Amerikai Magyar Szó, 2005. január-március (103. évfolyam, 185-195. szám)

2005-03-11 / 193. szám

18 MAGYAR SZÓ —A HÍD TUDOMÁNY 2005. MÁRCIUS 11. Röviden Meglepően okos VOLT A HOBBIT Az emberszabásúak eddig ismereden fajához tartozik a Hobbitnak becézett Homo flore- siensis, amelynek csontjaira 2003-ban buk­kantak egy indonéz sziget barlangjában. Az antropológusok szerint a 18 000 éves csontváz egy körülbelül egy- méter magas felnőtt nőé volt, a modem emberének harmadára rúgó agytérfogattal. Bár a hobbitember agyából semmi sem maradt, a kutatók a koponya bel­sejének vizsgálata alapján megállapíthatták agyi struktúrájának jellegzetes vonásait. A washingtoni kutatók a National Georgraphic Society segítségével megszerezték a koponya másolatát és komputeres tomográfiával és 3- D modelleken tanulmányozták a koponya­üregét, amelyet összehasonlítottak a modem emberével, a csimpánzéval és a homo erec- tuséval. Az emberi koponyák között mikroke- fáliás személy és pigmeus koponyája is volt. A Science magazinban megjelent tanulmány tovább tüzelheti a Hobbit elmebeli képessé­geivel kapcsolatos vitát. Az előember különös tulajdonsága, hogy csimpánz méretű agya el­lenére kőszerszámokat és tűzhelyet használt. (index.hu) Génmanipulált kukoricát ENGEDÉLYEZ AZ EU Az EU élelmiszerbiztonsági főhatósága zöld utat adott a genetikailag módosított (GM) ku­korica termesztésének, egészségi szempont­ból veszélytelennek nyilvánította. A döntés­sel az EU hatósága lényegében teljesen fel­oldja több éves tilalmát az új GM termények termesztésére, most egy eddig vitatott kuko­ricamagra. A DuPont Co. leányvállalata, a Pioneer Hi-Bred International és a Mycogen Seeds közös fejlesztésében előállított 1507-es típusjelű GM-kukoricát tehát szabadon lehet termeszteni az EU területén. A tagországok képviselői azon tanácskoznak, engedélyezik-e végül az 1507-es importját is. Az EU hatóság állásfoglalása szerint a kukorica szabadon al­kalmazható állati takarmányozásra és ipari célú felhasználásra is. (mti.hu) Tévesen osztják AZ AMERIKAI KUTATÁSI FORRÁSOKAT? Több mint 700 kutató, köztük Nobel-díjasok tiltakoznak az amerikai kutatási pénzek sze­rintük téves elosztása miatt. Az állami egész­ségügyi kutatóintézet igazgatójához, Elias Zerhounihoz intézett nyílt levelükbeő a kuta­tók azt róják az USA vezetésének szemére, hogy a népbetegségek, például a szifilisz és a tuberkulózis kórokozóit szem elől tévesztik, és túlságosan előtérbe helyezik a bioterroriz­must. A kutatók szerint 2001 óta több tízmil­lió dolláros összeget vontak el a mindenna­pokban fenyegetést jelentő vírusok és bakté­riumok kutatásától. Ezzel egyidőben a lépfe- ne és hasonló ritka betegségek tanulmányozá­sára 15-ször többet szánnak, (dpa) Felismeri tulajdonosát A MOBILTELEFON Tulajdonosát felismerni képes mobiltelefon prototípusát mutatta be egy Japán cég a hé­ten. A kiotói Omron mérnökei szerint az arc­felismerő technika hamarosan megjelenhet minden kamerával felszerelt mobiltelefon­ban, és nagy mértékben hozzájárul majd a biztonságos mobilhasználathoz. A mobilba épített arcfelismerő úgy működik, hogy a tu­lajdonos még a telefon üzembe helyezése U 2500 éves múmiák kerültek elő Egyiptomban TEMETETT GYÖNGY Zahi Hawass, Egyiptom legfőbb régészeti hatóságának vezetője újabb régészeti szen­zációt jelentett oe: egy ausztrál és egyiptomi kutatócsapat a piramisairól híres Szakkarában bárom koporsót és egy viszonylag jó állapotban fennmaradt türkizkék gyöngyökkel borított múmiát talált. Március 9. A felfedezés véletlen tör­tént a szakkarai sírhelyen: Naguib Kanawati, a sydney-i Macquarie Egye­tem régészének vezetésével egyiptomi és ausztrál kutatók eredetileg egy 4200 éves sírt vizsgáltak. A 6. dinasztiabeli II. Pepi fáraó (i.e. 2278-2184) tanítómesterének sírkamrájában egy szobor mögött talál­tak rá egy rejtekajtóra, s ezt felnyitva bukkantak a titkos sírra, ahol három emberalakú fakoporsó került elő. "A sírkamrában a régészek elmozdí­tottak a helyéről egy szoborpárost, mely valószínűleg Merit és neve említése nél­kül feleségét ábrázolja, és ekkor fedezték fel az addig rejtve maradt ajtót" - mond­ta el a Reutersnek a Múlt-kor Egyiptom rovatának kedvence, Egyiptom Régésze­ti Hatóságának és Kulturális Örökségvé­delmi Tanácsának vezetője, a képen lát­Föld körüli világrekord sugárhajtású repülővel KÖRBE ZÁRT VILÁG Szuperkönnyű sugárhajtású repülőgépén bárom nap (67 órai perc) alatt egyedül, le­szállás és üzemanyag-felvétel nélkül repülte körül a Földet Steve Fossett milliárdos. Március 8. Fossett március 3-án, az egyesült államokbeli Salina repülőterén landolt, miután három nappal korábban ugyanonnan elindulva átrepült vala­mennyi délkörön, és 37 ezer kilométert tett meg a Ráktérítő mentén. A gép Chi­cago, Toronto, London, Párizs, Kairó, Bahrein, Kalkutta, Sanghaj, Tokió, Ho­nolulu és Los Angeles útirány szerint repült. Az út alatt Fossett a NASA által ren­delkezésére bocsátott rendszer segítsé­gével szinte állandó kapcsolatban állt föl­di csapatával. Utján repülőgépek is kí­sérték, hogy beszámoljanak a bravúrról és szükség esetén segítséget nyújtsanak. A repülést több nem várt akadály ne­hezítette. A felszállást követő első órák­ban a gép navigációs rendszerével akad­tak problémák. A vállalkozás sikere a túl­zott üzemanyag-fogyasztás miatt került veszélybe: a Global Flyer még a levegő­be emelkedéskor több mint egy tonna kerozint veszített. Fossettnek a hátralévő úton tartania kellett a 180 kilométeres átlagsebességet, így féltávnál mintegy 2,5 tonna kerozinja maradt. Hawaii szi­getén már majdnem megszakadt a repü­lés, de Fossett - a kedvező légáramlatok­ban bízva - vállalta a kockázatott, és a Virgin GlobalFlyer végül sikerrel ladolt a kansasi Salina repülőtéren. A Földet megkerülő gépet, a GlobalFlyert Búrt Rután mérnök, az el­ső magánűrrepülőgép, a SpaceShipOne és a Voyager-űrszonda alkotója tervezte. Fossett nevéhez több mint száz rekord fűződik. A kalandvágyó amerikai milli­árdos tavaly egy nemzetközi legénység­gel megjavította a Föld körüli vitorlázás világrekordját. 2002-ben elsőként repülte körül a Földet egyedül hőlégbal­lonnal, majd 2004-ben új Zeppelin világ­rekordot állított fel, amikor kormá­nyozható léghajójával 111,8 km/óra sebességet ért el. (mti) ható Zahi Hawass. Az ajtó mögötti sírban azonban nem az i.e. 2600 körüli időszakból, hanem a 26. dinasztia korából (azaz 2100 évvel ké­sőbbről) találtak három koporsót, me­lyek mindegyike egy-egy múmiát tartal­mazott. A múmiákat türkizkék gyön­gyök borítják. Nevüket eddig nem sike­rült megfejteni, de a sír valószínűleg egy középosztálybeli tisztviselőé és családjáé lehetett. Hawass a Kairótól 20 kilométerre dél­re fekvő szakkarai sírhelyen szenzációs leletként mutatta be a sajtónak a felfede­zést: "az egyik koporsóban a valaha meg­talált múmiák közül az egyik legjobb ál­lapotban lévőre bukkantunk rá. A mú­mia mellkasát gyöngyök borítják. A kor­szak - i.e. 500 körül - legtöbb múmiájáról majdnem az összes gyöngy eltűnt, de ezen a múmián mindegyiket megtalálni" - mondta el Hawass. Az emberalakú fakoporsók tehát a raj­tuk található jegyek alapján a 26. dinasz­tia (i.e. 664-525, a szaiszi kor) időszakára datálhatok. A leletek között Petah Sakar istent ábrázoló szobra is megtalálható: "Petah a kézművesek, Sakar pedig a te­mető istene volt." - mondta el Hawass. "A felfedezés történelmünk két fontos időszakával gazdagíthat minket: a 4200 évvel ezelőtti vagyis a 6. dinasztia kora­belivel, és a 2500 évvel ezelőtti, vagyis 26. dinasztia korabelivel" - mondta el Hawass. Az ausztrál régészcsoport vezetője, Naguib Kanawati szerint II. Pepi ural­ma után a helyszínt teljesen elhanyagol­ták, és azt körülbelül 15 méternyi ho­mok temette maga alá. Ezután 2600 év­vel később vették újra használatba, ám akkor már mint temetőt. "Akkorra pedig a mumifikálás művészete tökéletesen ki- teljesedett" - mondta el Kanawati. A régészek további vizsgálatokat, il­letve CT-szkennelést is végeznek a mú­miákon, hogy többet is megtudjanak azok pontos állapotáról. (mult-kor.hu) A náciknak majdnem sikerült A-bombát építeni A Német Birodalmat a II. világhá­ború végén nem sok választotta el at­tól, hogy megm erje az első, bevetésre alkalmas atomfegyverért folyó ver­senyfutást" - közölte a kiadó prospek­tusában, amelyben egy berlini törté­nész, Rainer Karlsch munkáját, a Hit­ler bombáját című könyvet reklámoz­za. Német tudósok 1944-45-ben Rügen szigetén és Türingiában nukle­áris bombákat teszteltek, a kísérletek során több száz kényszermunkás és fo­goly lelte halálát - írja a kiadó beharan- gozójában. A publikációval kapcsolat­ban megszólalt a kéziratot ismerő amerikai történész, Mark Walker, aki szerint Hitler atombombája megköze­lítőleg sem lett volna akkora erejű, mint amekkora erővel a Hirosimára és Nagaszakira ledobott amerikai atom­bombák rendelkeztek. Inkább "piszkos bombára" hasonlított, azaz némi nuk­leáris anyagot nagy mennyiségű rob­banószerrel vettek körbe, s a fronton alkalmazták volna ellenséges csapatok visszavetésére.

Next

/
Thumbnails
Contents