Amerikai Magyar Szó, 2002. január-június (56. évfolyam, 1-26. szám)

2002-04-18 / 16. szám

Thursday, April 18, 2002 Amerikai Magyar Szó 7. A bor A bor összetételéről annyit érdemes megjegyezni, hogy 80- 85 százaléka a víz, emellett kb. 10 százalék alkoholt, szerves anyagokat (savakat, cserzőanyagokat, észtereket, pektineket), ásványi anyagokat, vitaminokat, nyomelemeket tartalmaz. Ezáltal csökkenti a kolesztériumokat, tágítja az ereket és erősíti a szervezet ellenállóképességét. Az ősi italról már orvosok is tanúsítják, hogy gyógyító erővel rendelkezik sőt kifejezetten ajánlják is fogyasztását persze csak módjával. A bor fogyasztáskor alapszabály, hogy napi 3 pohárnál (2 dl) ne legyen több. A nők valamivel kisebb poharat vegyenek mert szervezetük kevesebb alkoholt bír. Meglehet furcsán hangzik, de negyed liter bor a napi vitamin- szükséglet 15 százalékát, illetve a magnézium-és kálcium- mennyiség 10 százalékát fedezi. A vörösborban kevesebb sav van, ezért idősebbek inkább ilyet fogyasszanak. Egyébként is nyugtató hatású és erősíti a szervezetet míg a fehér serkenti. A bor fokozza az anyagcserét. Azokban az országokban, ahol rendszeresen fogyasztanak bort az emberek, kevesebb a szívinfarktus. Száraz bor hatására ugyanis jobban működnek a szív koszorú erei és a vér koleszterinszintje is csökken. A könnyű fehérborok serkentik a vese működését. Pasteur a híres francia kémikus mondja: a bor nemcsak egészséges de 1 higiénikus.! Valóban a bor pusztítja a baktériu­mokat, vírusokat. Ezért is olyan hatásos megfázásnál. Felmé­rések szerint a bor meghosszabítja az életet. Húszmillió szaglósejt Az illatokhoz semmiképpen sem viszonyulhatunk semlege­sen: vagy szeretünk egy szagot, vagy sem. Ennek az az oka, hogy a szagokban testet öltő információk orrunkból közvetle­nül agyunk törzsfejlődéstanilag ősi területére jutnak, a limbikus rendszerbe. Csak ha itt, agyunk "érzelmi központjá­ban" eldöntöttük, hogy a szóban forgó illat kellemes vagy taszító-e számunkra, akkor jut tovább az információ a nagy­agyba, és ezzel a tudatunkba. Orrunkban egyébként húszmillió szaglósejt munkálkodikfolyamatosan, bár normális levegővétel közben a belélegzett levegőnek mindössze öt százaléka jut erre a területre. Ha azonban szimatolni kezdünk, ez az arány húsz százalékra nő. ezért érezzük ilyenkor intenzívebben az illatokat. Tippek * A serpenyőt alaposan vajazza ki, így nem ég le a tojás. Mindig közepes lángon süsse, a keveréket jól elolvaszva. * Egészben, előmelegített tányérra csúsztatva találja az omlettet. Szórhat a tetejére reszelt sajtot. * Az omlett tölteléke lehet bazsalikommal fűszerezett, párolt póréhagyma, csíkokra vágott csirkehús borsozva és gombával párolva, vagy felkarikázott kolbász. * A rántotta is laktató, és gazdagítható húsokkal, zöldségek­kel. Sütés közben állandóan keverje, hogy ne ragadjon le a jsürm-FőzÖm) ■ Barátkozzunk a kukoricaliszttel, kukoricadarával! Fogyókúrázók máris hagyják abba a barátkozást a kuko­ricaliszttel, kukoricadarával, mert mindkettő hizlal, noha a világ számos konyháján közkedvelt. Nevezzük a belőlük készült ételt prószának, polentának vagy máiénak, főzzük vízben vagy tejben, az alábbi hár­masszabályt sohase feledjük "nem leégős" lábast használjunk, főzés közben folyton kavargassuk és a leg­fontosabb 1 rész kukorica­darához 3 rész vizet vagy tejet vegyünk, a liszthez ki­csit kevesebbet. Túrós, fejfölös rakott puliszka 12 oz kukoricadarát szór­junk egy quart forrásban lévő sós vízbe, főzzük nagyon sűrűre, majd öntsünk egy újjnyi vastag réteget a masszából margarinnal ki­kent tűzálló tálba, majd lo­csoljuk meg és azután szórjuk meg vastagon túró­val. Aztán megint egy sor puliszka következzék, majd a többi és így tovább.... Ami­kor elfogynak a hozzávalók, az utolsó réteg tetejét vonjuk be tejföllel és forró sütőben süssük össze az egészet Ro­pogósra pirult hagymakari­kákkal díszítva tálaljuk. serpenyő alján. Legjobb hozzá a teflon bevonatú edény. * A mángold zöld levelét vagy vaskos levélnyelét érdemes felhasználni, íze a spenótéra emlékeztet. * Tojással, sajtal díszítheti, gazdagíthatja a forró hagymalevest is. Tűzálló tálkába merje a forró levest. Egy tojást keverjen ki resszelt sajtal, majd a masszából egy kanálnyit adagoljon tálkánként. Forró sütőben öt percig melegítse, míg aranyszí­nűre olvad a tojásos keverék. * Kiadós vegyes salátákhoz készítsen kemény tojást. Mély tálba kerüljön paradicsom, paprika, vöröshagyma, zöldsaláta szeletelve, konzervkukorica és vékony csikókra vágott sonka vagy párizsi. Enyhén sózza, salátaöntettel locsolja. A tojást karikázza vagy vágja cikkekre. Olvassa a Magyar Szó-t Krémsajtos poleta hidegen 4 oz vajon pároljunk meg 1 nagy fej durvára reszelt vö­röshagymát, öntsük fel 5-6 pohár vízzel, ha forr öntsünk bele állandó kevergetés köz­ben (habverővel ajánlott) fél font kukoricadarát, sózzuk meg, kis lángon főzzük sűrű­re és közben keverjünk hozzá egy darab krémsajtot. Vízzel kiöblített őzgerincfor- mába simítsuk bele a masz- szát, ha kihűlt szeleteljük fel, hideg húsok mellé körítésnek is adhatjuk, salátával önálló vacsora. Pajzsmirigy Pajzsmirigyünk egy olyan belső-elválasztású mirigyrendszer nek az egyik tagja, amelyet összefoglalóan "endocrin rendszer­nek" hívunk. Azért kapták a "belső-elválasztású mirigyek" megkülönböz- • tető elnevezést, mert termelt váladékukat - a többi, ún. "külső- elválasztású mirigy"-től eltérően - a vérbe választják ki. Mirigyrendszerről pedig azért beszélünk, mert bármilyen távol helyezkednek is el a szervezetben egymástól, közös összekötő­jük, a vér révén állandóan figyelik, összehangolják egymás működését. A pajzsmirigy nyakunk elülső részén helyezkedik el, férfiak­nál a jól kitapintható "ádám­csutka" alatt, nőknél is ugyan­ezen a tájon. Jobb és bal lebe­nyét keskenyebb nyél köti össze. Látszólag ez a világ leg­egyszerűbb dolga: ez a mirigy felel a pajzsmirigy hormonok, a T4, T3 és az rT3 előállításá­ért. Az érthetőség kedvéért fogalmazzunk úgy, hogy itt a hormontermelő üzem. Az igazgatóság egy szinttel feljebb, az agyban található . agyalapi mirigy, a vezérigazgató pedig szintén az agyban fellelhető hipotalamusz. Ahogy egy vezérigazgató általában több dologgal van egyszerre elfoglalva, a hipotalamusz sem csak a pajzsmirigyet irányítja. A pajzsmirigyre szakosodott vezér igazgatási egység az itt termelődő ún. TRH-hormon. Ez a hormon szabályozza a pajzsmirigy-igazgató TSH nevű hormon elválasztását az agyalapi mirigyben, amely végül konkrét utasításokkal látja el a pajzsmirigyet, nevezetesen, hogy több vagy kevesebb hormont termeljen-e. Ez a TRH-TSH-T4/T3 tengely a pajzsmirigy nyíltláncú szabályozója. Ez azt jelenti, hogy szervezetünkben élettani körülmények között bizonyos szintű TRH elválasztás mindig folyik. Ennek következtében érvényes tovább a parancs lefelé is, az agyalapi mirigy szintén termel adott mennyiségű TSH-t, a pajzsmirigy pedig nem tehet mást, szorgosan választja ki a T3 és T4 hormont a vérbe. Mindez akár tökéletes is lehetne, ha az ember egy zárt rendszerben élne. Ezzel szemben mi közösségben élünk, különböző körülmények között, és ezek az eltérő körülmények más és más hormonszintet követelnek meg. folytatjuk FAMILY PRACTICE Dr. MOLNÁR TAMÁS Általános, családi orvos 83-39 DANIELS St. Briarwood queens N.Y. 11435 Tel: 718-291-5151 One block East of Main St. and two blocks South of Grand Central Pkw. Bus: Q 44 Main St. & Grand Ct. Pkw. Q 60 Queens Blv.& Van Wyck Blv. Subway: F Van Wick Blv. Station. Magas vérnyomás, cukorbetegség, kisebb sérülések, baleset, oltások, cholesterol, izületi bántalmak korszerű diagnózisa és gyógykezelése EKG, röntgen, laboratóriumi tesztek a helyszínen Gondos orvosi kivizsgálást és kezdést nyqjt . az egész csalód számára. Szükség esetén kórház biztosított * Biztosítást elfő

Next

/
Thumbnails
Contents