Amerikai Magyar Szó, 2002. január-június (56. évfolyam, 1-26. szám)
2002-05-23 / 21-22. szám
Thursday, May 23-30, 2002 Amerikai Magyar Szó 23. ' VLADIMIR folytatás az előző oldalról | tálakat hozott be, süteményeket, mintha tíz vendég volna, pedig csak ők voltak, ketten. A bácsi, ha nem lengyelül beszélt, akkor egy vízveze- tékőszerelő aljas viselkedését ecsetelte, aki megpróbálta őket becsapni, na de nem lehetett. Közben egy papírlapra : szakszerűen le is rajzolta a csöveket és az újjáalakított vezetéket. Ezt magyarázta Nórának, aki már alig várta, hogy véget érjen az este.- Mit szólsz a szüléimhez?- kérdezte Vladimir.- Nagyon kedvesek, igazán aranyosak . . . A gyerekre is ezt mondta, mikor Vladimir először elhozta. Elvált ember volt és a víkendeken övé volt a fia. Tizenkét éves, szeplős, előreálló fogú fiú, aki rögtön leült a televízió elé, felrakta a sáros lábait az asztalra, piszkálta az orrát. Semmit sem köszönt meg, csak jelezte, hogy eperfagylaltot akar és több csokoládéval leöntve. A csipketerítőre ráfolyt a csokoládé, a cocacolás üveget egyszerűen kidobta az ablakon. Utálatos kölyök volt és rendkívül szemtelen.- Bobby, ha ez az üveg valakinek a fejére esik, abból baj lehet! A fiú csak vállat vont.- Huszonöt emelet van, nem tudják, honnan dobták le! - válaszolta szemtelenül. Vladimir imádta a fiát. Milyen jól tanul, milyen okos, sportban is kiváló! Nóra türelmesen hallgatta ezt az áradozást. Nem is baj, hogy van ez a fiú, ő már úgysem merne egy gyereket szülni. Ha majd összeházasodnak . . . Mert előbb-utóbb ebből a szerelemből biztos, hogy házasság lesz. Vladimir gyakran célzott rá, hogy ha az utolsó vizsga is meglesz, akkor másképp fog alakulni az életük .- Imádlak, Nóra! Nem is tudtam eddig, hogy ilyen szerelem is létezhet! Ma este elmennek vacsorázni, azért vette fel ezt az új ruhát. Megint megnézte magát a tükörben. Az volt az érzése, hogy ma történik valami.- Fontos dologról akarok neked beszélni - ezt mondta Vladimir a telefonba.- Fontos? Mi?- Majd este megtudod . . . - ez volt a válasz. Kár, hogy pont ma úgy fáj a feje. Az élet legnagyobb, legdöntőbb pillanatait egy ilyen ostoba fejfájás megzavarhatja. Már bevett két aszpirint, ez kicsit segített. A vodkát is megkóstolta, miközben kikészítette a bárszekrényre. Talán nem kellett volna az aszpirint és a vodkát keverni, de a gyomra fájt, ma még csak egy üres teát ivott. Ha mentek vacsorázni, akkor egész nap koplalt, hogy előre levezekelje a vendéglői steaket, tortát. Nagyon vigyázott, hogy ne hízón egy dekát, sem. Ma este biztosan arról lesz szó, hogy megvolt az utolsó vizsga, most már semmi akadálya, hogy megesküdjenek. Ez a lakás elég nagy, itt is maradhatnak. Vagy házatvesznek, kettőjük keresetéből telik arra is. Persze mindez mellékes. A fő, a fontos, hogy Vladimir szereti, hogy együtt fogják leélni az életüket. A szüleit is elfogja valahogy viselni, Bobbyt is. A magyar barátok pedig, ezek mind örülni fognak. Végre, végre! Feleség lesz újra. Feleség, mint azelőtt és nem barátnő, szerető . . . A kapus nem fog cinkosan kacsintani, ha éjjel bejönnek a kapun. A néger takarítónő elől nem kell el- dugdosni Vladimir pizsamáját, az édesényjának pedig megírhatja Pestre, hogy férjhez mentem a lengyel mérnökhöz, aki már három éve udvarol nekem. Mama még mindig abban a régi világban élt, amikor úgy képzelte, hogy egy özvegy úri asszonynak úgy udvarolnak, hogy virágcsokrot küldöznek és időként sokatmondó tekintettel megcsókolják a kezét. Mama valóban ilyen özvegy volt, de hatvanöt éves korában, a régi, budai lakásban, ahol a kakukkos órával együtt megállt az idő . . . Laci fényképe tovább is itt állna a könyvespolcon. Nem árulás az ő emléke ellen. Halottak napján együtt mentek ki a sírjához és mintha Vladimir is elérzékenye- dett volna, mikor olvasta az aranyozott betűket, hogy élt 41 évet. . . Most megszólalt a telefon. Akárki hívja, soha rosszabbkor. Vladimir bármely pillanatban itt lehet. Legegyszerűbb, ha fel sem veszi a kagylót. A negyedik csengetésre mégis felvette. Vladimir volt.- Mi van veled? Fél órát késel már, oly ideges vagyok!- Ne haragudj és főleg ne légy ideges! - mondta Vladimir, különös hangon.- Oké, drágám, csak siess! Nagyon várlak! Mikor érsz ide?- Nem tudok jönni, illetve ezért telefonálok . . .- Most, hirtelen jött közbe valami? Azt mondtad, elmegyünk vacsorázni, fontos dologról akarsz ma beszélni és . .. Felvettem az új ruhámat!- Biztosan nagyon szép vagy benne, Nóra! De én ebben a ruhában már nem foglak látni. Amit mondani akartam, azt jobb telefonon . . . egyszerűbb, könnyebb . A mi ügyünknek vége. Én megnősülök, most hogy letettem az utolsó vizsgát. A szüleim összehoztak egy fiatal lengyel lánnyal. Nem olyan szép, mint te, de . . . Megszerettem ezt a kislányt, nem olyan nagy szerelemmel, mint téged, de . . . jövő héten lesz az eljegyzés.- Ez nem igaz! Ez nem lehet igaz! Ugratni akarsz, de nem sikerül!- Nóra, becsületszavamra, hogy igaz. Én tényleg megnősülök. Most egy percre csend volt. Mintha szétkapcsolták volna a vonalat. Egy kis ér úgy lüktetett Nóra halántékában, mint egy furcsa kalapács. Egyszerűen nem tudott megszólalni. A telefon a bárszekrényen állt. A vodka ott volt kikészítve, gépies mozdulattal töltött magának és egyszerre lehajtotta. Nem szokott inni, de ma már másodszor ivott, égette a torkát, tulajdonképpen utálatos ízű volt.- Nóra? Letetted a kagylót? Miért nem szólsz valamit? Tudom, hogy haragszol, pedig nincs igazad! Ez a három év nagyon szép volt, váljunk el tehát mint jó barátok . . . A vodka hirtelen a fejébe szállt, a fülei furcsán zúgtak.- Nem haragszom, dehogy! Gratulálok! Remélem, boldog leszel!- Köszönöm, Nóra! Tudtam, hogy nagyvonalú vagy!- Igen, az vagyok. Természetesnek találom, hogy három évi nagy szerelmet egy telefonnal intézel el!- Miért gúnyolódsz? Igenis szerettelek és három éven át még csak rá sem néztem más nőre. És ezzel a kislánnyal, a menyasszonyommal sem volt még semmi, hidd el!- Nagyszerű! Ez igazán megnyugtat! Okos kislány lehet, hogy mindenkivel lefeküdt, csak pont veled nem!- Miért beszélsz így. Nóra? Mintha nem is te lennél! . . .- Pedig én vagyok . . . Csak ittam a vodkából, amit neked készítettem ki. Ittam és most őszinte leszek! Te nem néztél más nőre három év alatt? ... Én bizony nem voltam hűséges! Csak nevettem rajtad, Vladimir és mások is röhögtek a hátad mögött. Emlékszel arra az őszes halántékú férfire a könyvtárban? ... A főnököm. Viszonyom van vele, évek óta. De nős, vele nem mehetek sehová. A hivatalos órák után bezárkózunk az irodájába. Láttad az irodát? Ott van az a nagy kényelmes bőrdívány ... Te csak arra kellettél, hogy kísérgess ide- oda. A néger orvost se vihettem volna el a magyar társaságba. Tudod, aki itt lakik a harmadik emeleten, múltkor beszállt a liftbe és nagyot köszönt.- A néger?- Az, drágám, többek közt az is ... És a fiatal magyar fiú, aki fényképezett a cserkészbálon, az is . . . Sokan. Én ilyen vagyok! Eszembe sem jutott, hogy feleségűi menjek hozzád, hiszen sohasem szerettelek! Soha! És a kölyködet, ezt a csúnya, utálatos kölyköt sem tudtam volna elviselni és a proli szüléidét! Untalak már, jaj, de untalak! Csak nevettem rajtad és most is nevetek, nevetek! Hahaha! . Hogy mit mondott Vladimir, már nem hallotta. Az erőltetett nevetése fuldokló sírásba ment át. A kagylót lecsapta. Megint töltött a vodkából és egy hajtásra kiitta. Most már zokogott, rázta a zokogás. Az ablakhoz ment. Odalent most gyúltak ki a lámpák. Húsz emelet. . . Milyen egyszerű az egész. A párkány alacsony, csak kilépni. Húsz emelet. Égyetlen pillanat lenne csak. Holnap pár sor a Daily Newsban . . . Vladimir olvasná, csodálkozna. Megfogta az ablakpárkányt. Lenézett. . . Szédült, rettenetesen szédült. Most eszébe jutott Laci . . . Ő nem tette meg, Laci nem . . . Megtántorodott és visszabotorkált a szobába. Most már egészen sötét volt. Rádobta magát a díványra és a következő pillanatban mély, kábult álomba zuhant. Hogy órákig aludt már vagy csak percek óta, nem tudta, de felriadt egy csengetésre. Az ajtóhoz ment és kinézett a kis kémlelőnyíláson. Vladimír volt. Ő . . . Beengedte az ajtón, némán, szótlanul. Vladimir csak nézett rá a világítóan kék szemével, kutató tekintettel.- Ugye hazudtál, Nóra? - kérdezte halkan. - Ugye szerettél? Csak kitaláltad ezeket az őrültségeket, hogy megbüntess! . . .- És ha így volna? Hát nem mindegy? Jövő héten lesz az eljegyzésed . . .- Nem lesz! Ezért jöttem, hogy megmondjam neked, visszacsinálom az egészet! Lemondom az eljegyzést. Megmagyarázom a szüleimnek . . . Téged szeretlek, Nóra és nem tudok nélküled élni!- Három éve mondod! De hogy elvegyél, arra nem gondoltál!- De igen, mindig gondoltam, csak a vizsgáim .- Kifogás volt, csak arra vártál, hogy a szüleid összehozzanak valami lengyel lánnyal!- Nem érdekel a lány, értsd meg! Holnap reggel az első jettel lerepülünk Las Vegasba. Ott azonnal összeesketnek, csak bemegyünk a békebíróhoz. Holnap ilyenkor már a feleségem vagy! Nóra most ránézett, még kábult volt a sok vodkától, még zúgott a feje, de ez a szédülés, ez már a boldogságtól volt. Igen, lehet, hogy ez volt a legboldogabb perc az életében . . . Furcsa, hogy ilyen döntő, nagy pillanatokban mindig valami kis részletkérdés jut az ember eszébe. Ha holnap Las Vegasba mennek, akkor be kell csomagolni pár holmit, a bőrönd fent van a gardrób legmagasabb polcán.- Megbocsátasz, Nóra? Szeretsz? Csak bólintott, hogy igen.- Légy szíves, vedd le a kockás piros bőröndöt, én nem érem el! Vladimir odament a szekrényhez, kicsit felágaskodott és leemelte a koffert. Letette a szoba közepére.- Reggel hét órára itt leszek, addig aludd ki magad. És soha többé ne nyúlj vodkához! Látom, fél üveg hiányzik.- ígérem ... És szeretlek, szeretlek, szeretlek! . . . Vladimir megcsókolta, de csak szelíden, leheletsze- rűen, aztán elment. Az ajtó becsapódott. Erre még emlékezett és arra is, hogy megbotlott a kofferben. Pillanatok múlva ismét aludt. * * * * Hajnalodott. A Hudson felett már felkelt a nap és vérvörösre festette a folyó vizét. A nyitott ablakon bevilágított az éles fény. Nóra felriadt. Kábult volt és nem értette, hogy miért az új ruhájáfolytatás a kövétkező oldalon
