Amerikai Magyar Szó, 2005. január-március (103. évfolyam, 185-195. szám)
2005-03-04 / 192. szám
2 OOS. MÁRCIUS 4. Hazai hírek MAGYAR SZÓ —A HÍD 7 I Válogatott magyargyalázás az Arab Newson NYILATKOZATHARC Magyarország törpe, és a törpéket el kell tiporni, hangoztatja vezércikkében a szaád-arábiat Arab News bírszájt. A lap indulatait egy rejtélyes magyar újságíró csúsztatásai korbácsolták fel, az újság publicistája már katonai csapást vizionál Gyurcsány Ferenc sértésének megválaszolására. Március 1. Erő bevetését, gazdasági vagy katonai szankciókat javasol Magyarország ellen vezércikkében az Arab News című szaúd-arábiai hírszájt. A lap kommentárja szerint a szaúdiak, Gyurcsány miniszterelnök sértő kijelentései, a futballválogatott leterroristázása után joggal háborodtak fel. A lap publicistája, Dr. Mohamed T. Alirasid szerint a sértés ráadásul egy jelentéktelen ország jelentéktelen kormányfőjétől érkezett. "Magyarország nem éppen a kultúrájáról vagy az erejéről ismert, írja az Arab News. "A paprikán és a Gábor nővéreken kívül [Alirasid Zsazsára és testvérére gondolhat, a szerző] egyetlen hozzájárulásuk a világ történelméhez a hunok voltak, akik nem éppen a civilizáló szerepükről híresültek el", írja a cikkszerző. Alirasid kommentárjában azonban tovább megy az egyszerű gyalázkodásnál. Mint írja, az elmúlt négy év külpolitikai történései azt mutatják, hogy az erősekkel tárgyalni kell, a gonoszakat lerohanni, a jogsértőket szankcionálni kell, a törpéket pedig egyszerűen el kell tiporni. A szerző Magyarországot - Togóval és a Cook-szigetekkel együtt - a törpékhez soroljk. A szaúdi nagykövet hazarendelése Alirasid szerint kezdetnek jó, de nem elégséges. "Erőt (katonait vagy gazdaságit) kell bevetni, hisz ezt látjuk a napi gyakorlatban is" - írja. Tekintettel Magyarország és Szaúd-Arábia gazdasági kapcsolatainak visszafogottságára (a magyar export 0,4 százaléka irányul Szaúd- Arábiába, a Magyarországra irányuló behozatal 0,0001 százaléka érkezik Sza- úd-Arábiából), Alirasid javaslataiból csak a katonai válaszcsapás lehetősége Duzzad a gazdademonstráció ERŐSEBB PARASZTOK Lapzártánkkor még tárgyalnak a magyar gazdák és az Földművelésügyi Minisztérium képviselői. A gazdák elképzelhetőnek tartják, bogy hamarosan befejeződnek a szakértői egyeztetések. Ugyanakkor 200 traktor vonult a Parlament elé, míg országszerte már 9 megyében tüntetnek a gazdák. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szolidaritásáról biztosította a gazdákat. Március 1. Megkezdődtek az új egyeztetések a gazdák és a szaktárca illetékesei között az agrárgazdasági kutatóintézetben. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Országos Szövetsége (Magosz) képviselői elképzelhetőnek tartják, hogy végre befejeződnek az egyeztetések, és sor kerülhet arra a plenáris ülésre, amelyen azokat a kérdéseket vitatnák meg, amelyekről a szakbizottságokban nem sikerült közelíteni az álláspontokat - tájékoztatott a Magyar Rádió, melynek értesülései szerint tegnap csupán abban sikerült megegyezni, hogy az eddigi 14 pontból álló petíció helyett 10 pontban foglalják össze a megállapodás-tervezetet. A gazdák 200 traktorral átvonultak a Felvonulási térről a Parlament elé. Bagi Béla, a demonstrációs bizottság elnöke az MNO-nak azt hangsúlyozta: a villamosközlekedést az erőgépek nem fogják akadályozni. A területfoglalásról már tegnap megegyezés született a rendőrséggel, ám a szükséges dokumentumot ma írják alá. Németh Imre, a szaktárca vezetője bejelentette: az Európa Hitel törlesztését a gazdáknak nem idén márciusban, hanem egy rendeletmódosításnak köszönhetően csak a jövő évben kell megkezdeniük. A Fidesz szerint ez csupán hangzatos bejelentés, mivel a gazdálkodók zöme nem tudott élni a kölcsön lehetőségével, ugyanis a bankok őket már korábban hitelképtelennek nyilvánították. Lapártánkkor kilenc megyében tiltakoznak félpályás útlezárással a kormány agrárpolitikája ellen. Ha nem születik megegyezés a gazdák és a földművelésügyi tárca között, később újabb helyszínekkel bővül a forgalomlassító akciók köre - tájékoztat a radio.hu. A Hír Televízió információi szerint a hét végétől több határátkelőhöz vezető úton is tiltakozó megmozdulásokat tartanak a demonstrálok. A demonstráló gazdák nincsenek egyedül: a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményben tudatta, aggodalommal figyelik a magyar mezőgazdaság növekvő gondjait, és szolidárisak azokkal, akik jogaik és érdekeik védelméért hallatják hangjukat. A püspökök remélik, hogy a tárgyalások rövidesen megegyezéssel végződnek, és teljesülnek a gazdák jogos kérései - áll az Országos Sajtószolgálat által közölt sajtóközleményben. (Magyar Nemzet)marad meg. "Ha nem védjük meg magunkat, azt sugallnánk, hogy valamit rejtegetünk. Hogy valóban terroristák vagyunk", írja. Alirasid kommentárja egyébként jól beleilleszthető abba, ahogy az Arab News eddig foglalkozott a témával. A lap egy magát István Horkainak nevező "magyar újságíró" beszámolóiból értesült az eseményekről. A rejtélyes Horkai a lapnak írt cikkében pont annyit csúsztatott Gyurcsány szerencséden kijelentésén, hogy az valóban az összes arab számára sértő lehessen. Horkai cikkében sértett arab nagykövetekről beszélt, szemben a ténnyel, hogy a szaúdin kívül az összes arab nagykövet sajnálatosnak bár, de jelentéktelennek tartotta az affért. Horkai kiléte nem ismert. A Magyar Hírlap megkeresésére az Arab News szerkesztősége csak annyit ismert el, hogy a szerző álnéven publikált, kilétét azonban nem kívánták felfedni. Az ÉS Lovas Istvánt, a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítóját sejti Horkai mögött. A Google nem talált utalást Lovas Istvánra az Arab News szájtján. Lovas a Magyar Hírlapnak nyilatkozva tagadta, hogy ő lenne Horkai. A hangulatkeltés elérte célját. A legrosszabbul mégis talán az ausztrálok jártak. Alirasid Magyarország-gyalázó cikkének jelentős részében ugyanis leginkább azon háborog, hogy az ausztrálok (akikről szerinte, ha nem lenne a tenisz, a birkák és a kenguruk, nem is tudnánk) vízumkényszert vezettek be az arab országokkal szemben. Ahogy egyébként a világ szinte összes országával jszemben is. (index.hu) Röviden lenleg közepes méretűnek teki ntik a szakértők. (Magyar Rádió) Néhány hét múlva feláll A DROGBIZOTTSÁG Az Országgyűlés lefolytatta a magyar és a készülő Európai Uniós drogstratégia összehangolását előkészítő eseti bizottság létrehozásáról szóló határozati javaslat részletes vitáját. Zsigó Róbert (Fidesz) azt a módosító javaslatot ismertette, hogy az eseti bizottság munkáját segítő hat szakértőt ne a politikai pártok delegálják, hanem szakmai szervezeteken keresztül kérjék fel őket. (index) Napenergiával spórolna a főváros Napkollektorokat szereltetne szociális, oktatási és egyéb intézményeire a fővárosi ön- kormányzat - jelentette be a városházi szabad demokrata frakció. A tordasi értelmi fogyatékosok házán felszerelt napkollektor sikeresen működik, és jelentősen csökkenti a kiadásokat. A fővárosi intézményi szférában ismeretlen a napkollektor, de a magánházaknál sem igen használják, (mti) Hárommilliárdos program Az Útravaló programban résztvevő diákok évente 85 ezer forintot kapnak fejenként, tanárukkal megosztva - mondta Hiller István a programról. A program 22 ezer hátrányos helyzetű diákon, valamint 4400, a diákokat patronáló tanáron kíván segíteni. A költség- vetés az idei és a jövő évre három milliárd forintot biztosít erre a célra. Dr Miklós I. Lévai Magyarul beszélő ügyvéd, tagja az Amerikai Emigrációs Ügyvédek Kamarájának (AILA) Szakszerű és pontos ügyintézés! * emigrációs ügyek (zöldkártya, deportation, állampolgárság) * személyi sérülések * üzleti szerződések * ingatlan adáslvétel * hagyatékok, végrendeletek Hiteles * Wsecurity / SSI for^£ Tel: 212-481-7338 belül Fax: 212-679-5336 Email: MLevai@aol.com Michael I. Lévai, PC. 332 East 29th Street, Room 9H, New York NY, 10016 Hirdessen újságunkban! Telefon: 347-733-6473 .....Focus /?ent a Car F.R.C. ^ Telefon/Fax : 011 36 1 402 4035 ------ -------1— Non stop: 011 36 20 364 ‘>000 E-Mail rentacar@ftc hu 1162 Bp. Csoport u S6 HUNGARY Web wm.ftc.hu 14 napig 15 nap felett „A” Suzuki Sedan, AC 25 23 / nap „B” Suzuki Sedan, AC, automata 28 25 / nap „C” Opel Astra, AC 33 30 / nap „D” Opel, AC, automata / Opel Wagon, AC 35 33 / nap „E” Ford / Opel Wagon, AC, automata 40 36 / nap „F” Opel Zafira, AC, 5+2 személyes 49 45 / nap Az árak (USD-bail) korlátlan magyarorszagi kni-t. biztosítást, budapesti vagy reptéri kiszállítást lanalniaznak Telefon és everekulés bérelhető.