Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)

2004-08-13 / 166. szám

2004. AUGUSZTUS 13. Gyerekeknek MAGYAR SZÓ —A HÍD 17 Lázár Ervin AZ IGAZSÁGTEVŐ NYÚL A Majom éppen a diófán ült, és diót evett. Vidáman köpködte a dióhéjat, dudorászott is, jókedve volt, mert sü­tött a nap, egyetlen erősebb állat sem járt arra - s végül: evett, hát azt hitte, övé a világ. Aztán meglátott egy han- gyát.- Hm - mondta rátartian -, miféle légypiszok izeg-mozog ott?- Nem piszok vagyok - mondta sér­tődötten a Hangya. - Hangya vagyok.- Az mindegy - mondta a Majom -, tűnj el innen!- Miért, zavarlak? - csodálkozott a Hangya. - Entölern aztán nyugodtan ehetsz itt ítéletnapig is.- Ne feleselj - legyintett nagyképűen a Majom mert úgy kupán váglak, hogy!... Milyen napot mondtál az előbb?- ítéletnapot.- No, addig fogsz jajgatni!- De nekem itt dolgom van - mondta a Hangya. - Nem hagyhatom abba a te szeszélyed miatt a munkám. A Majom elképedt, fölhúzta a szem­öldökét, és mind a két kezét csípőre tet­te (közben a farkával is kapaszkodott, hogy le ne essen).- Ezt a szemtelenséget! - kiáltotta. - Ide figyelj, te pöttypiszok, piszokpötty, vagy hogy is nevezzelek!- Legjobb lesz, ha tisztességes neve­men nevezel - mondta mérgesen a Hangya. - Ugyanolyan jogom van itt járkálni, mint neked. A Majom erre már felelni sem tu­dott, elképedésében egy fél diót leejtett a földre.-Jogod? Még hogy jogod?- Éppen olyan állat vagyok, mint te - mondta a Hangya. A Majom teli torokból nevetni kez­dett.- Ez megőrült - mondta, és körülné­zett, kinek mutathatná meg az őrült Hangyát. De éppen nem járt arra senki.- Égyáltalában nem őrültem meg - felelte a Hangya -, igenis, éppen olyan állat vagyok, mint te.- Éppolyan erős? - kérdezte gúnyo­san a Majom.- Éppolyan - mondta a Hangya.- Éppolyan gyors? - kérdezte a Ma­jom, és a basát fogta nevettében.- Éppolyan! - mondta dühösen a Hangya.- No, gyere - nevetett a Majom -, ak­kor versenyezzünk!-Jó - mondta elszántan a Hangya, és edzésképpen csinált két fekvőtámaszt. Lementek a fa alá.- Először versenyt futunk - mondta a Majom. - Látod azt a fát?- Látom - mondta a Hangya.- Az a cél. Háromra indulunk - mondta a Majom, és számolni kezdett. Háromra elrohant. Futott a Hangya is, ahogy a lába bírta. Alig került ki öt fűszálat, a Majom már kiabált a másik fától.- Hol vagy?- Itt - morogta dühösen a Hangya. Szerkesztette: Kertész Gabriella Varga Erzsi Szüleim Apukám, mint egy Herkules izmos, erős, szemüveges. Magasba mikor fölemel, érzem a felhőkig növel. Mikor ölel felsóhajtok, jaj, mindjárt összeroppanok. Anyu mindig kedves, selymes, szelíd, s végtelen türelmes. Karjával, ha átfon engem elmúlik minden félelmem. Belébújok, mert mellette, összes bánatom feledve.- No látod, bikfíc!- Kerülgetnem kellett a fűszálakat - védekezett a Hangya. A Majom ettől nevetőgörcsöt kapott.- Most súlyt emelünk - mondta az­tán. - Itt ez a kő, először fölemelem én, aztán te. Fogta a követ, földobta a levegőbe, még kiáltott is, hogy "hopplá", elkapta, és letette a földre.- Most te jössz! A Hangya nekidurálta magát, nyom­ni kezdte a vállával a követ, a vér mind a fejébe tódult az erőlködéstől. A kő meg sem mozdult, a Majom vigyorgott.- No, most fáramászó-versenyt ren­dezünk - mondta. - Gyere ide a fa alá, háromra indulunk. A Hangya tenyérnyit haladt, a Ma­jom már fönt volt a fa csúcsán.- Most megérdemelnéd, hogy elta­possalak, mert szemtelenkedtél - mondta a Majom, amikor lemászott. - Ha még egyszer azt mered mondani, éppen olyan állat vagy, mint én, magad­ra vess! A Hangyának vörös lett a füle a szé­gyentől. A Majom elfordult, keresni kezdte a fél dióját, amit az imént leej­tett.- Hol lehet a fél dióm? - mondta fél­hangosan.- Bocsánat - hallatszott ekkor egy hang -, éppen most ettem meg. Nem tudtam, hogy a tied. - Előlépett a Nyúl, és megemelte a lapulevelet, amit kalap helyett a fején hordott. Ä Majom megörült, hogy végre vala­kinek elmondhatja a történteket. Még a fél dióval sem törődött. Amikor az el­beszélés végére ért, a Nyúl hitetlenked­ve csóválta a fejét.- Csakugyan legyőzted?- Talán nem hiszed? - kérdezte sértő­dötten a Majom.- Volt versenybíró? - kérdezte válasz helyett a Nyúl.- Nem volt.- Akkor nem érvényes - mondta a Nyúl. Ismételjétek meg a versenyt. Én leszek a versenybíró.- Nekem aztán mindegy - mondta fölényes mosollyal a Majom.- Na, akkor lépjél száz lépést - mond­ta a Nyúl a Majomnak. A Majom lelépte a száz lépést, a szá­zadiknál földbe szúrt egy száraz gallyat.- Ott lesz a cél - kiabálta a Nyúl, a Majom bólintott.- Nem akarok versenyezni - mondta ekkor sírósan a Hangya. - Úgyis le­győz. Mégiscsak különb állat nálam.- Csönd! A versenyzők nem beszél­nek feleslegesen - mondta szigorúan a Nyúl, aztán körülnézett. - Hol vagy?- Itt - mondta a Hangya egy tökmag árnyékában. Közben visszaért a Majom.- Kezdhetjük - mondta.- Várj - intett a Nyúl, és odaszólt a Hangyának: - Lép­jél te is száz lépést. A Hangya lépett százat, ép­pen az egyik fűszáltól a mási­kig tartott.- Ez minek? - kérdezte gya­nakodva a Majom.- Világos, te is száz lépést futsz meg ő is. Mit nem értesz ezen? Az előbb talán nem így csináltátok?- De nem ám! - mondta har­ciasán a Hangya.- Akkor nem volt igazságos - legyintett a Nyúl. - Most vi­szont száz bangyalépés meg száz ma­jomlépés. Ez igazságos lesz. A Majom mondani akart valamit, de a Nyúl rászólt:- Csönd! Én vagyok a versenybíró! Futottak. A Majom még a táv felét sem tette meg, a Hangya már ott volt a másik fűszálnál.- Sajnos, lemaradtál - mondta a Ma­jomnak a Nyúl. A Majom dühöngött.- Majd a súlyemelés dönt! - ordította.- Előbb mérlegelünk - mondta a Nyúl.- Mit csinálunk? - bandzsított a Ma­jom.- Mérlegelünk - mondta a Nyúl, s egyik fülére ültette a Hangyát, a másik­ra rátett egy kövecskét.- Ez fülmérték - magyarázta, s ké­sőbb hozzátette: - Rendben. Éppen egyforma súlyúak. A Hangya játszva fölemelte a han­gyasúlyú kövecskét.- Most te jössz, te is emelj fel egy kö­vet, aminek akkora a súlya, mint neked - mondta a Nyúl.- Talán engem is a füledre ültetsz? - gúnyolódott a Majom.- Nem - mondta a Nyúl, azzal jól megnézte a Majmot, aztán szemügyre vett egy nagy követ -, ezt szemmérték­kel csinálom. Ugyanolyan pontos, mint a fülmérték. A Majom erőlködött, még a szeme is kiguvadt, amíg felemelte a követ.- A Fülesbagoly kitűnően gyógyítja a sérvet - szemtelenkedett a Hangya.- Még egy ilyen megjegyzés, és kizár­lak a versenyből! - kiabált a Nyúl. A Hangya a nála kétszerte súlyosabb kö­vet is megemelte, a Majom nem tudta. Ordított mérgében:- Majd a fára mászás!- Pardon, csak mászás - javította ki a Nyúl, a Majom nem értette. - Ugyanis fára csak te fogsz mászni. Nézzük... - Ezzel nézni kezdte a fát. - Ötször maga­sabb, mint te - mondta a Majomnak -, ez a fűszál meg ötször magasabb a Han­gyánál. Tehát ő erre a fűszálra mászik. A Majom kitűnően mászott, ugyan­akkor ért fel a fa csúcsára, amikor a Hangya a fűszál tetejére.- Döntetlen - mondta a Nyúl. - Eb­ben valamit javítottál. De az összetett versenyt a Hangya nyerte. A Majom akkor már lent állt a föl­dön, elöntötte a pulykaméreg, fölkapott egy husángot, és elordította magát:- Megálljatok!- Futás - vezényelt a Nyúl, gyorsan fölkapta a Hangyát, és elvágtatott, ahogy a tóba bírta. Az erdőszélen megálltak, a Nyúl li­hegett a fáradtságtól, letette a Hangyát. Egymásra nevettek.- Győztünk - mondta a Nyúl. És ez igaz is. Győztek! VÉGE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents