Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)
2004-12-10 / 183. szám
2 MAGYAR SZÓ —A HiD A NAGYVILÁG HÍREI Röviden Blair visszautasítja az iraki áldozatok ÜGYÉNEK KIVIZSGÁLÁSÁT December 8. Tony Blair brit kormányfő elutasította azokat a követeléseket, amelyek szerint vizsgálatot sürgettek az Irakban meggyilkolt polgári személyek számának megállapításáról. 46 közéleti személy, korábbi brit nagykövetek, akadémikusok, püspökök és egy volt brit katonai parancsnok levelet írt Blaimek mondván, Nagy-Britanniá- nak, valamint az Egyesült Államoknak kötelessége lenne számot adni az iraki erőszakos cselekményekben elhunytakról. Blair viszont kijelentette, ezt a feladatot az iraki egészségügyi miniszter kiválóan ellátja, a polgári személyek pedig a felkelők fellépésének következtében haltak meg. Korábbi iraki közlés szerint az arab országban 3853 polgári személy halt meg idén április és október között. VÉGE A GAZDASÁGI PANGÁSNAK AZ EURÓ-ÖVEZETBEN Walter Ising, Európai Központi Bank vezető közgazdája, kijelentette, hogy kezdenek visz- szafordíthatatlanná válni a pozitív folyamatok a gazdaságban. Az élénkülés komoly jelei tapasztalhatóak az egész euró-övezetben, Németországot is beleértve. Ebből következik szerinte, hogy a következő időszakban Amerikai Magyar Szó A Híd USPS 23-980 ISSN 0194-7990 FÜGGETLEN, MAGYAR NYELVŰ AMERIKAI HETILAP Szerkesztőbizottság:/Editoriál Board: Papp László Molnár Kinga Simon Katalin Fazekas Krisztina Czika Tihamér Kertész Gabriella Bán Emese Bailey Zsuzsa Földessy Dénes (magyarországi kulturális tudósító) Gyenge Zsolt (magyarországi tudósító) Telefon: 1-877-A-MAGYAR Mellékek: !. HIRDETÉSSZERVEZÉS 2 . TÖRDELŐSZERKESZTÉS 3. ELŐFIZETÉSEK 4. APRÓHIRDETÉSEK 5. SZÁMLÁZÁS 6. ESEMÉNYNAPTÁR Hirdetésszervezés: hirdetes@ahid.com Apróhirdetés. apro@ahid.com Eseménynaptár: naptar@ahid.com Fószerkesztö/Felelős kiadó (Editor in Chief/Publisher) Péterman István Kiadja/Pubushed by Hungarian Word Inc. T ördelószerkesztó: Horvát Zsolt Szerkesztőség és kiadói hivatal Editorial offices: 4809 Ave N, Suite 169, Brooklyn NY, 11234 Fax: 800-579-9306, email: ujsag@ahid.com A Szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beküldött cikkeket vizsgálat tárgyává tegye, illetve szükség esetén javításokat eszközöljön. (The Editorial Offices reserves all rights to inspect all submitted articles and to make changes as needed.) "Amerikai Magyar Szó" (ISSN 0194-7990) is published weekly except the fourth and fifth week of December for $40.00 per year by Hungarian Word, Inc. 2071 Fiatbush Avenue, Suite 157, Brooklyn, NY 11234. Periodical postage paid at New York NY and additional mailing offices. Postmaster send address changes to Amerikai Magyar Szo, 2071 Flatbush Avenue, Suite 157, Brooklyn, NY 11234. December 7. Rendkívül szigorú biztonsági intézkedések közepette került sor Hamid Karzai afgán elnök beiktatási ceremóniájára Kabulban. Karzait októberben választották meg elnöküknek az afgánok, de már a tálibok 2001-es elűzése óta vezette az országot ideiglenes államfőként. A ceremónián részt vevő 150 meghívott között ott volt Dick Cheney amerikai alelnök és Donald Rumsfeld védelmi miniszter is. Az esemény komoly biztonsági intézkedések közepette zajlott, az afgán rendőrség teljesen lezárta a ka- buli repülőtér és az elnöki palota közötti 4 kilométeres utat, a környéket pedig A parlamentnek joga továbbá a kormányba jelölni az előbbi tisztségeken túl úgy személyeket, hogy ahhoz nem szükséges az elnöki jóváhagyás. Az alkotmánymódosítás 2006-ban lép ér2004. DECEMBER 10. vénybe, amikor a jelenlegi törvényhozásnak lejár a mandátuma. Az ukrán törvényhozók ezenkívül döntést hoztak a központi választási bizottság feloszlatásáról - ami az ellenzék egyik fő követelése volt -, s azonnal szavaztak az új összetételű bizottságról. A 15 fős bizottság tagjaira vonatkozólag Leonyid Kucsma elnök 19 nevet tartalmazó listát terjesztett elő, akik közül 14-en - köztük az elnök, Szerhij Kivalov - a feloszlatott bizottság tagjai voltak. Viktor Juscsenko hívei a teremben kiabálva szégyenletesnek minősítették Krivalov jelölését. Az új központi választási bizottságban végül megmaradt az előző testület 11 tagja, csak 4 új tagot választottak. Leonyid Kucsma a szavazás befejezése után azonnal aláírta az új törvényeket. Bohdan Gubszki, Juscsenko támogatója kijelentette, hogy történelmi döntés született, amivel véget lehet vetni az országban kialakult válságnak. Feloldja az államigazgatás blokádját az ukrán ellenzék a szerdai parlamenti szavazás után, amely az alkotmányos reformokkal megnyitotta az utat a belpolitikai válság rendezése előtt. A kormányépületek lezárása helyi idő szerint este hétkor fejeződött be. A blokád több mint két hete kezdődött, és megbénította a kormány működését. 7 Újra a baszkok December 6. Négy spanyol városban hajtott végre bombamerényletet az ETA baszk szeparatista terrorszervezet. A Leonban, Avilában, Santinalla del Marban és Cuidad Reálban történt pokolgépes támadásban senki sem sérült meg. A baszk Gara című napilap szerkesztőségébe nem sokkal a robbantások előtt két telefonhívás érkezett ismeretlenektől, akik az ETA készülő merényletére figyelmeztettek. A telefonálók összesen hét bombáról számoltak be, de ezek közül csak négy robbant fel. A telefonhívások nyomán a spanyol rendőrség kiürítette a helyszíneket, ezért nem történt személyi sérülés. A pokolgépek nem voltak nagy erejűek, ezért az anyagi kár is csekély - írja a BBC News. A robbantásoknak a múlt héten már volt előzménye: pénteken - szintén telefonos figyelmeztetés után - az ETA öt madridi benzinkutat robbantott fel, személyi sérülés itt sem történt. Az ETA a március 11-i, al-kaidás terrorcsoport által végrehajtott, több száz halálos áldozatot követelő madridi vonatrobbantások óta nem aktivizálta magát. Nyáron és kora ősszel a spanyol hatóságok a franciákkal közösen több rajtaütést hajtottak végre titkos baszk fegyverraktárakon spanyol- és francia-Baszkföldön. A hatóságok akkor úgy nyilatkoztak, hogy a fegyverek és a robbanóanyagok lefoglalásával végleg sikerült meggyöngíteniük az ETA-t. MA reformok véget vethetnek az ukrajnai válságnak TISZTUL A KÉPLET Már most történelmi jelentőségű napként értékelik Ukrajnában, hogy december 7-én a parlament elsöprő többséggel támogatta az elnöki hatalmat a parlament javára csökkentő alkotmánymódosítást, valamint a választási törvény megváltoztatását, amitől az elnökválasztás megismételt második fordulójának tisztaságát reméli az ellenzék, amely feloldotta a kormányzati épületek blokádját. I Ukrajna: üvölt a nép, adjatok nddl December 8. A kijevi parlament képviselői szerdán megállapodásra jutottak, és elfogadták az ukrán politikai válság feloldását célzó törvénycsomagot. A parlament rendkívüli ülésén a honatyák egyaránt jóváhagyták az államfői jogköröket szűkítő alkotmányreformot, illetve a választási törvény módosítását, amely a lehető legkisebbre csökkenti a csalás lehetőségét az elnök- választás második fordulójának december 26-án esedékes megismétlésekor. A 450 tagú parlamentben 402 képviselő szavazta meg az előterjesztett törvénycsomagot, 21 képviselő voksolt nemmel és 19-en tartózkodtak. Az elnöki jogkörök szűkítése jegyében ezentúl nem az államfő jelöli a kormányt, de vétójoga lesz három - a kormányfői, a külügyminiszteri, valamint a védelmi miniszteri - tisztségre jelölt személyek kérdésben. Beiktatták a régi-új afgán elnököt AFGÁN ROMON POMPA Beiktatták hivatalába az októberben elnökké választott Hamid Karzait Kabulban. Az eseményre rendkívül szigorú biztonsági intézkedések közepette került sor. A ceremónián megjelent Dick Cheney amerikai alelnök és Donald Rumsfeld védelmi miniszter is. amerikai egységek és NATO-katonák ellenőrizték a földről és a levegőből. A két vezető emrikai politikus biztonsági okokból jóformán csak a beiktatási ceremónián vesz részt Kabulban, és már utaznak is el. Cheney az esemény előtt még meglátogatta a Bagram légibázison szolgáló amerikai katonákat. A hatóságok felszólították az afgán állampolgárokat is, hogy maradjanak otthonaikban, mivel attól tartottak, hogy a tálibok támadásokkal igyekeznek majd megzavarni az eseményt. Erre végül nem került sor, jóllehet, az ország déli részén volt a tálibok támadást intéztek egy katonai ellenőrző pont ellen. Az összecsapásban hat tálib és három afgán katona vesztette életét, a megmaradt támadók Pakisztán felé menekültek. Hamid Karzai 2001 decembere óta vezeti Afganisztánt ideiglenes államfőként. Eddigi hivatali ideje alatt több alkalommal próbálták meggyilkolni. Feladata nem kevesebb, mint hogy összefogja a nemzetiségi ellentétek, a különböző hadurak és a tálibok közötti konfliktusok által szétszabdalt országot. Sok nyugati kormány azonban attól tart, hogy a máktermesztés megugrása miatt olcsó heroin árasztja el Európát, és Afganisztánból egy virtuális “narkóállam” válik - írja a BBC News. Afganisztán adja jelenleg is a világ ópium- és herointermelésének 87 százalékát. Négy spanyol városban robbantott az ETA. Karzai: beiktatták