Amerikai Magyar Szó, 2003. július-december (57. évfolyam, 26-48. szám)
2003-12-04 / 45. szám
Thursday, Dec. 4, 2003 Amerikai Magyar Szó 3. A román ortodox egyház Verespatak ellen A ciántechnológiával felszíni kitermelésre készülő kanadairomán cég „meglepetéssel és kiábrándulással” vették tudomásul, hogy a román ortodox egyház szinódusa is ellenzi a környezetet és a helyi közösséget, a történelmi emlékeket és az egyházi létesítményeket fenyegető vállalkozást. A terv kivitelezése templomok lerombolásával és temetők feldúlásával illetőleg elköltöztetésével járna együtt, amibe az ortodox egyház nem egyezhet bele - jelentette ki a kolozsvári ortodox főpap Bartolomeu Anania Nemrég Adrian Nastase román kormányfő is úgy nyilatkozott, hogy „Románia számára nem prioritás” a verespataki terv kivitelezése Verespatakról New Yorkban Pár évvel az ausztráliai Aurul vállalat felszíni aranybányájában használt ciánnak köszönhetően elpusztult a Tisza halállománya és a tiszai halászfalvak elvesztették életértelmüket. Erről a tragédiáról Lakatos Péter egy megrázó filmet készített, melyet a múlt héten mutattak be New Yorkban a Museum of Natural History-ben LB Washington csökkenti az Izraelnek adott hitelgaranciáját WASHINGTON, D.C. Csökkenti Izraelnek adott hitel- garanciáját az amerikai kormányzat, amiért a zsidó állam folytatja telepek létesítését a palesztin területeken. Diplomáciai forrásokra hivatkozó izraeli és amerikai sajtójelentések szerint Washington közel 290 millió dollárral kevesebb hitelfelvételt garantál. Ez azt jelenti, hogy Izrael ugyanezen összeghez magasabb kamatokért juthat az Egyesült Államokban. A szóban forgó összeg körülbelül a telepek létesítésére fordított egyévi kiadásoknak felel meg. További 9 milliárd dollárra viszont marad az amerikai garancia. Megváltozik az iraki politika WASHINGTON, D.C. Bush elnök az iraki politika radikális megváltoztatására hatalmazta fel a bagdadi amerikai adminisztrációt vezető Paul Bremer nagykövetet. A Fehér Ház igyekszik úgy beállítani a dolgot, mintha a döntés most az iraki ideiglenes kormányzótanács kezébe kerülne. A kommentátorok szerint valójában a testület felszámolásáról vagy legalábbis átalakításáról van szó Amerikai Magyar USPS 23-980 ISSN 0194'7990 Published weekly, exc. last week in July, first two weeks in August, last 2 weeks in Dec. Owner: Hungarian Word Inc. 130 East 16th St. New York, N.Y. 10003 László Papp, president, Attila Micheller, secretary, Sándor Murray, treasurer. Editor: Kinga Molnár Editorial Board: dr.Ervin Bán, Budapest, László Balázs, Budapest, Julianna Bika, New Orleans. Gyula Bikkal, New York, Klára Bitt Boldog, New Jersey, Klára Györgyei New Haven, Ábrahám Nagy, Poughkeepsie, dr. Karoly Nagy, Piscataway, László Papp, New Canaan. Periodicals postage paid at New York, N.Y. and additional mailing offices. Subscription in USA: 1 year $40.- 'A year $20.- Canada $ 45.- Hungary & other forein Countries $ 45.- Postmaster send address changes to: Amerikai Magyar Szó, Hungarian Word Inc. 130 East 16th St. New York, N.Y. 1003 Tel: 212-254-0397 Fax: 212-254-1584 A névvel aláírt cikkek nem szükségképpen fejezik ki a szerkesztő-kiadó álláspontját, és azok tartalmáért mindenkor a cikkíró a felelős. A beküldött cikkeket nem díjazzuk. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. . Az amerikai katonák nem távoznak Irakból és Afganisztánból, amig kézre nem kerítik Szaddam Húszéin volt iraki elnököt, illetve Oszama bin Ladent, a szeptember 11-ei merényletekért felelősnek tartott al Kaida terrorhálózat vezetőjét - mondta november 14-én Bush elnök az egyik brit lapnak adott interjújában. Közbn az elnök elutazott Londonba és több interjúsorozatot adott több jelentős brit napilapnak, valamint a BBC rádió és tévé tudósítóinak. . ' A Financial Times üzletipolitikai lapnak Bush elnök azt mondta: az amerikai hadsereg sem Irakból, sem Afganisztánból nem távozik, amig ezekben az országokban „el nem végezte feladatát”. Arra a kérdésre, hogy e feladatok között van-e Szaddam Húszéin és bin Laden elfogása, Bush igennel válaszolt, mondván ez is része a kitűzött céloknak Nemrégiben Jack Staw brit külügyminiszter és Tony Blair miniszter- elnök is azt mondta különböző nyilatkozatokban: Szaddam Hiuszein elfogása nem előfeltétele annak, hogy a szövetségesek átadják a hatalmat az új iraki kormányzati intézményeknek. Bush a Financial Times- nek adott interjúban maga is hozzátette, hogy Szaddam Húszéin és bin Laden elfogásánál nagyobb jelentőségű „a szabad és demokratikus társadalom” megteremtése Irakban és Afganisztánban. A konzervatív The Daily Telepgraph Bush elnök szavaiból azt emelte ki, hogy Bush gyakorlatilag kizárta az irakihoz hasonló fegyveres fellépést az egyaránt atomfegyverkezési törekvésekkel vádolt Irán és Észak-Korea ellen. Bush a patinás jobboldali brit lap idézete szerint azt mondta: Irak esete „egyedi” volt, és „nem minden ilyen eset . igényel katonai megoldást”. Bush ez uróbbi esetek között néven nevezte Iránt és Eszak-Koreát, utalva arra, hogy szerinte e két országot a nemzetközi diplomácia jobb belátásra bírhatja.- A The Daily Teleg- . raph szerint Bush elnök békülékeny szavainak cim- ■ zettjei a látogatása ellen már nagyban szerveződő londo- . ni tömegtüntetések előkészítői voltak. Osszedűlőben a koalíció Az élesen háborúellenes, markánsan liberális The Independent az interjúk megjelenésének napjára időzítette első oldali foci- ■ mét, amely szerint „Össze- dolőben a koalíció”. A lap ismerteti az eddigi 470 fős összesített szövetséges emberveszteséget, amelyben benne van a lengyel katonahazájában „hatalmas felháborodást keltő” - halála. A The Independent szerint Magyarországon - amely 140 katonát állomásoztat Irakban, a lakosság több mint 80 százaléka ellenzi a háborút. Juhász Ferenc magyar honvédelmi miniszter kijelentette, hogy a kormány nem kívánja módósitani a magyar katonák Irakban tartózkodásának feladat- rendszerét, az olasz katonák ellen AL-Nászirijában elkövetett merénylet miatt. Négy szobrot keresnek Siófokon SIÓFOK. Az eddigi három után immár négy, a második világháború utáni időszakban eltűnt szobrot keresnek Siófokon, köztük Kisfaludy Strobl Zsigmond egyik alkotását. "Mindhárom keresett szobor a siófoki Yacht Klub területén állt 1945 őszén még fénykép is készült róluk. A szobrok kereséséről hirt adó cikkek, nyomán jelentkező szemtanú számolt be egy további műről: Horthy Miklós idősebb fiáról, Horthy István egykori kormányzó-helyettesről készült egész alakos szoborról” - tájékoztatott Virág Erzsébet, a helyi önkormányzat főtanácsosa. A siófoki Yacht Klub területén állították fel 1943 augusztusában Kisfaludy Stróbl Zsigmond szobrászművész alkotását, a budapesti Gellért-hegyen ma is álló Szabadságszobor helyére tervezett Ad Astra (A csillagokig) cimü müvének öntött műkőből készült, egyötödére kicsinyített változatát, amelyet Horthy István kormányzó-helyette és a magyar repőlősök tiszteletére avatták fel. Ugyancsak itt állt a Kiscserkész szobor és a Madaras szökőkútként emlegetett alkotás. A magánszemélyeknél található fényképek tanúbizonysága szerint 1945 őszén, a szovjet katonaság által használt, zárt kikötőhöz tartozó Yacht Klubban még megvolt mindhárom, ezután viszont nyomtalanul eltűnt valamennyi. „Idén a televízióban megszólalt a Gellért-hegyi Szabadság-szobor modelljének a leánya, és megemlítette, hogy látta Moszkvában a repőlőakadémia udvarán az elsőként tervezett AdAstra című szobrot” - magyarázta a főtanácsos, aki elmondta: amennyiben Moszkvában nem tartanak rá igényt, elkérik a szobrot, hogy a Balaton-parton állítsák föl Monet kiállítás Budapesten Olvassa a Magyar Szó-t! Iraki körkép A Szépművészeti Múzeumban december elsejétől március 15-ig látható Monet és barátai cimű kiállítás, melyet 24.5 milliárd forinttal segít a magyar kormány. Az impresszionista tárlaton a budapesti múzeum három festménye és negyven ikai gyűjteményből 70 r York-i Metropolitan Monet és családja a kertben grafikája mellé 33 európai és ameri műalkotás érkezett, köztük a New vluseum of Art által kölcsönzött két kép