Amerikai Magyar Szó, 2003. január-június (57. évfolyam, 1-25. szám)
2003-03-06 / 9. szám
Thursday, March. 6, 2003 Amerikai Magyar Szó KOSSUTH APANK Irak és az USA - a tétek egy politológus szemével Simon M. Veronika festménye Mint minden évben ezúttal is nagy szeretettel és lelkesedéssel készülünk hazánk szabadság ünnepére. Március 15- re. Az ezévi ünnepségek még a szokásosnál is nagyobbak lesznek, mint a múltbeliek. 1928 március 15-én leplezték le Kossuth Apánk szobrát New Yorkban a 113 utcánál a Riverside Driven. Annak idején 488 főből álló zarándok csoport jött Magyarországról, hogy szemtanúja legyen a szobor felavatásának. A felavatás 75-ik évfordulójára kb. 100 lelkes magyar érkezik Magyarországról New Yorkba a március 15-én a Kossuth szobornál tartandó ünnepségre. Az emlékzarándoklat 2003 március 12-20 között járja végig azt az utat, amelyet elődjeik is bejártak. Az út során - többek között - felkeresik a Washington-i Kossuth házat, a New York-i Első Magyar Református Egyházat és Kossuth termét, a Clevelend-i Kossuth szobrot és számos történelmi emlékhelyet. Látogatást tesznek George Pataki kormányzónál és Michael Bloomberg polgármesternél is, akinek átadják Simon M. Veronika Kossuthot ábrázoló portréfestményét. Útjuk során minden jelentősebb emlékhelyet megkoszorúznak, méghozzá “hervadhatatlan" nemzetiszinű szalaggal diszitett szál makoszorúval. Jöjjünk minél többen, hogy kegyeletünket lerójjuk : hazánk nagy fia Kossuth Lajos előtt. számtalan valóságos élményt Bittó Boldog Klára is befogadott. Amerikai Magyar Szó USPS 23-980 1SSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July, first two weeks in August, last 2 weeks in Dec. Owner: Hungarian Word Inc. 130 East 16th St. New York, N.Y. 10003 László Papp President, Miklós Péterváry, Vice President, Attila Michelle r Secretary, Sándor Murray Treasurer. Editor: Kinga Molnár Editorial Board: Ervin Bán, Budapest, Julianna Bika, New Orleans, Gyula Bikkál, NewYork. Klára Bittó Boldog, New Jersey, Pál Deák, NewYork, Klára Györgyei New Haven, Balázs László Brüsszel, Ábrahám Nagy, Poughkeepsie, Károly Nagy, New Brunswick, László Papp, New Canaan, Zita Vilmányi, New York. Periodicals postage paid at New York, N.Y. and additional mailing offices. Subscription in USA: 1 Year $40.- 1/2 Year $20.- Canada $45.- Hungary & other forcing Countries $45.- Postmaster send address changes to: Amerikai Magy ar Szó, Hungarian Word Inc. 130 East lfith St New York, N.Y. 10003 Tel: 212-254-0397 Fax: 212-254-1584 A névvel aláírt cikkek nem szükségképpen fejezik ki a szerkesztő-kiadó álláspontját, és azok tartalmáért mindenkor a cikkíró a felelős. A beküldött cikkeket nem díjazzuk. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. { -----------------------------------John Palmer, a brüsszeli székhelyű European Policy Centre brit politikai i- gazatója az MTI körkérdésére válaszul így fogalmazta meg az Irak körüli nyugati viszály tétjeit.- Azt hiszem, teljesen lehetséges, hogy a Bush kormányzat egyoldalú akciót indít az ENSZ kifejezett jóváhagyása nélkül és úgy vélem, politikájának legutóbb kinyilvánított támogatása, köztük a magyar kormány részéről, bíztatást is adhatott nekik ehhez, hogy ha nem tudják megszerezni a Biztonsági Tanács támogatását egy olyan határozattal, amely felhatalmazná őket a háborúra.- Nem vagyok jogi szakértő, de nem hiszem, hogy a szakértők között egyetértés volna a tekintetben, hogy az érvényes jog támogatja a preventív akciót. Semmi sem bizonyosodott még be erról, hogy Szaddám Húszéin iraki elnök rendszere közvetlen és valós veszélyt jelentene. Az igaz lehet, hogy Iraknak vannak be nem jelentett fegyverei vagy ezek gyártásához szükséges eszközei, az is, hogy ebben félrevezette az ENSZ-et, de az ellenőrök feladata annak megállapítása, hogy ez megfelel-e a ténynek és ha igen, hogy ezek ismert célbaj uttató eszközökkel együtt közvetlen és valós veszélyt jelentenek. Mivel ezek a feltételek nincsenek meg, nem hiszem, hogy jogilag indokolható a szóbanforgó megelőző akció.- A mai körülmények között az egyoldalú, megelőző amerikai háború Irak ellen gyengítené az ENSZ tekintélyét és szerepét. Tartok attól, hogy több ilyen tényező is látható. A másik a Nemzetközi Büntető Bíróság ügye, a harmadik a kiotói egyezmény jogilag kötelező jellege. Ezek tükrében úgy tűnik, hogy a mai amerikai kormányzat nem támogatja az európaiak ama törekvését, hogy a jog alapján álló világméretű rendszert hozzanak létre. Erősödő jelek mutatnak arra, hogy az amerikai politika viszszafordul az egyoldalú cselekvés formái felé amelyek lényegében azon alapszanak, hogy képesek erőt mutatni és eltökéltek olyan értékek iránt, amelyek egy részében az európaiak is osztoznak. Mint Javier Solana, az EU külpolitikájának főképviselője mondta, szakadék nyílt meg az EU és az Egyesült Államok között a küldetés és az értékek között. Ez a táguló különbség indítja annak szorgalmazására az európaiakat, hogy minden hatalom, a legerősebb is vesse alá magát a nemzetközi jog uralmának, a világméretű jog és kormányzás (governance) rendszerének. Attól tartok, hogy egy amerikai háború Irak ellen tovább szélesítené és nehezebben áthidalhatóvá tenné ezt a szakadékot. Nem vagyok meg- , győződve, hogy ebből erkölcsi kereszteshadjárat következne, bár úgy hiszem, hogy ENSZ-nek és az EU- nak feltétlenül meggyőződése, hogy egy hadműveletnek meg kell felelnie az erkölcsiség olyan alapelveinek, mint a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok. Remélem, hogy egy esetleges háború nem tágítja tovább a távolságot az Atlanti-óceán két partja között, de azt hiszem, ez is könnyen bekövetkezhet. László Balázs, Brüsszel Nyári Magyar Iskola A tavalyi év sikerén felbuzdulva idén újra meghirdetjük Nyári Magyar Iskolánkat. Ebben az évben a fillmorei Nyári Magyar Iskola fennállásának 36. életévébe lép. Az első iskolatábor 1968 júliusában volt a Sík Sándor Cserkészparkban, aztán hamar nyári iskola lett belőle. Mivel megszakítás nélkül működött évről-évre, most - 2003 nyarán - nyílik meg immár harminchatodszor! Azt szeretnénk, ha idén még több magyar gyermek kacajától visszhangoznának a fillmorei erdős dombok. Célunk az idén is, elsősorban Észak-Amerika szórvány magyarságának fiataljait vendégül látni, de ezen kívül hívunk és várunk minden olyan magyar fiatalt aki játszva, énekelve szeretne magyarul tanulni. Az iskola pontos ideje: 2003. július 5-20. Helye a Sík Sándor Cserkészpark, amely Fillmore, NY közelében helyezkedik el. A tanítás szintje igazodik a tanulók nyelvtudásához. Kiváló tankönyveket és naprakész pedagógiai és didaktikai eszközöket használnak tanítóink, így a siker előre biztosítva van. A tandíj teljes ellátással, iskolaszerekkel, kirándulási és fürdési díjakkal együtt két hétre (mindegyik tagozaton) 350 U.S. dollár. Családoknak, több gyerek részvétele esetén, kedvezményt adunk. A Sík Sándor Cserkészpark erdős-ligetes 100 holdja, a délutáni szakköri foglalkozások, kirándulások, fürdések vidám szórakozássá varázsolják a tanulást. Felvétel csak előzetes jelentkezés alapján. Aki nem beszél magyarul - a legnagyobb sajnálatunkra - nem vehetjük fel az iskolába, mert a tanítást nem tudná követni. Jelentkezési határidő 2003. június 20. Jelenkezést csak teljes két hétre fogadunk el. Részletes felvilágosítás és jelentkezési ívek a következő címen igényelhetők: Külföldi Magyar Cserkészszövetség 2850 Rt. 23 North Newfoundland, NJ 07435 (973) 208-0450 kmcssz@aol.com 3. DR. GEORGE KLEIN Comell-diplomás, urológiai szakorvos _________________RENDELŐ:__________________ 157 East 72nd Street, New York, NY 10021 j (212) 744-8700 * Prqfztata problémák * Vasectomy * Húgyúti fertőzések * Impotencia * Vesekő * Vese és hóiyagdaganatok * Nemi betegségek 24 ÓRÁS DÍJTALAN TELEFONKONZULTÁCIÓ