Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)
2004-07-23 / 163. szám
Tudomány magyar szó—a híd 15 2004. JÚLIUS 23. H Az Antarktisz felfedezése: 185 éve pillantották meg HŰTÖTT KALAND Az Antarktisz sokáig nem csupán óriási jégsapkája miatt jelentett fehér foltot a világtérképen. Bár a rómaiak már sejtették egy hideg, jeges déli világrész létezését, felfedezése csak a 19. században kezdődött el, miután 185 évvel ezelőtt először pillantották meg a jeges partokat. Július 19. A Déli sarkkört első európaiként James Cook szelte át második útján, 1773. január 17-én, elérve a déli szélesség 77. fokát. A kontinenst a tengerészek innen nem láthatták, de Cook jéghegyekről számolt be feljegyzéseiben. A partokat már majdnem megtalálták, ám kénytelenek voltak visszafordulni Tahiti felé, hogy feltöltsék a hajó készleteit. A Resolution és az Adventure legénységével 1775-ig további két alkalommal szelték át a sarkkört. A földrész partjainak felfedezésével kapcsolatban három személy nevét szokás említeni. Az egyik Fabian von Bellingshausen, egy 1819-es orosz expedíció vezetője; a második Edward Bransfield, a brit flotta kapitánya; a harmadik pedig Nathaniel Palmer amerikai kereskedő, aki hazafelé tartott Connecticutba. A "valódi első" talán Belling- hausen volt, aki a Vosztok hajó fedélzetéről látta meg elsőként a partokat. Bellingshausen (orosz nevén Faggyej Bellingszgauzen) és Mihail Lazarev 1819. július 16-án, 185 évvel ezelőtt indultak az Antark- tiszra, és 1821. augusztus 5-én, 751 napos út után érkeztek vissza Kronstadtba. Az első ember, aki az Antarktiszon partra szállt, az amerikai John Davis kapitány volt: 1821. február 7-én tette lábát a jeges földrészre. Még ugyanezen év nyarán fókavadászok özönlötték el a szárazföldet, s e "fókabőr-láz" majdnem a medvefókák kihalásához vezetett. 1780 és 1892 között több mint 1100 fóka- és bálnavadász hajó fordult meg az antarktiszi partoknál. Hátravolt még a déli mágneses pólus meghatározása, ami James Clark Rossnak 1831-ben sikerült is, jóllehet magát a pontot nem tudta elérni. Az első tudományos kutató, aki lábnyomát Antarktiszon hagyta, Carsten Borchgrevnik norvég biológus volt. 1895-ben. A történet szerint úgy lett ő az első, hogy csónakjából a vízbe ugrott, hogy ott ülő társait is megelőzhesse. Miután a kontinens partvonalát meghatározták, a kutatók érdeklődése a földrész belseje felé fordult. Earnest Shack- leton a Birodalmi Transz-Antarktikus Expedíció keretein belül 1908-ban már a Déli-sark felé tartott, ám 180 kilométerrel a sarkpont előtt kénytelen volt visszafordulni (az ő útvonalát a Mount Everestet is elsőként megmászó Sir Edmund Hillary fejezte be 1957-ben). Miután 1909 tavaszán az amerikai Robert Peary elérte az Északi-sarkot, a Déli pólus felfedezése maradt az utolsó nagy feladat. Ezt később Roald Amundsen és Robert F Scott 1911- 1912-es tragikus versengése hozta el. A modern felfedezés korszakát Richard Byrd amerikai tiszt első antarktiszi repülésétől fogva számítják (1929. november 28-29.). Az első térképek alapjául szolgáló légifelvételek az 1930- as és 50-es évektől állnak az expedíciók rendelkezésére. A Nemzetközi Geofizikai Év irány- mutatásai adták a keretet a modem, tervszerű tudományos feltáráshoz, mely 1956 és 1958 között kezdődött. A gazdagabb országok ekkortól kezdtek állandó kutatóállomásokat építeni. A nemzetközi együttműködés eredményeként 1959. december elsején megszületett a kontinens életét ma is irányító Antarktiszi Egyezmény, mely 1961. június 23-án lépett életbe. Végezetül pedig egy kis érdekesség: a kontinens első dokumentált szülöttje Emilio de Marcos Pain,a, aki 1978. január 7-én született Hope Bay-hez közel. Egyszesmind ő a világ legdélebben született embere is. Az édesanyja az argentin kormány megbízásából dolgozott a földrészen, így Argentina adta az első "bennszülöttet" Antarktisznak. Röviden Feleslegessé válhatnak A KÖNYVESBOLTOK A nyomtatásban megjelenő vaskos köteteket valószínűleg hosszú ideig nem szorítják ki a piacról az internetről letölthető elektronikus könyvek, mivel roppant fárasztó a számítógép fényesen viliódzó kijelzőjét órákon keresztül bámulni. Ráadásul a kiadók sem szívesen alkalmazzák az új technológiát, mivel az ekönyvekről túlságosan könnyen lehet kalózmásolatokat készíteni. A könyvkiadók munkáját azonban igencsak megnehezíti, hogy szinte lehetetlen előre megállapítani, egy könyvet milyen példányszámban tudnak értékesíteni. Erre nyújt megoldást az On Demand Machine Corporation által kifejlesztett könyvautomata, amely egyesével nyomtatja ki a vásárlók által keresett könyveket. A BookMachine névre keresztelt eszköz szabványos méretű puhafedeles könyveket készít, és a betűkre éhező vásárlóknak körülbelül annyit kell várakozniuk, mint egy valódi könyvesbolt kasszájánál. A hatalmas gép szinte bármilyen létező alkotást elkészíthet, amit valaha digitalizáltak; a műholdas kapcsolattal elérhető központi adatbázisban több százezer alkotást tárolnak, de a legnépszerűbbeket a gép a saját memóriájába is elmenti. A VILÁG LEGNAGYOBB TÁVKÖZLÉSI MŰHOLDJA Föld körüli pályára állították vasárnapra virradóra a világ legnagyobb távközlési műholdját: a csaknem hat tonnás szerkezet Észak-Amerikának biztosít különféle távközlési szolgáltatásokat. Az ANIK-F2 nevű műholdat egy Ariane-5 hordozórakéta juttatta fel a Francia Guayanában lévő Kourou kilövőállomásról 28 perces repüléssel egy ideiglenes Föld körüli pályára. A szerkezet végső pályájának elfoglalása után várhatóan 15 évig biztosít majd Észak- Amerikának különféle digitális távközlési szolgáltatásokat, köztük nagy sebességű internetkapcsolatot és képsugárzást. A világ legnagyobb távközlési műholdjának nevezett ANIK-F2 tömege 5950 kilogramm, napelemeinek kinyitása után szélessége pedig eléri majd a 48 métert. Új cápafajok a Vörös Listán Közel egy tucat új cápa és rájafaj kerül fel nemsokára a veszélyeztetett fajok listájára. A túlhalászás és a cápauszony iránti hatalmas kereslet olyan fajokat is veszélybe sodort, melyeknek mindeddig viszonylag biztosnak látszott a pozíciója. Az IUCN (Nemzetközi Természetvédelmi Unió) Vörös Könyvében jelenleg 82 cápa és rájafaj szerepel a sérülékeny, a veszélyeztetett és a kihalás közeli kategóriákban. Az 1UCN cápákkal foglalkozó szakcsoportja szerint a világ cápapopulációi folyamatosan zsugorodnak, és még maga a nagy fehér cápa is komoly veszélyben van. A csoport a korábbinál súlyosabbnak ítéli meg a fehér cápa helyzetét, ezért őt a sérülékeny kategóriából a veszélyeztetett csoportba szeretnék áttenni. A nagy fehér cápáról szóló számos rémtörténet nem riasztja el az orvhalászokat, akik a Dél-Afrika, Kalifornia és Ausztrália vizeiben élő ragadozót gátlástalanul pusztítják uszonyáért. A cápauszony-ke- reskedelem miatt évente még mindig milliós nagyságrendű áldozatról beszélhetünk. A vakok valóban jobban hallanak ÁTVETT ÉRZETEKKEL Kanadai kutatóknak sikerült tudományosan bizonyítaniuk azt az egyébként általános elképzelést, bogy az egyik érzékszerv elvesztése vagy gyengülése egy másik élesedését vonja maga után. Július 18. Montreali neurológusok kutatásaik során arra a következtetésre jutottak, hogy a fiatal korban történő látásvesztés egyre élesedő hallást von maga után. Ez talán nem különösebben meglepő, sőt korábban számos kutató is feltételezte, hogy van egyfajta "érzékszervi kiegyenlítődés", bizonyítani azonban idáig senkinek sem sikerült: a kísérletek sorra ellentmondásos eredménnyel zárultak. Robert Zatorre, a McGill Egyetem kutatója szerint a korábbi megfigyelések kudarca abban keresendő, hogy nem vették figyelembe a látásvesztés idejét és okát. Zatorre a 14 vak önkéntest két csoportra osztotta: az elsőbe azok kerültek, akik már születésükkor vakok voltak, vagy igen fiatalon (2 éves koruk előtt) veszítették el látásukat, a másik csoportba pedig az ennél később megvakult jelentkezőket sorolták. A kísérletet egy látókból álló kontrollcsoport is segítette. A résztvevők életkora 21 és 46 év között volt. A vizsgálatban résztvevőknek egymás után hangpárokat játszottak le, és azt kellett eldönteniük, melyik hang volt magasabb. A kutatók váltogatták a hangok közti különbséget és azt is, milyen hosszan volt hallható egy-egy hang. Az eredmény szerint az első csoportba tartozó, korán megvakult jelentkezők minden tekintetben túltettek a többi csoporton; sikeresen megoldották a feladatot akkor is, amint a lejátszott hangok egyre rövidebbek lettek, illetve a köztük lévő különbség egyre csökkent. A Nature tudományos hetilap legújabb számában közölt cikkből kiderül, hogy a látóknak akár nyolc-tízszer olyan hosszú idejig kellett az egyes hangokat hallaniuk ahhoz, hogy kihallják a köztük lévő különbséget, mint a korán megvakultak csoportjának. A kutatók szerint a kísérlet arra is fényt derített, hogy a megvakulás időpontja és nem a vakon töltött évek száma határozza meg a zenei hallás élességét. "A felfedezés sokat elárul a fiatalkori agy fejlődéséről" - állítja Pascal Belin, a Montreali Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője. A Belin feltevése szerint a jelenség magyarázata az lehet, hogy a látókéreg bizonyos esetekben a látás mellett egyéb érzékszervi ingereket is képes feldolgozni, és a korai megvakulás e szerint elindíthatja ezt a folyamatot. A legtöbb ember agyában ezek a kapcsolatok idővel eltűnnek, ám valószínűleg megmaradnak azoknál, akik korai gyermekkorban vesztik el látásukat.
