Amerikai Magyar Szó, 2005. április-június (103. évfolyam, 196-208. szám)
2005-04-01 / 196. szám
4 MAGYAR SZÓ — A HÍD Bush még nem volt ilyen népszerűtlen George W. Bush népszerűségi indexe soha nem látott mélypontra zuhant. A CNN, az USA Today és a Gallup által közösen végzett közvéleménykutatási eredmények szerint az Egyesült Államok elnökének tevékenységét helyeslők aránya négy nap alatt 52- ről 45 százalékpontra esett. A CBS televíziós csatorna, még nagyobb esés után, hétfő reggel 43 százalékos állásról tudósított. Március 28. Az eredményt bőven tárgyaló reggeli lapok és a beszélgetőműsorok szereplőinek véleménye szerint az amerikaiak döntő többsége helytelenítette a kongresz- szus és Bush elnök beleszólását a Terri Schiavo életének megmentéséért folytatott küzdelembe. Busht ugyanis éjjel felkeltették: hálószobája előtt pizsamában, a folyóson állva aláírta a törvényt, és másnap reggel visszaindult a texasi birtokára. A gyengélkedő nyugdíjrendszer megreformálására tett fehér házi javaslatok a republikánus párt biztos szavazóbázisának számító idős emberek ellenállását váltották ki, és a magas üzemanyagárak láttán tanúsított kormányzati közömbösség már szinte forradalmi hangulatot teremtett az emberek körében. A Gallup eredménye 1001, a CBS felmérése 737 ember kikérdezésén alapult, a hibaszázalékot 3 százalékpontra tette mind a két cég. (CBS Morning News, CNN, The Miami Herald) Irán a WTO tagja lehet Washington nem ellenzi tovább Irán felvételét a Világkereskedelmi Szervezetbe (WTO). Amerikai külügyi közlés szerint Teherán polgári repülőgépekhez szükséges alkatrészeket is vásárolhat az Egyesült Államoktól. A döntés azon európai törekvés támogatását jelenti, amely Iránt diplomáciai eszközökkel akarja rávenni, hogy tegye átláthatóvá a nyugati gvanú szerint katonai célokat is szolgáló nukleáris programját. (MTI) Szerkesztette: Fazekas Krisztina Amerika hírei Kennan és Wolfowitz KÉT KÜLÖN AMERIKA Az elmúlt napokban az amerikai külpolitika két jelentős személyisége szerepelt a híradásokban, George Kennan és Paul Wolfowitz. Kennan abból az alkatomból került a szalagcímekbe, hogy életének 102. évében elhunyt. Wolfowitz-ot viszont életének 62. évében magas hivatalra jelölte az amerikai elnök: nagy valószínűséggel 6 lesz a Világbank elnöke június elsejétől. Március 30. Kennan neve leginkább azzal az 1946-ban Moszkvából keltezett jegyzékkel forrott össze, amely elmagyarázta: a háborúban kivérzett Szovjetuniót nem katonai, hanem politikai és ideológiai ellenfélnek kell tekinteni, és ebben a minőségében kell vele felvenni a küzdelmet, ezt tekintetbe véve kell feltartóztatni. Kennan osztozott azon éleslátó elemzők sorsában, akiket sokan tisztelnek, de kevesen fogadják meg a tanácsaikat. Kennan már 1989 nyarán határozottan úgy látta: a balkáni folyamatok az erőszak kirobbanása felé haladnak. Meg volt győződve arról, hogy a térség "a nyugati országok és különösen az Egyesült Államok számára a következő évek egyik legsúlyosabb külpolitikai problémáját okozza majd". Kilencvennégy éves volt, amikor a NA- TO-bővítés kérdésében is hallatta hangját. Az 1997-98 fordulóján tetőző vitában kijelentette: a NATO kiterjesztése "a háború utáni korszak amerikai politikájának legvégzetesebb hibája lenne". Albright külügyminiszter - aki a NATO-bővítés élharcosa volt - nem győzte feldicsérni a katonai szövetséget; szerinte ötven évvel korábban a NATO visszaadta Európa önbizalmát és meghozta a fellendülést. Kennan fontosnak tartotta, hogy ezt nyilvánosan is cáfolja; szerinte ebben sokkal inkább a Mars- hall-terv játszott szerepet. Kennan azok közé tartozott, akik az 1960-as években ellenezték a vietnami háborút. A háborút ellenzők egyik jellegzetes figurája volt William Fulbright szenátor is, akinek nevét nálunk is sokan ismerik a róla elnevezett ösztöndíj-programról. Fulbright hajdani kategorizálása nyilván leegyszerűsítő, de segít nekünk elhelyezni Kennant és Wolfowitz-ot. Wolfowitz egyike volt azoknak a neokonzervatívoknak, akik 1998 elején levélben sürgették Bili Clinton elnököt: Szaddám Húszéin rendszerének erőszakos megdöntésével tegyen pontot az elhúzódó iraki válság végére. O volt az, aki 2001. szeptember 11-én - fütyülve a meglevő, bár töredékes információkra - azt mondta az elnöknek: igen nagy valószínűséggel Szaddám Húszéin áll az ikertornyok lerombolása mögött. Ő már 2001-ben iraki háborút akart és nem afganisztánit. Türelemmel ki kellett várnia, amíg a nem létező tömeg- pusztító fegyverek körüli hisztéria kellőképpen megalapozza a háború támogatottságát - ha máshol nem is, az Egyesült Államokban. Mivel a világ más országaiban (tényleg nagyon kevés kivétellel) törpe kisebbségben maradtak a háború támogatói, és az emberek igen érzékenyen reagáltak a tömegpusztító fegyverek körüli manipulációk lelepleződésére, Wolfowitz világszerte a békepárti indulatok egyik fő céltáblája lett (Bush, Cheney és Rumsfeld mellett). Mindezek után Wolfowitz-nak ki kell majd állnia a fejlesztési kérdésekkel foglalkozó szakmai körök, az afrikai éhínség enyhítésével, az AIDS-szel és más súlyos problémákkal foglalkozó civil szervezetek elé, és bizalmi légkörben kell majd tárgyalnia a világ politikai, pénzügyi és gazdasági vezetőivel. Ha belegondolunk, hogy a galambnak titulált Colin Powell külügyminisztert 2002 augusztusában micsoda füttykoncert fogadta Johannesburgban, az ENSZ fejlesztési és környezetvédelmi konferenciáján, akkor el lehet képzelni, hogy hasonló közönség előtt mire számíthat a héják császáraként számon tartott Wolfowitz - ha tényleg elfoglalja új hivatalát. Az elmúlt napokban nem kevés gyorselemzés látott napvilágot arról, vajon hogyan értelmezhető Wolfowitz Világbankba történő áthelyezése. Fontos az, hogy hová kerül, és mi a szándéka Bush-nak a Világbankkal. Fontos ugyanakkor az is, hogy honnan kerül ki, vagyis hogy Bush egyúttal arról döntött: a Pentagont a jövőben annak eddigi "spiritus rectora" nélkül képzeli el. Wolfowitz ezzel a lépéssel kikerül Bush kormányából, bár az is kétségtelen, hogy fizikailag közelebb kerül hozzá, hiszen a Világbank székházától gyalog tíz perc a Fehér Ház, míg a Pentagontól autóval ugyanennyi. Wolfowitz eddigi munkásságából semmi nem utal arra, hogy mit gondol ő a Világbankról vagy általában a nemzetközi fejlesztés aktuális kérdéseiről. Ha tényleg kinevezik, ő inkább végrehajtója lesz olyan elgondolásoknak, amelyek az elmúlt évek során érlelődtek meg washingtoni körökben. Mivel azonban az IMF és a Világbank megítélése sohasem volt egyforma a két nagy amerikai párt köreiben, az események fonalát egészen az 1940-es évekig vissza kell gombolyítanunk. A republikánusok nem rajongtak azért az ötletért, hogy az USA a második világháború után nemzetközi pénzügyi szervezetekben vegyen részt. Ha rajtuk múlt volna, 2005. ÁPRILISI. valószínűleg nem lett volna se Valutaalap, se Világbank, talán még ENSZ se (erről néhány hét múlva még értekezünk ebben a rovatban). A Republikánus Pártban hagyománnyá vált a nemzetközi szervezetek és különösképpen a multilaterális pénzügyi szervezetek iránti ellenérzések hangoztatása. Nixon és Reagan alatt igyekeztek is módosítani az 1944-ben kialakított pénzügyi rendszeren, illetve az akkor felállított intézmények működésén. Az USA megerősítette pozícióit mindkét intézményben. Attól, hogy a szokásjog szerint csak a Világbank elnökét jelöli az amerikai elnök, ne legyen senkinek kétsége afelől, hogy az IMF - amelynek vezérigazgató-helyettese mindig amerikai - legalább ennyire az USA pénzügyminisztériumának ellenőrzése alatt működhet csak. Lehet, hogy az elmúlt tíz évre mint érdekes kitérőre tekintünk majd vissza a későbbiekben. Egy azonban bizonyos: a Clinton által kinevezett James Wolfensohn - különösen abban a három évben, amikor alelnöke a későbbi No- bel-díjas Joseph Stiglitz volt - egészen újszerű irányban fejlődött. Az elmélet és a gyakorlat síkján egyaránt változott; az üzleti szempontok mellé felzárkóztak a szociálisak; a szegénység megszüntetése a harmadik világban. Mivel az amerikai üzleti körök és a konzervatív republikánusok nyomása ez ellen a reform ellen igen erőteljes volt, Wolfensohn második elnöki kinevezésére már csak úgy kerülhetett sor, ha me- neszti Stiglitz-et. Most viszont - hiába ambicionálta a folytatást - már Wolfensohn újbóli kinevezése sem jöhetett szóba. Az amerikaiak jelölési előjoga miatt hiábavaló volt felvetni olyan kiváló szakemberek nevét, mint a török Kemal Dervis, és a kompromisszumos ötletként bedobott Colin Powell sem számíthatott sikerre. Wolfowitz ráoktrojálása a Világbankra azt jelzi: Bush-nak minden végvár fontos ahhoz, hogy az Egyesült Államok globális pozícióit védelmezni tudja. Nem tudhatjuk pontosan, hogy ez a harc a gazdaság, a politika és a háborúk frontjain milyen fejleményeket tartogat még az előttünk álló években. Azt azonban igen, hogy Paul Wolfowitz neve negyven év múlva ugyanúgy fémjelezni fogja az ezredforduló korszakának amerikai külpolitikai gondolkodását, mint ahogy George Kennan neve fémjelezte a hidegháborúét. (Andor László, közgazdász, egyetemi docens)
