Amerikai Magyar Szó, 2002. január-június (56. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-31 / 5. szám

Olvassa New York 100 éves magyar nyelvű hetilapját Amerikai Ara: 75 cent ISSN «194-7990 Emlékezzünk emberi értékeinkre Bush eln6k kan"’iin>°1 Atermészetigazságtalansá- ga, hogy az élet áldásait a fiatalokra pazarolja. Az idő­sebbek minden bizonnyal jobban tudnák értékelni és élvezni azokat. A valóság azonban az, hogy mind­annyiunknak szembe kell nézni a megváltozhatatlan ténnyel, az elmúlás bizonyos­ságával. Az 1990 évi népszámlálás tíz százalékkal kevesebb magát magyar származású­nak valló amerikait talált az Egyesült Államokban, mint tíz évvel azelőtti. Vagyis ki­mutathatóan évente egy szá­zalékkal csökken az amerikai magyarság száma. A 2000 évi népszámlálásnak idevonatko­zó adatait még nem ismer­jük, de egészen bizonyos, hogy ez az irányzat nem vál­tozott, sőt biztosra vehető, hogy a fogyás mértéke még növekedett is. Hiszen szinte naponta kapunk híreket eltá­vozott barátokról, ismerősök­ről, az amerikai magyar élet­ben jelentős szerepet játszó közéleti személyekről. Az idősebb korosztály fogyását ugyanakkor a fiatalok nem pótolják. Sajnos azoknak csak kisebb része őrzi meg és ápolja magyar eredetét. A napokban érkezett a hír Némethy Bertalan volt ma­gyar királyi huszártiszt, majd 1952 óta az amerikai lovas­csapat, a U.S. Equestrian Team trénere és vezetője haláláról. Az amerikai válo­gatott az ő irányítása alatt kétszer nyert olimpiai ezüst érmet, számtalanszor lett győztes a Pánamerikai játé­kokon, Világ Kupa versenye­ken. 144 szereplésből 71-szer kerültek ki győztesen. Né­methy Floridában élt és a sarasotai Selby Gardensben búcsúztatták. Az Associated Press értékelése szerint az ő általa bevezetett szigorú ed­zési rendszernek köszönhető az a siker, amelyet az ameri­kai lovasok az elmúlt évtize­dek során elértek. 90 éves volt. Néhány hete hunyt el 95 éves korában Kepes György, Massachusetts Institute of Technology, a híres műegye­if. tem tanára. O volt talán az utolsó a nagy amerikai ma­gyar művész generációból, Moholy-Nagy László, Breuer Marcel, Kertész Andre, a Capa fivérek, az idősebb Korda testvérek és számta­lan, az amerikai és világ mű­vész-történetében nevet szer­zett alkotók között. Repes­nek New Yorkban a legjob­ban ismert alkotása az Ötö­dik Avenue-n az azóta le­bontott KLM légitársaság irodájában lévő hatalmas méretű szín-fény hatásokra komponált faliképé volt. Va­lójában nehéz lett volna el­dönteni hogy fényképész, fes­tő, szobrász, vagy garfikus volt-e, hiszen mint a Center for Advanced Visual Studies (A Felsőfokú Vizuális Tanul­mányok Központja) tanára, egyformán volt köze vala­mennyi művészeti ághoz. "Igazi renaissance ember volt" - írta róla EJ.DriscoIl a Boston Globe búcsúztatójá­ban. Kepes György humanista- ként művészetében az em­ber nemes szellemét kívánta bemutatni és ábrázolni "Nekem nem célom - írta, hogy művészetünkkel az em­beri brutalitást tükrözzük. A művészetnek nem kell ver­senyre kelnie az emberiség­nek az Auschwitzok, Hiroshi- mák és a szovjet rabszolga táborok által formált önarc­képével. Nem! Ellenkezőleg, mi az emberi léleknek a tisz­ta és nemes oldalát kívánjuk bemutatni, azt ami az embert emberré teszi." Kepes azt nehezményezte, hogy a művészet különböző ágai elváltak egymástól és az emberek nem érzékelik az összefüggéseket. Szerinte ez is egyik jellemzője a modern életforma gyökértelenségé- nek, az emberek elzárkózott- ságának, amit általában el­idegenedésnek szoktak ne­vezni. Kepes Magyarországon, a Heves megyei Selypen szüle­tett 1906-ban. Budapesten végezte a Képzőművészeti Főiskolát, majd Moholy- Nagy stúdiójához csatlako­zott. A természetben találha­tó geometria és a szimmetria jelenségeit figyelve járta be Európa városait. Egy ilyen útja során hatminc éves ko­rában egy őszi napon Lon­don utcáin fényképezve talál­kozott Juliet Appleby-vel későbbi feleségével, aki édes­anyjával éppen égy fényké­pészt keresett. Kepes szerint ez döntő pillanat volt az éle­tében. Amikor egy év múlva, 1937-ben meghívást kapott a Chicago-i Institute of Design főiskolába tanítani, megkérte Julietet, hogy menjen vele. Házasságukból két gyermek született. Fiát arra tanította, hogy képzelő tehetségét hívja segítségül munkájában. Lá­nya visszaemlékezése szerint, az ellentmondások embere volt. Ebből is következett, hogy munkájában a mű­vészeket és a tudósokat kí­vánta közelebb hozni egy­máshoz. Chicagóban tapasztalta azt, hogy a tudósok "egy tisztább és gazdagabb látásmóddal rendelkeznek, mint a művé­szek." - "Mivel a korunkat jellemző szakosodás általá­ban elkülöníti a művészt és a tudóst, egyik sincsen teljesen tudatában annak, hogy a másik milyen mélyreható munkát végez” - irta a Műve­szet és Tudomány című könyvében. Ezért szervezte meg első szemináriumát, arra törekedve, hogy "megta­lálják azokat a területeket, amelyek a tudósok és művé­szek együttműködése alapján a világ dolgainak megértésé­hez vezetnek". így született meg a Center for Advanced Visual Studies. Ezt az intéze­tet vezette 1946-tól 1974-ig, nyugalomba meneteléig. In­nentől kezdve írásnak és a művésziének élt, többnyire a Cape Cod-on lévő Wellfleett-i nyaralójában. Itt egyszerű körülmények között élt, visszautasította a techno­lógia újításait. Családjának fiatalabb korában még televí­ziója sem volt. Viszont hírét, munkásságát, Language of Landscape, The New Land­scape című absztrakt festmé­nyeit az egész világon ismer- ték Papp László WASHINGTON, D.C. "Csak a holttestemen keresztül vonh< t- ják vissza a tavaly bejelentett adócsökkentéseket" - jelentet e ki Bush elnök. Szavait elsősorban a demokrata többségn k vezetőjéhez intézte, (Tom Daschle) aki előzőleg azzal vádol :a őt és a republikánusokat, hogy a kongresszussal 2001-b in elfogadtatott, tíz év alatt 1350 milliárd dollárt kitevő adócsc k- kentéssel "az USA történetében a költségvetés pozícióján ik legsúlyosabb megrendülését" idézték elő. Ez azt jelzi, he gy megkezdődött a novemberi kongresszusi választások kam] á- nya, amellyel a demokraták a képviselőház: a republikánus ak a szenátus ellenőrzését szeretnék visszaszerezni. Mive a terrorizmus ellen a két párt egységfrontot alkot, csatá uk középpontjában a gazdaság kerül. Bush elnök Alan Gree is- pannek a jegybank szerepét ellátó Fed elnökének társast gá- ban közölte, a következő pénzügyi évben hiány is elképzeli- itő a szövetségi költségvetésben, ám ez a terrorizmus el eni küzdelem és a recesszió miatt elfogadható. Hozzátett*: a közeljövőben előterjesztendő költségvetési tervezetébe 1 a gazdaságélénkítés is szerepel. Martonyi János Jeruzsálembei i JERUZSÁLEM. Január 27-én V arto- nyi János külügyminiszter Jeruzs ilem- be érkezett, Simon Peresz izraí ií kü­lügyminiszter meghívására. M ijd a Palesztin Nemzeti Hatóság veze- 5inek Jasszer Arafat palesztin elnöki ek és Nabil Saat együttműködési min szter- nek a meghívására január 30-án felkereste a Palesztin Nt mzeti Hatóság fővárosát Rámalláhot is. Martonyi János, akinek érkezése előtt nem sokkal J< ruzsá- lemben újabb merénylet történt, felkereste a rőt >antás színhélyét. Martonyi János hangsúlyozta, hogy Magyai ország a leghatározottabban elítéli az erőszak a terrorizmus i linden formját, és virágcsokrot helyezett el a robbantás he! lén. A külügyminiszter Jeruzsálemben tárgyalásokat folytat Simon Peresszel valamint találkozik Mose Kacav izraeli állam övei és Avraham Burggal, a Kneszet elnökével, valamint Va: .a Itzik ipari- és kereskedelmi miniszterrel. Martonyi János Jeruzsálemben találkozik a magya országi beruházásokban és a magyar-izraeli gazdasági kapcsol tokban érdekelt és fontos szerepet betöltő izraeli üzletemb rekkel, előadást tart a magyar külpolitikáról, valamint a Vészi orszak- nak emléket állító Jad Vasem intézet Emlékezés csan okában koszorút helyez el az áldozatok emlékére. A magyar államfő interjúja Veéernji ZAGREB list ZÁGRÁB. A Budapest-Fiun e (Rije­ka) vasútvonal korszerűsítése lehetne a következő magyar-horvát k 3zös be­fektetés, - mondta Orbán Vi] tor mi­niszterelnök január 27-én végétért horvátországi íivatalos látogatásán aVecernjilist című zágrábi napilapnak. A legnagyobb pélányszámú horvát újságban i legjelent interjúban a magyar kormányfő kifejtette: Fiúmé >en nagy befektetések kellenek ahhoz, hogy a szlovéniai ! íoperhez viszonyítva versenyképes legyen, Magyarország Fiúmét szeretné első számú tengeri kijáratának, s a kikötőt iz vezető vasútvonal korszerűsítését. Azt szeretnénk, ho y együtt dolgozzunk és hosszú távú együttműködés legyen a cél; a két ország részvényesei és menedzsmentjei között is. A kedvezménytörvénnyel kapcsolatban a mini zterelnök kifejtette, hogy az ilyen törvénytípus nagyon font * minden olyan közép-európai ország számára, amelynek am aországán kívül élő nemzeti kisebbsége van. C£ű> AMERICAN HUNGARIAN WORD, Inc. 130 E. 16th Sjtreet, Ne^ York, foY 10003 Tel: (212) 254-0397 Fax: (212) 254-1584 Mwvt í®

Next

/
Thumbnails
Contents