Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)

2004-07-23 / 163. szám

20 MAGYAR SZÓ-A HÍD_________________________________SOROZAT___________________________________________2004. JÚLIUS 23.

Ronald Reagan és a külpolitika Ronald Reagan and the foreign policy

Csonka Judit Éva 2003-ban diplomázott angol és amerikaniszdka szakon a Szegedi Tudományegyetemen. Diplomamunkáját Ronald Reagen elnöksége és az Amerikai Egyesült Államok bel- és külpolitikája az 1980-as években címmel írta. Már előzetesen tartott előadásokat John F. Kennedy politikai életéről, az amerikai kormányról, választásokról, és a first lady szerepéről az amerikai politikai életben. Több publikációja megjelent. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Karának tanulója és Washingtonban a CHARC-ban tevékenykedik. Ronald Reagen halálának alkalmából most sorozatban közöljük diplomamunkáját angol-magyar tükörfordításban.

A Reagan adminisztráció első néhány éve paradoxokkal és egymásra mutogatással telt. A fegyvercsökkentési tárgyalások, és a stratégiai és a közép-hatótávolságú rakéták csökkentése mellett, egy másik nagyon fontos terület került előtérbe, az emberi jogok.

Habár a Szovjet hatalom kontrollja alá tartozó országokban az emberi jogok fontosságára már Carter elnök is felhívta a figyelmet, mégis Reagan volt az, aki ennek élharcosa lett. Akkoriban Lengyelország volt az, amelyik ebben az ügyben fontos szerepet játszott. 1981 decemberében Ronald Reagan is felhívta erre a figyelmet: egy sajtókonferencián elmondta, hogy Lengyelországban az emberi jogok megtagadása és a kormány bizalma az elnyomó erőkben sohasem jöhetett volna létre a Szovjetunió támogatása nélkül, valamint Lengyelországnak maga kellene megoldania a problémáit, szabadon, külső beavatkozás nélkül. így ez egy újabb nézeteltérés alapját hozta felszínre a két nagyhatalom között. Reagan elnök egy ún. „keresztes hadjáratot vezetett a szabadságért”. Rámutatott, hogy egyik kommunista rezsim alatt lévő Kelet-Európai ország sem engedett meg szabad választásokat: “A Szovjetunió az, aki a történelemmel szemben úszva megtagadja az emberi szabadságot és méltóságot polgárainak... Nemrégiben ennek az emberi indítéknak a bizonyítékát láthattuk a Közép-Amerikai fejlődő országok egyikében. Valójában, Közép-Amerika volt az egyik legfontosabb érdekterülete Reagannek, mivel az Egyesült Államok az egyik legnagyobb kommunista fenyegetettséget és forradalmi anarchiát észlelt már az ország küszöbén, Közép-Ameri- kában, különösen El Salvadorban és Nicaraguában. 1981-ben az Egyesült Államok külügyminisztériuma egy fehérpapíros nyomtatványt adott ki, ami a következőket írta: „Kommunista beavatkozás El Salvadorban.” A Reagan adminisztráció azt állította, hogy Kuba és a Szovjetunió katonai felszereléseket küld a lázadó El Salvadorba Nicaraguán keresztül, így a Reagan adminisztráció első éveiben az Egyesült Államok katonai tanácsadókat, és financiális támogatást a salvadori kormánynak. Habár 1982-ben választásokat tartottak, és az Amerika által támogatott Keresztény-Demokrata Párt (CDP) kapta a legtöbb helyet az alakuló gyűlésben, mégis az ARENA (Nemzeti Republikánus Szövetség) és szövetségese a PCN (Nemzeti Koalíciós Párt) alkotott koalíciót, így meggátolva, hogy a CDP válassza meg az ideiglenes elnököt. A „szövetségesek” szintén minimalizálták a legfőbb gyűlésvezetők és kabinet miniszterek megválasztásának a számát. A rendszeres terror és a gyilkosságok tovább folytatódtak El Salvadorban.

Reagan segíteni akart és kinyilvánította, hogy a cél El Salvadorban az, hogy föld-reformokat hajtsanak végre, és munkahelyetek teremtsenek, úgy hogy a „halál politikáját a demokratikus életre cserélje fel”. Reagan biztos volt benne, hogy El Salvador lakossága „halálra volt fenyegetve”, ha szavaztak.

A helyzet sokkal aggasztóbb volt Nicaraguában. 1981-ben, a sandinisták megtámadták az Amerika-barát Salvadort. Az amerikai kormány azt állította, hogy a Kuba által támogatott Sandinista kormány, amely 1979-ben megbuktatta a diktatórikus és korrupt Somoza kormányt, most szovjet és kubai fegyvereket szivárogatott be a salvadori felkelőknek. Ezen okból a CIA kiképezte és ellátta a száműzött Nicaraguáinkat, akiket másképpen „Kontrák-nak” hívtak (az ellenforradalmár szóból eredeztetve), és akik a Sandinista állásokat támadtak. A CIA azonban túl messzire ment a „szabadság- harcosok támogatásában”. így, 1982-ben a Kongresszus megszavazta a Boland kiegészítést, amely megtiltotta a CIA-nak és a Pentagonnak, hogy anyagi támogatást nyújtsanak a Kommunista Nicaraguái Sandinista Kormány megbuktatásában. Ezen felül, 1984 júniusában a második Boland kiegészítés lépett érvénybe, ami megtiltotta a katonai segítségnyújtást a Kontrának. Ahhoz, hogy javítsák a romló politikai helyzetet Közép-Amerikában, 1983-ban Mexikó, Panama, Columbia és Venezuela aláírta a Contradora béke-tervet, amelyet Reagan örömmel fogadott, de mivel Mexikóra gyakran úgy tekintettek, mint Sandinista szimpatizánsra, az amerikai elnök szkeptikus volt a terv felől.

Akárhogy is, Reagan egy pragmatikus külpolitikát vezetett. Ennek jó példája volt a közel-keleti szituáció és a kicsi karibi sziget, Grenada. Közel-keleten az Egyesült Államok külpolitikájának leglényegesebb témája a Szovjet befolyás megfékezése volt a térségben. Erre egyik kiváló példa, az Irak-Iráni háború, amelyben a Reagan adminisztráció mind Irakot és Iránt is támogatta. A háború alatt az amerikai politikusok attól aggódtak, hogy egy olyan háború, amelyben közel hasonló erejű harcosok vesznek részt, könnyen teret nyithat a Szovjetuniónak titkos politikai tervek szövésére. Emellett, a háború szintén aggodalmat keltett, mivel minkét fél olajtartályokat támadott, a világ egyik legnagyobb olaj forrását, annak érdekében, hogy fölényt szerezzen a térség és az olaj felett.

The first few years of the Reagan administration went along with paradoxes and pointing at each other. Meanwhile, besides the arms control negotiations and the reduction of strategic and intermediate-range nuclear weapons, another important field for talks was the issue of human rights.

Although the attention of human rights importance in the countries under Soviet power was already brought up by President Carter, Reagan was the one who became a warrior for

it. At that time, Poland was one country, which had an important role in thjs issue. In December, 1981 Ronald Reagan said at a news conference that the denial of human rights in Poland and the government's reliance on coercive power could not have taken place without the support of the Soviet Union, and put forward that Poland should be allowed to solve its problems free, without external interference. It also opened another field of disagreement between the superpowers. President Reagan led a so called "crusade for freedom". He pointed out that none of the communist regimes in Eastern Europe had permitted free elections. "It is the Soviet Union that runs against the tide of history by denying human freedom and human dignity to its citizens... More recently we've seen evidence of this human impulse in one of the developing nations in Central America". In fact, Central America was one of the most important fields of interest for Reagan, since the USA detected the most serious communist threat and fear of revolutionary anarchy at its doorstep, in Central America, focusing on El Salvador and Nicaragua. In 1981, the State Department of the United States issued a white paper, declaring "Communist Interference in El Salvador". The Reagan administration stated that Cuba and the Soviet Union were shipping military supplies to the insurgents in El Salvador via Nicaragua, thus in the early years of the Reagan administration the US sent military advisers and financial aid to the Salvadoran government. Although, in 1982, elections were held and the American supported Christian- Democratic Party (CDP) took the most seats in the constituent assembly, the AREANA (National Republican Alliance) and its ally the PCN (National

Conciliation Party) created a coalition, thereby eliminating the CDP's chances to choose the provisional president. The ally also minimized to name the key assembly leaders and cabinet ministers. The systematic terror and the murder of the people continued in El Salvador. Reagan wanted to help and declared that the purpose in El Salvador should be to implement land reforms and create jobs to "replace the politics of death with a life of democracy". Reagan was sure that the people of El Salvador were "threatened death" if they voted.

The situation was more troubling in Nicaragua. In 1981, the sandinists offended the American-friendly Salvador. The US administration claimed that the Cuban-sponsored Sandinista government - which in 1979 had overthrown the dictatorial and corrupt government of Somoza - was fun- neling Soviet and Cuban arms to Salvadoran rebels. For this reason the CIA trained and supplied the exiled Nicaraguans, labeled as "Contras", - from the word of counter revolutionaries - that attacked Sandinista bases. The CIA went far in support of the "freedom fighters". Thus, in 1982 the Congress passed the Boland-amendment, in which it forbade the CIA and the Pentagon to use financial support in overthrowing the Communist Nicaraguan Sandinista government. Moreover, in June, 1984 a second Boland-amendment came into existence, which forbade the military assistance of the "Contras", too. In order to better the continuously deteriorating political situation in Central America, in 1983 the representatives of Mexico, Panama, Columbia and Venezuela signed the Contadora peace-plan, which was though welcomed by Reagan, but because Mexico was often viewed as being Sandinista sympathizer, he was skeptical of it.

However, Reagan was leading a pragmatic foreign policy. A good example of that was the situation in the Middle East and the tiny Caribbean island of Grenada. In the Middle East the major issue of the United States' foreign policy was to contain the Soviet influence in the region. One example is the Iraq-Iran war, in which in fact the Reagan administration supported both Iraq and Iran. During the war the American politicians were worried that a war with such equally strong combatants might provide opportunity for secret political plans for the Soviet Union. Besides, the war caused anxiety, since both sides were attacking oil tankers, a major source of world's oil, in order to gain supremacy over the region and its oil.

IRAN-IRAQ WAR: A conflict between Iran and Iraq, which lasted from 1980-1988. The two largest powers of the Persian Gulf region fought for supremacy over the region and its oil. It officially began on September 22,1980, when Iraq invaded western Iran and ended when Iran's revolutionary zeal exhausted and their regime was seemingly on the edge of collapse. A United Nations-mandated cease-fire was signed in July, 1988. It was Iran, which enjoyed most of the successes during the war. In 1987, in response to Iranian attacks on Kuwaiti oil tankers, traveling in the Persian Gulf, the United States and several Western European nations became involved in the war. The attacks undermined Iran's international reputation, making it difficult for Iran to obtain arms. It was partly the reason why Iran finally accept the cease-fire in 1988. During the war, Iran was supported by Syria and Libya, and received much of its weaponry from North Korea, China, and from the United States. Iraq enjoyed much wider support amdng Arab and Western nations, and the Soviet Union was its largest supplier of arms. The United States in fact supported both Iraq and Iran during the war. The support of Iran - though together with other secret operations - led to a serious affair in the US, namely, the Iran-Contra scandal. During the Iran-Iraq war the USA was fear that a war between such equally unpalatable combatants might provide opportunities for Soviet intrigues. The war left the Iraq-Iran border where it had been in 1980, but took the lives of an estimated 1.5 million people.