Amerikai Magyar Szó, 2002. július-december (56. évfolyam, 27-49. szám)

2002-09-26 / 37. szám

Thursday,. Sep. 26, 2002 Amerikai Magyar Szó 3. Választások POZSONY. A szlovákiai választásokat felügyelő Országos Választási Bizottság szeptember 23-án ünnepélyesen is kihirdette a hét végi képviselőválasztások eredményeit. A legtöbb szavazatot 19.50 százalékot a Valdimir Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom- Néppártszerezte meg, amely a négy évvel korábbi szavazatainak több mint egyhar- madát veszítette el.Mint négy éve - most sem tud kormányt alakítani. i 15.09 százalékkal került a második helyre a jelenlegi minisz­terelnök, Mikulás Dzurinda pártja a Szlovák Demokratikus és Keresztény Koalíció. Várhatóan a pártok együtt alakítják meg Szlovákia új, jobbközépnek tekintett kormányát. •V BERLIN. Szoros győzelemmel a hátuk mögött kezdték meg koalíciós tárgyalásaikat a szociáldemokraták és a zöldek szeptember 23-án egy nappal a krimiszerüen izgalmas német parlamenti választás után. A választásra jogosult németek 79.1 százaléka járult az urnákhoz, kevesebben, mint négy évvel ezelőtt.-C" RAMALLÁH. A palesztin szervezetek szeptember 23-ra sztrájkot hirdettek, hogy így tiltakozzanak Jasszer Arafat palesztin elnök főhadiszállásának ostroma ellen. A palesztin parlament felszólította a palesztinokat: mutassák ki azon akaratukat, hogy ellenállnak az izraeli nyomásnak. Az izraeli hadsereg szeptember 22-én leállította a palesztin főhadiszállás rombolását, de nem szüntette meg a blokádot. ÜGYVÉD Az egész Schill család évtizedeken át támogatta a Magyar Szó-t, s annak olvasóit. Most éh akarom tovább segíteni a régi barátokat, és az új barátokat akik jönnek*'az Egyesült Államokba Bevándorlás és Állampolgársági Büntető és polgári magánjogi általános jogi ügyek RoseAnn Schill Attorney at Law 60 East 42nd Street, Suite 601 New York, N.Y. 10165 Tel: 212-573-9090 Fax: 212 661-2385 Ha szüksége van ügyvédre, aki nagy gondossággal dolgozik, keressen fel! Amerikai Magyar Szó USPS 23-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July, first two weeks in August, last 2 weeks in Dec. Owner: Hungarian Word Inc. 130 East 16th St. New York, N.Y. 10003 László Papp President, Miklós Péterváry, Vice President, Attila Micheller Secretary, Sándor Murray Treasurer. Editor: Kinga Molnár Editorial Board: Ervin Bán, Budapest, Julianna Bika, New Orleans, Gyula Bikkál, NewYork. Klára Bittó Bol­dog, New Jersey, Pál Deák, NewYork, Klára Györgyei New Haven, Balázs László Brüsszel, Ábrahám Nagy, Poughkeepsie, Károly Nagy, New Brunswick, László Papp, New Canaan, Zita Vilmányi, New York. Periodicals postage paid at New York, N.Y. and additional mailing offices. Subscription in USA: 1 Year $30.- 1/2 year $16.- Canada $ 35.- Hungary & other foreign countries $42.- Postmasten Send address changes to: Amerikai Magyar Sz6, Hungarian Word Inc. 130 East 16th St. New York, N.Y. 10003 Tel: 212-254-0397 Fax: 212-254-1584 A névvel aláírt cikkek nem szükségképpen fejezik ki a szerkesztő-kiadó álláspontját, és azok tartalmáért minden­kor a cikkíró a felelős. A béküldött cikkeket nem díjaz­zuk. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Foto: Bittó Attila Bittó Boldog Klára és dr. Horváth Gábor főkonzul Beszélgetés dr. Horváth Gábor főkonzullal Szeretettel üdvözlöm a New Yorkba érkezett új főkonzulunkat, dr. Horváth Gábort. Mint mindig az újonnan érkezett diplomatákat a közönség nagy érdeklődéssel fogadja ez esetben is így történik, így most néhány kérdéssel és azok válaszadásáért fordulók a Főkonzul Úrhoz. Lehetne-e több esetben tájé­koztatást adni Magyarország helyzetéről, előadásokon vagy a sajtón keresztül, úgy mint Kovács László külügy­miniszter tette szeptember 14-én a főkonzulátuson? Nagyon örülök, hogy ez az igény megfogalmazódik a New York-i és New York környékén élő magyarság részéről. Valóban nagyon sikeresnek tartom magam is a Külügyminiszter Úr tájé­koztatóját, hiszen nagyon élénk párbeszéd alakult ki, sok kérdés hangzott el, érzé­keny dogokról is, és ezekről megfelelően tájékoztatni kell az itt élő honfitársainkat. Gazdag programkör vonala- zódik már össze, több kor­mánytag, vezető magyar poli­tikusok látogatása is várható. A főkonzulátus programjá­ban a lehetőségek szerint valamennyiükkel szerepel egy tájékoztató előadás, ahol az elhangzó összefoglaló mellett természetesen lehető­ség lesz számos kérdés felté­telére és a megvitatására is. Emellett nagyon sok komoly tekintélyes szakértő dolgozik New Yorkban, akár az ENSZ-nél, vagy érkeztek hosszabb-rövidebb kutató munkára például á Columbia egyetemre, őket is fel fogjuk kérni, hogy különböző tájé­koztatók keretében a szakte­rületükről adjanak mélyre­ható tájékoztatást önöknek. Emellett természetesen a főkonzulátus és személy sze­rint magam is bármikor kész vagyok arra, hogy az itteni és környéken lévő, de ugyan úgy a 14-15 másik szövetségi államban lévő magyar szer­vezetek meghívásának bár­mikor eleget tegyek, elmen­jek és magam adjak tájékoz­tatást azokról a dolgokról, melyek önöket érdeklik és válaszoljak bármilyen felme­rülő kérdésekre. Főkonzul Úr, milyen új­donságokat tervez bevezetni itt tartózkodása alatt az itt élő magyarok számára? Szeretnék építeni azokra a hagyományokra, azokra a kialakult kapcsolattartásra és párbeszédre, amely a főkon­zulátus és az itt élő magyar­ság között már eddig kiala­kult. Hangsúlyozom, hogy az új washingtoni nagykövet Simonyi András is kiemelt jelentőséget tulajdonít an­nak, hogy megtaláljuk azokat az új területeket, új módsze­reket, amelyeken eredmé­nyesebbé és mint Magyaror­szág mint pedig az itt élő . magyarság számára tartal­masabbá, új irányúvá tehető a kapcsolatrendszerünk Úgy gondolom, hogy kiemelten kell keresnünk azokat a le­hetőségeket, amelyek egy gazdaságilag fejlődő és az Európai Unióba tartó Ma­gyarország és itt a fejlett az amerikai gazdaság és társa­dalom részévé vált magyar közösség és tagjai között új irányt mutathatnak és új le­hetőségeket tárhatnak fel. Természetesenfolyamatosan törekszünk arra, hogy a hazai kultúra, a hazai ered­mények a legváltozatosabb formában is eljussanak önök­höz. Itt nemcsak a főkonzul új elképzeléseiről kell hogy szó legyen. Örömmel és nyi­tottan várom, hogy az itt élő magyar szervezetek, magyar­ság képviselői is jelezzék, hogy ebben az új helyzetben ők mire tartanának elsősor­ban igényt, illetve talán még ennél is fontosabb, hogy nem csak az igényüket jelezzék, hanem megfogalmazzák azt is hogy miben lennének kölcsö­nösen együttműködő partne­rek. Sok az elégedetlenség a konzulátusra való meghívá­sokkal. Újra kellene átnézni a meghívottak névsorát, sokan akiket érdekelne, soha nem kapnak meghívót Nem csak egyéni, de a magyar csoportok vezetőinek is ez a véleménye. Az én hitvalásom ebben teljesen egyértemű és megin­gathatatlanul szilárd. A fő­konzulátus és a magam mun­kájában is az lesz a jellemző, hogy nyitott módon együtt­működésre, párbeszédre tö­rekszünk minden magyar szervezettel, az itt élő ma­gyarság képviselőivel, hiszen csak így tudjuk - egyébként az előbb említett - új célo­kat, új együttműködési irá­nyokat is megfogalmazni. Természetes, hogy egy-egy rendezvényünkre nem tu­dunk mindenkit meghívni, aki a meghívandók listáján szerepel, hiszen szerencsére olyan hatalmas ez a lista - aminek nagyon örülök - u- gyanakkor a befogadóképes­ségünk, még ebben a nagy épületben is ennél sokkal korlátozottabb. Tehát az nyilvánvalóan előfordulhat a jövőben is, hogy egyes ren­dezvényekre azokat tudjuk meghívni, akikről úgy gon­doljuk, hogy a leghatéko­nyabban, a legközvetlenebbül kapcsolódnak az adott té­mákhoz. Arról persze szó sem lehet, hogy aki részt kíván venni a főkonzulátus rendezvényein, az egyes ren­dezvényeinkre ne kapjon meghívástnem fog semmiféle "klientúra" érvényesülni a főkonzulátus jövőbeni tevé­kenységében, illetve a saját főkonzuli munkámban, mi­ként erről eddig sem lehetett szó. Ha valaki úgy érzi, hogy régóta vagy egyáltalán nem kap meghívást, kérem, hogy telefonáljon vagy levélben vagy e-mail-en jelezze azt számunkra, hiszen úgy gon­dolom, hogy ez a legegysze­rűbb leghatékonyabb és leg­emberibb része annak a pár­beszédnek is amit sokkal- sokkal magasabb kérdések­ben is folytatnunk kell. Nagyon köszönöm a Főkon­zul Úr értékes válaszait. Isten áldását kérem mun­kásságára, jó erőben egész­ségben! Bittó Boldog Klára

Next

/
Thumbnails
Contents