. Tibor R. Dani, Jr., CFP® Financial Advisor CERTIFIED FINANCIAL PLANNER.™ practitioner 115 Route 46 West Suite 4, Building A Mountain Lakes, NJ 07046 (866) 249-5408 ti bor.2.dani@aexp.com I speak Hungarian fluently! American Express Financial Advisors Inc. Member NASD. American Express Company is separate from American Express Financial Advisors Inc. and is not a broker-dealer. $»>2001 America«': Express Fixund«! Corjwratioa Aß rights reserved. 306J76&Ü412/04 Ez a Philadelphia nem Bruce Springsteen Philadelphiája. Ez a Philadelphia nem Pennsylvaniában, hanem a déli Awsissippi állam kellős közepén fekszik, vidéki kisváros, 7300 lakossal. Itt kezdődött meg június 12-én az esküaszék tagjainak kiválasztása egy olyan ügyben, amely a mai napig terheli Amerika lelkiismeretét. S bár ezeket az ügyeket sorra - és megkésve - előveszi az igazságszolgáltatás, sok olyan áldozat van, aki sohasem részesülhet elégtételben. Megsemmisítették a halálos ítéletet THE PERSONAL ■ FINANCIAL ADVISORS OF I Ü je S3 tó cA >3 r-­-<! ’<*■ cry 1 « • Si tó W üt cn r* ||

Next

/
Thumbnails
Contents