Amerikai Magyar Szó, 2005. január-március (103. évfolyam, 185-195. szám)
2005-01-28 / 187. szám
2005. JANUÁR 28.__________________________________________________________MOZAIK Mindig nagyon kedveltem a mákos rétest. Növekvő legényke koromban mondogattam: ha meghallom, hogy valahol Egyiptomban van egy leányzó, aki a világ legjobb mákosrétesét készíti, én oda gyalogosan elzarándokolok, s ha a hír igaz, azonnal el is veszem feleségül. Gyalogosan menve azt jelentette részemre, hogy át a havasokon, keresztül az országokon, a tenger hullámai tetején, mint egy új Jézus Krisztus, amíg oda nem érek: ott lány legyen a talpán és a kemence mellett, aki nekem ellen tud állni. 'Aztán Kolozsvárra kerültem az Akadémiára, s bizony sok pénzem nem maradt a hónap eleji bundás-diák avatások után - érthetően, mert egy diáknak csak a hónap első napjaiban van pénze. A legfontosabb segítséget akkoriban Édesanyám hetenként nagy szeretettel küldött csomagjai jelentettek. (A lelkem még ma is őrzi a postavevényeket, anyai szeretetének gyakorlati úton való bizonyítására.) De részemről az szigorúan ki volt kötve, hogy minden csomagban kell legyen mákos rétes. Szegény Anyám már szégyellte magát, mondván diákkollégáim még azt hiszik, ő nem tud mást sütni: de hát nekem a mákos rétes jelentette a tökéletes kapcsolatot a szülői házzal és az anyai szeretet egyetlen elképzelhető kifejezési formáját az éhező gyerek felé. Még évekig azután, ha szabadságra érkeztem haza vagy a legkisebb méretű ünnep volt, az egy tökéletes kifogást jelentett arra, hogy Anyám mákos rétest süthessen részemre, aminek persze barátaim is végtelenül örültek, mert az öröm is csak úgy igazi, ha az ember azt meg tudja osztani valakivel. 1947-ben elkerültem otthonról, elkezdtem világ körüli vándorutamat, s végül is kikötöttem Amerikában. Újra csak 1968-ban kerültem megint haza, de akkor már nagyobbacska, tizennégy éves fiammal. Addig sose tudtam megmagyarázni magamnak azt a fantasztikus, egyedülálló viszonyt, ami az unokát és a nagyszülőket köti össze egy titkos és tökéletesen egyetértő szeretet- lánccal, s ezért megragadva az alkalmat elhatároztam, hogy figyelemmel fogom kísérni emberi kapcsolatuk kialakulását. Fiam elég jól beszélt magyarul és kereste - tudat alatt és ösztönszerűen - saját múltját, történelmét, fajtája gyökerét. Anyám egy darabig nézte vonásait, szeme színét, mozdulatait s aztán büszkén kijelentette - "a mi fajtánk". S ezzel egy örök vérszövetség volt megkötve és megpecsételve. Innen csak egy lépés volt, hogy Anyám megkérdezze: "Na mit szeretnél enni, mit csináljak?" - Mire fiamnak egy rövid tömör válasza volt: "Rétest". Másnap reggel, mikor a lurkó felébredt, úgy hét óra után, már friss rétes várt rá a konyhaasztalon, de nem egyféle - mint rám, gyerekkoromban - hanem háromféle. Mindezzel együtt és azóta sem tudom megmagyarázni magamnak a nagyszülők és unoka kapcsolatának mély titkát. Na és milyen rétesek vártak rá? Mert Anyám messze vidéken híres volt réteseiről. Még ma sincs olyan esküvő a környéken, amire kedvesen ne hívná őt meg a jövendőbeli menyecske réteskészítésre, pedig már közel 82 éves. Nincs is annál csodálatosabb zamat- és aromaösszhang, mint a friss rétes mindent betöltő jelenléte. Vegyük csak a mákos rétes lenyűgöző illatát és mesz- sze keleti titkokat rejtő zamatát. Vagy a diós rétes - mit Anyám egy csipetnyi fahéjjal és illatos rummal készít - hódító aromáját és buja, szinte trópusi meséket sejtő izét. Vagy a cseresznyés rétes üdítő frissességét. Na meg a túrós rétest, megtűzdelve mazsolával és megbolondítva egy pici vaníliával - és ahogy sütés közben a rétestészta pórusain kiszivárog a cukor és aranykaramella koronát tesz a királyi falatra, - e tünemény csodálatos mesterművé válik. Egész életemben lépésről lépésre figyeltem a réteskészítés titkát, s pillanatonként loptam el a rétegekbe rejtett művészet kicsi összetevőit. Mert a réteskészítésnek aztán igazán komoly titkai vannak. Azt valóban nem is lehet leírni vagy megtanulni, azt el kell lopni, a bőr sejtjein keresztül átélni és aztán, mint egy szobrász tovább fejleszteni, formálni. Gyakran figyeltem Anyám, ahogyan bírálgatta a két különböző liszt tulajdonságait - simogatva azokat ujjai között. S míg a rétest készítette, bezárt minden ablakot-ajtót, a konyhába ki-be járni nem lehetett: mert - mint mondta - a huzattól "lukacsos" lesz a rétes. így lassan-lassan rájöttem, hogy a réteskészítésnek épp úgy, mint a rétes evésnek, komoly furfangos titkai vannak. Akkoriban nagyon csodálkoztam, de ma már megértem az ecet használatát - mint egy hozzávaló anyagot - ez segíti a Tibor Fábián Boldog új évet kívánok Az ó esztendő már, lassan a véghez ért, mely a világ dolgairól, oly sok mindent mesélt. Mesélt szabad nemzetekről, sok modern országról, és ott a békében élő, jómódú polgárokról. * De mesélt olyan nemzetekről, hol elnyomásban élnek, ahol ember jogot kérni, az egy súlyos vétek. Majd mesélt a beszennyezett folyókról, tengerről, a füstök által bepiszkított, város levegőről. Aztán mesélt a világon, növő bűnözésről, erkölcstelen életmódról, és.a züllöttségről. A világbéke fenttartásról, a terror veszélyről, és a szegény országokban levő körülményekről. E problémák megmaradnak, mindegyik új évre, ha nem vetünk gátat soha, e problémák elébe. Ezért hát a világ népe, egyszer jöjjön össze, hogy a világ bajait, együtt könnyebben megdöntse. ígv a boldog új év kívánság, nem marad vágy, álom, de az egyszer meg is valósul, és ezt szívemből kívánom. MAGYAR SZÓ —A HÍD 17 Legyen a hit mindig velem Élem egy szerű életem hazámtól távol, idegenben vidám lelkem épségében, mert magyar lévén erősnek születtem és az erőm nem hagy el a világ-végén sem. Örül szívem, hogy élhet ma ki tudja mit hoz a holnap oly sok hazátlan búcsút vesz. Uram, ne lankadjon el szereteted legyen a hit mindig velem add, hogy ezt örökké érezzem öregedő, magyar szívemben. tészta kötési folyamatát elindítani. Az "életet" pedig a csipetnyi só adja neki. Nem csoda hogy székely komámat furfangos góbénak nevezik. Háromszékben minden szóra vagy mozdulatra vigyáznia kellett az embernek, mert ha nem úgy ráfizeti a harisnyáját is a játékra. Minden tettnek vagy mozdulatnak megvan a maga trükkje, minden mondatnak egy rejtett mottója, a minden szónak egy játékos-fonákos mókája. Ott még a mákosrétes-evésnek is trükkje van: az pedig egyen az ember belőle, mert a mákos rétes olyan mennyei eledel, ha az ember csak egy szempillantásra elbámészkodik, mire visszanéz, már egy darab sincs a tálon. Mindezeket tanulgatva és tapasztalva, kifejlődött bennem egy érzés, amit csak úgy fejezhetnék ki: "Áz ételek tisztessége és azok megbecsülése." S ezt a gondolatot hordozgattam magamban vándorutaimon. Míg végre alkalmam nyílik ezek megírására. Kedves Olvasók! Továbbra is szeretettel várjuk lapunk Mozaik rovatába beküldött írásaikat, verseiket. Szerkesztette: Kertész Gabriella Kaprinyák Gyuláné Bodnár Szerenke A réteskészítés titka KöviPál é
