Amerikai Magyar Szó, 2005. január-március (103. évfolyam, 185-195. szám)
2005-03-25 / 195. szám
2005. MÁRCIUS 25. Hazai hírek MAGYAR SZÓ —A HÍD 7 í A magyarok 76 százaléka támogatná az eutanáziát MAGYAR VELEMENY Több mint 88 ezren töltötték ki az SZDSZ internetes kérdőívét. A válaszadók többsége nem büntetné a drogfogyasztókat, nem tartja bántalmazásnak a szülői pofont, a homoszexualitás 49 százalék szerint ellentétes az emberi természettel. Március 23. Az azénországom.hu első periódusa közel két hónap után lezárult. "A "Döntsünk vagy hallgassunk róla?" nevű vitaébresztő kampány sikeres volt, az érdeklődők száma felülmúlta a várakozásokat" - mondta Horn Gábor, a párt ügyvivője. "Azt a szándékunkat, hogy ezekről a fontos közkérdésekről, amikről a politika gyakran szemérmesen hallgat, legyen közbeszéd, a kérdések jelentős részében elértük" - mondta. A politikus beszámolt arról, hogy a 10 témakörben 44 kérdést tartalmazó teszt számos kérdésében "abszolút fölényt" kaptak a liberális válaszok. Példaként említette, hogy az eutanázia lehetőségének biztosításával a válaszadók 76 százaléka értett egyet. A drogfogyasztás büntethetőségének témakörében feltett kérdésekre átlagosan a szavazók 70 százaléka képviselte a liberális álláspontot - mondta. A válaszadók 34 százalék vallja, hogy a nők életében a karrier csak a család után következhet. Arra a kérdésre, hogy a munkaadónak joga van-e tudni, hogy az álláskereső nőnek van-e gyerekvállalási szándéka, 22 százalék válaszolt igennel. A családon belüli erőszak kérdéscsoportban a válaszadók 88 százaléka gondolta úgy, hogy az államnak el kell távolítania az erőszakoskodót a családtól. Ugyanakkor 21 százalék szerint az államnak semmi köze a családon belüli erőszakhoz. Meglepőnek nevezte, hogy csak 19 százalék szerint minősül egy szülői pofon a gyermek bántalmazásának, míg a többség ezt elfogadhatónak tartja. Horn Gábor szerint a homoszexualitás bizonyult az "igazi megosztó témának": arra kérdésre, hogy házasság csak férfi és nő között köttethet, 58 százalék igennel, 42 százalék nemmel válaszolt, míg 49 százalék szerint a homoszexualitás ellentétes az emberi természettel. Horn közölte: a válaszadók 34 százaléka szerint jobb a roma gyerekeknek, hogyha külön osztályba járnak, ami még akkor is igen sok, ha egyébként a többség ezt ellenzi. Árvízvédelmi készültség több mint kétezer kilométeren Március 22. A magyarországi folyók védvonalainak felén, összesen 2034 kilométer hosszú szakaszon ár- vízvédelmi készültség van érvényben, töltésátázást sehonnan sem jelentettek a vízügyi igazgatóságok, mondta Persányi Miklós környezet- védelmi és vízügyi miniszter kedden Budapesten. Az ár- és belvízi védekezés január 1-jétől számított költsége már több mint egvmilliárd forint, ebből az árvízvédekezés 195 millió forintot, míg a belvízé 820 millió forintot emésztett fel, közölte a miniszter egy sajtótájékoztatón. Persányi Miklós hozzátette, az enyhe időjárás mind a Tisza, mind a Duna vízgyűjtőterületén csökkentette a felhalmozódott hókészletet, a télen összegyűlt hőmennyiség egyharmada elolvadt. A vízügyi igazgatóságok emberileg, szakmailag és műszakilag készen állnak a következő napokban, illetve hetekben egy esetlegesen bekövetkező komolyabb árhullám elleni védekezésre, mondta a miniszter. Lapzártánk előtt első fokúra mérsékelték a másod fokú árvízvédelmi készültséget a Nagy-Duna szigetközi szakaszán. Megindult a lassú apadás a folyó felső szakaszán a hét eleji tetőzést követően, amikor Nagybajcsnál 573 centiméteres vízállást mértek. A folyó kilépett medréből, elárasztotta a hullámteret és elérte a szigetközi töltéseket, ez indokolta korábban a készültség elrendelését. A Nagybajcsnál a folyó tetőzésekor mért csaknem 600 centiméteres vízállás hozzávetőleg kétszerese a szokványosnak, (mti) Az egyházakra vonatkozó felvetéseknél szintén megoszlottak a válaszok: 50 százalék véli úgy, hogy Magyarország keresztény állam, de ugyanennyien gondolják az ellenkezőjét. Arra a kérdésre, hogy az állam ne finanszírozza a hitéleti tevékenységet, az egyházakat a hívek tartsák el, 58 százalék igennel, 42 nemmel voksolt - mondta az ügyvivő. A halálbüntetés visszaállítását a legsúlyosabb bűncselekményeknél 51 százalék támogatta. Környezetvédelem kérdéskörében, arra a kérdésre, hogy legyen-e bűncselekmény a szemetelés, 75 százalék válaszolt igennel. A többség, 72 százalék nem engedélyezné a hobbi célú vadászatot sem. Tizenhat százalék szerint gátolná Magyarország gazdasági fejlődését a környezetvédelmi szempontok betartása, ugyannakor a legnagyobb számarányú, 96 százalékos többség szerint meg kell fizettetni a környezetszennyezők által okozott károkat. A válaszadók 61 százaléka szerint a globalizáció veszélyezteti a nemzeti kultúrát. A www.azénországom.hu működése ezzel nem ért véget. A következő hetekben továbbra is megtekinthetők a kérdések, és az ezekhez tartozó, reményeink szerint elgondolkodtató információk. A kérdésekkel kapcsolatos vélemények összevetésére a fórum is rendelkezésre áll. A közéleti kampány folytatásaként szeretnék törvénymódosításokkal és parlamenti határozatokkal megerősíteni a "liberális válaszok irányába való haladást". Emellett tavasz végére újabb kérdőívvel készülnek, akkor fontos gazdasági kérdésekbe^. tesztelik majd az internetezőket. Röviden dítása a feladata a falusi parlamentnek. A falusi emberekkel a konzultáció, faluparlamenti gyűlések szervezése, a vidéken élők gondjait összefoglaló kérdőívek kiosztása, majd elemzése jelenti az első lépéseket az új szervezet kialakításánál. Négy nemzeti konzultációs országjáró busz is segíti e munkát, ezek a járművek a terv szerint az ország legkisebb falvaiba is eljutnak majd. Orbán Viktor hangsúlyozta: a falusi parlament pártoktól független szervezet. (nol.hu) Nevében is kommunista lesz a Munkáspárt A párt nemzeti és antikapitalista jellegét hangsúlyozandó Munkáspárt - Magyar Kommunista Pártra változtatná a nevét a Munkáspárt. A párt elnöksége a június 4-i kongresszuson szavaztatná meg a névváltoztatást. "A gondolatban semmi múlthoz kapcsolódás nincsen", jelentette ki Thürmer Gyula. Közlése szerint az elmúlt időszakban "a párt nemzeti jellegének hangsúlyozása erősödött", míg a kommunista szó az antikapitalizmust, a tőkéselle- nességet jelenítené meg. A Munkáspárt elődje, az MSZMP az állampárt feloszlatása után két hónappal Magyar Szocialista Munkáspárt elnevezéssel 1989 decemberében jött létre, s 1993 elején vette fel a mostani nevét. Az MSZMP jogelődje a Kommunisták Magyarországi Pártja és a Magyar Szociáldemokrata Párt egyesüléséből létrejött egykori Magyar Dolgozók Pártja volt. (mti) Dr. Miklós I. Lévai Magyarul beszélő ügyvéd, tagja az Amerikai Emigrációs Ügyvédek Kamarájának (AILA) Szakszerű és pontos ügyintézés! * emigrációs ügyek (zöldkártya, deportation, állampolgárság) * személyi sérülések * üzleti szerződések * ingatlan adásvétel * hagyatékok, végrendeletek Hiteles * social security / SSI fordítások 24 órán Tel: 212-481-7338 belül Fax: 212-679-5336 Email: MLevai@aol.com Michael I. Lévai, PC. 332 East 29th Street, Room 9H, New York NY, 10016 [MMajyarSzó [ „ £ £ S ^ •• ’«tW PQ tí so ^ Ui O i r: lm tí Ä <D r<"s Q & Uc35 “ £ ' • 'C3 KEDVEZMENYES I AUTÓBÉRLÉS |