Amerikai Magyar Szó, 2003. július-december (57. évfolyam, 26-48. szám)

2003-09-25 / 35. szám

2. Amerikai Magyar Szó Thursday, Sep. 25, 2003 BUDAPEST. A miniszterelnök tizszázalékos létszámleépítést rendelt el a minisztériumokban és a hozzájuk kapcsolódó intézményekben. A kabinet szerint 2004-ben a költségvetési intéz­mények 300 milliárd forinttal kevesebb pénzt költenek el, mint az idén. A 2004-re tavaly elfogadott szja-sávok meg­maradnak, eltörlik viszont a nyugdijj árulék adókedvezményét. A lakáshitelek után járó maximális kedvezmény 120 ezerre csökken 240 ezer forintról. A legérzékenyebb a tűzifa és szén áfája 25 százalékra emelkedik, ami több mint tiz százalékkal drágíthatja meg az ezzel fűtök (jellemzően a szegényebbek közé tar­tozók) kiadásait. A lottó és a nyerőautómaták játékadója is jelentősen emelkedik BUDAPEST. Fordulat következett be a köz­hangulatban. A Medián felméréseiben a Med- gyessy-kormány megalakulása óta most fordult elő először, hogy a megkérdezettek többsége rossznak vagy nagyon rossznak ítélte a kabinet teljesítményét. Az MSZP elvesztette 14 hó­napos előnyét, és a vezetést a Fidesz vette át, hét százalékkal. A vezető kormánypárt szava­zatvesztése az első év letelte után voltaképpen “természetes”, hiszen eddig mindegyik kor­mány esetében megfigyelhető volt i A* NEW YORK, N.Y. Lemondott szeptember 15- én a New York-i értéktőzsde elnök-vezérigaz­gatója, Richard Grasso, akinek a közel 140 millió dolláros jövedelme botrányt váltott ki az Egyesült Államokban. Richard Grasso 1995 óta állt a New York-i értéktőzsde élén. Múlt hónapban irta alá a szerződést megbízatása 2007 májusáig történt meghosszabbításáról, ezt kisérő, vagyonára vo­natkozó adatok közzététele általános felzú­dulást váltott ki. & Két halálos áldozata van az ENSZ bagdadi kép­viseletének székháza mögötti parkolóban szep­tember 22-én elkövetett újabb pokolgépes tá­madásnak, amelyet feltehetően öngyilkos me­rénylő hajtott végre RIGA. A lettek kétharmada támogatta országa európai uniós csatlakozását a szeptember 21-i népszavazáson. A szavazók 67 százaléka igen­nel, 32.3 százaléka nemmel voksolt. A rész­vételi arány meghaladta a 72 százalékot. // BUDAPEST. Csaknem 11 ezren keresték fel a hét végén a Sándor-palotát: az első látogatókat Mádl Ferenc államfő fogadta, aki az épület tör­ténetéről beszélt nekik. ír Rekordot állított be Gainesville-ben a kajak­kenu világbajnokságon a magyar küldöttség: úgyanúgy kilenc aranyérmet nyert, mint eddigi legsikeresebb vb-jén, nyolc éve Duisburgban. A kilencből nyolcat a nők szállították, a férfiak közül csupán a Huttner, Joob, Pulai, Novak összetételű kenuegyüttes lett első az 1000 mé­teres távon. WASHINGTON, D.C. Jóváhagyta a guate- malai kongresszus azt az Egyesült Államokkal kötött megegyezést, ami szerint az amerikai hadihajók, harci gépek és biztonsági erők sza­badon tevékenykedhetnek az országban a drog­kereskedők ellen. ♦V Újra egyben Mostar hídja Elhelyezték a zárókövet a mostari hid újjá- épitői. A XVI. században épült hidat 1993-ban, a boszniai háború idején rombolta le a horvát hadsereg. A világörökség részeként számon tartott hídon 2004 tavaszán indulhat meg újra a : forgalom. Hát nem csodálatos, hogy mennyi közös vonás van bennünk: nincs munkahelyünk, évek óta nem utaztunk külföldre, és nem engedhetünk meg magunknak egy színházat! Anglikán csúcstalálkozó ősszel Csúcstalálkozóra hívja össze a világ orszá­gainak anglikán egyházi vezetőit Canterbury érseke, hogy megpróbálják helyreállítani az egyház egységét, amely egy homoszexuális amerikai lelkész püspökké választása miatt került veszélybe. Rowan Williams érsek, a közel 80 milliós világközösség vezetője be­jelentette, hogy a találkozót októberben Lon­donban tartják. ^ ■ Kevés lesz idén a bor BUDAPEST. Ha a a szüret idején is kedvező időjárás lesz a borvidékeken, akkor előre­láthatóan idén is jó, egyes borvidékeken kiváló minőségű bor kerül majd a pincékbe. A termés mennyisége viszont még kevésnek mondható tavalyitól is elmaradt. Már jövőre választanának BUDAPEST. A Jobbik Magyarországért Moz­galom azt javasolta, hogy hozzák előre az ön- kormányzati választásokat 2004-re. Az elmúlt évek bebizonyították, hogy ha az országgyűlési és az önkormányzati választás egy évben van, akkor az előbbi választáson győztes párt „be­zsebeli” a településeket és a megyéket is. Ezért javasolják, hogy az önkormányzati válasz­tásokat az uniós választásokkal egy eszten­dőben tartsák. Széles Gábor megvenné az Ikarusbust ■ Kelendőek a horvát ingatlanok Egyre nagyobb a magyar befektetők érdek­lődése a horvátországi és spanyolországi ten­gerparti ingatlanok iránt. A telkek az elmúlt három évben évente harminc-ötven százalékkal emelkedtek, a turisztikailag jól kihasználható helyeken. Vannak vonzó tényezők, hogy az ingatlanok könnyen kiadhatók és négy-öt év alatt kitermeli árát. $ A Rengeteget nevezik Oscar-díjra Költők, irók, irodalomtörténészek, kritikusok, irodalmi folyóiratok szerkesztői összesen csaknem 200 táborlakó vett részt a három napos XXXI. Tokaji író táboron. A találkozó idei központi témája a mai magyar irodalmi lapok, folyóiratok munkájának értékelése volt. * Autómánia Kínában Kínában az első félévben 842,800 új személyautót értékesítettek, 82 százalékkal többet, mint tavaly az első félévben. Kínában tavaly adtak el először egymilliónál több autót egész évben. A kínai piacon továbbra is a német Volkswagen az első helyezett. ®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®^ Akik a héten ünnepük névnapjukat sok jó egészséget és minden jót kívánunk! BOLDOG NÉVNAPOT Szeptember 25- Kende’ Farkas 26. Jusztina 27. Adalbert 28. Vencel 29. Mihály ■ 30. Jeromos 0 er 1. Rémig, Malvin n/ääozo <ViCá3 I kJ kJ kJ i i*i m *i i ■ i i«i i ■ 11 ■ j i ■ 11 ■ 11 ■ 11 ■ i ] ■ 11 «I rr Ha a külföldi tulaj­donosok elfogadják a több millió dolláros aján­latot, az Ikarus Rt. visz- szavásárolja a székes- fehérvári Ikarusbust - mondta Széles Gábor az Ikarus elnöke v Megnyílt a XXXI. Tokaji írótábor BUDAPEST. Fliegauf Benedek Rengeteg cimü játékfilmjét nevezik idén magyar részről a legjobb idegen nyelvű film kategóriában a 2004. évi Oscar- 1 díjra. Fliegauf Benedek elnyerte a Simó Sándor emlékére ala­pított elsőfilmes rendezői dijat. Az ősz tolyamán a Los Angeles-i Film- akadámia képviselői választják ki azt az öt fil­met, amelyek a legjobb idegen nyelvű filmnek járó szoborért kelhetnek versenyre. * A kanadai rendőrség Torontóban őrizetbe vett tizenkilenc pakisztáni férfit, akiket azzal gya­núsítanak, hogy terrorista hálózattal állnak kap-

Next

/
Thumbnails
Contents