Amerikai Magyar Szó, 2002. július-december (56. évfolyam, 27-49. szám)
2002-10-17 / 40. szám
Ára: 75 cent Olvassa New York 100 éves magyar nyelvű hetilapját AMERICAN HUNGARIAN WORD, Inc. 130 E. 16th Street, New York, NY 1000?_________Tel: (212) 254-0397 Fax: (212) 254-1584 EMELKEDŐ NEMZET Mint sokáig elzárva tartott ezüsttálat, amelynek fényét homályosítják, úgy tisztogatlak téged, forradalom. Már nem is a tényeket mondom el rólad: lyukas zászlók lobogását az októberi szélben, a szabadon röpködő szavak vad mámorát, a rémülten szaladgáló és ágyúzó tankokat, s a köztereken ásott kamasz-sírokat nem, csak annyit mondok, amit bárki megért, az is, aki nem látta, vagy később született: soha még úgy nem mondhattam ki korábban azt a szót "magyar" (mert másképp sporteseményeken) emelt fővel és biztosan, teljes emberségem tudatában, soha még előtte nem volt jogom, hogy erre büszke lehessek. És tudom, ha majd az utókor itélószéke előtt számbaveszik minden nemzet fényes és szánalmas tetteit csak annyit kell mondanom: "ötvenhat" meg "magyar" és sok bűnünkre ettől lesz bocsánat, és ez lesz, ami rólunk mindvégig fennmarad. Kertész Imre irodalmi Nobel-díjas STOCKHOLM. A 2002 évi irodalmi Nobel-díjat Kertész Imré-nek ítélte a legrangosabb irodalmi elismerést o- daítélő Svéd Királyi Akadémia. Indoklásában rámutatott: a 72 éves magyar író műveiben azt örökítette meg, amit a törékeny egyén és a történelem barbár önkénye közötti összecsapásban átélt. Kertész Imre munkássága azt kutatja, lehetsége-e még az egyéni lét és gondolkodás egy olyan korban, ahol az emberek csaknem teljesen a politikai hatalom alávetettjeiként élnek, Kertész számára Auschwitz nem véletlen, kivételes esemény, hanem végső, logikus fázisa annak a megalázásnak és rombolásnak, amelybe a modem világ az emberi lényt veti. Kertész Imre az első a magyar irodalomban, akit Nobel-díjjal tüntettek ki. A díjat december 10-én veheti át, a hagyományoknak megfelelően az Alfréd Nobel halálának évfordulóján tartott ünr^ségen. A díjjal egyben ebben az évben 10 millió svéd korona (1 milliárd dollárnak megfelelő összeg) illeti meg. Az író óriási megtiszteltetésnek érzi, hogy a magyar írók közül elsőként megkapta az irodalmi Nobel-díjat. A hír ismertté válása után néhány perccel Medgyessy miniszterelnök is felhívta Kertész Imrét és gratulált neki. Kertész Imre 1929-ben született, 14 éves korában megjárta Auschwitzot, 1948-ban érettségizett Budapesten, 1948-1950 között a Világosság, majd az Esti Budapest munkatársa, 1951-ben gyári munkás volt, 1953-tól szabadfoglalkozású író és műfordító. Első regénye a Sorstalanság több évi várakozás után jelenhetett csak meg, 1975-ben aratott sikert. A regény főhőse egy kamasz fiú, akit a náci haláltábor szörnyű tapasztalatai érleltek felnőtté, írásainak fő témája a XX. század szörnyűséges története, a gyűlölködés, a népirtás, az emberi lelkekben élő embertelenség. Műveit több nyelvre lefordították. O maga németből fordít - többek között Freud, Hoffmannstahl, Nietzsche, Wittgenstein műveit ültette át magyar nyelvre. Gömöri György: Október fényesítése című verse talán mindent elmondott, ami ma nekünk az általunk őrzött és szentnek tartott októberi napokról el kell mondanunk. Idézni lehet még néhány más költőt, írót is ezen a napon. Hiszen a történelmünk sötét századaiban a költők voltak azok a "hiteles emberek", akik irányt és utat mutattak a nemzet számára. Ady keserű iróniával irta: "nekünk Mohács kell . . .". Ezzel a három szóval foglalta össze négy és fél évszázad történelmét és a sorsót maga ellen kihívó magyar nép életét. Szinte erre felelt vissza Németh László az 1956 november 2-i Irodalmi Újság cím-oldalán, azzal, amit a forradalom ihletésével írt az Emelkedő nemzet-ről. "Az elmúlt hét azért volt óriási élmény a számomra, mert ez a néhány nap mutatta meg, nemcsak nekem, de az egész világnak, hogy a magyarság erkölcsileg mekkorát emelkedett . . . hogy a nemzet a gyötrésben és megaláztatásban így összefort, hogy diákok, munkások, katonák minden előzetes szervezkedés nélkül közös elszántságukkal így megszerveződhettek, a vezér nélküli felkelésnek ez a csodálatos látványa meghaladta nem reményemet, de képzeletemet." Ez az írás közvetlenül Petőfi Sándor "Ismét magyar lett a magyar ..." című verse alatt volt. Egyszóval a magyarság "lemosta a gyalázatot". U- gyanakkor kimondta azt, amit Tamási Áron így fogalmazott Gond és hitvallás című írásában: "A nemzeti függetlenség és a társadalmi rend demokratilus felépítése: ez a magyarság vágya". Hogy ez a vágy csak további nehéz és fájdalmas évtizedek után valósulhatott meg, hozzátartozik Mohácsaink sorozatához. A forradalom napjaiban érzett büszkeség érzése mellett sokunknak még 46 év távlatából is fájdalmas az emléket felidézni. Hogy mennyire, arra hadd közvetítsek egy személyes élményt. Ennek a cikknak a megírására egy barátot, a Magyar Szó hűséges olvasóját kértem meg. Ő a forradalom alatt súlyosan megsebesült, édes- apja egy orosz robbanólővés számtalan szilánkjától mellette halt meg. Ha valaki, ő mint hiteles tanú, igazán méltóan idézte volna fel a dicsőséges és egyben fájdalmas októberi napok emlékét. Néhány heti gyötrődés után azonban azzal hívott fel, hogy a lelki sebek még mindég fájdalommal égetik, ezért képtelen megírni azt, amire kértem. Amióta az íráshoz hozzáfogott nem tud aludni, rémlátásai vannak, az eltemetett emlékek megrohanják és nem hagyják megnyugodni. Egy másik barát a Parlament előtti vérengzéstől alig menekülve évekig gyötrődött az emlékektől. Azzal szabadult fel a lidércnyomás alól, amikor a Földművelési Minisztérium épületén a belö- vések helyeit bronz golyókkal megjelölve, emléket állított az ottani áldozatoknak. Az emléktáblán az áll: "Az 1956 október 25-i véres csütörtök áldozataira emlékezve a túlélők". Ennek a tragikus eseménynek a részleteit még ma sikerült egyértelműen kideríteni. Amikor én a munkástanácsunk gyűlése után megérkeztem a Parlament elé, a Rákóczi szobor környéke már terítve volt sebesültekkel és holtakkal. Nyilvánvaló volt, hogy a lövések egyrésze a földalatti épitkezés (ma a METESZ székháza) irányából a Földművelési Minisztérium felé, másrésze meg a téren álló orosz tankokból az ellenkező oldal felé irányult. Ezzel kapcsolatban érdekes tanúvallomást közölt nem régen a Balogh József által szerkesztett Magyar News- ban egy akkor az amerikai ‘ követséghez beosztott katona. GJ. Bolick őrmester azon a napon a követség lakosztályában, a Széchenyi Rakpart 12b-számú épületben tartózkodott. Leírása szerint 10 óra tájban a második emeleti balkonon állt két másik társával és a rakparton álló szovjet tankokat és legénységet nézte. Ekkor az ő épületük tetejéről valaki egy kisebb bombát dobott az utcára, (ordnance charge) Erre a szovjet tankok lőni kezdték az épületet, a földszinttől a tetőig géppuska tűzzel minden ablakot és belső falat betörtek. Bolick őrmester szerint ez a lövöldözés indította el a forradalom legvéresebb eseményét. Megint Ady-t idézve, a forradalom alatt a nemzet egységben hitte, hogy "vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig, vagy ez a mi hitünk valóságra válik". Nem voltunk bolondok, és ha "közel is voltunk ahhoz, hogy elvesszünk, "él magyar, áll Buda még" ma is, és élni fog, bizonyságul, hogy a forradalom áldozata valósággá válhat. Papp László ü ISSN 0194-7990
