Amerikai Magyar Szó, 2004. január-június (58. évfolyam, 1-25. szám)

2004-06-03 / 22. szám

2. Amerikai Magyar Szó Thursday, June 3, 2004 MORICZ-SZOBOR A KÖRTÉREN? Nem támogatta a Fővárosi Közgyűlés vá­rosképvédelmi bizottsága, hogy júniusban szobrot állítsanak Móricz Zsigmondnak a róla elnevezett körtéren. A testület úgy határozott, hogy pályázatot kell kiírni a szoborra és annak helyszínére is. A Varga Imre szobrász által 1979-ben készített egész alakos bronzszobor az iró szülőhelyén Tiszacsécsén áll. A kompozíció másolatának tízmillió forintos elhelyezése költ­ségét felerészben a főváros és a IX. kerületi önkormányzat fizetné. A szobrot az iró születésének 125. évfordulója alkalmából állí­tanák fel. Csak az idén nem költözik a korona? Hatvan év után először nyitják meg a nyilvánosság előtt a budai Várban az egykori Honvéd Főparancsnokság épületét. Itt ismer­tette a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a bu­dai Vár nyolc évig tartó, több milliárd forintba kerülő rekonstrukciójának terveit. Először a Disz téri épület helyreállítása kezdődhet meg. Az eredeti tervek szerint itt helyezték volna el a Szent Koronát és a koronázási jelévényeket. Egyelőre nem költözik, később tárgyalnak róla. A nagyszabású átalakítás célja egyébként az, hogy a budai Vár - amely a világörökség része európai színvonalú kulturális központtá váljon. * Bombák a szlovák NATO-találkozó helyszínén. Két robbanószerrel teli táskát találtak Pozsonyban, annak az épületnek a közelében, ahol május 28-én NATO-találkozót tartanak mely öt napon át tart. A rendezvényen egyéb­ként a tagállamok 300 parlamenti képviselője vesz részt. ❖ Az amerikai nyomozók szerint iraki fog- vatartottak arról számolnak be, hogy „szö­vetségesek” verték őket. A jelentés csak a lengyeleket nevezi néven. A hírre Zdzislaw Gnatowski ezredes kategorikusan tagadta a vádakat. Mint tudott, Lengyelország a dél-iraki Kerbala központtal vezeti a helyi katonai parancsnokságot. Varsó 2400 katonát telepitett Irakba, mely az egyik legnagyobb önálló kontingens a szövetségen belül. ❖ Tito fia lett Horvátország új jakartai nagy­követe. Közel ötven évvel később Joszip Broz Tito egykori jugoszláv elnök fia nagyköveti kinevezést kapott Jakartában, ahol apja egykori kollégájának Sukamo elnöknek a lánya az államfő. 45r Stabilizáló hatású tőzsdevásárlások. A Bu­dapesti Értéktőzsdében 68.8 százalékos része­sedést szerző, zömében már korábban is tu­lajdonos osztrák pénzügyi csoport célja a magyar tőkepiac stabilizációja volt. Álláshirdetés Két év után te csak ne finnyáskodj! Majd kitalálunk valami parókát meg tűsarkút, ha fiatal táncoslányokat keresnek külföldi mun­kára. ❖ Atomtudós az új iraki kormányfő Az ENSZ-ből érkező hir szerint valószínűleg megvan az új iraki kormányfő, Husszein Sahrisz- táni atomtudós személyében. A síita tudós korábban, a Szaddam-rezsim idején éveket töltött a hírhedt Abu Graib bör­tönben, mert visszautasitotta, hogy részt ve­gyen Szaddam Húszéin nukleáris programjában Az új kabinet a tervek szerint július elsején veszi át a hatalmat, és legalább a jövő év elejére várt választásokig irányítja majd Irakot. ❖ ; Szigorúan ellenőrzött I olasz vonatok A repőlőtérihez hasonló szigorú ellenőrzési rendszert vezetnek be az év végéig az olasz vasútakon és a metóhálózatban Rómában, Ná­polyban, Milánóban és Torinóban. A terrorveszély erősödésére válaszul még januárban határozták el az olasz hatóságok a vasúti közlekedés biztonságosabbá tételét. Kisbérre költ az osztrák Wienerberger I Az osztrák Wienerberger I épitőanyagipari kon­szern 6.5 millió eurót költ a kisbéri tégla- j gyárra, ahol ezzel az üzem jelenlegi, 70 millió téglás éves kapacitását 125 millióra növeli. A cég leányvállalata a legnagyobbnak számit a- magyar piacon. ! ❖ KARACSI. Ismét bombatámadás helyszíne volt Karacsi. Két pokolgép aktiválódott a legnagyobb pakisztáni város amerikai kon­zulátusa közelében. Legkevesebb 27 ember megsebesült és egy rendőr életét vesztette A sebesültek között két újságíró is van. ENSZ: nem a koszovói szerb autonómiára A koszovi ENSZ-misszió (UNMIK) elvetette a koszovi szerbek autonóm területeinek létre­hozására vonatkozó indítványt. „Az ilyen terü­letek nem lennének összhangban az ENSZ elképzelésével, amelyben az etnikumok békés együttélésén alapuló stabil Koszovó szerepel célként” - szögezte le az UNMIK állás- foglalása. A szerb parlament határozatban követelt széles körű autonómiát a Koszovóban élő szerb kisebbségek számára. ír Észak- és dél-koreai tábornokok a békéről tárgyalnak. Története során először kezdett tábornoki szintű katonai tárgyalásokat Észak- és Dél-Korea május 26-án a két ország közti fegyvermentes övezetben. * Kétezren haltak meg a karibi áradásokban. A trópusi esők és áradások halálos áldozatai mellett Haitiban és a Dominikai Köztár­saságban több százan eltűntek vagy meg­sebesültek. GYŐR. Május 25-én közepes méretű föld­rengés volt a Győr- Moson-Sopron megyei Beled község környékén, mely kisebb károkat okozott A rengés erőssé­ge 3.7 volt a Richter skálán ❖ Egyre több áramot nyerünk a Napból A Nap naponta annyi energiát bocsát a Földre, amennyi bolygónk 8 évi energiaszükségletét fedezné, amennyiben persze hasznosítani tudnánk, de ettől még messze vagyunk. A pontosan 50 éve az amerikai Bell-Lab által kidolgozott sziliciumcella már akkor is a nap­fény 6%-át alakította át elektromos árammá. Ez mára 14%-ra fokozódott, az igy előállított áram azonban még mindig sokszor drágább, mint az erőművekben előállított Német válasz az olajár-robbantásra. Adó- kedvezményekkel kell ösztönözni az alternativ energiaforrások felhasználását. A német kor­mány altiv fellépésre készül elsősorban az autóiparban és az energiaszolgáltatás terén. ************ Akik e héten ünnepük névnapjukat: sok egészséget és minden jót kívánunk! Boldog névnapot! Junius 3. Klotild 4. Bulcsú 5. Fatima, Norbert 6. Szidónia, Káld 7. Róbert 8. Medárd 9. Félix , Előd

Next

/
Thumbnails
Contents