Amerikai Magyar Szó, 2002. július-december (56. évfolyam, 27-49. szám)

2002-10-17 / 40. szám

Thursday, Oct. 17, 2002 Amerikai Magyar Szó 3. EU-bizottság:, javaslat a bővítésre BRÜSSZEL Az Európai Bizottság október 8-án azt javasolta, hogy az EU az év végéig zárja le a csatlako­zási tárgyalásokat tíz tagjelölttel, köz­tük Magyarországgal. A bővítési fo­lyamat előrehaladásáról elfogadott idei straté giai jelentésében az EU végre­hajtó szerve úgy ítéli meg, hogy Ciprus, Csehország, Észtor­szág, Magyarország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Málta, Szlovákia és Szlovénia "2004 elejétől készen áll a tagságra". Velük 2003 tavaszán alá lehet írni a csatlakozási szerződést, Figyelmeztet ugyanakkor arra, hogy ezeknek az országok­nak a felkészülését a továbbiakban is szigorúan figyelemmel fogja kisérni. A bővítés első köréből kimaradó Bulgáriának és Romániá­nak a bizottság hathatós támogatást Ígér ahhoz, hogy elérjék J a 2007-es csatlakozásra kitűzött céljukat. A 13. tagjelölttel, Törökországgal kapcsolatban Brüsszel azt javasolja, bog/ az EU növelje a neki nyújtott előcsalja-, kozási támogatást, nem tesz azonban említési arról, mikor kezdődhetnek meg Ankarával is a csatlakozási tárgyalások. Növekszik a látogató vízum díja WASHINGTON, D.C. Az Egyesült Államok hatvanöt dol­lárról százra emeli a látogatóvízum kiadásáért fizetendő díjat, hogy ezáltal fedezze a tavaly szeptember 11-i New York i és washingtoni terrortámadások után elrendelt rend­kívüli ellenőrzések költségeit. Az rendelet november 1-vel lép életbe. A régi rendszert érő súlyos bírálatok után az amerikai külügyminisztérium idén új követelményeket vezetett be a vízumkiadás terén, különösen szigorúan vizsgálják a közel- keleti fiatal férfiak kérelmeit. Amerikai Magyar Szó USPS 23-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July, first two weeks in August, last 2 weeks in Dec. Owner: Hungarian Word Inc. 130 East 16th St. New York, N.Y. 10003 László Papp President, Miklós Péterváry, Vice President, Attila Micheller Secretary, Sándor Murray Treasurer. Editor: Kinga Molnár Editorial Board: Ervin Bán, Budapest, Julianna Bika, New Orleans, Gyula Bikkál, NewYork. Klára Bittó Bol­dog, New Jersey, Pál Deák, NewYork, Klára Györgyei New Haven, Balázs László Brüsszel, Ábrahám Nagy, Poughkeepsie, Károly Nagy, New Brunswick, László Papp, New Canaan, Zita Vilmányi, New York. Periodicals postage paid at New York, N.Y. and additional mailing offices. Subscription in USA: 1 Year $30.- 1/2 year $16.- Canada $ 35.- Hungary & other foreign countries $42.- Postmasten Send address changes to: Amerikai Magyar Sz6, Hungarian Word Inc. 130 East 16th St. New York, N.Y. 10003 Tel: 212-254-0397 Fax: 212-254-1584 A névvel aláírt cikkek nem szükségképpen fejezik ki a szerkesztő-kiadó álláspontját, és azok tartalmáért minden­kor a cikkíró a felelős. A béküldött cikkeket nem díjaz­zuk. Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Interjú: Simonyi András washingtoni nagykövettel Szeretettel üdvözöljük Simonyi Andrást a Magyar Köztársaság Nagykövetét, aki szeptember 25-én adta át megbízólevelét George W. Bush amerikai elnöknek Wa­shington D.C.-ben Ez alkalommal néhány kérdést szeretnék a Nagykövet Úrhoz intézni: A New York-i magyarok i- génylik, hogy időnként talál­kozhassanak a Nagykövet Úrral és kérdéseket tegyenek fel. Hogyan próbálja ezt megoldani? Törekedni fogok a korrekt kapcsolattartásra az amerikai magyarsággal, beleértve a New York- magyarokat is. Ideérkezésem után egyik első dolgom volt, hogy felvegyem a kapcsolatot az amerikai magyar szervezetek képvise­lőivel, akiknek szoros együtt­működést ajánlottam közös céljaink hatékonyabb elérése érdekében. Munkám elsősor­ban Washingtonhoz köt, de New York-i útjaimon szíve­sen találkozom az ottani ma­gyar közösségek képviselői­vel. Ha Magyarországon újabb törvények, intézkedések, vál­tozások történnek, melyek természetesen érdeklik az ittélő magyarokat, mi a lehe­tőség arra, hogy a sajtón keresztül tudatva legyenek? Az Amerikai Magyar Szó szívesen közölné ezeket az újdonságokat. Az Országgyűlés által elfoga­dott törvények, határozatok, valamint a kormány intézke­dései nyilvánosak, szövegük szabadon hozzáférhető, még ha magyar sajtó nem minden esetben foglalkozik is részle­Simonyi András tesen az amerikai magyar­ságot foglalkoztató ké rdése k- kel Mint új washingtoni nagykö­vetre természetesen nagy feladatok várnak, milyen feladatok ezek és hogyan fogja megoldani? Amint azt számos alkalom­mal is kifejtettem, a magyar­amerikai kapcsolatokon mind politikai, mind gazda­sági téren van mit javítani. De fontosnak tartom, hogy a két nép közötti emberi kap­csolatok is fejlődjenek. Mindebben nagy szerepe lehet az itteni magyarságnak is, én legalább feltétlenül számítok az önök támogatá­sára. Politikai téren sok még a tennivalónk. Magyarország­nak továbbra is bizonyítania kell, hogy megbízható szövet­ségese Amerikának. Magyar- ország a koszovói háború alatt tanúsított magatartásá­val kivívta szövetségesei és az Egyesült Államok tisz­teletét. Szeptember 11. óta azonban az Egyesült Álla­mok a terrorizmus elleni harc szemüvegén keresztül értékeli szövetségesei elköte­lezettségét, és bizony ezen a téren fokozni kell hozzájá­rulásunkat, hogy hitelünket megőrizzük. Gazdasági téren célunk az amerikai befektetőkbizalmá- nak megőrzése, érdeklődésük - újbóli - felkeltése Magyar- ország iránt. László Csaba pénzügyminiszter úr látoga­tása is többek között e cél jegyében valósult meg. Az itt élő magyarság nevé­ben szívből gratulálunk és eredményes jó munkát kívá­nunk az elkövetkezendő esz­tendőkben. Bittó Boldog Klára Alacsony őszi árak és $50.- visszatérítés R/T from NY Oct Nov-Mar R/T from NY Oct Nov-Mar R/T from NY Oct Nov-Mar Helsinki $598 $468 Warsaw $558 $498 St. Petersburg $678 $538 Stockholm $528 $479 Budapest $528 $498 Tallinn $768 $678 Oslo $528 $479 Prague $528 $498 Riga $785 $678 Copenhagen $475 $449 I Moscow $598 $506 J Vilnius $785 $678 Érdeklődjön, és hívja utazási irodáját vagy a Finnair-t 1-800-950-5000 * Extra $50.- kedvezményért hívja a Finnair-t és kérje a $50.- kupon kedvezményt. # www.us.finnair.com nnn fúr ■ A fenti árak NY-ból oda-vissza járatok hétfőtől - csütörtökig. Nem tartalmazzák a Tax-et. Hétvégi járatok $40-el magasabbak Az árak érvényesek Okt. 1-31-ig, és Nov. 1-től Maré. 31-ig, de nem érvényes dec. 12-től december 25-ig Tartózkodás 7 naptól 1 hónapig. . Rendelés 21 nappal az indulás előtt, a jegyet 72 órával a rendelés után lehet átvenni. Változtatni lehet a visszauton $150.- fejében Az árak változhatnak és más szabályok is.

Next

/
Thumbnails
Contents