Amerikai Magyar Szó, 2005. január-március (103. évfolyam, 185-195. szám)
2005-01-14 / 185. szám
2005. JANUÁR 14. Autó MAGYAR SZÓ —A HÍD 31 : Koppint a kínai autóipar OLCSÓ MÁSOLATOK A nagy gépkocsigyártók minden korábbinál erélyesebben lépnek fel a kínai termékhamisítás ellen. Az ok: egyre több illegálisan, egy az egyben lemásolt gépkocsit gyártanak az országban, s ágy hírlik, hamarosan exportálni is kezdik ezeket az autókat. Január 9. Csak ebben a hónapban két nagy autógyártó is pert indított a kínai autómásolás miatt. A Financial Times értesülései szerint a Honda a Hebei Xinkai Automobile Manufacturing cég ellen kezdeményez eljárást, miután az lemásolta a japán CR-V sportterepjárót, és SR-V néven árusítani kezdte. A Honda szerint a kínai szerzői jogi szabályozás lazaságát kihasználó, a másolást nyíltan elismerő cég olyan készletet is árul, amely segítségével az SR-V lógó könnyen az eredetivel azonos CR-V emblémára cserélhető. A Hondának nem ez az első ilyen jellegű ügye: korábban motorkerékpárjait másolta egy kínai cég. Erre a japán vállalat felvásárolta azt, legálissá téve ezzel a tevékenységét. Ennek ellenére ma is sok "Honda" motort látni a kínai utakon. Ám nem csak a Hondának vannak gondjai. A Toyota például tavaly kényszerült pereskedni a kínai Geelyvel, amely az övéhez igencsak hasonló lógóval és dizájnnal kínálta termékeit. Az Audi is márkajelének védelmében kelt bírókra a Laibo céggel, amely a német négy karika "helyett" két ugyan- olyat használ. A németek már korábban is megégették magukat: a kilencvenes A Chrysler 300CÉS a Ford Escape Hybrid az amerikai Év Autói Detroitban jelentették be az idei díjazottakat. A zsűri három személyautó és három terepjáró illetve kisteherautó közül választotta ki a legjobbnak vélt típusokat. A Chrysler 300C a Chevrolet Corvette Có-ost és a Ford Mustangot utasította maga mögé, a benzinelektromos Escape pedig két másik Ford- származéknál, a Land Rover Discovery 3- asnál és a Ford Freestyle-nál bizonyult jobbnak. Az idei a második év, amikor az 50 amerikai szakújságíróból álló zsűri egy hibrid hajtású modellt is beszavazott a két győztes közé, hiszen tavaly a Toyota Prius második generációja nyerte a személyautók kategóriáját. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a zsűri ne lelkesedne a klasszikus amerikai benzinfalókért is, hisz a Chrysler 300C nem éppen alacsony étvágyáról híres. évek elején szedánokat gyártottak a népköztársaságban, ám szerződésük lejártával teljesen el kellett hagyniuk az országot. Ezt követően az addig a szerelést végző pekingi autógyár egy kis piros műanyag zászlót szerelt a kocsira, s A Chevrolet Europe, amely 2004. decemberéig GM Daewoo Europe néven volt ismert, 2004-ben növelte értékesítését. 2005-től megszűnik a Daewoo autómárka, autóik a továbbiakban Chevrolet név alatt futnak majd. A 2003-hoz viszonyított növekedés kicsivel meghaladta a 42 százalékot - abszolút számokban 133 468-ról 189 900-re nőtt. A vállalat európai piaci részesedése 0,68-ról 0,92 százalékra emelkedett. A decemberi eladás különösen erős volt Közép- és Kelet-Európábán (Chevrolet), illetve Nyugat-Európában (Daewoo); a 14900 darab bő 3500-zal múlja felül a 2003 decemberit. Az Opel magyarországi eladásai és piaci részesedése valamelyest visszaesett, ezzel együtt a márka stabilan őrzi első helyét az import márkák között, és abszolút második a helyi gyártó Suzuki mögött. A Volkswagen csoport tavaly 1,3 százalékkal 5,079 millióra növelte eladott autóinak számát. A dél-amerikai növekedés pótolta az észak-amerikai és az ázsiai piacok lassulását azt mint saját termékét kezdte el gyártani. Az amerikai cégek sem szerencsésebbek. A General Motors is éppen karácsony előtt jelentette be, hogy bírósághoz fordul, miután nem sikerült zöld ágra vergődnie a Cherry Automobile-lal, amely QQ márkanévvel a Daewoo Matizhoz, illetve az annak terveire épülő Chevrolet Sparkhoz kísértetiesen hasonló kocsit dobott piacra. A ma már az exportálást is fontolgató kínaiakkal egy éve próbálnak megegyezni - emlékeztet az AFP A viszály akkor mérgesedett el igazán, amikor júniusban az első kínai autószalonon mindkét gyártó kiállította új modelljét. A GM vizsgálóbizottsága szerint olyan nagy a külső és belső azonosság, hogy a két kocsi legtöbb eleme egyszerűen kicserélhető egymással. Az eset két okból is igen érzékenyen érinti az amerikai óriást. A QQ 39 ezer (4680 dollár) jüanos ára 20 ezer jüannal kevesebb, mint a Sparké, ráadásul a hamisítással vádolt Cherry egyik befektetője a Shanghai Automobile Industry, amely társtulajdonosa a Sparkokat gyártó kínai GM-gyárnak is. Megjárta már Kínával az ott 1995- ben megtelepedett Chrysler is. A Kínai Néphadseregnek négykerék-meghajtá- sú terepjárókat gyártó helyi céggel 1999-ben megszüntették az együttműködést, majd szinte nyomban megjelentek az utakon az addig gyártott Jeep Cherokee pontos másai. Az ezt nehezményező társaságnak a kínai tisztviselők azt felelték: örvendetes, hogy az autóipar olyan jól fejlődik, hogy képes egy ilyen termék lemásolására - emlékeztet a NewsMax. mondta a csoport pénzügyi igazgatója, Hans Dieter Poetsch a detroiti autó kiállításon. Úgy vélte, a cégcsoport idei eredményeire "elhanyagolható" lesz a nyersanyagok árának idénre is várt, további növekedése, és jól haladnak a pénzügyi eredmények javítása felé. Tavaly több mint egymilliárd euróval csökkentették a kiadásokat, idén 3,1 milliárd eurós megtakarítást terveznek. A Volkswagen csoport luxusautórészlege, az Audi tavaly 1,2 százalékkal 779 441-re növelte az eladott Audi- márkájú autóinak számát, és az idén az eladott autók számának több mint 1,2 százalékos növekedésére számítanak - mondta Martin Winterkorn vezérigazgató a detroiti autószalonon. Pénzügyi részletekről nem szólt, csak annyit mondott, hogy a tavalyi üzemi eredmény minden bizonnyal megközelítette az egy évvel korábban, 2003-ban elért egymilliárd eurót. Nem zárta ki, hogy üzemet építenek az Egyesült Államokban, és - mint mondta - folytonosan gondolkodnak több termelés áthelyezésén a dollárövezetbe, mivel a dollár krónikusan gyenge az euróhoz képest. Továbbra is nőnek az autóeladások MEGFELELŐ A PIAC A detroiti autószalon kapcsán sorra hozzák nyilvánosságra a nagy autógyártók tavalyi mérlegeiket. Röviden B9Tribeca:ú| típus A SUBARUTÓL Korábbi ígéretekhez híven tágas hobbiterepjáróval bővíti kínálatát a Subaru. A B9 Tribeca több szempontból is igen fontos lehet a cég számára: egyrészt ez a márka legnagyobb modellje, amelyet elsősorban az észak-amerikai piac igényeinek megfelelően alakítottak ki, másrészt itt alkalmazzák először egy szériamodellen a Subaru új arcát. Jeep Hurricane: szuperterepjáró KÉT MOTORRAL A Jeep tanulmánya első pillantásra nem is tűnik olyan különlegesnek, pedig ez az egyik legőrültebb jármű, amit a DaimlerChrysler valaha is gyártott. A Hurricane nem véletlen kapta a nevét: két 5,7 literes Hemi V8-as hajtja, az egyiket elöl, a másikat pedig hátul találjuk. A két egyforma motor összesen 670 lóerőt képes egyszerre a kerekekre szabadítani. A Hurricane olyat is tud, amilyet még nemigen láthattunk egyetlen gépjárműtől sem. Mind a négy kerekét befelé tudja fordítani, így akár egy helyben is megfordulhat. Gyártásba kerülhet a Shelby GR-1 A R)rd állítólag a GT sportkocsi utódjának szánja az orrmotoros modellt, amit még tavaly ősszel mutattak be. A pletykákat megerősíti az a tény is, hogy' a Ford Detroitban újból kiállította a típust, ezúttal festés nélkül, tükörfényesre polírozott karosszériával. A legújabb hírek szerint a Ford már gyárthatóság szempontjából is megvizsgálta az autót, és úgy tűnik, a konstrukció megfelelőnek bizonyult. Az autórajongók szempontjából persze az volna a legjobb, ha a Ford és a Chrysler is a gyártás mellett döntene, mivel így az amerikai sportkocsigyártás újabb aranykorának lehetnénk tanúi: végre mindhárom nagy amerikai autógyártó több különféle sportos modellel vonulna fel a piacon, amihez hasonlóra az 1960-as évek vége óta nem volt példa.