Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)

2004-11-26 / 181. szám

12 MAGYAR SZÓ-A HÍD KULTÚRA__________________________________2004. NOVEMBER 26. B A lélekkutatás és a terrorizmus MERÉNYGONDOLAT A tudománynak a kultúrához legközelebb álló ága a lélektan, hiszen a művészet em­berkutatás. Most korunk világfelelméról: az öngyilkos arab merénylőkről, a jelenség gyökereiről, jellegéről, kivédéséről beszélgettünk Dr. Kappéter István pszichiáterrel és pszichológussal, aki a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem jövőkutatás tanszékén is dolgozik kutatóként. A tudomány, amellyel e tanszék foglal­kozik, világszerte sokáig szinte kizárólag a gazdasági jövőszámításra és elemzésre épült. Újakban azonban a ma dr. Nováky Erzsébet professzor vezette budapesti tan­kék a másik szálon, a pszichológia szálán is elindult az emberi jövő feltérképezése felé. Röviden Cseh Tamás üzenete A december 5-i népszavazással kapcsolat­ban, - amelyen Magyarország népe az el­szakított területek magyarjainak kettős ál­lampolgárságáról dönthet s amellyel szem­ben a jelenlegi pártállami utódkormány be­folyásolni egyikszik a szavazókat - az or­szág egyik legnépszerűbb dalnoka, Cseh Tamás így üzent a magyaroknak: ”A nem­zet mindenkit befogadott az évszázadok so­rán, hogyan történhetne meg, hogy épp sa­ját fajtánknak mondjunk nemet?” XII. Országos rajzbiennálé Salgótarjánbaan Nógrádi Történeti Múze­umban megnyílt a XI1. Országos Rajz biennálé: kilencvenhárom művész százhet­ven alkotásából. Díjat nyertek: Gallusz Gyöngyi, Kovás Péter és Visnyei Ilona grafikusművészek. Tokaji kuruc kapitány A Bodrog és a Tisza összfolyásánál felállí­tották Kiss Albert egykori kuruc kapitány lovasszobrát. Gvőrfi Lajos alkotása a talap­zattal együtt hat és fél méter magas és bronzból készült. Meglepetés-koncertet adott a U2 a Brooklyn-híd alatt Szabadtéri meglepetés-koncertet adott november 22-én este New York-ban a U2 együttes a Brooklyn-híd alatti parkban. Bár az Music Television által szervezett előadást nem jelentették be, mégis hamar elterjedt a híre - "szájhagyomány útján", illetve az ír szupersztárcsapat rajongóinak honlapjain - s így több ezren tódultak a Brooklyn- és a Manhattan-híd közötti Empire-Fulton Ferry állami parkba. A 45 perces koncertet az MTV december 10-re tervezett U2-külön- kiadása részére vették fel. Az alsó Manhat­tan fényeitől megvilágított színpadon Bono és társai a banda készülő, How To Dismantle An Atomic Bomb (Hogyan sze­reljünk szét eg\r atombombát) című új albu­máról játszottak dalokat. Göncz Árpád nyitja az Emberi Jogi filmfesztivált 22 ország 4Ö dokumentumfilmjével debü­tál Budapesten a Toldi moziban a Verzió dokumentumfilm fesztivál - tájékoztatott Zádori Zsuzsa fesztiváligazgató. A fesztivál megnyitóján, december 2-án este nyolckor Göncz Árpád volt köztársasági elnök kö­szöntője után a szemledíjas Papp Gábor Zsigmond Az ügynök élete című filmje de­bütál. A fesztivál alatt 28 magyarországi premiert és rangos filmfesztiválokon nagy sikerrel vetített európai, ázsiai és tengeren­túli alkotást láthat a közönség. Az emberi jogi filmfesztivált a Nyílt Társadalom Ar­chívum, a Közép-európai Egyetem társin­tézménye rendezi Janes«') Miklós filmren­dező és a Magyar Helsinki bizottság véd­nökségével. Elmaradó ősbemutató Elmarad Richard Edlinger A vonat című holokauszt-szimfóniájának budapesti ősbe­mutatója, amelyet november 22-ére hirdet­tek meg a Dohány utcai zsinagógában. A budapesti ősbemutatót később, a tervek szerint 2005. január 19-én megtartják - is­merteti a Zsidó Idegenforgalmi és Kulturá­lis központ közleményében. Földessy Dénes- A terroristának le kell győznie a ha­lálfélelmet. Nehéz? Egyáltalán, milyen ember az öngyilkos terrorista?- Sokat foglalkoztam az agresszióval és az öngyilkossággal, amit auto- agressziónak, vagyis a tettes önmaga el­leni irányuló agressziójának is hívnak. Az illetőben mind a más, mind az ön­maga elleni agressziója esetében na­gyon sok az azonos feszültségforrás. Hogy a kettő közül ki melyik irányba fordul, annak azonos okai lehetnek. Az öngyilkosságoknak is, a gyilkosságok­nak is legtöbbször a fő meghatározó oka, hogy egy ember nem tudja elvisel­ni a helyzetét. Azonos bennük az a ket­tős lelki bizonyítási kényszer is, amely- lyel mind önmaguk, mind a világ előtt igazolnák: ők ezt nem bírják tovább.- Mi a különbség a magánéleti és a társadalmi feszültségforrás között?- Freud hangsúlyozta, hogy az em­bernek legalább fél lábon: vagy a ma­gánéletében, vagy társadalmilag (job­bára a munkája, hivatása tekintetében) meg kell állnia. Akinek fél lába sincs, tehát sem a társadalmi, sem a magán­életét nem képes úgy átélni, hogy „én valaki vagyok!”, az csak eleshet. Az iga­zi persze a teljes élet: ha valaki páros lá­bon áll. Bár fél lábon is lehet élni. A legtöbb adat szerint a terroristák több­ségének családjában valakit megölt az ellentábor ( amely egyáltalán nem biz­tos, hogy mondjuk zsidó vagy ameri­kai, vagy más keresztény társadalom­beli ellentábor volna, lehet például isz­lám törzsi ellenfél is ) s az így okozott lelki sérülés egyszerre kettős: magán­életi és társadalmi jellegű. Sokszor ma­ga az áldozat is ölt. Mindezekért a ha­lálfélelmet nem nehéz legyőzniük.- Kihúzhatják-e a talajt a terrorizmus alól, ha a szegény arab rétegeket gazda­ságilag felemelik?- Tévedés. A terrorizmus nem a sze­génységgel függ össze, hanem a sértett­séggel. Sőt, tettesei közül sok szárma­zik gazdag arab családból. Akad Ox- fordban diplomázott terrorista is. Tet­tük indítéka pszichológiai jellegű: az élet elviselhetetlenségének érzése. En­nek a gyökere pedig a terroristák roko­nai, családtagjai meggyilkolásában van. E borzalmas jelenségből pszichiátriai úton lehet kijutni. Nagyon hangsúlyo­zom azonban: ez nem jelenti, hogy a terroristákat fel kell menteni. Sztálint, Hitlert is pszichiátriai esetnek vélem, de nem gondolom, hogy fel lehetett volna menteni őket a büntetőjogi fele­lősség alól. A betegeket persze, ha lehet gyógyítsák meg, de a tetteikért mégis felelniük kell, mert ezzel csökkenthető, hogy mások újabb terrorizmust köves­senek el. Egy jeruzsálemi orvos-jogi kongresszuson egyetértést váltottam ki amikor arról beszéltem, hogy a bűnül­Fenyegetett emberek: a terrorizmus nem a sze­génységgel függ össze, hanem a sértettséggel .................. I__ dözésben a kettős mérce ( vagy bűnös vagy beteg ) egyre kevésbé tartható fenn. Tulajdonképpen az elmebeteget nem ítélik el, mert a közhiedelem sze­rint nem tehet arról, amit elkövetett. De a bűnüldözésről szóló szakkönyvek ma már azt írják le: nem azért kell őt el­ítélni, hogy megbüntessük, hanem hogy a társadalmat védjük.- Tehát a gyógyítás elvét a büntető­jogi preventio generalis elvének kell megelőznie: az elrettentő büntetéssel másokat is visszatartani a bűncselek­mény elkövetésétől?- Igen. Sőt, az elmebeteg rosszabbul is járhat, ha felmentik őt. Jeruzsálem­ben erre bizonyító erejű példákat is fel­hoztam. Az elme-szociális otthonban voltak olyan betegeim, akik biztos, hogy sokkal jobban jártak volna, ha el­ítélik őket. Például egy értelmes férfi 18 évi szörnyű alkoholos komplikációk után odabent meghalt, ha viszont tetté­ért elítélték volna, harmadolással mint­egy 7-8 év múlva szabadulhatott volna, s utána valószínűleg nem is lett volna alkoholista.- Terrorizmus ügyben gyanús, hogy ha arab területen járunk, akkor gyűlö­lettől izzó szemű gyermekekkel talál­kozhatunk, mivel „fehérek” vagyunk. Az arab világban mennyire felelős a terrorizmus hátteréért a gyermekkori, vagyis a családi, az iskolai nevelés?- Gyógypedagógus is vagyok és saj­nos, tudom: a pedagógiai elméletek vi­lágszerte elég zavarosak, nagyon külön­bözőek, s nem a gyakorlat aíapján szü­lettek. Az emberiség sok ezer év alatt még azt sem döntötte el, hogy mily módon, s milyenné kell az embert ne­velni. Az alapkérdés ugyanis: vagy a hagyományokhoz, s a világ létező ér­tékrendszeréhez kell alkalmazkodni, vagy innovatívnak, újítónak lenni? Kö­vetni vagy egyre jobban újraalkotni a hagyományokat? Bemard Shaw sze­rint: ’’Vannak akik alkalmazkodnak a világhoz, s vannak, akik úgy gondolják, a világ alkalmazkodjék ő hozzájuk.” Ha tehát az emberek között nem lettek vol­na, akik tiltakoztak a hagyományok el­len, ma is a fán élnénk. Ha pedig nem lett volna senki, aki alkalmazkodott vol­na, már rég kiirtottuk volna egymást. Nehéz a megoldás, de azt hiszem, a ter­rorizmus korában az alapkérdéseket már meg kellene végre határozni.- A terrorizmus és a világnézet mennyire függ össze?- A kettősség ( magán vagy társadal­mi jelleg) közötti egyensúly kialakítása a megoldás. A lényeg: ne legyenek egyének, akik azt hiszik: csak önmaguk feláldozásával tudnak hatni a világra. Ebben nem csak az oktatásnak, hanem a gyakorló, egyéniségformáló nevelés­nek is nagy szerepe van. Mióta jövőku­tatás létezik, egyre inkább felmerül, hogy a világ sokáig nem mehet így elő­re, sőt, a modem technika hozta félel­metes hatású fegyverekkel talán nem is létezhet. Sürgős lenne tehát lépni e te­kintetben. Nem könnyű, de a jövőkuta­tók szerint lehetséges a nevelés alapos, átfogó reformja.- Másik összefüggés: világnézet és agymosás. A tisztán látó, eszmeileg, gyakorlatilag valóban művelt népesség kialakulásának a nem megfelelő iskola- rendszerek mellett másik nagy gátja a média agymosó tevékenysége. Messze vagyunk még a BBC-módszer általá­nossá válásától: amikor minden hír, tu­dósítás az érintett mindkét ellenérdekű felet egymás mellett szólaltatja meg, s válaszukat egymás mellett közli. Gya­nús: a gyűlölködő szemű, agymosott arab gyerekek is ( a szülői ház és az is­kola hatása mellett), néhány egyáltalán nem BBC kultúrájú arab, vagy éppen ingerlő arabellenes média hatásának ál­dozatai. Messze van még, amikor min­den csapból egymás mellett folyik mindkét ellenfél vélt igazsága.- Sőt, nem csak a média, hanem a társasági beszélgetés is úgy terjeszt vé­leményeket, hogy az embereket nem e vélemény végiggondolására hangolja. Nem kell primitívnek lenni, hogy amit sokszor hallunk, az önkéntelenül is érv­nek tűnjék. Különösen ha a háttérből ügyesen szervezik is!- A terrorista képzés tehát közel sem árva arab kisgyerekek átnevelő táborai­ban történik?- Annál sokkal mélyebb, szerteága­zóbb, régebbi társadalmi bázisa van. Ennek rossz hatása ugyan egyáltalán nem jellemző az egész arab világra, de az említett pszichiátriai-pszichológiai folyamatok révén, a pszichiátriailag sé­rült merénylőket lelkileg odáig viszi, hogy vállalják az önkéntes halált.

Next

/
Thumbnails
Contents