Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)

2004-08-20 / 167. szám

8 MAGYAR SZÓ —A HÍD ___________________________KÁRPÁT - MEDENCE______________________________________2004. AUGUSZTUS 20. H Hol verekedett Toldi a farkasokkal? SZALONTAI KÉPEK Török László nagyszalontai polgármester terveiről, a hajdúváros fejlesztéséről. Rostás Szabolcs Egyoldalú TV A Fidesz szóvivője, Révész Máriusz szerint kétséges, hogy milyen célt szolgál­nának a külhoni magyar televíziók. A szóvivő a Magyar Rádiónak adott inter­jújában taglalta az erdélyi tévéalapítás­sal kapcsolatos aggályait. Augusztus 16. - Nem tudom, mit szólnának Magyarországon ahhoz, ha mondjuk Orbán Viktor Kövér László­val mint magánszemély, egy-két más személy társaságában alapítana egy té­vét, és mondjuk Olaszországból Berlusconi vagy Németországból Stoiber jelentős mennyiségű közpénzt tenne bele ebbe a tévébe, majd ezt kö­vetően a tévé kuratóriumi elnökének ki­neveznék Ader Jánost, a Fidesz kam­pányfőnökét. Romániában valahogy így próbálják megoldani a televíziót - vélte Révész Máriusz. A Janovics Jenő Alapítványt öt magánszemély alapítot­ta, többek között Markó Béla, Takács Csaba és Csép Sándor (a romániai ma­gyar újságírók egyesületének - MURE - az akkori elnöke), majd az RMDSZ kampányfőnökét, Nagy Zsoltot kine­vezték a kuratórium elnökének.- Nagyon-nagyon megkérdőjelez­hető, hogy ez a tévé azt a célt fogja-e szolgálni, amire egyébként szükség len­ne. Külön probléma az, hogy például a MURE elnökét azóta leváltották, de ennek ellenére a tévé-alapítványnak ő a tagja, hiszen magánszemélyként alapí­tották ezt. És innentől kezdve megint kérdéses, hogy hogyan is képzelhető az el, hogy öt magánember által alapított alapítványba 100 milliós nagyságrend­ijén öntsünk magyar közpénzeket - mondta a Fidesz-szóvivő.- Romániában az már szinte nem számít fontos politikusnak, akinek ne lenne valamilyen média a kezében. Ez szerintem a román demokrácia szem­pontjából egy rendkívül aggályos fejle­mény. Mindenképpen aggodalomra ad okot, ha a politikusok személyesen tud­ják irányítani a televíziókat, rádiókat, sajtót, tulajdonképpen az egész médiát. Ez nem jó dolog, és ehhez nem lenne szabad asszisztálni a magyar kormány­nak - fejtette ki Révész. Kettős állampolgárság: ÉRVÉNYESEK AZ MVSZ-ALÁÍRÁSOK Augusztus 14 Érvényesek az MVSZ által gyűjtött aláírások, állapította meg Budapes­ten az Országos Választási Bizottság. A testü­let elnökének bejelentése szerint a 348 ezer aláírásból 274-278 ezer minden szempontból megfelel a formai és jogi követelményeknek. Ügydöntő népszavazás kiíratásáért 200 ezer aláírást kell begyűjteni Magyarországon. A parlamentnek két hete van arra, hogy a ház­elnök tájékoztatása után kiírja a referendu­mot, amelyen a választókat arra kérik, nyilvá­nítsanak véleményt: kaphassanak-e kedvez­ményes honosítással magyar állampolgársá­got azok, akik magyar nemzetiségüket ma­gyar-igazolvánnyal vagy törvényileg szabá­lyozott, más módszerrel igazolják. Szerkesztette: Czika Tihamér- Sajtosként kezdte, majd idén júni­usban „átült” az alpolgármesteri székből a polgármesteribe. Sikerült-e felkészülnie a nagyobb feladatra az elmúlt négy év so­rán, amikor közismerten hűvös viszonyt ápolt elődjével?- Sokáig nem foglalkoztatott a gondo­lat, hogy polgármester legyek. Az alpol­gármesteri tisztséget is azért vállaltam, mert újságíróként kívülről ráláttam a hi­bákra, és úgy éreztem, szülővárosom ér­dekében hozzá tudok tenni valamit addi­gi munkámhoz. Aztán az élet labirintusá­nak elágazásai döntéseim nyomán bezár­tak néhány kaput mögöttem, így a válasz­tások előtt döntéskényszerbe kerültem: leteszem vagy sem a jelölésemet, miköz­ben tudtam, hogy polgármesternek lenni nagyon hálátlan feladat ma Nagyszalon­tán. Végül családi és politikai környeze­temmel együtt beláttam, tartozom ma­gamnak annyival, hogy elvállaljam az RMDSZ jelölését. Alpolgármesterként megtanultam a buktatók egy részét, kita­pasztaltam, milyen érzés úgy bejönni dolgozni, hogy bármikor kinyírhatnak anélkül, hogy rosszat tettem volna. Meg­ismertem a rendszer működését, a mun­katársak erősségeit és gyengéit, milyen esetekben hajlamosak hibázni. Elvárom tőlük, hogy jó munkát végezzenek, szol­gálják ki azokat az embereket, akiknek az adójából a fizetésüket kapják, sőt azt is, hogy adott esetben magyarul beszéljenek a lakosokkal.- Nagyszalonta lakossága közel há­romezer fővel apadt az elmúlt évtized so­rán, és az elvándorlási tendencia főleg a magyarokra, azon belül is a fiatalokra ér­vényes. Hogyan tervezi megállítani ezt a jelenséget?- Aggasztónak tartom a folyamatot, amelyet nem lehet egyik napról a másik­ra megállítani. Ez a jelenség nálunk azért hangsúlyosabb, mert közel a határ, nin­csenek távolságok, információs gondok, olyan gátló elemek, amelyek egy gyulafe­hérvári vagy székelyföldi fiatalt maradás­ra ösztönöznek. Tőlünk egyórás autóútra fekszik Békéscsaba, ahol bevásárolnak, gyermekeiket iskolába járatják a szalonta- iak, sőt több nő Magyarországon szüli gyermekét. Ennek főleg gazdasági okai vannak. Egy felmérés szerint az etnikai csak ötödik tényezőként játszik szerepet az elvándorlásban, amelyet többnyire az életminőséghez kapcsolódó okok válta­nak ki. Akkor marad itthon a fiatal, ha van jövőképe, és van lehetősége meggazda­godni. Ezért a mindenkori magyar kor­mánynak gazdasági hatalmat kellene ad­nia az erdélyi magyarság kezébe, hogy ne csak a román vállalkozók kezében össz­pontosuljon a pénzügyi, és ezáltal a poli­tikai tőke. Jól fizető munkahelyeket te­remtő stratégiai befektetők vonzásával igyekszünk marasztalni a szalontai fiata­lokat, főleg azokat, akik hajlandóak arra, hogy többre vigyék a szüleiknél. Sajnos ezen a téren az előző városvezetés lezárt bizonyos lehetőségeket előttünk, mivel a 80-as évek végén beépítették a szabad övezeteket, így most nem tudunk belte­rületet felkínálni a szupermarketet, áru­házát vagy gyárat létesíteni szándékozó világcégeknek. A város bizonyos negye­deinek infrastrukturális hiányosságairól nem is beszélve.- Kissé elszomorító, hogy az EU tő- szomszédságában a 18 ezer lelkes hajdú­városban még mindig a csatornázás, a tö­megközlekedés, az infrastruktúra megol­datlansága okoz gondot Milyen megol­dást tartogat erre a városi RMDSZ Bocs- kai-terve?- Valóban szomorú, hogy még mindig itt tartunk. Az én fejem például most azért fő, hogy mikor kezdjük a járdák ja­vítását, be tudjuk-e indítani a locsolóko­csit, vagy hogy helyezzük el a közvécét. A beruházók megtelepítésén kívül iskolát kívánunk adni a fiataloknak. A helyi me­zőgazdasági gimnáziumban ősszel élelmi- szeripari szakot indítunk magyarul, emel­lett szeretnénk, ha a nagyváradi egyetem kirendeltséget nyitna nálunk. Ezáltal a di­ákok itthon, esetleg munka mellett tudják továbbképezni magukat. A Körösök Völ­gye Natúrpark keretében Békéscsa- ba-Szalonta kerékpárutat tervezünk, a szegedi Katedra Alapítvánnyal pedig az öko- és faluturizmus fellendítésén fárado­zunk. Keményen ráállunk a pályázásra is, hiszen csak így válhatunk az uniós csatla­kozás nyerteseivé. A jelenlegi városveze­tés nagyban hasonlít az egykori hajdúkra, akik egyik kezükben malteroskanállal, a másikban karddal építették a várost. Nagy hangsúlyt akarunk fektetni az ide­genforgalomra, ezért jövőre fesztivál-, ké­sőbb pedig kultúrvárossá akarjuk változ­tatni Nagyszalontát. Ehhez viszont ki kell aknázni a lehetőségeinket. A minap Szé­kesfehérvár alpolgármestere kérdezte tő­lem: hol verekedett Toldi Miklós a farka­sokkal, hol emelte fel a petrencés rudat? Nem tudtam rá válaszolni, pedig a Toldi- kultuszra építenünk kell. Elődömnek volt egy mondása: Nagyszalonta a magyarok Mekkája kell hogy legyen: legalább egy­szer az életben el kell jussanak ide. Ennek érdekében is megteszünk mindent, hi­szen a hajdúvárosnak elvben tízmillió magyarországi turistája lehet. Fegyveres autósüldözés Szabadkán Augusztus 17. Még mindig nem nyugszanak a kedélyek Szabadkán. Egy magyar fiatalokból álló társaság a király­halmi diszkóba ment szórakozni, egyi­küknek az utolsó igazi kiruccanása volt ez, hiszen szombaton megnősült. A fe- ledhetedennek szánt éjszaka valóban az lett, de sajnos nem olyan emlékekkel, amilyeneket szerettek volna. Fél tizen­kettő táján ugyanis kötözködés kezdő­dött, amely verekedéssé fajult, autós ül­dözéssel, fegyveres fenyegetéssel, majd balesettel végződött.-- A legénybúcsúmat tartottuk a ki­rályhalmi Relax diszkóban. Mivel tud­tam, hogy inni fogok, sofőrt is vittünk magunkkal... Fél tizenkettőkor kimen­tünk a barátommal, és arra lettünk fi­gyelmesek, hogy testvéremet két meg­termett fiatal lökdösi. Odamentem, hogy segítsek, és ezzel valamennyire sikerült is a helyzetet lehűteni. Az egyik szerbül be­szélő fiatal hajlott arra, hogy békésen rendezzük a nézeteltérést, de a másik igencsak erőszakos volt. Az egyik kido­bónak közbeavatkoznia kellett, hogy ne történjen nagyobb baj. Kicsivel később sikerült megszabadulnunk az ittasnak tű­nő kötözködőktől, közben azonban hal­lottam, hogy az egyik támadó felhívja te­lefonon társait, és azt mondja " gyertek gyorsan, bunyó van, és a fegyvereket se felejtsétek elhozni". Amikor elindultunk az autóhoz, az egyik támadó odasietett a testvéremhez, és lefejelte. Verekedés tört ki, csak a kidobók közbeavatkozása miatt nem történt nagyobb baj. Amíg a kido­bók lefogták őket, sikerült az autóba be­ülni, és elhajtani. Mivel ittam, nem akar­tam vezetni, ezért úgy döntöttünk, meg­várjuk társunkat, akinek vezetnie kellett volna. A várakozás alatt azonban ránk ta­láltak, ismét ketten voltak, megpróbáltak kiráncigálni a kocsiból, elvenni a kocsi­kulcsot, s közben fenyegettek, károm­kodtak, azt mondták, meg fognak ölni minket, magyarokat. Sikerült elmene­külnünk, hisz akkor már úgy voltam ve­le, mindegy, hogy mennyit ittam, mi ha­zamegyünk!" — mesélte a legénybúcsúját ünneplő fiatal fiú. A fiatalok útban voltak hazafelé, ami­kor Királyhalma és Hajdújárás között észrevették, hogy követik őket. Gyorsíta­ni kezdtek, mire a mögöttük jövő autó is gyorsított. Palicson egy másik autó is csadakozott az üldözéshez. — Az egyik autó elém, a másik mellém állt, és a sofőr egy pisztolynak látszó tárgyat tartott fe­lénk, persze nem tudom megmondani, hogy igazi, vág)' csak játék volt-e. Meg­próbáltam elkerülni, de csak balról előz­hettem, s a négysávos út közepén, a füves részen nekimentem az András-kercszt- nek, és felborultunk. Szerencsére senki sem sérült meg. Az üldözők kiszálltak a kocsiból, majd rövid idő múlva vissza is szálltak, és elmenekültek...

Next

/
Thumbnails
Contents