Amerikai Magyar Szó, 2005. április-június (103. évfolyam, 196-208. szám)

2005-04-29 / 200. szám

2005. ÁPRILIS 29. Kultúra MAGYAR SZÓ —A HÍD 15 Az emigráció felelőssége RAGYOGÓ FESZTIVÁL Tömeg! - ez volt a budapesti nemzetközi könyvfesztivál legjellemzőbb, legbiz­tatóbb jelensége, már tizenkettedik éve. Nem egyszer csak „élivei", vagyis test­felületünket csökkentve, félvállal előre lehetett a könyvsátrakhoz férni, mint az ötvenes években, ha néha bús érkezett a hentesboltba. Idén már kiállítottak, mi több: árultak! a ciprusiak, sőt a japánok is. Ragyogó volt a XII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál: szellemi igény ragyogott fel belőle. Földessy Dénes A budai Kongresszusi Központban április 21-én még a színháztermet is be- sátorozták a könyvkiadók. Sebestyén Márta és a Kaláka együttes énekelt, ze­nélt, majd Bozóki András, a nemzeti kul­turális örökség minisztere látta el tisztét: megnyitotta a fesztivált. Utána a mind­kori budapesti főpolgármester feladata következetett: Demszky Gábor átadta a Budapest Nagydíjat a világ egyik legol­vasottabb írójának, a legtöbbször Fran­ciaországban, egy csendes vidéki házban élő brazil írónak, Paulo Coelho-nak. A fesztivál meghatározó egyéniségei is je­len voltak: Kocsis András Sándor, a Ma­gyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnök-helyettese, a Kos­suth Kiadó Rt elnök-vezérigazgatója, Osztovits Levente, az Európa Kiadó ve­zetője, Zentai Péter László, az említett egyesület igazgatója és még hányán!... Osztovits Levente hagyományos irodal­mi matinéja most is élmény volt. Beszéltünk Paulo Coelho-val:- Másodjára vagyok Budapesten, de már első alkalommal nagyon megszeret­tem, s nem csak azért, mert a világ egyik legszebb városa, hanem tudja, hogy pél­dául miért? Azért az aranyos, régi föld­alattiért, amelyen az utazás mesés han­gulatot ad. Egyébként Magyarországon Vascipók a Duna-parton Ritka kifejező erejű, megdöbbentő emlék­művet avattak fel Budapesten: időtálló fém­ből készült viseltes gyermek- és felnőttcipő­ket, sorban a Duna parttól fél-másfél méter­re. A szélső jobboldali nyilasok ugyanis, mi­előtt a folyóba lőtték volna a sok ezer zsidót, köztük magyar ellenállókat, sőt, apácákat is, levétették velük a cipőjüket. A hatvan pár jelképes vascipő Pauer Gyula szobrászmű­vész alkotása, barnára patinázott, rozsdáso­dó lábbelik, s feledhetetlenül megdöbbentő­ek. Vasárnap délután a budapesti keresztény egyházak egy-egy lelkésze és az izraelita hit­község rabbija mondott áldást a rakparti mementóra. Az április 16-i holocaust ünne­pet még Pokomi Zoltán korábbi oktatási miniszter, a Fidesz Magyar Polgári Párt alel- nöke javasolta. Idén is többféle rendezvény­nyel emlékeztek a kegyetlen időkre: fáklyás menettel, oktatási és módszertani tanácsko­zással. Orbán Viktor a Terror Házában ren­dezett ünnepségen mondott beszédet, hi­szen ez a múzeum minden diktatúra áldoza­tainak emlékháza, de mivel a nyilas uralom csak fél évig, a kommunista rendszer pedig közel fél évszázadig tartott, a Terror Házát jobbára a szovjet rendszer mementójának tartják számon. Orbán Viktor hangsúlyozta: soha többé nem kerülhet hatalomra olyan politikai rendszer, amely embereket szárma­zásuk alapján gyilkol meg. (FD) eddig hét regényem adták ki, e mostani fesztiválra jelent meg magyarul a nyol­cadik, A Zahír.- Mi az alkotói műhely titka?- A regény lényege a jó történet, az írás pedig öntudatlan folyamat. Szavak­ba öntött álom, amit csak harminckilenc éves koromban, egyházi zarándokoltam következményeként mertem elkezdeni.- A hivatalos feladatokon, a dedikálá­sokon túl mit csinál Pesten?- Semmiképpen sem szeretnék résztvenni a saját írásaim túlzott népsze­rűsítésében. Azokat olvasni kell, s olvas­sák is hál’Istennek: a hatvanöt millió el­adott könyvemet állítólag kétszáz millió­nyian, mivel azt mondják: egy könyvet egy családban, egy baráti körben átlago­san hárman olvasnak. Beülök majd egy- egy kávéházba, presszóba, megiszom egy kávét és figyelem az embereket. Néhány érdekesség a fesztiválról: A legtöbb külföldi kiállító Németor­szágból jött, megerősítve a budapesti Goethe Intézet külön sátrával. Ugyanak­kor a magyar főváros talán legnépsze­rűbb külföldi intézete, a francia oldotta meg először, hogy egy nemzetközi sikerű regény egyszerre jelenjen meg a könyv- fesztivállal, franciául. Áz intézet és a bu­dapesti Latitudes francia könyvesbolt ré­vén Anna Gavalda: Je l’aimais című re­génye volt kapható. Az sem volt rossz, hogy a rendezvényen általában 15-20 százalékos árkedvezményt adtak. Bozóki András kultuszminiszter Pro Cultura Hungarica kitüntetésben része­sítette Szereda Vjacseszláv Tyimo- fejevics orosz történészt, hungarológust és műfordítót, aki a magyar irodalom húsz nagy egyéniségét, például Jókait, Kosztolányit fordította oroszra. Ugyan­ezt a kitüntetést kapta Vorinkina Tatjána Joszifovna, a Progressz Kiadónak most nyugdíjba ment, 1958. óta magyar bibli­ográfusa, majd harminc éven át magyar fordítója, Jókai, Krúdy, Babits, Kosztolá­nyi, Karinthy, Németh László, Kányádi műveinek oroszra átültetője. Az idei fesztivál díszvendége ugyanis az orosz könyvkiadás és a kortárs orosz irodalom. A fesztivál kávézójában persze megszó­lalt erről a pesti utca epés hangja is: amit nem sikerült anno a II. Magyar Hadse­regnek, a kultúra tekintetében azt most megoldja a könyvkiadás. Több látogatót furdalt a kérdés: mit vehetnek a japán sátorban a japánul sem­miféle dialektusban nem beszélő e táji népek? Nos, magyarul semmit, mert ott csak angol és japán köteteket árusítottak. De angolul szép mennyiség elfogyott a tearecept kötetekből és a ikebanáról, a bonzairól szóló szép színes könyvekből, meg az olcsó, angol nyelvű meseköny­vekből is, - ezeket főleg a határon túli magyarok, de a szlovákok, ukránok, len­gyelek is vitték. Fogytak a modem japán építészet gyönyörű, angol, sőt, japán nyelvű albumai is. Nem feledhetjük: a New Yorkban és a nyugati magyarság körében évtizedeken át meghatározó kulturális és politikai küldetésű Püski könyvesbolt is minden fesztiválon jelen van magyar szellemisé­gével, mivel hazaköltözött és külföldön csak csomagküldő szolgálatot tart fenn. Most ott található a Krisztina úton, szemben a Magyar Színháztudományi Intézettel. Az újvidéki könyvsátorban árulták azt a kötetet, amely a jugoszláv kommunista partizánok háború végi tömeggyilkossá­gairól szól: amikor több színmagyar fa­luban összesen negyvenöt-ezer, ártatlan magyar nemzetiségű polgári lakost lőt­tek a megásott tömegsírokba. Sikeresen szerepelt a lapunkban már bemutatott Generál Press Kiadó, mely a magyar emigráció beolvadás elleni leg­eredményesebb, legsikeresebb magyar olvasó könyveit jelenteti meg, éppen ezért írtunk róla. Megtudtuk: sajnos még semmiféle szervezett New York-i ma­gyar nyelvoktatásra nem rendeltek a re­mek kötetekből. Meglepő és egyben el­szomorító, amit Cuelho, a díszvendég író elmondott: Brazíliában megalapította a Paulo Cuelho Intézetet, s éppen a gye­rekek és idős emberek támogatására. In­dokolása: a gyerekek a jövő biztosítékai, a tapasztalt, bölcs öregek pedig a gyere­kek legjobb tanítói. Rossz hangulatú zárómondat egy örömteli beszámoló végén: az idekinti második, harmadik magyar nemzedék beolvadása, éppen az anyanyelvoktatás megszervezésének bűnös elhanyagolása okán, az emigrációs értelmiség súlyos fe­lelőssége! Könyvismertető Szovjet Auschwitz Az Európa Kiadó egy a világközvéle­ményt felvilágosító hiánycikk kiadásá­val ajándékozta meg a magyar olvasó­kat: megjelentette Anne Appelbaum: “A GULAG története” című kétkötetes művét. A GULAG a szovjet koncentráci­ós táborok - ahogy Európában mondják: a szovjet-Auschwitz - gi­gantikus hálózata 1972-ben vált is­mertté a világ közvéleménye előtt, amikor megjelent róla a voít fogoly író, Szolzsenyicin könyve. Ez a mű akkor óriási hatással volt a világ szel­lemi életére, és úgy tűnt, a kommu­nista rendszerekkel kapcsolatos min­den illúziót szétfoszlat. A Szov- jetúnió összeomlása óta memoárok és tanulmánvok százai jelentek meg erről. Ezeket újabb forrásokkal és sa­ját történészi kutatásai nyomán ki­egészítve, Appelbaum elsőként írta meg a GULÄG átfogó történetét, benne annak cári Oroszországbeli előképeit is. Minden tekintetben dokumentált, szigorú történészi munka. Ugyan­akkor mindvégig kiérezni belőle az együttérzést. Kifejezetten a láger- foglyok - egy főképp fakitermelés­ben, földmunkában, bányában, napi 200 gramm kenyérellátású rabszol­gatársadalom - szemszögéből mutat­ja be a GULAG történetét: az ő éle­tükre, szubkultúrájukra, szenvedése­ikre koncentrál. A szerző, miután kronologikusan bemutatja a GU­LAG „fejlődését” - ahogy a vörös terror eszközéből az egész országot lefedő, olcsó termelő hálózattá válto­zott - bemutatja a lágerfoglyok kü­lönböző csoportjait, a túlélési straté­giákat, a szexuális viszonyokat, a szökéseket és lázadásokat... A mélyen szántó, alapos műből két témát emelünk ki. Az egyik: Appelbaum szerint a táborokban a fagyhalállal, vagy éhen meghaltak, agyonlőttek száma teljesen pontat­lan: a még Hruscsov elrendelte bi­zonytalan becslés szerint ugyan a számuk 17-28 millió között van. A szerző azonban fontosabbnak tartja a szenvedések megírását: az ártatla­nul elítélt férj feleségét „a nép ellen­ségének családtagja” nevű „bűncse­lekmény” címén ugyancsak lágerbe vitték, gyerekeiket árvaházba, szüle­ik nyugdíját megvonták. A másik: Gorbacsov legnagyobb tévedése az volt, hogy nem vette észre: nincs re­form-, vagv gulyás-, vagy valami­lyen más félkommunizmus, ezt a vi­lágot csak gyökeresen megsemmisí­teni lehet. Végül az úgynevezett füljegyzet- ben felrója, hogy a GULAG törté­netét a világ nem ismeri eléggé. Ol­vassuk tehát és mondjuk el minden­kinek! (FD)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents