Amerikai Magyar Szó, 2005. január-március (103. évfolyam, 185-195. szám)
2005-02-11 / 189. szám
30 MAGYAR SZÓ-A HÍD KÖZÉLET 2005. FEBRUÁR 11. Karády Katalin kitüntetése Egy fájdalmas élet jutalma Pusztaszeri László Az izraeli Yad Vashem Intézet Karády Katalinnak, posthumus a Világ Igaza kitüntetést adományozta, amelynek jelképes átadására 2004. december 16-ikan került sor a Magyar Tudományos Akadémia budapesti dísztermében. Az eseményről többkevesebb pontossággal a sajtó is megemlékezett. Mivel pedig a fél információk félreértéseket szülhetnek, célszerű ezeket pontosítani. Karády Katalint nem kényeztette el a sors. Életének nyolcvan esztendejéből mindössze négy volt olyan, amikor a siker, a fény és az ünneplés vette körül. Külvárosi hivatalsegéd, más adat szerint egy cipészsegéd negyedik gyermekeként született. Születését illetően is többféle időponttal, de leggyakrabban az 1912. december 16-ával találkozhatunk. A budapesti Kőbánya nevű városrész anyakönyvi hivatalának bejegyzése szerint azonban két évvel korábban, 1910-ben látta meg a napvilágot. Apja nehéz természetű, lóversenyező ember volt, aki a későbbi színésznő önéletírása szerint, gyakran verte és mindenféle korlátozásokkal nehezítette gyermekei életét. Katalin az első világháború után, egy vöröskeresztes segélyakció keretében néhány hónapot Svájcban töltött. A szép, zárkózott leányka, a családi nyomor elöl, 1926 körül a házasságba menekült, de adófőtiszt férjétől két évvel később elvált. Mit tett ez után? Ne firtassuk. Az életmű értékéből mit sem vonnak le ezek a homályba süppedő évek. Aki már egyszer megismerte a nyomort, az ritkán utasítja el annak alternatíváját. Saját bevallása szerint „aranyketrecben" élt, beutazta a fél világot, de nem volt boldog. Budapesten ismerkedett meg egy gazdag angol, vagy amerikai úrral, aki ez után a gondtalan életet biztosította számára. Van aki szerint ez a férfiú W. S. Churchill volt. Az állítás azonban légből kapott, hiszen nincs nyoma annak, hogy az angol politikus a húszas-harmincas években megfordult volna Magyarországon. Az álhírt szeszélyből, védekezésből akár maga Karády is útjára bocsáthatta, hiszen tudjuk, a kíváncsi külvilág tolakodását gyakran azzal büntette, hogy polgárpukkasztó megjegyzéseket tett, vagy az adatok összekuszálásával, elferdítésével, bolondját járatta a sajtó képviselőivel. Mit sem törődve azzal, hogy a prűd, kegyeskedő körök előtt önmagát a legsötétebbre festette. Például azzal a megjegyzésével, hogy „a vágynak nincs alanya, csak tárgya van". A sok „végzet asszonya" szerep után egyéb sem kellett ahhoz, hogy ellenlábasai telhetetlen, férfifaló vampként emlegessék. A másik véglet viszont olthaflitlanul imádta és bálványozta; attól kezdve, hogy az Egyed Zoltán színházi kritikus által felfedezett, ismeretlen, privát nő, fergeteges sikerrel debütált 1939. február 4- dikén a Belvárosi Színházban. Somerset Maugham-Zoe Atkins „Az asszony és az ördög" című darabjának női főszerepében. Noha, Karády színpadi színésznő, primadonna szeretett volna lenni és játszott is néhány színpadi szerepet, a következő években elsősorban filmsztárként és énekesnőként vált híressé. A sikeres színházi bemutatkozás után, 1939 őszén bemutatták a Halálos tavasz című, Zilahy Lajos regényéből készült filmjét. A film „Ez lett a veszted, mind a kettőnk veszte..." kezdetű betétdala külön életre kelt, és generációk megrendítő élményévé vált. Karády nem csak a magyar filmművészetben, de a daléneklésben is olyan új stílust teremtett, amelyet nem lehetett a hagyományos szemponttok szerint megítélni. Kényszerű távozásáig, 1951- ig, húsz nagy játékfilmben és három rövidfilmben szerepelt, és a filmtörténet legmagasabb csúcsaira emelkedett. Rajongói a negyvenes évek elején megalakították a „Karády Katalint Kedvelők Köre" elnevezésű társaságot. Igazi sztár volt, de soha nem zárta el magát a világtól holmi sztárallűrökkel, és nem maradt érzéketlen az üldözöttek, a szenvedők, az esztelen háborúba szédülő ország sorsa iránt. A háború éveiben fellépett a Frontszínház rendezvényein, de nem a háborús propagandát, hanem a tiszta emberséget szolgálta; művészetével, kivételes egyénisége varázsával a szenvedést enyhítette. Poszthumusz kitüntetéséig sajnálatos csend övezte azt a tevékenységét, hogy az embertelenség végjátszmájában kirekesztettek, menekültek, politikai üldözöttek, szökött hadifoglyok életét mentette meg. A kitüntetését követő sajtó- közleményekben erre még mindig nem történt egyértelmű utalás. Igen, talán „Zsüti", polgári nevén G. Dénes György, a népszerű dalszöveg író volt a legismertebb személy a megmentettek közül, de számolatlanul mentett, bújtatott olyanokat is, akiknek még a nevét sem kérdezte meg. Karrierjét és életét kockáztatva nyújtott segítő kezet minden menedéket kérőnek. Tette ezt akkor, amikor sokan elfordultak, vagy karjukat széttárva sajnálkoztak a történtek felett. Ugyancsak adós az utókor annak feltárásával, hogy Karády kapcsolatban állott azzal a polgári ellenálló csoporttal, amelynek több ismert művész, jávor Pál, Tímár József, Titkos Ilona mellett, Üjszászy István vezérőrnagy, a magyar katonai elhárítás-és hírszerzés vezetője is tagja volt. A gyakran vakmerőségig bátor Karády akcióit, vőlegénye, Üjszászy tábornok fedezte, mígnem 1944 áprilisában a Gestapo mindkettőjüket letartóztatta. Üjszászy további sorsának alakulása ettől kezdve nehezen követhető, de azt tudjuk, hogy Karádyt a fogságban súlyosan bántalmazták, megalázták, de megtörni nem tudták. A háború és a felszabadulás után új hittel, új tervekkel, ám sikertelenül próbált beilleszkedni az „új világba". Az új világ nem akart, nem tudott, mit kezdeni ezzel az egyedi, földi mércével alig mérhető művész egyéniséggel. Készített még néhány emlékezetes hanglemez felvételt, fellépett a Fővárosi Operettszínházban Jacobi Victor „Sybill", Fényes Szabolcs „Maya", Ábrahám Pál „Bál a Savoyban" című operettjében, és eljátszotta utolsó filmszerepét a Móricz Zsigmond „Forró mezők" című regényéből Apáthy Imre által 1948-ban rendezett filmben. Ez a filmszerep talán afféle utolsó jutalomjáték, vagy „elbocsátó szép üzenet" volt a művész számára, akitől a hivatalos kultúrpolitika már nagyon meg akart szabadulni. A film forgatása közben történt valami zavaró momentum; a temetés jelenetben a mindig fegyelmezett, türelmes, nagy munkabírású Karády rosszul lett, és a mendemondák szerint, hosszabb ideggyógyászati kezelésre szorult. Vajon miért? E sorok írójának feltevése szerint, ekkor kaphatott hírt Üjszászy haláláról. Még néhány év bántó mellőztetés után, Karády Katalin 1951. február közepén csalódottan, kiábrándultán elhagyta az országot. Elutazása előtt lemezre énekelte Hajdú Júlia és G. Dénes György „Majd elmossa az őszi zápor..." kezdetű dalát, amelyből azonban hanglemez soha nem lett, mert a hang- felvételt valószínűleg megsemmisítették. A művésznő ekkor már nem Hollywoodba tartott, ahova a háború előtt szeretett volna eljutni, hanem Innsbruck, Zürich, Párizs és Säo Paulo után New Yorkban telepedett le. Megérte még a „Halálos tavasz" budapesti felújítását, s hogy három nagylemeze közel egymilliós példányban fogyott el. Tudott az új, példátlan sikerről, ami boldoggá is tette, de soha nem tért haza. Valószínűleg igaza volt... egy Mítosz nem térhet haza. A New York-i Szent Vince Kórházban halt meg, 1991-ben. Budapesten nyugszik a Farkasréti temetőben. A szerző arra kér minden kedves olvasót, hogy készülő könyvéhez, Karády Katalinnal kapcsolatos információkkal, képek, dokumentumok rendelkezésre bocsátásával segítsék munkáját. Juttassák el ezeket a lap szerkesztőségébe. ELENA I. BODONI, DPS FLORIN R. SCHIOPU DPS. Fogorvosi rendelő 35 Egst 38th Street Suite 1D New York, NY 10016 Telefon: (212) 499-9083 Személyhívó: (917) 925-0090 BodoniDDS @aolcom schiopuDDS @earthlink.net
