Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)

2004-07-30 / 164. szám

2004. JÚLIUS 30. Hazai hírek MAGYAR SZÓ-A HÍD 7 Nem bírják a villamossínek a hőséget Pesten VILLAMOS ENERGIA Kedd óta minden nap előfordult, bogy fél-másfél órára leállt egy-egy vonalon a vil­lamosközlekedés, mert felpúposodott a sín a nagy melegben. A BKV és a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. folyamatosan locsolja a síneket, amíg 30 fok alá nem csökken a Hőmérséklet. Kedd óta eddig négy alkalommal kellett felfüggeszteni egy-egy vonalon a villamosközlekedést a melegtől felpú- posodó sín miatt - mondta Saliga Jó­zsef, a BKV Rt. fődiszpécsere. Kedden a 12-14-es villamos vonalán a Szent Ist­ván térnél, szerdán a 69-es vonalán az Erzsébet királyné útján, illetve a 4-es, 6-os vonalán a Margit körúton púposo­don: fel a sín. Csütörtök délelőtt is már egy leállásról számolt be a fődiszpé­cser: a 17-es villamost kellett rövid idő­re leállítani. A nagy melegben minden évben elő­fordul, hogy felpúposodnak a sínek. Saliga József szerint változó, hogy mennyi időre kénytelenek ilyenkor le­állni, általában fél-másfél óra alatt tud­ják kivágni a sínből a felpúposodott részt és összeforrasztani a sínvégeket. Egyetlen módon tudnak csak védekez­ni ez ellen - mondta a fődiszpécser -, amíg a rendkívüli meleg tart, locsolják a vágányokat. A BKV Rt. saját locsoló­kocsijaival is járja az utakat, de emellett a Közterület-fenntartó Rt.-t is megkér­ték, hogy gyakrabban locsolják a síne­ket, amíg nem csökken 30 fok alá a hő­mérséklet. A locsolás költsége a BKV Rt.-t terheli, de a fődiszpécser azt nem Egyelőre nincs egyetértés a kor­mánypártok és az ellenzék között a hadkötelezettség esetleges visszaállí­tásának körülményeiről - derült ki a csütörtöki négypárti egyeztetésen a Honvédelmi Minisztériumban. A sor­katonai szolgálat megszüntetését lehe­tővé tevő törvénymódosításról tartott egyeztetés a tervezettnél mintegy más­fél órával volt hosszabb. Vári Gyula szocialista képviselő az MSZP álláspontját ismertette, misze­rint a kormány csak a parlament két­harmados jóváhagyásával, a rendkívüli helyzet bevezetése után állíthatná visz- sza a hadkötelezettséget. Keleti György, a honvédelmi bizottság szoci­alista elnöke azt mondta, hogy "a Fidesz (...) arra törekszik, hogy a sorkatonai szolgálat megszünte­tése után fenntartsa azt a lehető­séget, hogy bármikor (...) vissza­állítsa a sorkatonai szolgálatot." Ezzel szemben Simicskó István fídeszes képviselő szerint az len­ne számukra elfogadható, ha az ország biztonsági helyzete meg­kívánja, akkor az országgyűlés feles döntéssel állíthassa vissza a hadkötelezettséget. A Fidesz sze­rint közeledtek az álláspontok, van értelme a tárgyalásoknak. A pártok egyetértenek a sorkatonai szolgálat megszüntetésében, és egyetértenek abban is, hogy le­gyen egy új minősített időszak, a rendkívüli helyzet, amely példá­ul egy terrortámadás esetén ve­tudta megmondani, hogy mekkora pluszköltséget jelent emiatt számukra a meleg. A turisták által is frekventált, Nagy­körúton közlekedő 4-es 6-os villamosok vonalán a leggyakoribb a probléma. Kedden a nagy melegben felpúposo­dott villamossín miatt közel egy órára le kellett állítani a villamosközlekedést az Oktogon és a Moszkva tér között a fővárosban - a Margit hídnál fél méter magasra emelkedett a sín kedden. zethető be. Mécs Imre szabad demok­rata képviselő a Fidesz álláspontját kri­tizálva azt mondta, hogy míg ők nem akarják véglegesen eltörölni a hadköte­lezettséget, "Damoklész kardjaként kí­vánják az emberek feje fölött tartani ezt a kötelezettséget", addig az SZDSZ csak rendkívüli helyzetben, kivételes A nagy meleg miatt kitáguló acélsín­nek egy bizonyos méret után nincs he­lye tovább tágulni, csak felfele. A fel­púposodott sínt ilyenkor vagy speciális szögekkel rögzítik a talajhoz, vagy ki­vágnak belőle egy darabot. Mint a fő­diszpécser elmondta, kisebb mértékű - 2-3 centiméteres - felpúposodás esetén még a villamost is ráengedik a sínre - korlátozott sebességgel -, ilyenkor semmi más nem történik, csak a púpot hullámként maga előtt tolja a súlyos szerelvény. Nagyobb mértékű - pél­dául 20-30 centiméteres - felpúposodás esetén azonban fennáll a veszé­lye, hogy a ráhajtó villa­mos alatt eltörik a sín, ekkor már be kell avat­kozni. Vannak kritikus sza­kaszok, ahol a nagy me­legben gyakrabban elő­fordul ez a jelenség, fő­leg a régebbi építésű, zárt vágányzónáknál le­het erre számítani, ahol a sín például egy betonvályúban fut. Ahol szabadon futnak a sínek, a felpúposodás veszélye nem jelentős, mivel azok a másfajta rögzítési mód miatt könnyebben elvi­selik a hőtágulást. Mint a fődiszpécser elmondta, az is hozzájárul a vágányok felpúposodásához, hogy régebben - 10-15 éve - még alacsonyabb középhő­mérséklettel számoltak a pályák terve­zői, amikor a sínek hőtágulását kalku­lálták. esetben, súlyos támadás esetén tenné a kormány számára lehetővé "részben igénybe venni a hadkötelezettséget." E hét elején a Fidesz olyan törvény- javaslatot nyújtott be a parlamentnek, amelyben meghatározza a sorkötele­zettségre behívható katonák számát, így teremtve meg a lehetőséget a sor­kötelezettség újbóli bevezetésére. Az MSZP ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy felháborító az a tény, hogy a Fidesz még mindig nem akarja megszüntetni a sorkö­telezettséget. Magyarország az utóbbi évek­ben indította be a sorkötelezettség megszüntetését előkészítő lépése­ket és a hivatásos katonaságra való áttérést. Mint arról néhány hó­napja beszámoltunk, a honvédel­mi miniszter bejelentette, hogy az idén tavaszi volt az utolsó sorozás. A kérdésben azért van szükség ilyen komoly előzetes egyezteté­sekre a pártok között, mert az al­kotmányt csak kétharmados több­séggel, tehát a Fidesz és az MSZP képviselőinek egyetértésével lehet módosítani. IIA sorkatonaság visszaállításának módjáról vitáznak ZAVAROS SOROZÁS Nem értenek egyet az ellenzéki és a kormánypártok a hadkötelezettség megszün­tetésének kérdőében. A vita arról folyik, bogy rendkívüli helyzet esetén milyen feltételekkel lehessen visszaállítani a hadkötelezettséget. Röviden töltötték vagy töltik Iá a vízumkérő lapot. Más esetekben továbbra is tíz napnál jóval tosszabb átfutással kell számolni. Olcsóbb gyógyszerek Mintegy 16 orvosság lesz olcsóbb augusztus elsejétől - tájékoztatott az Országos Egész­ségbiztosítási Pénztár. A hivatal közleménye szerint az uniós csatlakozással megváltozott a gyógyszertámogatással kapcsolatos eljárás­rend. Információink szerint a változásokkal a betegek által fizetendő térítési díj negyedév­el csökken hat különböző kiszerelésű - pl. Triasyn, Zocor -, a szív- és érrendszerre ható gyógyszer. Tíz százalékkal lesz olcsóbb az Omeprazol fekély elleni készítmény. Az eddigi ár felét kell majd fizetni a patikában a Seropram, Serotor többféle kiszereléséért, valamint a Zyloram nevű, a depresszió kezelésére szolgáló szerért. Roma áldozatokra emlékeznek A Roma Polgárjogi Alapítvány arra kéri a lakosságot, hogy augusztus 2-án, hétfőn egyperces csönddel emlékezzen a roma holokauszt áldozataira. Horváth Aladár, a polgárjogi alapítvány vezetője kedden tartott sajtótájékoztatóján egyebek mellett arról beszélt, hogy reményei szerint jövő év augusztusára felállíthatják az áldozatok emlékművét a IX. kerületi Nehru parkban. Hatvan évvel ezelőtt, az 1944. augusztus 2- áról 3-ára virradó éjszakán Auschwitz- Birkenauban - a több tízezres cigány megsemmisítő tábor felszámolásának befe­jezéseként - néhány óra alatt romák ezreit - végezték ki. Hetven civil szervezet írt Medgyessynek Hetven társadalmi szervezet Medgyessy Péterhez fordult nyílt levélben azért, hogy a miniszterelnök egyértelműen erősítse meg elkötelezettségét a civil szervezetek munkájá­nak támogatása mellett. A levélben a civilek aggodalmuknak adnak hangot a kormányzat költségvetési takarékossági intézkedései kapcsán, félve attól, hogy azok a civil szervezetek programjait támogató állami for­rások jelentős csökkenéséhez vezetnek. A nyílt levél aláírói, többségükben zöld szervezetek, kérik a kormányfő közben­járását, hogy a 2003. évi maradvány összegek zárolása ne érintse hátrányosan a civil szervezetekkel megkötött szerződések végre­hajtását és pályázati keretek összegét sem. Feljelentés a nácivadászok MAGYARORSZÁGI AKCIÓJA MIATT Ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz az ügyészségnél a Jobbik Magyarország Mozgalom a Simon Wiesenthal Központ nácivadász akciójával kapcsolatban, és fel­szólítja Bárándy Péter igazságügy-mi­nisztert, hogy tegyen tiltakozó nyilatkozatot az adatvédelmi ombudsmant ért támadások miatt - közölte Vona Gábor, a Jobbik alel- nöke. Péterfalvi Attila viszont úgy nyilatko­zott, hogy nincs szüksége védelemre. Beer Iván, a Magyarországi Holokauszt Em­lékalapítvány elnöke korábban elmondta, hogy személy szerint ő két bejelentést továb­bított Izraelbe, ez azonban Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsman álláspontja szerint törvénysértő. Szerkesztette: Gyenge Zsolt

Next

/
Thumbnails
Contents