Amerikai Magyar Szó, 2004. január-június (58. évfolyam, 1-25. szám)

2004-06-24 / 25. szám

2. Amerikai Magyar Szó Thursday, June 24, 2004 WASHINGTON, D.C. A hadügyminiszter egy nevet kitöröltetett a rabok listájáról. A cél az volt, hogy a Vöröskereszt ne tudjon a férfiról - állítja a The New York Times. A férfit úgy tudni, az Anszar al-Iszlám szer­vezet egyik vezetője, a Bagdad melletti Crop­per néven ismert táborban őrizték ❖ BUDAPEST. A Magyar Posta szolgáltatásának színvonalát és a részvénytársaság gazdálkodását, illetve beruházásait egyaránt kifogásolja az Állami Számvevőszék­♦V WASHINGTON, D.C. Nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy Irak segítette volna az al-Kaida szervezetet a szeptemberr 11 -i terrortámadásokban, noha Szaddam Huszeintől azért kért volna szíves­séget bin Laden ír BUDAPEST. Egyetlen gyógyszer fogyasztói ára sem emelkedik az év végéig A kormány és a gyógyszergyártók megállapodása után jó esély van arra is, hogy a támogatott medicinák ellenértéke 2006. december 31-éig változatlan marad. ^ v Megölték az amerikai túszokat lefejező szaúdi terroristákat A rijadi belügyminiszté­rium megerősítette Abdel-Aziz al-Mukrin, az al-Kaida szaúdi csoportja vezetőjének ha­lálhírét. Mukrint és társait tűzharcban lőtték le a szaúdi biztonsági erők, amikor meg akartak szabadulni az általuk elrabolt, majd lefejezett amerikai mérnök Paul Marchal Johson holt­testétől Mukrin már jó ideje ő volt a legke­resettebb terrorista Szaúd-Arábiában. * Amerikai katonai támogatás az átmenet idejére Iraknak. Katonai támogatást igér a hatalomátadást követő időkre az iraki veze­tésnek az amerikai védelmi miniszter, aki szerint az iraki biztonsági erők egyelőre nem képesek eleget tenni feladatuknak. * Egyedülálló égitest lábnyomokkal. Megdöbbentek a NASA csillagászai, amikor egyedülálló üstököst fedeztek fel a világűrben. A Wild-2 felszínén mertedek kráterek talál­hatók, amelyek ellentmondanak a gravitáció szabályainak. A Washingtoni Egyetem asztro­nómiaprofesszora szerint a Wild-2 az üstö­kösök eddig ismeretlen csoportjához tartozik, és nincsenek fiatal képződmények a Wild-2 felszínén. A megfejtésre valószínűleg még 2006-ig várni kell. Akkor érkeznek vissza a Földre azok a minták, melyeket a tudósok a W- 2 felszínéről nyertek. SS Az Egyesült Államokban a páciens kívánságára újfajta plasztikai műtétet, úgynevezett voice-lift operációt is végeznek. Ennek segítségével nemcsak a fiatalodni vágyó páciens arcvonásait módosítják, hanem a hangját is korrigálják. A remegés és a nyúlás hatására hangzik egy hang idősebbnek. A kinyúlt elhasználódott hang­szalagokat inplantátum vagy kollagén, illetve hidroxilapatit-injekció segítségével erősitik meg. I OLVASÓINKHOZ ! A postai címzésnél az újság jobb H oldalán legfelül találják meg előfi- (| zetésük lejárati idejét. Hj Kérjük, ne várjanak a felszólítás­ai ra, hanem küldjék be a megelőző || hónapban az előfizetési díjat. Köszönjük. Szerkesztőség Győrbe telepítik a rakétákat Megkezdték Nagyorosziból a Mistral légvé­delmi rakétakomplexum Győrbe történő átte­lepítését. Az utolsó Nógrád-megyei katonai egységet szeptember 30-ig számolják fel. Nagyorosziban közel négyszáz ember szolgált, jelenleg mintegy nyolcvannak a sorsa látszik megoldatlannak. Győrben a teljes állományt átvették volna, de az érintettek többsége nem tud élni a lehetőséggel. Augusto Pinochetnek (88) a hajdani chilei katonai junta vezetőjének haja szála sem görbült a 70-es években elkö­vetett kegyetlenkedések miatt. A bíróság kimondta nincs már olyan szellemi állapotban, hogy a vádlottak padjára üljön. Ám most egy chilei biró végig­nézett egy tévéinterjút, amelyben az exelnök abszolút világosan nyilatkozott a 73-as puccs- ról. A biró javaslata nyomán a fellebbviteli bíróság újra büntethetőnek minősítette Pino­chetet. ® Bikaviadal torreádor nélkül iTizezer néző figyelte a 5 Királynők csatája névre ke- I resztek bikaviadal döntőjét |Aprozban. A svájci kisváros minden évben megrendezi a «Heren bikák versenyét, amelyen idén 173 állat vett részt. A csata tétje, hogy melyikük vezesse fel a csapatot azon a nyáron az alpesi legelőkre. Női dizájnerek washingtoni kiállítása Izlandi, svéd, finn és norvég női formatervezők alkotásait mutatják be a Washingtoni Nemzeti Múzeumban szeptember 12-ig. A tematikus ki­állítás célja, hogy megmutassa ezeknek az - országoknak az egyedi dizájntradiciókhoz való kulturális kapcsolatát. Lindhet posztumusz kitüntették Anna Lindh meggyilkolt svéd külügyminiszter asszonyt ha­zájában posztumusz „Az év eu­rópai asszonya” díjjal tüntették ki. Azzal érdemelte ki a ki- | tüntetést, hogy elkötelezetten I támogatta az unió bővítését Svédország lakossága népszavazáson utasította el az euró bevezetését. Bemutatták az Egyesült Államok új vízumát. Elektronikus szkennelt két mutatóujj és a vizumkérő digitális fényképe lesz a jövőben az Egyesült Államokba utazók vízumán. * BUDAPEST. Medgyessy Péter hamarosan konkrét javaslatokkal áll elő, a többi közt a 2007 és 2013 közötti európai fejlesztési terv, a kisebb látszámú parlament, illetve a reformok kérdésében. ^ v Volt amerikai diplomaták Busht bírálják. Volt diplomaták egy csoportja arra készül, hogy nyilatkozatot adjon ki, melyben arra kémé a választókat, hogy mérjenek vereséget Bush elnökre a novemberi választásokon. * WASHINGTON, D.C. A fekete amerikaiak egyre nagyobb számban térnek vissza a déli és nyugati államokból a déli államokba. Annak idején a feketék a faji szegregáció elől mene­kültek. A legtöbb fekete most Atlantába, Dal­lasba. Houstonba és Charlotte-ba tér vissza. ❖ Az EU vált Kína első számú kereskedelmi partnerévé. Az Európai Unió és Kina közötti kereskedelmi forgalom az idén május végéig elérte a 65,7 milliárd dolláros értéket. Meg­előzve Japánt, amely Kínával ez idő alatt 64.1 milliárd dollár értékben kereskedett. Kina külkereskedelme az Egyesült Államokkal 62.4 milliárd dollár volt az elmúlt öt hónapban & Elkezdődött a kullancsszezon A veszélyes fertőzéseket terjesztő kullancs nemcsak az aljnövényzetben gazdag erdőkben, hanem városi parkokban is megtalálható. Az apró állat a bőrbe fúródva vért szív. közben sokféle betegséget terjeszthet: vírusos agyvelő- és agyhártyagyulládát okozhat, ám ezek ellen oltássorozattal lehet védekezni Akik a héten ünnepük névnapjukat sok ió egészséget és minden jót kívánunk' BOLDOG NÉVNAPOT 24. János, Iván Junius 25. Vilmos, Vilma 26. János és Pál 27. László 28. Irén Levente 28. Péter, Pál 30. Pál ■HpPPgJR Huszonegy éven át Urn'iili'iőild lefagyasztott sperma felhasználásával született meg egy kisbaba. A kutatók szerint világrekordról van szó, Írja a független brit lap. A kisfiú két évvel ezelőtt született, de a szülést levezető manchesteri kór­ház orvosai csak most tárták fel a tényeket.

Next

/
Thumbnails
Contents