Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)

2004-07-23 / 163. szám

6 MAGYAR SZÓ—A HÍD Hazai hírek 2004. JÚLIUS 23. ■ Holttesteket már találtak a magyar nácivadászok KÉSŐI HÍVÁSOK? Az eddig beérkezett öt bejelentés közül egyelőre egyet vizsgáltak ki a Magyarországon is elindított nácivadász program keretében. Egy dunántúli faluban meg is találták bárom olyan ember holttestét, akiket állítólag nyilasok öltek meg még 1944-ben, a feltételezett elkövető ellen azonban nincsenek megalapozott infirmációk. Röviden ÖTVEN SZÁZALÉKON A FIDESZ A Fidesz és az MSZP is nagyobb támoga­tottsággal rendelkezik, mint amennyit az európai parlamenti választásokon elért. A fiatal demokraták a biztos pártválasztók 50 százalékának, a szocialisták 38 százaléká­nak támogatását élvezik - derül ki a Szonda-Ipsos friss közvélemény-kutatásá­ból. Az összes választókorú megkérdezett körében egy most hétvégi választás esetén a Fidesz 32 százalékos eredményt érne el, az MSZP hátránya 8 százalékos. A felmé­rés adatai szerint a többi párt nem érné el a parlamenti küszöböt, az SZDSZ-re 4, az MDF-re 2, a MIEP-re 1, az összes többi pártra egy százalék szavazna. Meggyalázták a debreceni HOLOKAUSZT EMLÉKMŰVET Horogkeresztet festettek a holokauszt ál­dozatainak debreceni emlékkövére isme­retlenek. A rendőrség önkényuralmi jel­kép közszemlére tételének vétsége miatt indított eljárást az ügyben. Weisz Péter, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke el­mondta: a holokauszt valamennyi áldoza­tának emlékére elhelyezett emlékkövet és az egykori debreceni gettó deszkakerítés­ének eg)' részét ebben az évben a határon túli magyar zsidó hitközségek nemzetközi találkozója alkalmából állították fel. "Is­meretlenek körülbelül két héttel ezelőtt horogkeresztet festettek mind az emlék­kőre, mind a deszkapalánkra, amely utób­binak egy részét le is törték" - tette hozzá. Weisz Péter elmondta: a horogkeresztet nem tüntették el, hogy minél többen le­gyenek tanúi a barbár cselekedetnek. Afganisztánba indul A MAGYAR SZÁZAD Ünnepélyesen elbúcsúztatták Szolnokon a honvédség Afganisztánba induló köny- nyű gyalogszázadát kedden. Az ország történetében egyedülálló, hogy egy teljes alegység egyszerre vállaljon külföldön ka­tonai feladatot - mondta Juhász Ferenc honvédelmi miniszter. Az ünnepségen felolvasott miniszteri határozat szerint a 125 fós századot - amelynek bázisát a 34. Bercsényi László Felderítő Zászlóalj 1. Különleges Felderítő Százada képezi - jú­lius 21-én Afganisztánba vezénylik, a nemzetközi biztonsági közreműködő erők (ISAF) műveleteiben való részvételre. Részlegesen lezárják A FOGASKEREKŰT Kisebb botrány alakult ki a főváros egyik látványos tömegközlekedési járműve, a fogaskerekű körül. A turisták által sűrűn látogatott jármű a napokban ünnepelte 130 éves működését, amelynek alkalmá­ból a fővárosi ellenzék a fogaskerekű vál­ságos állapotáról adott ki közleményt. A BKV szerint a fogaskerekűre nyugodtan fel lehet ülni, az utazókat nem fenyegeti veszély. Azonban július 26. és augusztus 31. között a fogaskerekűt mégis lezárják a Széchenyi-hegy és Svábhegy között, egy, a pálya fölött átívelő vasúti híd felújítása miatt. A Fővárosi Önkormányzat illeté­kes előre tervezett munkáról beszél, egy szakmai szervezet szerint a vágányzár is bizonyítja, hog)' a fogaskerekű teljes fel­újításra szorul. Nagyjából egy hete él az a telefonvo­nal, amelyre azok jelentkezését várják, akiknek információjuk van Magyaror­szágon élő náci bűnösökről. A jeruzsá- lemi Wiesenthal Központ által több or­szágban elindított program magyaror­szági koordinátora, Beer Iván az el­mondta, eddig öt bejelentést kaptak. Akadt köztük, aki egy olyan állítólagos egykori nyilasról adott információkat, aki aztán a szocializmus idején is veze­tő pozícióba került. Ez a bejelentő azonban jelezte, hogy meg akarja őrizni névtelenségét, és nem tart igényt a köz­pont által felajánlott 10 ezer eurós juta­lomra sem. Igaz, a pénzt egyébként is csak akkor adják ki, ha valaki olyan in­formációt ad, amely a bíróság előtt is megállja a helyét. A program keretében eddig egy be­jelentést vizsgáltak ki komolyan. A Wiesenthal Központ múlt heti sajtótá­jékoztatóján beszéltek arról, hogy leve­let kaptak egy dunántúli faluban élő idős asszonytól, amelyben az áll, hogy 1944-ben a családja kertjében lőtt agyon két nyilas három munkaszolgála­tost. Az asszony állítása szerint az egyik nyilas még ma is a környéken él. A be­jelentés ellenőrzése során azonban ki­derült, hogy a nő csak hallomásból is­meri a történteket, és az állítólagos el­követővel szemben nincsenek megala­pozott információk, így az üggyel nem foglalkoznak tovább. Megtalálták vi­szont azt a három holttestet, akiről az idős asszony beszélt - mondta Beer Iván, hozzátéve, hogy őket most tisz­tességes körülmények között eltemetik. Közben Péterfalvi Attila adatvédel­mi biztos a Nap-kelte keddi műsorában kijelentette, hogy nem küldhetőek ki jogszerűen Izraelbe a Simon Wiesenthal Központ nácivadász akció­jában gyűjtött adatok Magyarországról. "Az adatvédelmi törvény egyértelműen azt mondja, hogy csak akkor lehet sze­mélyes adatot külföldre továbbítani, hogyha ahhoz az érintett hozzájárul, törvény elrendeli, vagy nemzetközi szerződés lehetővé teszi". Péterfalvi szerint Izrael nem nyújt olyan adatvé­delmi biztonságot, mint amilyet az Eu­rópai Unió meghatároz. Az ombuds­man szerint a Wiesenthal Központ bé­csi székhelyére is csak azzal a feltétellel lehet adatot küldeni, ha törvényes a magyarországi információkezelés, már­pedig szerinte még ezt is vizsgálni kell. Annak ugyanakkor nincs akadálya, hogy a központ hirdetésekben kérjen adatokat még élő náci bűnösökről, hi­szen "a magánszférára nézve lehet ilyen hirdetést feladni". Beer Iván az ombudsman kifogásai­val kapcsolatban azt mondta, hogy sze­rintük a program nem vet fel adatvédel­mi aggályokat, koordinátorként ő arra van felhatalmazva, hogy a begyűjtött információkat továbbítsa a Wiesenthal Központnak. Emlékeztetett arra, hogy a központ nem izraeli állami intézmény, hanem egy civil szervezet. Hozzátette azt is, hogy ha olyan információk kerül­nek a birtokukba, amelyek alapján eljá­rást lehet indítani, akkor azokat átadják a magyar hatóságoknak. JEGYZET Wiesentbalék Zöldvonala Szilágyi Ákos Magyarországon megkezdődött az utolsó erőfeszítés, hogy náci bűnösöket kutassanak fel. A kutatást végző Wiesenthal intézet egy zöldvonalat léte­sített, ahol mindenki ingyen be- és felje­lenthet mindenkit, akiről a legkisebb gyanúja is felmerül az üggyel való érin­tettséget illetően. Eddig a hír. Nagyszerű ötlet. En most azt vá­rom, hogy ha mar készen kap az or­szág egy ilyen kiváló szisztémát, az ar­ra illetékesek milyen gyorsan állítják fel a kommunista rendszer meg fel nem kutatott, felelősségre nem vont, szabadon, sokszor magas állami nyug­díjon elő bűnöseinek felkutatására szolgáló zöldszámot. Addig is hadd szolgáljak néhány praktikus tanáccsal, Wiesenthalékat segítendő. Minden tisztességes magyar polgár­nak azt javaslom, hogy akármi — a legapróbb dolog is — eszébe jut, amit meg szeretne osztani a zöldszámmal, azonnal hívja. Ha többször jut eszébe egy nap valami, akkor természetesen többször is hívhatja. Nagyon fontos, hogy támogassuk ezt a zöldszámos kezdeményezést, ezért minden apró részlet megér egy újabb telefont. Semmi nem maradhat ki- és bemon- datlanul. Ha akadna valaki — bár ezt nem hisszük — akinek ellenvéleménye len­ne, az is megteheti hogy telefonál, hi­szen demokráciában élünk, noha ez nem egy véleményvonal. Először is mindenki írja fel noteszá­ba azt a bizonyos zöld számot, vagy te­gye be a mobiltelefonja memóriájába. Az ember soha nem tudja, mikor talál­kozik egy exfasisztával ebben a bűnös, náci országban élve, dolgozva, járkálva. Ha pedig egy ilyen találkozás, felisme­rés megtörténne valakivel, annak közlé­se a zöldszámmal, halaszthatatlan a vi­lágbéke érdeke. Ha valaki például gya­núsan integető, égnek emelt kezű idő­sebb embert látna a körúton, azt azon­nal jelentse. Meg akkor is, ha az ember nem kiáltotta Hitler nevét az integetés közepette, s talán még akkor is, amikor egy taxi áll meg mellette. Ki tudja, ép­pen hova készül ez a nácigyanús egyén. Ha másra nincs módunk, legalább az ember kabátjának és kalapjának márká­ját, illetve a taxi színét mindenképpen be kell mondani. Az ember legalább annyit tegyen meg, amennyit megte­het. Majd a zöldszámintézet kinyomoz­za a tényállást. Felhívjuk ezért az egész nemzetet, hogy mindenki extra figye­lemmel és nyílt szemmel járjon mos­tantól és a legapróbb gyanús részlet mi­att is azonnal és akár naponta 2-3-szor is telefonáljon a zöldszámra, minél több információt juttatva oda. Azért a jutalo­mért, amit beígértek akar 5-6-szor is ér­demes naponta telefonálni. Ki tudja, melyik információ lehet a befutó. Ennyi fasiszta közül csak el lehet tálal­ni néha az igazit. Nem tudjuk persze, hogy fogják megoldani, hogy több mil­lió ember naponta többször is tárcsázza majd őket, de ez nem a mi problémánk. Mi felhívtuk mindenki figyelmet ezen rendkívüli akcióra. Ha a szám foglalt lenne, ne legyünk elkedvetlenedve. Próbáljuk újra és újra. Ne feledjük, a szám éjjel nappal hívható. Előbb utóbb siker fog minket koronázni. Minél többen telefonálunk annál hamarabb végzünk velük, a nácikkal.

Next

/
Thumbnails
Contents