Amerikai Magyar Szó, 2005. január-március (103. évfolyam, 185-195. szám)

2005-03-04 / 192. szám

2005. MÁRCIUS 4. Amerika Hírei MAGYAR SZÓ-A HÍD 5 ■ Beszüntetik a fiatalkorú bűnözők kivégzését LEZÁRT FOLYOSÓK Tizenhat év után az USA legfelsőbb bírósága alkotmányellenesnek találta, bogy olyan bűnözőket is kivégezhessenek, akik 18 foes koruk alatt követték el tettüket. A döntés 70 fiatalt érint. Március 1. Alkotmányellenesnek nyilvánította a halálbüntetést a 18 évnél fiatalabb korban elkövetett bűncselek­ményekért az amerikai szövetségi legfel­sőbb bíróság. A bírák kedden 5 szavazat­tal 4 ellenében úgy határoztak, hogy a kegyetlen és szokatlan büntetés alkotmá­nyos tilalmának ellentmond a halálbün­tetés kiszabása olyan személyek eseté­ben, akik a gyilkosság idején még nem töltötték be 18. életévüket. A döntés ösz- szesen mintegy 70 személyt érint, akiket már halálra ítéltek olyan bűncselek­ményekét, amelyeket 16 vagy 17 évesen követtek el. Az Egyesült Államok 50 állama közül eddig 19 államban ítéltek halálra fiatal­korúakat. A legfelsőbb szövetségi bíró­ság 16 évvel ezelőtt még úgy foglalt ál­Közvetlen csapásra készül Amerikában az al-Kaida? TERRORRA VARUNK? Amerikai területeken lévő célpontok elleni támadásra buzdította Oszama bin Laden, az al-Kaida nemzetközi terrorbálőzat vezetője az Irakban tevékenykedő Abu Muszab az-Zarkávi jordániai származású terrorista vezért egy amerikai illetékes tájékoztatása szerint. Március 1. Nevének elhallgatását ké­rő tisztségviselő helyi idő szerint hétfőn este elmondta, hogy Zarkávihoz ilyen, értelmű üzenetet juttatott el Oszama bin Laden, akinek a hívei a 2001. szep­tember 11-i egyesült államokbeli terror- támadásokat elkövették. Az illetékes nem közölte, hogy a nemzetközi terro­rista vezér és az Irakban számos véres terrorcselekmény elkövetését magára vállaló Zarkávi között hogyan történt az üzenetváltás. Zarkávi eddig még nem követett el merényletet amerikai cél­pontok ellen.A belbiztonsági minisztéri­um bizalmas körüzenete szerint a Köz­ponti Hírszerző Ügynökség (CIA) érte­sülése hiteles, de nem tartalmaz konkrét információkat. Zarkávi tavaly októberben hűséget fogadott Oszama bin Ladennek, aki az lást, hogy fiatalkorúak kivégzése nem sérti a szövetségi alkotmány szóban for­gó 8. kiegészítését. Ami általában a halál- büntetést illeti, a legfelsőbb szövetségi bíróság 1976-ban tette lehetővé az USA- ban, és jelenleg 38 államban alkalmaz­zák. Összesen mintegy 3400 személy van "siralomházban", az úgynevezett ha­lálsoron. A kivégzést általában hosszú évekkel, gyakran évtizedekkel a halálos ítélet után hajtják végre. Az Amnesty International minden évben kiadja azon országok listáját, amelyben még érvény­ben van a halálbüntetés. Hatvanhárom országból, amelyben lehetővé teszik a ki­végzéseket tavaly 28-ban hajtották végre a halálos ítéletet, köztük az USA-ban. Nemrég Timothy Mcveigh esetében hajtották végre az ítéletet, Mcveight egy oklahomai merénylet következtében 168 ember haláláért tettek felelőssé. A kivég­zés ellen az EU is tiltakozott. A 15 évnél fiatalabbak kivégzését a legfelsőbb szövetségi bíróság már koráb­ban törvényen kívül helyezte. 2002-ben pedig törvényen kívül helyezték azt a törvény, amely lehetővé tette a szellemi fogyatékosok halálbüntetését, (index) al-Kaida mezopotámiai szervezetét irá­nyító emímek nevezte őt egyik üzeneté­ben. Kapcsolatuk korábban nem volt nézeteltérésektől mentes és Zarkávi cso­portja sok szempontból külön áll az al- Kaidától. A 38 éves jordániai születésű Zarkávi számos robbantásos merényletért, em­berrablásért, túszok lefejezéséért felelős és az Egyesült Államok 25 millió dollá­ros vérdíjat tűzött ki a fejére. Jordániá­ban távollétében halálra ítélték egy ame­rikai diplomata meggyilkolásáért. Porter Goss, a CIÄ igazgatója február közepén úgy ítélte meg, hogy a terroriz­mus elleni háborúban súlyos csapásokat mértek az al-Kaidára és más terrorszer­vezetekre, a sikerek ellenére azonban fennáll a közvetlen terrortámadás veszé­lye amerikai terület ellen. Folytatódik Michael Jackson pere Március 1. A védelem megnyitó- beszédével folytatódott a pedofíliá- val vádolt Michael Jackson pere a kaliforniai Santa Mariában. Tom Sneddon kerületi ügyész előző nap tíz vádpontot sorolt fel a popsztár ellen, köztük a megrontás, a szemé­lyes szabadság megsértése, a gyer­mekrablás és a zsarolási kísérlet vádját. Jackson 2003 tavaszán Ne- verland nevet viselő kaliforniai bir­tokán a vád szerint egy akkor 13 éves rákbeteg kisfiút alkohollal ita­tott, pornográf magazinokat muta­tott neki és szexuálisan molesztálta őt. Az ügyész szerint Neverlandban esti meseként pornográf irodalom szolgált és bevezetés az önkielégíté­si ismeretekbe. Közölte, hogy a gye­rek a világ szeme előtt fogja tanú­ként ismertetni Jacksonnal szerzett szexuális élményeit. Thomas Mesereau, a vádlott ügyvédje azt hangoztatta, hogy a 46 éves énekes a kisfiú pénzéhes "hiva­tásos pereskedő" anyjának naiv ál­dozata. Közölte, hogy a csaló asz- szony már kétszer vádolt hamisan másokat a személyi szabadságtól va­ló megfosztással és három alkalom­mal vádaskodott alaptalanul szexuá­lis zaklatással. A gyereket az anya manipulálja. Már korábban is elő­fordult az ügyvéd szerint, hogy gyerekeit eszközként használva megpróbált hírességeket lépre csal­ni, de ez nem sikerült neki Jay Leno, Mike Tyson bokszoló és Jim Carrey színész esetében, csak a naiv énekest tudta becsapni. A popsztárt húsz év szabad­ságvesztésre ítélhetik, ha az esküdt­szék minden vádpontban bűnösnek találja. {hirado.hu) Rumsfeld helyettese lehet a Világbank elnöke Paul Wolfowitz védelmi miniszter-helyettes vezeti azt a rövid listát, amelyről kiválasztják a Világbank jelenlegi elnökének, James Wolfensohnnak az utódát. Március 2. A volt indonéz nagykövet az iraki há­ború egyik fő szellemi irányítójaként híresült el, így jelölése valószínűleg megosztja majd a nemzetközi politikai közvéleményt. Sőt, vélhetően többen meg­kérdőjelezik magát a folyamatot is, ahogyan a Világ­bank elnökét választják. Az amerikai listán szerepel még Randall Tobias, az Eli Lilly gyógyszergyár és az AIDS-kutatás vezetője. Előzetes jelölt John Tavim; az amerikai pénzügyminisztérium nemzet­közi ügyekért felelős vezetője, és Peter McPherson, a Michigan State University" elnöke, de őket a sajtó nem tartja igazán esélyesnek. A Világbank és Nem­zetközi Valutaalap vezetését a szervezet részvényesei választják meg. A kialakult szokás szerint az USA és Európa megosztozik a legfontosabb tisztségeken: amerikai vezeti a bankot és európai az alapot. Koráb­ban már megesett, hogy az amerikaiak vétót emel­tek, amikor európaiak támogatta jelölt került volna a valutaalap élére. HOW WOULD YOU FEEL ABOUT A CDFF.CnD.I I HIT IDAO ■ 1% EL CL i* ■ % LI i CL I ImAA « Imagine having att your assets in one place. Sounds like good advice. With a Free- for-Life IRA from American Express Financial Advisors, you'll be able to consolidate all your scattered retirement accounts into one easy-to-raanage IRA, while eliminating multiple custodial fees. If you have at least $10,000 in retirement asse ts to consolidate, you could save hundreds of dollars in custodial fees. More importantly, 1 can give you a dear picture of your savings, and advice to help you prepare for the retirement you really want. Starting to feel better? Call today to roll over to a Free-for-Life IRA. Tibor R, Dani, Jr., CLP* Financial Advisor CERTIFIED FINANCIAL PLANNER™ practitioner 115 Route 46 West Suite 4, Building A Mountain Lakes, NJ 07046 (866) 249-5408 tibor.2.dani@aexp.com PLANNING I RETIREMENT | INVESTMENTS | INSURANCE Financial advisory services and investment products available trots American Express Financial Advisors Inc,, Member NASD. Insurance issued by IDS Life Insurance Compmy and, In New York, IDS life Insurance Company of New York, Albany, NY. Ammcm Express will wake your annual IRA fee for life when you invest $10,000 or more in new assets into a new traditional, Roth or SEP IRA by April 10,2005. Annuity IRAs (because there is no custodial fee), SIMPLE IRAs and Coverdell Education Savings Accounts are not included in this offer. The annual custodial fee waiver does nut include product fees. Only American Express Financial Advisors Inc. is a broker-dealer. &280? Amáxm BnanOaS Cotpemim Att sigh« mend 32Q0I8e4S 1/ÖS THE PERSONAL ■■■ FINANCIAL ADVISORS OF

Next

/
Thumbnails
Contents