Amerikai Magyar Szó, 2005. január-március (103. évfolyam, 185-195. szám)
2005-03-18 / 194. szám
2005. MÁRCIUS 18. MAGYAR SZÓ —A HÍD 15 Mahatma Gandhi 1930 (75 ÉVE TÖRTÉNT) 1930: Civil engedetlenségi mozgalmat kezdett Indiában Mahatma Gandhi. 1948. január 30-a volt, még hat hónap sem telt el attól a naptól, amikor a nagy indiai szárazföld megosztása árán, egyelőre, mint brit domíniumokat, két új államot alapítottak, Indiát és Pakisztánt. Delhiben India miniszterelnökének dolgozószobájában az íróasztal fölött Gandhi óriási arcképe függött. Hasonló képek lógtak milliószámra az indiaiak otthonában, Gandhi mindegyiken ugyanolyan volt, ugyanazt a ruhát viselte, ugyanolyan testtartással ült, ahogy a hetilapok és újságok címlapjairól ismerték szinte az egész világon. Indián kívül kortársai számára Gandhi testesítette meg az ország kultúráját és szellemét. Az aszketikus életmódtól sovány teste az éhező tömegekre emlékeztetett. A dereka köré tekert saját készítésű fehér gyapjúdhoti miatt nem lehetett megfeledkezni a politikai harc technikájáról, melyet választott, a falvak önellátása és a passzív ellenállás. A drótkeretes szemüveg mögül mély, sötét szemek néztek a távollátó üvegíencsék- től felnagyítva. E szemekből meggyőződés, méltóságérzet és az India kulturális nagyságába vetett hit sugárzott. Már hetvennyolc éves volt, mikor elérte a halál. Általános tisztelettől övezve élte napjait. Már semmilyen hivatalos posztot nem töltött be sem a kormányban, sem a hatalmon levő Kongresszus Pártban, de nem volt csupán elmúlt csaták élő emlékműve. Szavának most is megvolt a súlya. Csaknem harminc évvel korábban írta Nehru: "Ha bhabu meghalna, milyen sors várna Indiára...?" Az angol Robert Stimson, a Ghandi elleni merénylet egyik szemtanúja, a BBC rádió hullámain közölte annak első leírását: "Indiai idő szerint öt óra múlott három perccel, mikor Gandhi kijött a Birla-házból. Kicsit elkésett az esti imáról, ezért gyorsabb léptekkel haladt, mint az utóbbi időben szokott. Mint mindig, most is fehér vászonruhát és szandált viselt. Egy sálat is keresztbevetett a mellén, mert már hűvös volt. Két kísérője (Manu és Ava voltak azok, "öregkora támaszai", ahogy Gandhi két rokonát nevezte) karjára támaszkodott. Mosolygott. A kertben nem voltak sokan. Talán két-háromszáz ember. Elébe jöttek, Gandhi pedig felment a kissé feljebb lévő pázsithoz vezető lépcsőn. A pázsiton várt rá az egész csoportosulás. A lépcsőfokokon felment a teraszra, tett még néhány lépést, és kezét levéve kísérőnői karjáról, üdvözölte az embereket. Egész idő alatt mosolygott. Az egybegyűltek első sorában egy harmincegynéhány évesnek tűnő, zömök, khakiruhás férfit pillantottam meg. Felszaladt a lépcsőn Gandhi irányába, revolvert húzott elő, és néhány lövést adott le, miközben a fegyver csöve szinte érintette Gandhi testét. Nem is úgy hangzottak, mint a lövések, inkább egy gyermekpisztoly pukkanásaira emlékeztettek. Gandhi összeesett. Néhány másodpercig senki sem értette, mi is történt. Mindenki kábult, zsibbadt volt. Ekkor az imára gyűlt tömegből egy fiatal amerikai a khakiruhás férfira vetette magát, és elkapta a karját. A tömeg csak ekkor lendült mozgásba. Többen siránkozni kezdtek, vagy hatan pedig Gandhit próbálták felemelni. Mások közben a merénylőre vetették magukat. Ütni-verni kezdték, fejét és nyakát ütötték, lerántották a földre. Lefogták, letartóztatták. Közben Gandhit a virágágyásokkal tarkított pázsiton keresztül óvatosan bevitték a házba. Az őt vivők mellett mentem. Betakarták egy sállal, de feje fedetlen maradt. A szeme csukva, arcán nyugodt kifejezés. Körülbelül fél óra múlva halt meg földszinten levő hálószobájában. A környezetéből valaki szent hindu könyvekből olvasott fel. Azok ijedtsége, akik látták Gandhit elesni, most a kétségbeesés kábult csendjébe ment át. Csak egy vagy két órával később tették fel maguknak a kérdést, milyen következményekkel jár majd Gandhi halála ?" A.M. 1890 MÁRCIUS 9. (115 ÉVE TÖRTÉNT)... Tizenöt évi sikeres kormányzás után Tisza Kálmán benyújtotta lemondását és visszavonult. Tanulmányait a neves pedagógus, Szőnyi Pál irányításával végezte a szülői háznál, Geszten. Az 1848-as forradalom után fogalmazó volt a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban. Debrecenbe ment a kormánnyal együtt, majd a szabadságharc leverése után külföldre távozott, és tapasztalatokat szerzett a politikai és gazdasági intézményekről, főként a berlini egyetemen. 1851-ben a nagyszalontai református egyházmegye segédgondnoka lett, 1861-ben a debreceni I. választókerületben ország- gyűlési képviselővé, a képviselőházban pedig első alelnökké választották. 1861. májusában, gróf Teleki László öngyilkossága után a Határozati Párt elnöki székébe került. 1865-ben ismét Debrecen I. választó- kerületét képviselte, és a balközép vezére lett. Eleinte a Deák-párt lojális ellenzékeként elhatárolódott a szélsőjobboldali 48-as Függetlenségi Párttól, amely a Deák-pártból alakult. 1868-ban adta közre a közös ügyeket bíráló "bihari pontok"-at, majd 1875-ben ezek "szegreakasztásá"-val megindította azt a folyamatot, amelynek eredményeként a balközép és a Deák-párt Tisza Kálmán vezetésével Szabadelvű Párt néven egyesült. 1875. márciusában a Wenckheim Béla vezette kormány belügyminisztere lett, ezt a tisztséget 1887. februárjáig töltötte be. 1875.10.20-án Ferenc József nevezte ki miniszterelnökké Deák Ferenc és gróf Andrássy Gyula közbenjárásával, rövidebb ideig a pénzügy- miniszteri és a király személye körüli miniszteri tárcát is ő kezelte. A Tisza- korszak - a magyar történelem leghosszabb miniszterelnöksége (1875-1890) - a dualizmus korának viszonylag békés időszaka volt, amelyre az iparosodás számottevő előrehaladása, valamint a kormányzati politikában a mérsékelt liberalizmus volt jellemző. Következetes magyarosítási politikát folytatott, megreformálta a rendőrséget és jelentős érdemeket szerzett az oktatásügyben. Kormányzata idején zajlott Magyarország modern gazdasági fejlődésének első nagy fellendülési szakasza. 1889-ben Tisza Kálmán helyzete megrendült, mivel a "véderő-vitában" engedményekre kényszerült és elvesztette Ferenc József bizalmát. Lemondásával, személyében búcsúzott egy feltörekvő korszak. Mikszáth Kálmán - a parlament kritikus szemlélője - "Az én kortársaim" című karcolatgyűjteményében nagy tisztelettel írt róla. 1881-ben a Magyar Tudományos Akadémia igazgató, 1888-ban tiszteleti tagjává választotta. 1880-ban megkapta a Szent István-rend nagykeresztjét és a valóságos belső titkos tanácsosi címet. Romhányi József (Nagytétény, 1921. márc. 8. - Bp., 1983. máj. 7.): költő, író, érdemes művész (1983). Tanulmányait a Székesfővárosi Felsőbb Zenei Iskolában végezte. 1951-ben lett a Magyar Rádió dramaturgja, majd 1957-től az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóság művészeti vezetője. 1960-1962 között a Magyar Televízió szórakoztató rovatának művészeti vezetője. 1962-től haláláig a Rádió Zenei Főosztályának dramaturgja. Több komolyzenei műnek, így Sugár Rezső: Hunyady című oratóriumának (1953), Horusitzky Zoltán: Báthory Zsigmond (1960) és Ránki György: Muzsikus Péter (1963) című operájának szövegírója volt. Fordított operalibrettókat (Gluck: Orfeusz, Rossini: Ory Grófja, Orff Az okos lány). Számos operett- és kabaréműsor verseit szerezte. Közkedvelt televíziós animációs filmek szövegírója (Mézga Aladár különös kalandjai; Kérem a következőt - „Dr. Bubó”). Méltán tett szert nagy népszerűségre az amerikai William Hanna és Joseph Barbara rajzfilmjei és a Flinstone-család verses szövegmagyarításával. Lefordította a T. S. Eliot költeményei alapján készült Macskák c. musicalt. Számos gyerekkönyvvel is maradandót alkotott. - E m. Mese az egérfar- kincájáról (verses mese, Bp., 1966); Tíz pici coca (versesképeskönyv, Bp., 1969); Mézga Aladár különleges kalandjai (fantasztikus regény, Bp., 1974); Doktor Buhó (humoros, rajzos elbeszélésciklus, Temovszky Béla rajzaival, Bp., 1979); Szamárfül (szatirikus versek, Bp., 1983).
