Amerikai Magyar Szó, 2005. január-március (103. évfolyam, 185-195. szám)
2005-02-11 / 189. szám
32 MAGYAR SZÓ —A HÍD Fórum 2005. FEBRUÁR 11. F RUM A Fórum a vélemények, álláspontok rovata. A Fórumban közölt cikkek, írások nem tükrözik a szerkesztőség álláspontját. “A hír szent, a vélemény szabad. ” BIRALAT = TÁMADÁS Robert de Niro új filmet csinált. Egy kritikus ledorongolta a TV nyilvánossága előtt, mondván, hogy ha jó alakítást akarsz látni de Nirotól, nézd az American Express reklámjait. Mi történt ezután? Semmi. Nem indultak „rágalmazási perek” arról sem tudok, hogy a bíboros vagy a pápa kiközösítette volna a kritikust. És mi újság a mi kis magyar közösségünkben? Többek között az, hogy megjelent egy írás, ami rámutatott a helybeli színház gyengéire. Nem közönséges, durva nyelven, nem úgy, ahogy színészek beszélnek egymásról egymás háta mögött, hanem egyszerű, közérthető stílusban. Az írás javítást, változást javasolt, és azt, hogy a sajtó hagyja abba az ostoba tömjénezést, mert ez csak ront a helyzeten. Ezen egy értelmes, hozzáértő színházi vezető elgondolkozott volna és vagy megcáfolja a véleményt, vagy tesz arról, hogy a jövőben ne adjon okot ilyen írások megjelentetésére. Sajnos, nem ez történt. Annyi hízelgő cikk íródott a színházról, hogy botcsinálta vezetői elhitték, hogy valóban nagyok. És a kialakult téveszme egyik tünete a beteges sértődé- kenység. A legkisebb ellentmondásra a legnagyobb fokú hisztéria a válasz. Az igazmondásért a legközönségesebb gyalázkodás a fizetség. És a színház marad, amilyen volt. Az utolsó szó ugyanis a közönségé marad. Aki megtölt egy színháztermet vagy távolmaradásával nyilvánít véleményt. ALLAHU AKBAR Amióta megírtam a véleményem, két ízben jelent meg afféle „válasz”. Nem az elhangzott állítások cáfolására, arról nemigen esett szó, hanem inkább egy elkeseredett kampány a lejáratásomra. Hogy én csak egy pályáról lekerült színész vagyok, aki nem mondhat véleményt, mert taxisofőr. Hogy rágalmazó írást publikáltam, ezért perbefognak. És most néhány jelző a válaszokból: elvakult, tülekedő, etikátlan, önreklámozó, pocskondiázó, irigy, bajkeverő, sértett, fúró, mocskolódó, lecsúszott, nem fiatal, agresszív, akinek művelődni, olvasgatni kell (magyarul), aki mérhetetlen gyűlölettel torzít. És ezek után kapok ígéretet egy rágalmazási perre. Hmm! A következő reagálás a New York-i Magyar Színház Igazgatósága aláírással jelent meg. Itt már a botcsinálta színházi zsenik felcsapnak botcsinálta pszichológusoknak, akik megfejtik, hogy a fenti tulajdonságaim mellett még tragédiák is értek, ezért hiszem azt, hogy a színház rossz. (Az amerikai emigrációnak egyébként van még színháza.) Aztán felsorolnak élőket és holtakat, akiket én megsértettem. És diadalmasan számon kérik, hogy nem voltam ott az előadásokon, amikről írtam. Ez így igaz, de vannak „kémeim” és van videó is a világon. Legalább van egy „Fast forward” gomb. Sajnos a nézőknek nincs ilyen gombjuk. Próbáltam megfejteni, kik az Igazgatóság tagjai. íme detektívmunkám eredménye:- A cím után ítélve az intelligenciahányados nem túl magas. „A színházhoz csak őszinte szívvel közelíts!” Pontosan innen ered a baj, ezt nehéz elviselni.- Az író már nem „mai csirke”. Koncepciós perek a múlt század 50-es éveinek emlékei.- Anyanyelve nem magyar. (Lásd „slanderous szándék” hibrid kifejezést)- Nem érti, hogy miről van szó. És itt bejött valami, amivel nem tudok mit kezdeni „az anyaországból érkező MUEZZIN”. Honnan? Micsoda??? Itt feladom és kérem a kedves Lejlákat, emeljék fel fátylaikat vagy fedjék fel kilétüket azáltal, hogy aláírják a nevüket, ahogy én is tettem. „ISTEN NEVÉT HIÁBA A SZÁDRA NE VÉDD” Nem hittem volna, hogy a színházról szóló írásom olyan hullámgyűrűt vet, ami a templomot is elérti, de ez történt. Január 30-i Hírlevelében a New York-i Magyar Református Egyház is megszólal. Ami nem lenne baj, de olyan megvilágításban tüntet fel dolgokat, amik távol állnak az igazságtól. Técsy Sándor részéről sem szép, sem csúnya támadás nem érte Presbiterüket. Én nem támadtam magyar közösséget és nem ástam alá nemzeti értékeket. Én megbíráltam egy rosszul működő amatőr színházat. Ha a Hírlevél írója elolvasta volna az írásomat, nem tett volna közzé egy hisztériakeltő, otromba hazugságot, amikből az olvasó azt hiheti, hogy én öreg presbiterekre leskelődöm a sarkon. Remélem, a következő Hírlevél tisztázza ezt az ügyet, mert nem hiszem, hogy a Püspökségnek nincs más dolga, de ha kell hozzájuk fordulok. Ilyenfajta írás méltatlan egy egyházi kiadványhoz, amit Isten házának a fedele alatt szerkesztenek és nyomtatnak. Técsy Sándor Reflektálva a Cserey Művésznő válaszára Tisztelt Művésznő - SZÓKE PARADICSOM! 20 éve lelkes színházi látogatója vagyok a New York-i Magyar Színháznak. Szívből gratulálni tudok eddigi előadásaikhoz. Sajnos a Híd című újságban megjelent válasz levele kissé megrémített. Az elmúlt időkre visszagondolva azt hittem, hogy Ön egy művelt, finom úrihölgy, de sajnos az Ön által írott válaszában - a Técsy cikkre - nem ez vall. Szerintem, hogy megmaradjon a nézők emlékében az eddigi alakításainak a jó emléke talán most kéne abbahagyni az életet jelentő deszkákon való Júlia vagy Iluska alakításokat. Talán nagymama szerepekkel kéne foglalkozni. Ideje lenne a tükörbe nézni, gondolom könnyebb lenne az ilyen szerepekkel megbirkózni. A Kovács Szilvi válasza igazán elkeserítő, nem illő megnyilvánulás egy kezdő, amatőr színésznőhöz. Ordít válasz levelében a műveletlenség! Maradok továbbra is a New York-i Magyar Színház lelkes látogatója abban a reményben, hogy a Técsy cikkből talán hasznos és megfontolni valókat tudnak levonni. Tisztelettel Fridmanné Boldizsár Olga Tisztelt Szerkesztőség! A Fórumhoz szeretnék hozzászólni. Kicsit furcsának tartom Cserey Erzsi művésznő és a New York-i Magyar Színház Igazgatójának reagálását a címére küldött kritikára. A tisztességes, az építő kritika helyénvaló és szükséges. Igen, Técsy Úr kicsit mélyebbre mártotta a tollát a tintába, mint kellett volna. Cserey művésznőnek meg azt kellett volna megszívlelnie, ami rá vonatkozik, a többit szépen visszaadni a kritizálónak, hogy okuljon ő is a hibáiból. Szerencsétlen és méltatlan az, hogy kritikáért, kritikákért, nem éppen kecses fogalmakkal vennénk elégtételt. Tisztelettel Kleiner Béla Olvasói levél Agyamosott magyarok Azt beszélik a határon túliak december 5-e óta, hogy a valamikori hárommillió nincstelen országából, hárommillió agyamosott országa lett. Ugyanis sikerült velük feledtetni a nemzet múltját, az ahhoz kötődő fontos eseményeket. Sikerült feledtetni, honnan indult és mit tett a nemzet asztalára például Apor Péter, Ady Endre, Apafi Mihály, Arany János, Bánffy Miklós, Bartók Béla, Báthori István, Bethlen Gábor, Bethlen István, Bocskai István, Heltai Gáspár, Hunyadi János, Hunyadi Mátyás (Mátyás király), Kosztolányi Dezső, Kölcsey Ferenc, Körösi Csorna Sándor, Nagy Imre (festőművész) Madách Imre, Márton Áron, Misztótfalusi Kis Miklós, Rákóczi Ferenc, Tisza Kálmán, Tisza István, Selye János, Szabó T. Attila és a többi, terjedelmi okok miatt itt most nem említhető több jeles ember. Árról a hárommillióról beszélek, akik vezéreiktől, Rákositól és Kádártól nem tanulhattak a Szent Korona országáról, akiknek az Alkotmány ünnepe volt Szent István napja (augusztus 20), és Bratislavába, Suboticára, Uzsogorodra, Clujra vagy Oradeára utaztak, amikor kedvük szottyant. Az ő csemetéik Budapesten még 1972-ben sem tudtak válaszolni arra az egyetemi felvételin feltett kérésre, hogy milyen nyelven beszélnek a székelyek. Azóta sem tanulták meg. Példa rá az a szégyenletes országbemutató iromány, amelyet a csatlakozás után Brüsszelben az EU asztalára tettek és amelynek forgalmazását leállították jobb érzésű magyar politikusok. Ma olyanok tüsténkednek Magyarország bemutatásán, akik közül jó néhányan a másoktól elkobzott vagyonból szépen meggazdagodtak, s most milliárdosként torkuk szakadtából éneklik az éhező proletár dalát. Micsoda szemfényvesztés, szélhámosság és ízléstelenség! Miközben az Országgyűlés elnöke azon töpreng, miként lehetne kisöpömi a közéletből a kádárista kádereket öregestül, fiatalostul, hogy legyen már végre vége a kovácsizmusnak Magyarországon. Elnök Asszony! Nagyra becsüljük fáradozásait, de legyen szabad ezekben a vészterhes napokban figyelmeztetnünk Ont és a nemzet dolgaiban jártas, a keresztény-keresztyén értékekre figyelő honfitársainkat: színre léptek és gyanús tervek kidolgozásán munkálkodnak a nemzet pusztulását felgyorsító herderiták: a gyurcsányok, hillerek, lendvaiak. ők a ludasok azért, hogy a határon túli magyarok ezekben a napokban azt mondják: nem kell a piros-fehér-zöld, nem kell a Himnusz, nem érdekel többé március 15 sem... Valóban jó volna egy igazi rendszerváltozás a nemzettudat egészséges újjáélesztése végett is, mely folyamatban még az a szót sem kellene hallanunk, hogy szocialista. Mert a térségünkben minden kétséget kizáróan egyelőre árnyalata a kommunistának. Komoróczy György, nyelvművelő, közíró
