Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)

2004-11-12 / 179. szám

6 MAGYAR SZÓ-A HÍD Röviden Gyurcsány: Megfutamodás LENNE MOST HAZAJÖNNI IRAKBÓL "Népszerű dolog hazajönni, de bátor, tisz­tességes és igazságos dolog segíteni Irakot, hogy ott demokrácia legyen, rend, nyugalom és az élet biztonsága" - mondta felszólalásában a miniszterelnök, aki azzal fordult az ellenzék felé, hogy szükséges meghosszabbítani az iraki magyar katonai misszió mandátumát három hónappal. Gyurcsány Ferenc szerint megfutamodás, a célok feladása most "csapot-papot ott­hagyni", annak következményeit figyel­men kívül hagyni. A kormányfő kiemelte: nem kétli, hogy a magyarok többsége azt akarja, jöjjenek haza katonáink, "de attól vagy unk politikusok, hogy messzebb lá­tunk, mélyebb összefüggéseket keresünk a dolog mögött, felelősséget vállalunk". Megszűnt a sorozás Az Országgyűlés november 8-án határo­zott a honvédelemről és a Magyar Hon­védségről szóló törvény, valamint az al­kotmány kétharmados többséget igénylő módosításáról, ami a sorkötelezettség el­törlésének törvényi hátterét teremti meg. A Fidesz korábban ellenezte a sorkötele­zettség idei eltörlését, mondván, 2000- ben a pártok közös határozatban abban ál­lapodtak meg, hogy a sorkatonaság meg­szüntetését és a professzionális hadsereg­re való áttérést tíz év alatt valósítják meg. A nagyobbik ellenzéki párt a döntés meg­változtatását azzal indokolta: nem tartják elfogadhatónak, hogy a szocialista párt a fiatalokat azzal "riogassa", a Fidesz nekik ártani akar. Kitiltották a kamerákat a parlamenti folyosókról A TV2 Napló című műsorának két héttel ezelőtti riportja miatt kitiltották a tévéka­merákat a parlamenti folyosókról. A ri­portműsorban azt mutatták be, hogy a nemdohányzók védelméről szóló tör­vényt megsértik a képviselők azzal, hogy nem a kijelölt helyen dohányoznak. A ri­port adásba kerülése után másfél héttel Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke úgy rendelkezett, hogy a tévétársaságoknak ti­los a parlamenti folyosókon forgatni. A házelnök szerint semmi köze a döntéshez a TV2 riportjához, csupán egy '98-as ház- bizottsági döntésnek szereznek érvényt. Több milliárdos kár A BLICCELÉS MIATT Csaknem hatmilliárd forint kárt okoztak a bliccelők tavaly a MÁV-nak, a BKV-nak és a Volánbusznak. Hiába reklámozzák posztereken, hogy "lógni" nem helyes, hi­ába tartanak nagyszabású akciókat, s hiá­ba segítenek olykor a rendőrök is, tovább­ra sincs az eddiginél kevesebb bliccelő a nagy tömegközlekedési vállalatok járata­in. Az utazóközönség egy része, főként a fiatalok megpróbálnak jegy nélkül utazni. A három nagy tömegközlekedési vállalat közül a BKV-nak okozzák a legnagyobb kárt a jegy nélkül utazók: minden évben két-hárommilliárd forintot villamosoz- nak, buszoznak, metróznak el a bliccelők. Évente átlagosan egymilliói utas ellen in­dítanak úgynevezett pótdíjazási eljárást. Naponta 420 ellenőr igy ekszik rajtakapni a jegy nélkül utazókat. Hazai hírek MA kettős állampolgárság á KI MTT VÁLASZOLJON? A kormány és az MSZP külön-külön is kampányol majd a decemberi népszavazás előtt a kettős "nem" mellett. Sajtóinformációk szerint a kettős állampolgárság ügyében a szocialisták és a kabinet is arra alapozza majd reklámjait, bogy a javaslat elfogadása jelentősen növelné a hazai adózók terheit, míg az ellenzék várhatóan a változatlan mértékű kiadásokról próbálja meggyőzni a szavazókat. Az utolsó hetekre koncentrálódnak majd a december 5-re kiírt népszavazás pártkampányai. A méreteket és az ősz- szegeket még sehol sem véglegesítet­ték. December első vasárnapján a vá­lasztók két kérdésre válaszolnak majd igennel vagy nemmel: akarják-e, hogy leállítsák a kórházprivatizációt és akar- ják-e, hogy az Országgyűlés hozzon törvényt arról, hogy a határon túli ma­gyarok könnyített eljárással kapjanak magyar állampolgárságot. Az már biz­tos, hogy az SZDSZ és az MSZP arra biztatja szimpatizánsait, hogy mindkét kérdésre nemmel feleljenek, a Fidesz és az MDF azt szeretné, ha mindkettőre igen lenne a válasz. Négy héten keresztül, heti egy kér­désben kíván az SZDSZ a magántőke egészségügybe történő bevonása mel­lett érvelni, mondta el Horn Gábor ügyvivő. Elmondta, céljuk, hogy példá­kon keresztül megértessék az emberek­kel, miért tenne jót az egészségügynek, ha a szférában megjelenne a magántőke. Horn Gábor azt is közölte, a kampány­ban meghirdetik a magyar egészségügy modernizálásának programját. A kam­pányt az interneten és néhány újságban folytatják majd. Horn a kettős állam- polgársággal kapcsolatos népszavazás­ról szólva elmondta, komolytalannak tartják ezt a kérdést, így azzal nem fog­lalkoznak. Megjegyezte, szerintük arra kellene törekedni, hogy megkönnyítsék általánosságban a magyar állampolgár­ságot, illetve hogy az érintett országok minél előbb az EU tagjai legyenek. A szocialista párt elnöksége a jövő keddi elnökségi ülésen véglegesíti a kampánytervet, majd már másnap elin­dulnak a december 5-i népszavazásra felkészítő kampánykörútjukra. A párt elnöke és elnökhelyettese felosztották egymás között az országot, és terveik szerint az összes választókerületbe ellá­togatnak, amire ugyanakkor nem csak ezt az egy hónapot, hanem hosszabb időt szánnak. A rendezvényeket arra használják fel, hogy "találkozzanak a he­lyi pártvezetőkkel, szimpatizánsokkal és lakossági fórumokat tartsanak" Úgy tudjuk, hogy az MSZP a kampányt a jövő hétvégén időközi választással ter­helt két városban Szécsényben és Sop­ronban kezdi. Oláh Lajos a szocialista kampány szervezője, pártigazgató azt mondta, hogy bizonyos, az MSZP nem szervezi rá a kormányfő országjárására kampányát, hiszen "Gyurcsány Ferenc maga is az MSZP tagja, őt mindenki a párttal azonosítja, ezért nem szükséges külön kampányolniuk az említett öt vá­rosban". Arról is csak a jövő héten dön­tenek, hogy mely médiumban buzdíta­nak "nem" szavazatra. Az MSZP két üzenetet akar eljuttat­ni a választókhoz, az egyik, hogy ho­gyan akarják javítani az egészségügy helyzetét a privatizációval, a másik pe­dig, hogy mi a párt álláspontja a nem­zet és állampolgárság ügyében. Vadai Ágnes elnökségi tag kifejtette, hogy pártja a népszavazásra készülő kam­pányban két célt állított maga elé: egy­részt azt akarják tudatosítani, hogy a kettős állampolgárság milyen következ­ményekkel járhat a költségvetésre és a határainkon kívül maradók elvándorlá­sára. Az MSZP a Hiller István prog­ramjában hangsúlyozott érzelmi politi­zálással is élni kíván, a párt ezért a kam­pány során a kettős állampolgárságot "második Trianonként" állítja be. Az MSZP mellett a kormány is kü­2004. NOVEMBER 12. lön kampányt folytat majd a kettős népszavazás előtt. A kisebb méretű kampányban a két kérdést érintő hát­térinformációk tudatosítása lesz a cél. Úgy tudjuk, hogy a kormányzati reklá­mokban az esetlegesen elfogadott ket­tős állampolgárság miatt megemelkedő adónövekedés kockázatára és a Fidesz- kormányzás idején végrehajtott házior­vosi praxis privatizációjának sikerére kívánják majd felhívni a figyelmet. Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője azt mondta, hogy a párt elnöksége a jö­vő hét közepén véglegesíti az "igenek" melletti kampányterveket. A szóvivő szerint azonban biztosra vehető, hogy a kampány arra próbál majd rávilágítani, hogy a kettős állampolgárság önmagá­ban nem, vagy csak minimális mérték­ben jelent kiadásnövekedést a költség- vetés számára. A törvényi szabályozás­tól függ, hogy milyen jogok és juttatá­sok járnak majd a külhoni állampolgá­roknak. A Fidesz álláspontja az, hogy nem szabad a kérdésben oíyan szabá­lyozást elfogadni, amely ösztönözné az áttelepülést. A társadalombiztosítás összeomlása? Orbán Viktor szerint a kórházak eladása a társadalombiztosítás (tb) teljes össze­omlásának kockázatát rejti magában. A Fidesz elnöke erről november 9-én Buda­pesten beszélt, egy egészségügyi fórumon. A legkésőbb 2006-ban hivatalba lépő új kormány az egészségügy újjáépítése te­rületén sokkal nehezebb helyzetbe kerül, ha a kórházakat most privatizálják, jelen­tette ki Orbán Viktor. Orbán Viktor szerint a kormány egyértelművé tette a kór­házak eladásával kapcsolatos szándékát. A Fidesz elnöke fontosnak nevezte, hogy a privatizáció ügye nem vált pártpolitikai kérdéssé, és az emberek nagy többsége ne ilyen alapon döntsön majd a december 5-i népszavazáson. Orbán Viktor úgy látja, jó remény van arra, hogy a baloldali szavazók is a privatizáció elutasítására voksol­nak majd a referendumon. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy az egészség­ügy magánosításával kettéválik majd az ellátás és létrejönnek a "szegénykórházak". A fórumon jelen volt Tóth Judit, az egészségügyi tárca szóvivője. Visszautasította a privatizáció gyors előkészítésére, valamint a kormány egyértelmű privatizációs szándékára vonatkozó kijelentéseket. A szóvivő felvetéseire Orbán Viktor úgy rea­gált: azzal, hogy a kormányfő a népszavazáson való nemmel voksolásra buzdított, és nem arra, hogy az emberek ne menjenek el, "kibújt a szög a zsákból", egyértel­mű, hogy van privatizációs szándék. Nem a minőségi egészségügyi ellátás létrejöt­te, hanem a "szegénykórházak" ellen van egyértelmű kifogása - mondta a Fidesz el­nöke. Mikola István, a Fidesz egészségügyi egyeztető fórumának vezetője azt emel­te ki: számos kórház esetében a magánosítás folyamatát felgyorsították, hogy azt a decemberi népszavazást követően már ne lehessen visszafordítani. Felhívta a figyel­met arra, hogy a magánosítás felgyorsítása kizárólag olyan kórházak esetében érzé­kelhető, amelyek nagy értékű ingatlanokban üzemelnek. Határon túliak a kettős államolgárságról: áttelepülnének? , \

Next

/
Thumbnails
Contents