Amerikai Magyar Szó, 2005. április-június (103. évfolyam, 196-208. szám)
2005-04-01 / 196. szám
2005. ÁPRILIS 1. Gyerekeknek MAGYAR SZÓ-A HlD 23 Szerkesztette: Kertész Gabriella Rhodoszi kolosszus Kormos István Az aranyhalacska és a csuka nyomba. Menekül ám a csöpp aranyhal, nem mer szembeszállni olyan nagy hallal, mint a csuka, a Duna és minden vizek ura. Úszik hazáig sebesen hazaér csuromvizesen, nyomában úszik a csuka, a Duna és minden vizek ura. Zsupsz! Udvarukba úszik a csöpp aranyhal; ott söpröget az apja egy söprűvel, de Kérdi a fiát:- Hát te, fiam, honnan loholsz ugyan?-Jaj, jaj - mondja az aranyhalacska, a csuka úszik a nyomomba. Köszöntem neki, de hiába, azt mondta: "Hallod-e, te kölök! Kinevetsz? Mindjárt elnáspángollak, hogy meggebedsz!"- Micsoda? kiált az aranyhalacska apja.- Méghogy megver a csuka? - Azzal a söprűjét kapja, és úgy elveri a csukát, a Duna és minden vizek urát, hogy azóta az aranyhal fiát, azt a csöpp aranyhalacskát, azt a kicsit, icipicit, olyan kicsit, mint az ujjam, a legeslegkisebb ujjam, minrlicr mindenkor mindenütt békiben úszkálni hagyja. olyan gyorsan ment a vízben, mint a villamos a parton, vagy annál is sebesebben. Meglátta a csöpp aranyhal s ráköszönt, de gyönge hangon: - Jó napot kívánok, csuka bácsi! Hogy tetszik lenni? Mit tetszik csinálni? Azt mondta erre a csuka, a Duna és minden vizek ura:- Hallod-e, te kölök! Kinevetsz? Mindjárt elnáspángollak, hogy meggebedsz! Csuka bácsi, kérem, én nem nevettem, csak köszöntem - felelt az aranyhalacska; de a csuka, a Duna és minden vizek ura, mérgesen csak azt mondta:- Megállj!... Megállj, te kölök!... S a méregtől, ha lett volna neki, csak úgy kunkorgott volna a bajsza. Azzal magát fogja, és az aranyhalacska után úszik Kr. e. 305-ben járunk, amikor Démétriosz, Phürégia és Lükia királya hadba vonul Egyiptom ura Szótér ellen. Démétriosz a rhodosziakat is csatlakozásra szólítja fel, de azok szembeszállnak a király erejével és nemet mondanak. Persze nyomos okuk volt rá, hiszen Rhodosz nem akart ellenséges viszonyt kialakítani legfőbb kereskedelmi partnerével, Egyiptommal. A király nem bírta elviselni a visszautasítást és ezért ostrom alá vette a várost. A városok elfoglalójának is nevezett fejedelemnek azonban csalódnia kellett. A jól megépített falak, ellenálltak a támadásnak. így a jó öreg Démétriosz sajnos, a saját csapdájába esett. Ugyanis nem tudott harcba lépni Egyiptom ellen, amíg a Rhodosz elleni háborút be nem fejezte. A királynak valami új dologgal kellett előállnia, ha győzni akart. A feldühödött uralkodó megelégelte, hogy katonái hiába ostromolják a várost, ezért eg}' addig soha nem látott méretű gépezetet építtetett. A szerkezet a városok rombadöntője, vagyis a Helepolisz elnevezést kapta. Ez a romboló monstrum 44 méter magas volt és kilenc fakeréken gördült a kiszemelt célpont felé. A hagyományok szerint 430 ember vontatta a szerkezetet a város alá, amelynek belsejében olyan katapultok voltak elhelyezve, amelyek óriási sziklatömböket tudtak eljuttatni a falakon túlra. Az óriási szerkezet első bevetésén teljes sikert aratott. A rhodosziak teljes kétségbeeséssel nézték a pusztítás. Nem volt mit tenni, minthogy imádkozzanak legfőbb istenükhöz, Hélioszhoz, a napistenhez. Kérték, hogy ne hagyja cserbe őket és megfogadták, hogy a segítségért cserébe egy hatalmas szobrot építenek a tiszteletére. S miközben imádkoztak, remek ötletük támadt. A várfal elé egy mély gödröt ástak, amelyet faágakkal és földdel álcáztak. S hogy mire is kellett az a mély árok? Szerintem mindenki kitalálja. Hát lássuk, beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket. Másnap reggel a katonák közelebb tolták a falhoz Helepoliszt, amelynek első kerekei megbillentek és a szerkezet ezáltal mozdíthatatlanná vált. Elzárta azt a lyukat, amelyet az előző nap sikerült a város falába ütni. Mit tehetett mást Démétriosz, minthogy békét kötött. A boldog rhodosziak pedig nem sokáig örültek sikerüknek, egyből nekiláttak a munkának, hogy felépítsék a monumentális szobrot. Az sem volt véletlen, hogy a nép Hélioszhoz imádkozott. Héliosz ugyanis Zeusz legkisebb fia volt. Zeusz felosztotta a világot gyermekei között, de ő valahogy kimaradt az osztozkodásból. Amikor visszatért szokásos földkörüli útjáról, annyit kért apjától, hogy legalább azzal a szigettel ajándékozza meg, amelyet hazafelé látott kiemelkedni az Egei-tenger vízéből. Ez a sziget volt Rhodosz, amelynek neve rózsát jelent. A szobor építése 12 évig tartott. Az építkezés Kr. e. 302-ben kezdődött. Az építőmester, Kharész eg}' vasszerkezetet készített, amelyet agyaggal vontak be. A belső szerkezet kialakítása után a művet egy földhányással vették körbe, hogy a félig kész szoborra ráhelyezhessék a bronzból készült fémlapokat. Arról nem maradtak fenn adatok, hogy ezt a folyamatot hogyan végezték, de annyit lehet tudni, hogy összesen 12 tonnányi fémet használtak fel. A mű belsejét a stabilitás érdekében kövekkel tömték meg. A szobor a kezdeti 18 méter helyett, 36 méter magasságba emelkedett, tehát a rhodosziak méltán voltak büszkék az alkotásra. Hogy el tudd képzelni milyen nagyságról van szó, íme néhány viszonyítás. A Gellérthegy tetején el sem férne, viszont a tatai turulmadár nyugodtan megülhetne a vállán. Azóta is csak egyetlen szobor épült magasabbra, ez pedig nem más, mint New Yorkban a Szabadság szobor. Sajnos egyetlen ábrázolás sem maradt fönn a műről, így a régészeknek részben a fantáziájukra kell hagyatkozni, amikor megpróbálják lerajzolni a szobrot. Van azonban egy vitás kérdés a témában. Mégpedig az, hogy vajon hol állhatott a szobor. Ma már kevesen hiszik azt, hogy a kikötő bejárat fölött tornyosult volna. Valószínű, hogy a szobor a városban állt és abba az irányba nézett, ahol a Nap felkel, vagyis Keletre. Kr. e. 224-ben egy földrengés rázta meg a várost, amelynek következtében Héliosz térde eltört és a város épületeire zuhant. Ezek után a mű 900 évig feküdt a földön, mert egy jós azt mondta a rhodosziaknak, hogy nem szabad felemelni onnan, mert szörnyű csapások érhetik a népet. Kr.u. 653-ban arabok foglalták el a várost, akik nemcsak a várost, de a szobrot sem kímélték. Leszedték róla a bronz bevonatot és elszállították Mezopotámiába. Hol volt, hol nem, a Dunában, volt egy csöpp aranyhalacska, olyan kicsi, mint az ujjam, a legeslegkisebb ujjam, volt hát egy aranyhalacska, aki mindig maga úszkált Duna fodros hullámában; úszkált apja háza körül, sétált le és föl a vízben, fíckándozott a farkával, míg egy ízben találkozott a csukával, a Duna és minden vizek urával. Úszott az nagy uszonyával, iszonyú nagy uszonyával, fröcskölte a vizet fennen, Népköltések: Mondókák S Április György-nap előtt, ha nem esik, György-nap után sok is esik. Hogyha Vitálisz didereg, Tizenötször lesz még hideg! Áprilisnak szárazsága, Jó gazdának bosszúsága. Áprilisnak nedvessége Fáknak termőképessége.
