Amerikai Magyar Szó, 2005. április-június (103. évfolyam, 196-208. szám)

2005-06-03 / 205. szám

2005. JÚNIUS 3. Mozaik MAGYAR SZÓ —A HÍD 19 Katona-zóna Nagy Ábrahám * Mákonyos csendben ültem a vár­templom szomszédságában egy agya­gos szakadék szélén, két lábamat lóbál- tam. Nyár volt, talán július. Máskor eb­ben az időszakban, cserkésztáborban töltöttem napjaim. Az idén, nagy bána­tomra a cserkészek nyári promjából ki­maradtam, nem vehettem részt a hegyi kirándulásokon, a természet szépségei­nek ismeretéről tartott előadásokon, es­ti tábortüzeken, a sátortáborok életének élménydús világában. Zsoján nevű tehenünk volt az oka. Minthogy nyomós okkal szüleim kivet­ték a csordából, engem bíztak meg, hogy a nyáron gondját viseljem: etessem, itas­sam, minden szükségletét kielégítsem. Nem lehetett tovább a csordába járatni, nem egy alkalommal az oldalán felhasí­tott bőrrel jött haza. Ujjnyi széles nyílt sebből szivárgott a vér. A csordás nem vállalt érte felelősséget, többszáz jószág Péterffy Gyöngyi Honvágy Virágokkal kelek hajnalpír öleli fényemet ­harmatosán ragyog itt is a határ otthon száll a kecses hű gólyamadár ­hallom ide hallik a kelepelés lejtős tájakon kél hűs baráti szél felszálló derűs harmatok nyomában hajlanak a kévék görnyed sok szép derék szólalni azt nem mer szava - az túl kevés ott vagyok - ott járok erdők - mezők között virágokat kötök búzát margarétát húzzák már a delet szaladva - szaladnék a torony felé fellegek lenyúlnak mélyen kihuny a fény - óceán hulláma parthoz érve loccsan moraja hozzám ér ­csak pillanat volt csak pillanat - az egész Bethlehem, PA, 2003. július 30. volt gondjaira bízva, köztük sok hegyesszarvú. A mi Zsojánunk jámbor jószág volt, nem volt benne faláska sem az agresszor fajtából. Ennek tulajdonít­ható, hogy egyik másik tehéntársa meg­sebesítette, pedig erős fizikummal ren­delkezett, képes lett volna elhárítani ma­gáról a veszélyt, keményen visszaütni, de ő biztos úgy gondolta neki az erdei le­gelőn nem az a dolga, hogy összeacsar- kodjék másokkal, hanem inkább a tej- gyűjtés bocijának, na meg a gazdájának... így lettem tehenünk pásztora a nyári szünidőben. Reggeli fejés után a szarva tövére tekert kötéllel indultam a legelte­tés színhelyére. A vártemplom szom­szédságában húzódó köztemetőt elhatá­roló kerítés mentén, az árokban sok fű nőtt, elegendő ahhoz, hogy egy kérődző jószág ellássa magát. Miközben tehe­nünk jóízűen ropogtatta a zsenge füvet, én a magammal hozott könyvet olvas­gattam, leginkább az Egri csillagok haza­fias érzelmeket ébresztő olvasmány kö­tötte le érdeklődésemet. így az olvasmá­nyaim által szerzett élmény-anyag rész­ben kárpótolt a cserkészélet elmulasztá­sáért. Ebből az időszakból megmaradt egy emlék, ami semmiképp nem tud fe­ledésbe merülni. Megértéséhez rövid magyarázat szükséges: városunk topog­ráfiájának nyugati részén erdős vonulat terpeszkedett: egyik része a városé volt, másikat a katonaság birtokolta. A kato­nák nyári hónapokon át barakkokban laktak, többnyire fegyverforgatásra használták az időt. Kétszer-háromszor egy nyáron élestöltetű fegyverekkel gya­korlatoztak, ilyenkor a civil lakosságot távolmaradásra szólították fel. Tilos zó­na táblákat raktak ki. A hely, ahol én le­geltettem, a tilos zónán kívül esett. Rondított a toronyóra, reggel kilen­cet jelzett. Alig kivehetően a város felől katonadal törte meg a csendet. Az ol­vasmány lekötötte figyelmem, ignorál- tam az egyre inkább felerősödő baka­nótát, de ekkor már az útkanyarban fel­tünedezett a masírozó katona század, kígyózott felfelé az enyhén emelkedő útszakaszon. Egy csinos, tüzes paripán, kivikszolt nyeregben a tüzérszázados feszített. Lova lompos szőrű farkával le­gyezte magát, kergette magáról a legye­ket. A tiszt hátra szólt a tizedesnek: szüntesse be az éneket, az egyszerre lé­pés sem volt most már kötelező. A kato­nák kiizzadt fejükről leemelték bocskai sapkájukat, zsebkendőjükkel törölget- ték kipirult arcukat. A százados lovának kötőfékén rántott egyet, a ló mostmár egyenesen felém vette az irányt. Rossz sejtelmem támadt, belém állt a frász. Mi rossz fát tehetterp a tűzre. Még hal­lottam a távoli búzaföldek felől a pacsir­ta dalt, láttam a nyári fényben sziporká­zó hegygerinc sziluettjét, orromban éreztem az oxigéndús levegő mezei fü­vekkel dúsított illatát. Mindeközben lo­vával a tiszt hallótávolságon belülre ért. Feltételezem a százados utasítására, szárnysegédje leállította a századot, a katonák mind engem fixíroztak miköz­ben szedték le a borjút hátukról. - Te oláh fattyú, mi keresnivalód van itt? - torkaszakadtából mordult rám a száza­dos. Vér szökött az arcába. Ujjal mutat­tam az árokban legelésző tehenünkre. Előzőleg már összecsuktam a könyvet, ülő helyzetemből felemelkedtem. Tor­komban lüktetett a szívem, minden csepp porcikám remegett. - Fogd a fosos tehened, és takarodj innen! Eleredtek könnyeim, fátyolossá változott a han­gom, rekedtem kiálltottam vissza a tisztnek: - Nem vagyok oláh fattyú, szé­kely gyerek vagyok! Zsebemből előhú­zott kokárdámat mutattam nekik. A ka­tonatiszt megszeppent. Lovát még kö­zelebb léptette hozzám, egy másodper­cig rajtam csüngette tekintetét, sze­memben fürkészett. A szigor eltűnt az arcáról, barátságos színt sugárzott. Fel­ső zsebéből kivett egy színes, zománco­zott jelvényt, a magyar koronát ábrázol­ta. Tenyerén átnyújtotta segédjének: - Tűzze ki a fiú ingére. Percek teltek el. Az éles tölténnyel gyakorlatozásra indult század már messzi járt, az alakok elmosódtak a táj­ban, én még mindig azon a helyen áll­tam, ahol a megszégyenítés ért. Nem voltam képes állóhelyzetemből kimoz­dulni. Kerékgyártó Kálmán Elfogyunk egymás mellől (Varjú-panasz) De kár, hogy a lelkem ily' szegény... de kár. És kicsorbult barátságom rémítő éle, éhes-csapzottan fagyok a kegyetlen télbe ­ősi magamra hanyatlók. És sok fekete madár mind fülembe károg, vén istenségetek tépi a virágot - de kár, jaj de nagyon kár, hogy kertjeink csupasszá váltak. Ágnes V. Fürst Hajnal Csodálom a hajnal ezüstös ruháját, amint nézegeti magát ablakom szárnyán. Szikrázik az üveg szűzies fényétől, s mire itt a reggel, éretten tündököl. Vártalak már hajnal! Nehéz volt hidd el. A bánat miért fájóbb, ha eljő az éjjel? Szerkesztette: Kertész Gabriella Kedves Olvasók! Továbbra is szeretettel várjuk lapunk Mozaik rovatába írásaikat, verseiket. *

Next

/
Thumbnails
Contents