Amerikai Magyar Szó, 2002. január-június (56. évfolyam, 1-26. szám)
2002-05-23 / 21-22. szám
Thursday, May 23-30, 2002 Amerikai Magyar Szó 15. Jókai jövendölései Mindent tudott. Előre - látta a bús huszadik századot. Felidézte az Apokalipszist, de a reménység virág- ' porát (lefegyverzés, világbéke) is szétszórta köztünk. Megírta a repülés századát (aerodromon), megsejtette az atomkorszakot . (ichor?), felidézte a háborúkat, behatolt a világűrbe. A kommünről azt írta, hogy "a - köztársaság papol, de zsarnokságot cselekszik". Emlegette a vaskormányt, a sajtó- “ elnyomást, kémrendszert, a tömeges kivégzéseket, az _ emberiség öngyilkosságát, a természet, az erdőrengeteg kíméletlen pusztítását. És _ hitt. Mégis. Hogy egyszer. Talán. A közhely legnagyobb - mesemondónknak nevezi. Lelki alkatát Mikszáth rajzolta meg gyöngéden és érzékletesen. Szerinte Jókai egy csodás, jó és ártatlan ember volt, finom lelkű, tele gyöngédséggel és érzékenységgel. Haragot nem tartott senki ellen, a bosszút nem "ösmerte", nagy szenvedélyek nem mozgatták, mint Petőfit, nincsenek levelezései, mint a régi íróknak, nem állott senkihez oly közel, hogy bajait, gondjait vele közölte volna, ez a lélek nem nyílt meg sehol, olyan, mint a selyemgubó - nem látszik az elevenje a sok selyme miatt. A Jókai-irodalomban lapozgatva Kosztolányi-nál, Ady-nál találni némely utalást a selymei közé bújtatott "eleven"-jéről. Kosztolányi 1907-ben írta, hogy "ebben a zajtalan életben igazán csak egy nagyszerűség van: maga Jókai Mór". Ady 1916-ban jegyzi meg, hogy "most olvasni Jókait, minden könyvét, kilencedszer, tizedszer: ennél több és gyönyörűségesebb kuriózum kevés van. Most látjuk csak, hogy milyen naiv a vátesz, s a naiv költő mégis hányszor és sokszor lát jobban komoly írástudóknál . " Nemcsak író volt, költő, mesemondó, hanem fizikus, matematikus, csillagász, az aerodinamika tudósa, lángész, a magyarnak az egyik zsenije, aki 1872-ben tudta, amit más még nem tudott, aki a múlt század második felében már látta, mi vár ránk a második millennium idején; sejtette azt, amiről másnak még fogalma sem volt, de amit Jókai már látott, amiről egyedül neki már fogalma volt. Ezekben az ínséges időkben, mikor - ezek Jókai szavai korabeli magánlevélből "utálom a politikát, a hazai állapotoktól borzadok . . . Őrültség, amit mi művelünk", leemelem a könyvespolcról a lángész művét, A jövő század regény-ének a két kötetét. És nem főbenjáró megállapításai, előrejelzései között tallózgatok A jövő század regénye négy világrészben - Európa, Ázsia, Amerika, Afrika - játszódik le. A Monarchiában Árpád király uralkodik, aki nem tévesztendő össze sem honalapító ősünkkel, sem más közjogi méltósággal. Négy világrészben, de hozzá kell számítanom a világűrt is, mert végül is Jókai léghajója, a sajátos aerodromon a főhős székely Tatrangi Mózes holttestével a világűrben kering. A lángész mindent hipotézisekre épített. "Egy találmányra, mely a világot át fogja alakítani. Tudom, hogy ezért azt fogják rám mondani, hogy "bolond" vagyok. Hanem hát igen jó társaságban leszek . . . Fulton-ra 1805-ben kimondta a párizsi tudományos akadémia, hogy "bolond", mert azt állította, hogy gőzzel lehet hajókat hajtani. Grey-re a vasutak eszméjéért 1815-ben az Edinburgh Review kimondta, hogy "bolond". S. Stephen- son-t a gőzmozdonyért az angol parlament előkelő tagjai az őrültek házába akarták csukatni 1825-ben. Én tehát hiszek annak a találmánynak a létrejövetelé- ben, amiért Daedalus-tól elkezdve Coxwell-ig és La- mountain-ig annyian keresték az ég rejtélyeinek megoldását, s jártak az égben, nem találva, amit kerestek. Egyszer majd megtalálja valaki. Valaha, azt hittem (tanultam), hogy az írás? . . . sorrend kérdése az egész. Hogy a szavakat milyen sorrendben helyezzük egymás után. A jövő újságírása, úgy látszik, olyan lesz, mintha az ember varrógépet vagy kerekes guzsalyt hajtana. A helyes sorrendet azonban nem tudom betartani. Mert mit ki nem talált Jókai abban a dolgozószábájában, amelybe rendszeresen bezárták, addig míg el nem végzi a kiszabott "penzum"-ot. A magyarnak ez a lángelméje előre látta a Monarchia és a cári Oroszország háborúját, leírta azt a robbanást is, a- melyet Nagy Októberi Szocialista Forradalom néven volt szerencsénk évtizedeken át köszönteni és ünnepelni. Idézem: az "emlékezetes országgyűlési nap egész éjszakáján folyt a harc Szentpétervár minden utcáján, minden terein s a befagyott Néva jegén ... A fellángoló polgárharc színtere a különböző városnegyedek szerint változik. Ha egy helyen elfojtották, kitör a másikon. Míg egy helyen az államcsíny seregei győznek, azalatt a másik városrészben a Pokol légiói ujjonganak diadalt, s vonulnak terv szerint előre." A "papucshős", a házikön- tösös, időnként be-bezárt, finom érzékenységű úr, "Móric kisasszony", a lángeszét selyemszálak közé rejtő vátesz mindent előre látott, • kiszámított, megsejtett,gépeket szerkesztett, titkos anyagokat fedezett föl, noteszeibe mindent fel is rajzolt - nem csupán érezte, tudta is a jö- . vöt. Ez az emberi elme mai állapotában elképzelhetetlen. Á "sárga ház"-nak nevezett pesti otthonában kör- mölve vagy a füredi- villába bezárva minek alapján, honnan sejtette, hogy "egy szörnyeteg"" kinek véres szeszélyei rettegésben tartják Európát ... mint az Apokalipszis hétszarvú sárkánya fog lerohanni Európa többi országaira?" - "egykor Németországhoz fog tartozni szintén?" Hogy ezen a szép országon majd "hogy fognak nemsokára orosz paripák végigtaposni?" Még Budapest ostroma is fölvillan lángnyelveivel: ". . . az orosz légjárók megtehetik azt a ravasz fogást, hogy nem Ázsián, hanem Amerikán keresztül jönnek Európába, s míg ellenfeleik keletről várják őket, azok régen leszálltak Budapesten . . .már lángban áll minden oldalán a magyar főváros". * Jókai nem csupán irodalmunk legnagyobbika, de örök rejtélye is. Mindent megérzett, látott - egyetlen kivétellel. Nem látta előre, mi történik velünk 1920, június 4-én abban a bizonyos nagy kastélyban, a versailles-i királyi palota kertjének egyik épületében. Az a feldarabolás egy lángész fantáziáját, a legnagyobb magyar képzelőerőt is fölülmúlta. Rufiy Péter Mitől magyar a magyar? Ha belegondolunk, hamar rájövünk, hogy számos olyan dolog van, amely bennünket, magyarokat, magunkat a magyar nemzet tagjának vallónak össztart. Összefűz bennünket a közös múlt tudata, noha azt a közös múltat is mindnyájan ugyanúgy idézzük fel magunkban. Összefűznek bennünket a történelmi hagyományok. A Szent István-i államalapítás óta eltelt évezred magyar vonatkozású történelmi eseményeit a magunkénak érezzük, függetlenül azok gyászos vagy dicsőséges voltától. A tatárdúlás vagy a mohácsi csatavesztés ugyanúgy része magyarságunknak, mint a márciusi ifjak forradalma 1848-ban. összekapcsol bennünket közös szellemi örökségünk, kezdetektől egész máig. Büszkék vagyunk középkori templomainkra, Mátyás királyunk európai hírű könyvtárára, íróinkra, költőinkre, tudósainkra, művészeinkre, s általában minden olyan magyarra, aki valamilyen teljesítményével ámulatba ejtett vagy ejti a világot. Nem sorolom tovább, pedig jócskán tehetném, ugyanis kötődünk mindenhez, ami sajátosan magyar, sajátosan nemzeti, beleértve még a magyar tájakat, tájegységeket, sőt a magyar(os) ételeket, ízeket, borokat is. Egyvalamit azonban még nem említettem, holott az első hely illeti meg. Ez valami az anyanyelv. Azt nincs jogom határozottan kimondani, hogy a nemzet és az anyanyelv olyan értelemben is összetartozik, hogy a kettő egymás nélkül nem létezhet. Bizonyos ideig, bizonyos korlátok között létezhet, hiszen például a szórványhelyzetben (Ausztráliában, az Egyesült Államokban vagy a világ bármely más táján) élő magyarok, illetve leszármazottaik esetében nem ritka, hogy nemzeti azonosságtudatuk megvan, sőt erősebb hazai magyarjainkénál, az anyanyelv azonban már inkább csak mint jelrendszer kapcsolódik nemzeti tudatukhoz, mint praxis már nem, vagy csak alig-alig. Nagy általánosságban azonban mégis érvényes az a megállapítás, hogy a nemzet és az anyanyelv elválaszthatatlanok egymástól. Véleményem szerint nemcsak elválaszthatatlan anyanyelvűnk a nemzettől, hanem a nemzeti összetartozás legfontosabb ismérve, az összes többi felsoroltnál meghatározóbb erejű összetevője. Vagyis elsősorban anyanyelvétől, anyanyelve által magyar a magyar! Ezt nagyon jól tudta már a 19,. század nagy mesemondója, Jókai Mór, midőn a debreceni színház avatására írt köszöntőjét így kezdte: "Egy kincse van minden nemzetnek adva. Mig azt megőrzi . híven, addig él. E kincs neve: az édes anyanyelv. Grétsy László Budapest
